|
Zöldségtermesztők kézikönyve
dr. Balázs Sándor
Mezőgazda Kiadó
Tweet
Beágyazás
Fejes káposzta
(Brassica oleracea L. convar. capitata provar. capitata DUCH.)
A termesztés jelentősége
A legrégebbi kerti növények egyike. Egyiptomban szent növényként tisztelték, már a görögök és a rómaiak is fogyasztották. A 15. századból különböző változatait ábrázoló képek ismeretesek. LIPPAY JÁNOS szerint Magyarországon már a 15. században nem csupán házikerti növény, kikerül a szántóföldre is.
GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE
A fejes káposzta világszerte az egyik legfontosabb zöldségnövény, hisz a Földön évente termő zöldségmennyiség mintegy 10%-át teszi ki. A világ fejeskáposzta-termőterületének 85%-a Eurázsiában van, ezen belül is említést érdemel a volt Szovjetunió tagállamainak részaránya, amely 20–21%-körüli. Európára az összes fejeskáposzta-termő terület 20%-a, mintegy 350 ezer hektár esik. Földrészünkön Lengyelország, Jugoszlávia, az Egyesült Királyság és Románia tűnik ki nagy termőterületével, ezekben az országokban található az európai vetésterületnek mintegy 55–60%-a.
A termésátlag világviszonylatban 18–22 t/ha között ingadozik, Európában 20–25 t/ha, s ez jellemző a hazai színvonalra is. Magyarországon az utóbbi évekre 3500 ha körüli értékre csökkent a fejes káposzta nem is olyan régen (1940–1960 között) még két-, két és félszer ekkora termőterülete. A termőterületnek csaknem 45%-a a Duna–Tisza közén van, Szabolcs megyében mintegy 17–18%-át találjuk, s összesen kb. ugyanannyit Győr-Sopron, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. A többi 13 megye a vetésterületből átlagosan 0–3%-kal részesedik.
Az összes terület 85–90%-a a nagyüzemek integrált háztáji gazdaságaiban, a kisüzemekben, illetve a házikertekben van. A fejes káposzta egyötödét a korai időszakban, túlnyomó többségét fő-, illetve másodterményként termesztik őszi friss fogyasztásra, tartósításra és tárolásra. A hajtatott áru aránya elenyésző, de frisszöldség-exportunk vonatkozásában mégis fontos szerepet tölt be.
TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE
Sokoldalúan felhasználható, nagy vitamin-, ásványisó- és rosttartalmú, az év bármely hónapjában nyersen is fogyasztható zöldségféle. Az éves fejeskáposzta-fogyasztás hazánkban 7–8 kg/fő, a 15–20 évvel ezelőtti mennyiség fele. Fogyasztása nagyon idényszerű, az éves mennyiségnek 18–20%-a május közepe és július közepe között kerül a piacra, augusztusban alig látunk fejes káposztát, majd szeptember végétől november végéig mintegy 65–70%-ot értékesítenek.
A fejes káposzta táplálkozási értékét elsősorban a benne található B1-, B2- és C-vitamin adja. C-vitaminból 50 mg/100 g található benne, melyből savanyított állapotban is 80–85%-ot őriz meg. 2–3% fehérjét és 1,5–2,5%-nyi cukrot tartalmaz.
Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai
RENDSZERTANA
A Brassica nemzetséghez tartozó mintegy száz faj közül az ember nyolc faj termesztésével foglalkozik. Ezek egyike a Brassica oleracea kultúrrassza (convarietas), a fejes káposzta (Brassica oleracea convar. capitata). Több fajtacsoportja (conculta) ismeretes, a köztermesztésben a különböző fejformájú, fehér színű fajták több fajtacsoportja, illetve a vörös káposzta (conc. rubra) különíthető el.
NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE
A fejes káposzta kétéves növény, első évben a fogyasztásra alkalmas „óriási rügy”, a fej alakul ki, s a téli tárolás során jarovizálódva a következő évben hoz magot.
Gyökérzete elsősorban a talaj felső 20–30 cm-es rétegét átszövő oldalgyökerekből, illetve a sokszor 120–150 cm-es mélységet is elérő orsógyökérből áll.
A szár az első évben csak néhány centiméter hosszúságúra nő meg, s csak a nagy szárazság hatására lehulló alsó levelek pótlása miatt nyúlik néha 20–25 cm hosszúra. A második évben fejlődő virágzati szár 100–150 cm hosszúságú, s rajta a levelek spirálvonal mentén helyezkednek el.
Virága a keresztesvirágúakra jellemzően 2–2 pár szirom- és csészelevélből áll. A 6 porzóból 4 hosszú, 2 rövidebb. A virágzás gyengén hímelőző, egy-egy virág három napig nyílik, s a lentről fölfelé nyíló fürtvirágzat nyílása 20–50 napig is elhúzódhat. A virágokat rovarok porozzák be, kismértékben a szél is besegíthet.
Termése becő, melyben 1–2 mm nagyságú, gömbölyű, fekete vagy sötétbarna magvak vannak.
Magja 4–5 évig őrzi meg csírázóképességét, ezermagtömege 3–6 g.
ÉLETTANI JELLEMZÉSE
Fényigénye közepes, napi 10 órás 5000–6000 lux erősségű megvilágítást igényel. A hosszú tenyészidejű, s különösen a tájfajták erősebb megvilágítással is jó termést hoznak, de a korai fajták erős fény hatására kis fejeket képeznek.
Hőigénye általában kicsi. Hőmérsékleti optimuma 13±7 °C. A jarovizációhoz fejlődési szakaszonként és hőmérsékleti értékenként változó időtartam szükséges. A legtöbb káposztafajta magszárképződésének megindításához 4–7 °C esetén elegendő a 3–4 hetes hideghatás, de 10 °C körüli hőmérsékleten már 6 hetes kezelés szükséges. A hideghatás sikere a 7–9 leveles fejlettségi korban a legbiztosabb, a kisebb növények még alacsonyabb hőmérsékleten, illetve hosszabb idejű lehűlés hatására sem mennek magszárba.
A hajtató fajták s a rövid tenyészidejű szabadföldiek növekedésük időszakában jobban fejlődnek 18–20 °C-on, mint 13 °C-on.
A fejes káposzta számára a 6 és 20 °C közötti hőmérsékletek hasznosak. A tenyészidő során e két érték közé eső napi középhőmérsékletek összege adja az egyes fajták hőösszegigényét:
– a rövid tenyészidejű fajták 700–800 °C,
– a közepes tenyészidejű fajták 800–1000 °C,
– a hosszú tenyészidejű fajták 1000–1300 °C
hőösszeget kívánnak ültetéstől szedésig. Szabadföldi, állandó helyre vetés esetén az ültetési időpontot a vetéstől 3–4 hétre számítjuk, s így hozzávetőleges adatot kapunk az érés várható időpontjának kiszámításához. A fejes káposzta fejlődéséhez szükséges hőmérsékleti küszöbértékek Magyarországon márciustól novemberig, az optimumok áprilistól októberig rendelkezésre állnak.
A fejes káposzta már (illetve még) 5 °C-on is fejlődik. Az öntözés nélkül termelt – nyáron sokszor csak sínylődő – növények az őszi esők megérkezésekor, az utolsó hetekben még sokat gyarapodnak.
A fejes káposzta viszonylag jól tűri a hideget, palántakorban a rövid tenyészidejű fajták a mínusz 3–4 °C-ot is megsínylik néha, a hosszú tenyészidejűek mínusz 5–8 °C-ot is kibírnak. A fejes káposzta tavasszal fagyérzékenyebb, mint ősszel. Ősszel a fej akkor fagy el, ha a fagy a tenyészőcsúcsig lehűti a növényt. A jól szigetelő levél- és légrétegek mínusz 5–6 °C–ig huzamosabb ideig, de rövid ideig még mínusz 10–15 °C-ig is megvédik a fejeket a fagytól. Egyes fajták az áttelelést is viszonylag jól bírják.
Vízigénye nagy, az egyes fajták transzspirációs együtthatója 200–300 között változó.
A fejes káposzta a talaj 70–80%-os vízkapacitási szintje esetén adja a legtöbb termést.
Az egyenletes és az optimálishoz közel álló víztartalom iránt elsősorban a rövid tenyészidejű és a külföldi hibridfajták igényesek. A hazai tájfajták esetében a nyári nagy szárazság legtöbbször csak a tenyészidő meghosszabbodását idézi elő, s csak másodsorban eredményez terméskiesést.
Tápanyagigénye. A fejes káposzta csak jó tápanyag-ellátottságú talajon ad kielégítő termést, elsősorban nitrogénigénye nagy. Korai termesztésben a tápanyagok hiánya különösen a koraiság csökkenésében mutatkozik meg.
A várható termésmennyiség, a talaj típusa és táplálóanyag-tartalma ismeretében okszerű trágyaadagok állíthatók össze.
Termesztett fajták, fajtakiválasztás
A fejes káposzta fajtáit a különböző fajtabélyegek alapján csoportosíthatjuk és mérlegelhetjük termesztési és fogyasztási értékeiket.
Alaktanilag a következő fontos fajtabélyegek érdemelnek említést:
– a növekedés erőssége, amely egyrészt a növény magasságát mutatja, másrészt vízszintes kiterjedését. A fajtákat 40 cm-es magasságig alacsony növésűnek, 60 cm fölött magasnak mondjuk. Kis növényméretről beszélünk 1600 cm2 tenyészterületigény alatt, nagy növekedésű 2500 cm2-től fölfelé;
– a levelek száma, nagysága, alakja, állása, erezete, széle, éle és színe lehetnek fajtabélyegek. A fajta értékét befolyásoló mutató a fejet alkotó, illetve a külső levelek aránya (darabszám és tömeg).
A csipkés, fodros, színes levelű káposzták némelyikét dísznövényként tartjuk számon, kertekben, de néha még szobai cserepes dísznövényként is láthatók.
A levelek alapszíne zöld vagy kék, amelyet a különböző vastagságú viaszréteg más és más árnyalatúvá tehet. A Szentesi korai fajta hamvaszöld színétől a régi Braunschweigi ezüstös zöld levélzetén át a Csurgói sokszor kékes árnyalatú levele és a vöröskáposzta-fajták kékes, lilás színárnyalatáig nagy színgazdagság tapasztalható.
A korai fajták fejének színe rendszerint megegyezik a külső levelek színével, ezeknek a fajtáknak a belső levelei is gyakran zöldesfehérek. A középhosszú és hosszú tenyészidejű fajták fejszíne már többé-kevésbé világosabb a külső leveleknél, fehéreszöld vagy sárgászöld lehet.
A fej alakja, nagysága, színe, tömöttsége a fejes káposzta legfontosabb tulajdonságai.
A fej alakja lehet gömbölyű, lapított, csúcsos és kiszélesedő. Minden tekintetben a gömbölyű fejforma a legkívánatosabb.
A fej nagyságát tömege határozza meg. A hajtató és a korai szabadföldi fajták 0,5–1,5 kg-os fejeket képeznek, a középhosszú tenyészidejű, valamint a téli tárolásra alkalmas fajták átlagos fejtömege 1,5–3 kg, a savanyításra és más tartósítási célra előállított hosszú tenyészidejű fajtáké pedig 3–5 kg, de sokszor még ennél is nagyobb lehet (4–6 kg).
A káposztafej tömöttsége, keménysége a termés piaci értékét, savanyíthatóságát, eltarthatóságát egyaránt befolyásoló tényező. A korai fajták feje a leglazább, a téli tárolásra alkalmasaké a legkeményebb.
A torzsa két részre osztható: beszélünk külső (a talajszint és a levelek közötti szárrész) és belső torzsáról. A külső torzsa hossza többet árul el a tenyészidő alatti környezeti feltételekről, mint a fajtajellegről. A belső torzsa hosszát a fejmagasság arányában szokták jellemezni.
A beltartalmi jellemzők közül a vitamin-, a cukor- és a szárazanyag-tartalom érdemelnek említést. A vitaminok közül a fejes káposztában a C-vitamin a legfontosabb. A fajták cukortartalma 3% körüli értéket mutat, amely a tárolásra való fajtákban kisebb, a savanyításra termesztettekben nagyobb.
A fejeskáposzta-fajták szárazanyag-tartalma 6–8%.
Biológiai fajtatulajdonságok
– A fagytűrés a korai fajtáknál a palántakori, az őszieknél a torzsa felől kezdődő megfagyás elleni, az áttelelőknél az egész növényt fenyegető hideg tűrését jelenti.
– A szárazságtűrés elsősorban a tájfajtákban alakult ki.
– A betegség-ellenállóság kialakítása fontos törekvése a nemesítőknek (fuzáriumrezisztens például a Glória, illetve toleráns a Pallagi lapos).
– A savanyíthatóság a fajta termőképességétől, a fejek tömöttségétől, cukortartalmától, a készáru szálasságától függő tulajdonság.
– Az egyszerre érés a hajtató fajtáknál és a gépi betakarítás esetén fontos.
– A repedési hajlam elsősorban a korai gömbölyű fajtákon fordul elő.
A tenyészidő szerint a következő fajtacsoportok különíthetők el (ültetéstől a szedésig eltelt napok alapján):
– rövid tenyészidejűek (60–90 nap),
– középhosszú tenyészidejűek (90–120 nap),
– hosszú tenyészidejűek (120–170 nap).
A Kertimag Kft. által forgalmazott legfontosabb fejeskáposzta-fajták jellemző tulajdonságait a 133. táblázat tartalmazza.
123. ábra - Szedésre érett Szentesi korai fejes káposzta (fotó: TARJÁNYI FERENC)
Szedésre érett Szentesi korai fejes káposzta (fotó: TARJÁNYI FERENC)
133. táblázat - A fejeskáposzta-fajták jellemző tulajdonságai (A Kertimag Kft. zöldségkatalógusa)
A fajta neve
| 