Heraldikai lexikon/Alabárd
Az alabárd szekerceszerű, régi paraszti gyalogos vágó-ütő-döfő rúdfegyver. A címertanban a címerképek közé tartozó heraldikai jelkép.
Névváltozatok:
istrázsabot, szentölt alabárd (Madar 55.), bipennis: két-élǘ, két-ſzárnyú, két-tollú dárda, alabárd (Pápai/Bod 83.), tragula: rántó horgas dárda, háló, varsa (uo. 622.)
1560 k.: "Cassiodolabrum: alabard kywel az lanch kenezók. Jarnak" [GyörgySzt. 4045.] (TESz I. 123.)
de: Hellebarde, Hellparte, Frankise, en: halberd, fr: hallebarde, it: alabarda
Rövidítések
A 14. században egyesítették egymással a szálfegyverek és a bárdok előnyös tulajdonságait. Így jött létre az alabárd. Svájcban alakult ki a lovagi harcmodorral szemben. A lándzsa és a bárd tulajdonságait egyesíti. Hegyes nyársrészével szúrni lehetett, a hosszú nyél végére erősített bárddal keresztül lehetett vágni a lovagi )sisakot vagy vértet, az ellentétes oldalon levő kampóval pedig ki lehetett rántani a lovagot a nyeregből.
Magyarországon a 15. században jelent meg, de a 16. századig csak a városi és udvari darabontok, valamint az idegen zsoldosok használták. Alabárdosok szolgáltak a magyar királyi városok őrségében, pl. Lőcsén is. Az éjjeli őrök szolgálatát minden faluban két bakter és két istrázsa látta el. Az este szolgáló istrázsa már reggel megkapta az istrázsabotot, majd éjfélkor átadta a szomszédjának, aki reggel a következő házhoz vitte. Az ármás (a. m. "fegyveres") a népnyelvben községi szolgát, kisbírót, más értelemben éjjeliőrt, baktert jelentett.[1]
A 17. század után az alabárd már csak a testőrségnél használt díszfegyver és tiszti jelvény volt. Lengyelországban a szponton a középkorban csúccsal és fejszeéllel ellátott fegyver, a 18. században azonban már csak a tiszti és altiszti rang jelképe volt.
Az alabárd egyik változata a vibárd. Ez volt a díszfegyvere 1871-1945 között, majd az 1991-ben újraalapított Koronaőrség koronaőreinek. Díszítésként a Szentkorona ékíti.
A német Partisane a palotaőrző trabantok fegyvere volt, mely hasonlít az alabárdra. Címerképként ritkán fordul elő és a címerleírásban gyakran tévesztik össze az alabárddal.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ ÚMT I. 252.