Zilahy Ágnes/Télire/Kovászos uborka


Recept mérete: 1500 bájt
Kovászos ugorka télre.

Szép egyenlő, sem nagy sem kicsi ugorkákat, rakjunk szépen egy nagyobbacska bő szájú üvegbe; az üveg fenekére tegyünk meggyfa-levelet, borsfüvet, kaprot, kevés ánizst és egy kis szelet zsemlyét.

Forraljuk fel vízzel és sóval, azután tegyük hűlni; mikor langyos meleg lett, öntsük bele az uborkás üvegbe, kössük be az üveg száját hólyaggal, tegyük árnyékos, de szabad s meleg helyre. Tetején folytonosan vizes vászon ruhadarabot tartsunk, hogy le ne apadjon a leve, mert akkor hamar elromlik.

Naponta egyszer kissé rázogassuk meg az üveget, hogy vegyüljön a leve. Két hétig tartsuk így meleg szellős helyen, azután helyezzük hűvös kamrába. vigyázni kell reá, mert télen felbontás után nem áll el sok ideig; ezért nem jó nagy edényben elrakni.

Lehet ezt kis fahordócskába is így eltenni; csakhogy ez esetben minden egyes ugorkát szőlőlevélbe csomagoljunk s egy mogyorónyi timsót lökjünk a levélbe. A hordóba zsemlyét semmi esetre ne tegyük.

A hordó dugóját igen erősen verjük le, sőt a nyílásánál gyékénnyel szurkáljuk is körül. Két hétig kell a napon tartani s kétszer naponta meg kell hengergetni.

A dugó körül mindig legyen víz, hogy a leve le ne apadjon; két hét múlva eresszük le a kútba, kis vékony láncon. Télen kitűnően eláll így az ugorka.”