Kovászos uborka szőlővel
- 3 kg kisebb, kovászolni való uborka, 25 dkg éretlen, de már nagy bogyójú szőlő fürtökben, 4 szép, vegyszermentes szőlőlevél, 1 csokor kaporzöld, 4 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál finom-liszt, 5 evőkanál só.
- Előkészítünk egy nagy, ötliteres uborkás üveget. Az uborkát langyos vízben addig mossuk, amíg csak egyetlen homokszem is található rajta. Lecsöpögtetjük. A szőlőt kis fürtökre vágjuk és megmossuk. (Ha permetezett, akkor ugyancsak áztatjuk, nehogy vegyszer maradjon rajta.) A már egészen tiszta szőlőt, szőlőlevelet is lecsöpögtetjük. A kaprot megmossuk, a vizet lerázzuk róla, a fokhagymát megtisztítjuk, és gerezdenként két-három részre vágjuk. Az üveg aljára szórjuk a lisztet és a sót, és sorban beállítjuk az uborkákat. Közé-szórjuk a szőlőfürtöcskéket, a kaporszálakat és a fokhagymát, tetejére tesszük a leveleket. Az üveget hideg vízzel háromnegyed részig megtöltjük, és a tetejére kis tányérkát vagy alufólia-darabot helyezve napos helyre tesszük. Három-négy napig érleljük, majd lekötjük. A leve zavaros lesz, mint általában a kovászos uborka leve. Elképzelhető, hogy az uborka érés közben kiforr, ezért az üveg alá tegyünk egy mély tálat. A forrás később abbamarad.
Megjegyzés:
- Novemberben már felbontható. Felbontás után tegyük kisebb üvegekbe, levét szűrjük át, öntsük vissza az uborkára, és lefedve a hűtőszekrényben tároljuk.
|