Amikor a fák meghalnak/Dallasz

Amikor a fák meghalnak 42. Dallasz Már közvetlen a rendszerváltást követő években úgy a falvakon, mint a nagy és kisvárosokon élő lakosság egy az egyben megtapasztalhatta és élhette a mindennapi élethez kötődő nagy változásokat. Az Argó nyugati részében élők pedig leginkább úgy fejezhették ki magukat, hogy: "A dolgok feje tetejére való állítása." És egyáltalán nem alaptalanul, mert épp azokban az időkben, ott a város szélén egy hatalmas nagy területen az annak idején kemény befektetések árán létrehozott és korszerűsített mezőgazdasági berendezéseket ipari termelést szolgáló egységekké és a már meglévő az ipari egységeket, műhelyeket pedig földművelő, gazdálkodó farmokká alakítgatták át rendületlenül. A változások úgy követelték, hogy sok modern és nagyjából automatizált istállókba kerültek a különféle ipari gépek és sok autószerelő vagy más kisebb-nagyobb műhelyeket alakítottak át szálláshelyekké állatok számára vagy egyszerűen csak takarmány tárolásra használták azokat. Mindezek után nem hiába mondogatták az emberek, hogy a feje tetejére állt minden. De ettől eltekintve azért aki képes volt a dolog mellé állni, az megkaphatta a számítását a megélhetőség terén. Nehéz volt, sokkal többet kellett dolgozni mint a régi rendszerben…de hát "más világ volt". Változott a helyzet. A Szala-Vát pataka a síkságon keresztül le kanyargott egészen Argóig és ott, annál a pontnál köszöntötte a város peremét, amely területeken az egykori istállók lépésről-lépésre figyelemreméltó módszerességgel fémmegmunkáló egységekké lettek átalakítva. Az ipari egység kezdetben csak amolyan fiókvállalatnak nézett ki, de aztán hova tovább bővült csak bővült egyre jobban fejlődött, majd társtulajdonosai kezdőbetűinek nevén GO-MAN néven országszerte egy meglehetősen közismert céggé fejlődött. Miközben a kis folyó észak felé kanyarodott, a GO-MAN szomszédságában lévő területeket is ugyan olyan felületesen érintve csendes nyugalommal folytatta az útját hűségesen követve a külváros részében elterülő ipari és gazdálkodó egységeket. De leginkább a termőföldeket, kaszálókat amelyek nagy fűtengerként már a lakatlan területeken hullámoztak. Lefelé a GO-MAN területe mellett közvetlenül egy olyan rész következett, amely a rendszerváltás után szintén magánkézre került. Azon a részen azonban nem mentek végbe olyan különlegesen nagy átalakítások, mert a tulajdonos, aki megvette továbra is a gazdálkodást próbálta előtérbe helyezni. Már a régi rendszerben is ott tevékenykedett, lehet mondani, hogy ott élte le az életét, amolyan mindenesként és az utóbbi időben még főnök is volt a virágháznál, amely akkor még egy kimondottan nagy hírnévnek örvendett. Sanyó bácsinak ismerte mindenki és aránylag jó népszerűségnek örvendett. Már akkor, a régi időben javában foglalkozott az állattenyésztéssel és az új rendszerben élt a lehetőséggel és apránként meg vásárolta az egykori kollektív gazdaság területének egy jelentős részét. Sanyó bácsi birodalma közvetlenül a GO-MAN vállalat mellett terült el, de azon kívül kilométerek hosszúságában lefelé északnak a patak mentén még több kisebb-nagyobb farm volt. Ezért azt az összterületet ott a nagyváros peremén a környékbeliek – nem hivatalosan – Dallasz-nak nevezték el. Ez a meglehetősen nyugatias hangzású névadás leginkább olyan emberek ajkáról eredt akiknek a létfenntartásuk érdekében volt szerencséjük különféle gazdálkodással kapcsolatos munkálatokat végezni ott a farmokon. Leginkább napszámra jártak a szezon idején, de voltak olyanok is akik állandó munkaerőkként tevékenykedtek egyik-másik gazdaságnál. A nagyvárosi életben nyüzsgő sok nincstelen ember kapott megélhetőségi lehetőséget ott a Dallasznál, de főként Sanyó bácsinál, ahol mellőzve volt a gépesítés és a hagyományos módon szekerekkel, lovakkal bonyolította le a munkálatok java részét. A GO-MAN-nál már egész más volt a helyzet, mert ott csak kimondottan magas fokú szakképzéssel rendelkező iparosok dolgozhattak. … Boldi még apaságának egyáltalán nem volt tudatában, amikor a Sors Kegye a jóságát ― ha csak nagyon lassan is, de ― már akkor kezdte kibontakoztatni feléje amikor még az ért meglepetés előtt néhány hónappal családostól el-el járogattak napszámra a Sanyó bácsi farmjára. Mivel akkor még nem volt végleges munkahelye, hát ő is érdeklődött a GO-MAN-nál való munkafeltételekről, kereseti lehetőségekről. Jórészt már informált volt afelől, hogy a bizonyos próbamunkát illetően mennyire magasak a követelmények, de annak ellenére, hogy legtöbb tapasztalata inkább a fa szakmában volt, mégis teljes önbizalommal lendült neki a megpróbáltatásnak. Bízott önmagában, mert már egész gyerekkorától fogva a különféle kézi, vagy inkább kézügyességi munkát illetően mindig pozitív tapasztalatokat szerzett. Azonban a szerencse akkor mégsem kedvezett, mert épp a bejelentkezési napon, amikor bizonyítania kellet volna, Liával bajok történtek és abból kifolyólag nem tudott megjelenni. Aztán amint rendeződtek a dolgok, már nem volt akiknek magyarázkodnia, mert egy az egyben elnéztek fölötte és szélhámosnak minősítették. Aztán mivel a kitartása nem lankadt, a későbbiekben sikerült munkahelyet kapnia amelyet a bonyodalmak során el is veszített. Így aztán a jelen helyzetének gyötrődése előcsalta a múltbéli fájdalmakat, aztán nem sok időre megjelentek a jövővel kapcsolatos szorongások is. A gyereket, azaz a gyerekét nem ismerte, még csak nem is tudott róla és hiába tudatosult benne, hogy az övé volt, mégis a saját apaságát egyszerűen képtelen volt felfogni. Nem is a jelen pillanat megélése kavarta fel annyira a lelkét, hanem a múlt, amely akarva-akaratlanul az ideáiban élt. Mert akkor, amikor Imolával még csak tervezgettek, csupán ideákból állt a kettőjük valósága. Boglárka is csak idea volt. Csak elképzelték, hogy majd miként fogják felnevelni. Az ők gyermeküket. Így Boldi mély lelki sebeket tépett fel magában amelyek fájdalmai a múltba repítették vissza. A múltba, amelyet egyszerűen képtelenség újraélni. Azonban közvetlenül a történtek után árasztotta el mindaz ami a jövővel kapcsolatos. Egyik létfontosságú dolog, hogy újból nem volt munkahelye, a másik viszont még ennél is súlyosabb, sőt, egy az egyben siralmas volt. Az történt ugyanis, hogy mivel sokfelé különféle tervezgetések folytak, a városrész amelyben laktak épp akkor élte átformálódásának, modernizálódásának kezdetét és a sok romina épület, a sok kis kóceráj mind-mind lebontásra várt. Így sok szegény szerencsétlen családdal együttvéve Boldi és családja is felszólítást kaptak, hogy bizonyos határidőre ki kell költözniük a házból, amelyben laktak. Viszont a nagy kérdés az volt, hogy hová??? De ez a felettes szerveket nem sokat érdekelte. Sőt! Egyáltalán nem. Sem munkahely, megélhetés, sem hajlék a fejük felé, hát hogyan lesz tovább? … Kilátástalan helyzetük folytán mind a hárman telve voltak szorongással és keserűséggel. Sem éjjelük, sem nappaluk nem volt. Lia csak sírdogált, Boldi és Antika pedig szüntelenül munkahely és hajlék után kutattak. Már alig pár nap választotta el őket a tényleges kilakoltatástól, amikor Boldinak az jutott az eszébe, hogy a GO-MAN cégnél tesz még egy próbát. Hiszen már bizonyára elfelejtették azt a csaknem egy éve történt "szélhámosságát." Ez alkalommal a múltkorinál nagyobb szerencsével járt, mert amint jelentkezett, nyomban a kezébe is nyomták a szerszámokat. Az igazat megvallva kissé idegenszerűnek érezte a különféle fémrámákkal, lemezekkel való munkálatokat, de nagyszerű önbizalma és leleményessége folytán egy nyolc órai műszak ledolgozása után személyesen az egyik főnök döntött úgy, hogy alkalmazzák. Így hát meg volt a nagy öröm, hiszen az egyik nagy probléma megoldódott és kissé bizakodva tekinthetett a jövő felé. Ugyanis már előre számított arra, hogy ha sikerrel jár, akkor majd egyik elhagyatott istállóban ideiglenesen meghúzódnak és amíg a hideg idők jönnek, addig hátha szerencséjük lesz valamilyen hajlékot is találniuk a fejük felé. Boldi már a GO-MAN nál dolgozott amikor munka után Sanyó bácsit kereste fel, hogy a bizonyos alkalmi szállás felől érdeklődön tőle. Az öreg dolgos, becsületes emberként élte az életét, így az alárendeltjeitől is mindezt szintén megkövetelte. Élete folyamán nagyon sok és sokféle emberrel dolgozott és jó emberismerete lévén nagyon hamar ki tudta szűrni a jellemtelen, hazugokat, naplopókat, viszont tévedhetetlenül felismerte azt is, hogy kiben van becsület, felelősségtudat és ki igazán a rendes ember. Az emlékezőképességgel sem állt hadilábon mert nagyon pontosa visszaemlékezett Boldira, Liára, sőt még Antikára is. Amint Boldi mintegy koldus módjára érdeklődött, egyáltalán nem lepődött meg, mert tudta, hogy mik zajlanak az egyre embertelenebbé váló világban és tudta róluk azt is, hogy szegények és eléggé szerencsétlenek, de azt is, hogy végtelenül becsületes és rendes emberek. ― Hát… ― csóválta meg a fejét az öreg ― A nyárnak rögtön vége és pár hónap múlva itt a tél. És a mai világban elég nehéz lakást kapni. Az albérletekért viszont lenyúzzák a bőrt az emberről. ― Hát érdeklődve azért előbb-utóbb csak kerül valami, de addig jó volna valami fedél a fejünk fölé. ― próbált érvelni Boldi, mintegy félbeszakítva az öreg fejtegetéseit. Sanyó bácsi végignézett az előtte végtelen alázatot mutató testtartásban álldogáló fiún és az arcán látszott az iránta és családja iránt való őszinte részvét. Boldi ezt valahol érezte is, hiszen nagyon jól tudta, hogy az öreg igazából mennyire rendes ember. Nem szólt többet. Az öreg alig észrevehetően ingatta a fejét. Nem szólt ő sem csak nézte továbrais az előtte álló Boldit. Így szótlanul elbeszélgettek egy kis ideig, majd aztán Sanyó bácsi törte meg a csendet. ― És péntekig van a bizonyos határidő? ― kérdezte komolyan. ― Igen. ― bólintott szomorúan Boldi. ― Tehát holnap után. ― erősítette meg Sanyó bácsi és úgy látszott, mintha egyre jobban kezdené fontolóra venné a dolgokat. ― Na ide figyelj! ― szólt csendesen, de bizalomteljesen a fiúhoz. ― Holnap este úgy fél nyolc után keressetek meg a nővéreddel együtt. És a gyerekkel! ― hívta fel utólagosan a figyelmet. Boldi, mint aki elfogadja az ajánlatot tiszteletteljesen bólintott, aztán kezet fogtak az öreggel, elköszöntek és mentek a maguk útjára. Boldi lelke mélyén a biztonság halvány pislákoló fényét érezve amint hazaért azt remélte, hogy sikerül majd nővérét megvigasztalnia. Igaz, hogy konkrétan nem tudott mondani semmi biztatót, de nem is ez volt a nagy baj. Lia ugyanis nyolc kerek évet töltött abban a kis fészekben, amelyet családi otthonnak nevezett és amelyben nap mint nap reményekkel telten egyre csak várta az álomvilág beteljesülését. Sokszor, nagyon sokszor megingott ebben a hitben, de tudatlanságának köszönhetően valamiként azért számított arra, hogy egyszer csak ő is boldog lehet az életben. Azonban amikor hétről hétre kifejezetten látványos módon egyre, másra változik a környezet és az ismerős szomszédos házak, helyén csak szemét és romhalmaz látható, a szegény együgyű megtört Lia érzékeny lelkében a kis kócerájban leélt nyolc év emléke egy olyan mély nyomot hagyott, amelyen nem volt egykönnyű túltennie magát. Nem volt képes vigasztalódni még akkor sem amikor Boldi meglehetősen reménykedve magyarázkodott az újonnan kapott munkahelyéről és a Sanyó bácsival folytatott beszélgetésről. Hiába próbált egy kis bizalmat önteni belé, Lia egyszerűen képtelen volt arra, hogy reálisan felfogja a dolgokat. Ő ugyanis nem a kilátástalan jövendőbeli helyzetük miatt szorongott, hanem amiatt esett pánikba, hogy el kell hagyniuk a családi otthonukat. Őt nem a jövő érdekelte, hanem a múlt. Rágódott az elmúlt idők emlékein és még felvetette azt a problémát is, hogy ha elköltöznek onnan akkor Tóni hogyan talál majd haza?? Aztán hirtelen Boldiban és Antikában tudatosult egy nagyon fontos dolog, amelyet az utóbbi időben nagyon is számon tartottak. Ugyanis egyszer Anna hívta fel a figyelmüket arra, hogy a bizonyos kifakadásokra Lia teliholdkor sokkal hajlamosabb. És megfigyelésük szerint nagyon sokszor meg is győződtek arról, hogy tényleg igazat beszélt. Aztán amint tudták mindig követték a Hold járását és megtanulták, hogy olyankor kifejezetten mellette kell lenni … és nagyon sokat kell foglalkozni vele. Azonban mivel egyikük sem volt asztrológus, hát néha egy-egy kis hiba is becsúszott a Hold járásának figyelését illetően és olyankor bizony még nemvárt események is bekövetkeztek. Így, amikor másnap este Sanyó bácsit felkeresték Liának csak annyit mondtak, hogy bizonyos munkálatokról van szó csupán. Aztán mivel Liának szép emlékei volta a Sanyó bácsi farmján dolgozott időkről, hát bizalommal lendült neki a létfenntartás érdekében való további tennivalóknak. És szerencsére nem tudta követni megfelelőképpen az egyezkedéseket és így egész este aztán nyugton maradt. ― Tekintettel arra, hogy már volt alkalmam, hogy mindhármatokat megismerjelek, hát úgy döntöttem, segítek rajtatok. Hisz' épp elég nagy bajban vagytok. ― mondta Sanyó bácsi. Boldi és Antika feszülten figyeltek, Lia pedig már azon ábrándozott, hogy hátha újból a virágházban fog majd dolgozni, mert ugyanis nagyon szeretett ott minden fajta tevékenységet. Épp a virágok gondozása és az irántuk való nagy odaadása, szeretete folyamán hívta fel magára a figyelmet Sanyó bácsi előtt. ― Azonban egy meglehetősen fontos döntés elé kell, hogy állítsalak. Főképpen téged Boldizsár! ― nézett szembe komolyan Boldival az öreg. Boldi pedig amint bizalommal nézett vissza, már meg is fogant lelkében egy fajta biztonságérzet a döntéssel kapcsolatosan. ― Csak abban az esetben tudok segíteni rajtatok, ha teljes egészében nekem dolgoztok! ― hangsúlyozta ki a szavakat minél érthetőbben az öreg és amint nézte őket, a választ nemcsak Bolditól és Antikától várta hanem még Liától is. Liának e szavak azonban bizonyára nem sokat jelenthettek, mert ő az álmai világában továbra is a virágházban maradt és az est folyamán nem szólt bele a beszélgetésbe. Boldi azonban mivel nem egészen volt tisztában, hát szerényen kérdezett. ― Mit jelent az, hogy teljes egészében, Sanyó bácsi? ― Hát pontosan azt fiam, hogy ha nálam dolgozol, akkor bizony meg kell válnod ettől az újonnan kapott állásodtól! ― intett a fejével a GO-MAN irányába az öreg. ― A döntést teljes mértékben rátok bízom, nem akarlak befolyásolni. Beszéljétek meg, nem olyan sürgős. Legalábbis nekem. Ti döntötök! Viszont elmondom a feltételeket, hogy miként gondoltam el. Sanyó bácsi várt egy keveset, hogy kellőképpen rákészülhessenek a feltételek megértésére, aztán tovább folytatta. ― Bizonyára tudjátok, hogy a gazdálkodással csak úgy érdemes foglalkozni, hogyha teljes egészében csinálja az ember. Az amolyan fele-fele arányban végzett munka, az nem megoldás. Ez bizonyított tény a mai világban. A közmondás is úgy tartja, hogy egy fenékkel nem lehet megülni két nyerget. … De térjünk a lényegre. Arra, hogy miként gondoltam el. ― Mivel már meggyőződtem afelől, hogy jó dolgos emberek vagytok és ha továbbra is azok maradtok, a munkátokért teljes ellátást, szállást kaptok, amely aztán majd annyira lesz otthonos, amennyire képesek lesztek azt berendezni. Fizetésről, azaz pénzről még egyelőre nem tudok beszélni, viszont a megélhetés szempontjából mindent megkaptok. Lesz tejecske, tojás, hús, zöldség… meg minden… aztán ha a gője malacozik, hát kismalac is lesz, majd idővel lehet szó bárányról vagy kecskéről is… Azonban, ha időnként mégis feltétlenül pénzre lenne szükségetek, hát valamiként juttatok azt is. Boldinak tetszett az ajánlat, hogy is nem tetszett volna, csak épp az villant át az agyán, hogy immár második alkalommal él vissza a GO-MAN által felkínált lehetőségekkel. Hiszen nagyon szerette volna kibontakoztatnia magát a különböző emeltebb fokú kreativitást igénylő ipari mesterségekben, de hát nincs mit tenni ha nem jött össze! A további beszélgetések során ezt ki is fejtette Sanyó bácsinak, aki aztán azzal vigasztalta, hogy majd kiveheti a részét, ha a virágház felújítására és újból való működtetésére kerül majd a sor. ◄--- Előző lap:41. Fájdalmak megéléséből eredő változások                             ---► Következő lap:43. Vágyódások