A II. világháború harci eseményeit a Budapesttől kb. 40 km távolságra fekvő Dorogon éltük át.
Írásomat azzal kell kezdenem, hogy 1944. október 15. után magyar és német katonai alakulatok gépjárművei több esetben parkoltak a Szent Borbála Bányatemplom környékén – így utcánkban is. A templom körül magas nyárfák, utcánkban elég terebélyes meggyfák álltak, ezt jó búvóhelynek találták az esetleges bombázások idejére. Le kell itt szögeznem: Dorogot az angolszász repülőgépek soha nem bombázták.
A karácsony előtti héten már rohamlövegek telepedtek le.
A szent este nálunk szokás szerint zajlott annak ellenére, hogy tudtuk, a frontvonal vészesen közeledik. Utána nyugovóra tértünk. Éjjel 3 órakor ablakunkat erősen kopogtatta valaki. Horváth Lajos bácsi volt, a sekrestyés. Figyelmeztette apámat, hogy az oroszok már Dágon vannak, de lehet, hogy Csolnokot is elérték. Mivel ekkor harci zaj nem hallatszott, mégis visszafeküdtünk az ágyba.
December 25-én reggel én a 7 órakor kezdődő misére mentem. A templom hajójában rajtam kívül 1-2 személy volt. Fél nyolc lehetett, midőn egy pukkanásszerű hangot hallottam. A mise után valakitől megtudtam, hogy ez akna robbanása volt. A délelőtt folyamán lassanként sűrűsödött, időről időre ágyúlövések hangja is belevegyült. Az ebédre készült kacsapecsenyét már nagy sietve fogyasztottuk el. Utána rögtön indultunk az iskola óvóhelyére.
