Akarta a fene/Arany János:Híd-avatás
Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában
Arany János:Híd-avatás
Előző oldal: Akarta a fene/A hamis tanú elemzése « » Következő oldal: Akarta a fene/A Híd-avatás elemzése
Híd-avatás
Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!”
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
„Egy fiatal élet-remény.”
A kártya nem „fest”, - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán -
Indúl a késő éjszakán.
Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.
Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.
S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifjú, hajadon.
Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kíváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
„Uj híd! avatni mind! vígan.”
„Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifjú és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, - mint egykor igazán.
Taps várja. - „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” -
„Ha megszökött minden adósom:
Így szökni tisztesebb nekem!”
S elsimul a víz tükre lenn.
Hívatlanul is jönnek aztán:
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsületet, - pedig
Viseltem négy évtizedig.”
S kört körre hány a barna hullám,:
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: „Én most tanúlám
Az elsőt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”
Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg bírta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!
Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorogva mond:
„Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napóleont!”
A többi sugdos: „a bolond!...”
Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repülnek a Dunába:
„Lábszíjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”
„Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
„Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a húgom’!”
Eltűnnek mind, a járt úton.
„Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó’! -”
„Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -”
Így, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.
Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrűbbé, sűrűbbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.
S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyűrűt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.
Előző oldal: Akarta a fene/A hamis tanú elemzése « » Következő oldal: Akarta a fene/A Híd-avatás elemzése