Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Dózsa, Dósa (olv. Dózsa) családok címerével foglalkozik.


debreceni Dósa

szerkesztés

A család heros eponymosa, névadó hőse bizonyára egy Dósa, vagyis Domokos nevű vitéz volt, a kinek keresztnevét fiai és unokái családi név gyanánt viselték. Ez az ős azonban csak neve szerint rokona András comes fiának, Dósa mesternek, Károly Róbert király komájának és nádorának. Ez a Dósa mester 1297-től fogva lassankint Debreczen földesúra lett; örökbefogadás és királyi engedelem következtében 1311-ben Ráfael (Raphayn) bán szerzett javait örökölte; 1317-ben a fölkelő Kopasz nádoron nyert debreczeni diadala után Bihar- és Szabolcsvármegyék főispánja, 1318-ban az erdélyi lázadás leverése után erdélyi vajda, s 1321-ben az ország nádora lett. 1322 végefelé húnyt el. Négy fia maradt, de a debreczeni Dósa-család fiúágon 1404-ben mégis kihalt s története – rokonsági összeköttetések következtében – a Báthory, Héderváry, Széchy, Domoszlay, Czudar, Tornay, Monaky és Kállay családok történetében enyészett el.[1]

  • Irodalom:

MÁRKI SÁNDOR: DÓSA GYÖRGY 1470-1514. BUDAPEST, 1913.[2]

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:


makfalvi és uzapaniti Dózsa

szerkesztés
 
Dózsa Kálmán halotti címere, 1904
 
makfalvi Dósa címer, Jászapáti, 19. század
 
Dósa címer felfordított koronával
 
Dósa Mihály pecsétje, 1677
 
Dósa Ferenc pecsétje, 1677

A makfalvi és uzapaniti Dósa-család az Örlőcz-nem Szovát ágán levő lófőségéhez számította magát.[29] A székely törzs hat ilyen nemzetségre: az Ábrány, Adorján, Jenő, Halom, Medgyes és Örlőcz nemre s összesen 24 ágra oszlott; maga az Ölrőcz-nem a Bod, Eczken, Jenő, Seprőd, Szomorú, Szovát és az Új ágra szakadt.[30] Mindezek, mint törzsökös székelyek, vérszerinti atyafiak voltak, faluközösségben és magánbirtokokon éltek, adót és más kirovásokat nem fizettek s «Magyarország szent királyai őket mint igaz nemeseket a nemesség kiváltságaiban részesítették».[31] Katonai kötelességöknek vagyoni helyzetökhöz képest feleltek meg. A jobbmódúak vagy főnépek (potiores, primores) lovascsapat élén, a lófők (Lowffew,[32] primipili) lóháton, a köznépek (plebei, pyxidarii) gyalog szolgáltak. Azért a lófő a falu határából kétannyi nyílföldet kapott, mint a gyalog, a főnép pedig a lófőnél is többet; örökösödési joguk azonban csak magánbirtokukban volt. A hét széknek főfeladata a katonai szolgálat nyilvántartása, a kormányzat és az igazságszolgáltatás volt. A szék feje és egyúttal a katonaság vezére a kapitány vagy hadnagy volt, a kit a székbírókkal és az esküdtekkel együtt a lófők közűl választottak.[33] Azért tehát a lófőség, mint magánbirtok, kapós volt; 1499-ben Kibédi Dósa Mihály vissza is perelte Barcsay Gáspártól a marosszéki Kibéden és Szentlőrinczen őt az Örlőcz-nem és Szovát-ág jogán illető lófőségnek egy harmadát.[34] De ha az élelmes lófő sok magánbirtokot szerzett is, ezzel csak tekintélyben és vagyonban gyarapodott; magát a nemességet külön kellett megszereznie.

...

A Dósák nemcsak a magyar nemességet, hanem idővel – egy águk részére – a magyar báróságot is megszerezték. Amazt, 1514-ben, Dósa György és 1671-ben Dósa Gergely, emezt, 1633-ban, Dósa Tamás vitézsége következtében.[3]

A család legismertebb tagja Dózsa György (más néven Székely György), a parasztvezér. 1514. február 28-án a Nándorfehérvár alatt elterülő mezőn bajvívásban legyőzte a szendrő lovas spáhik vezérét, az epeirosi Alit, akinek levágta a karját, majd megölte. A levágott kart bizonyságul magával vitte Budára a király elé. Ennek jutalmaként:

"A kitüntetés különben abban állott, hogy a király [II. Lajos] – a bíbornok [Bakócz Tamás] közbenjárására – kétszeres zsoldot, aranylánczot, aranynyal gazdagon kivarrott bibor ruhát, sarkantyút és kardot adott neki; tehát a lovagrendbe emelte s mindezen tárgyakat – szokás szerint – saját maga nyujtotta át neki. Azonkivűl egy faluval adományozta meg, mely valahol Nándorfehérvár és Temesvár közt feküdt és tekintélyes lehetett, mert 40 kapuból állott. Végre megújította és kiegészítette családjának előbbi – idáig ösmeretlen – czímerét, a mennyiben nádorfehérvári hőstettének örök emlékezetére megengedte, hogy abban egy karddal levágott vérző kart viseljen. Ezenkivűl, vagy talán zsoldjába betudva, kétszáz aranyat utalványozott neki.

A család még két-három emberöltővel ezelőtt is használta a Dósa Györgynek adott egyszerű címert;[230] idők folytán azonban a czímer lényeges módosításokon ment át, a miben legjellemzőbb a koronának lefelé való fordítása.[231]

[230 Az 1677. évi homagialis eskülevelen Makfalvi Dósa Mihály finomabb és Kibédi Dósa Ferencz durvább s kevésbé fölismerhető metszetben gyűrűspecsétjeiken a kardot tartó félkart használják; az első D. A. s a második F. D. betűjegygyel. A felfordított korona ezeken a pecséteken nem szerepel. Ugyanazon levelen Makfalvi Dósa Samu ki nem vehető rajz alatt D. S. betűvel, Makfalvi Dósa Gergely búzakalászok közt egy madárral, Makfalvi Dósa Ábrahám pedig egy táncoló meztelen női alakkal ékesített gyűrűspecsétet használ. Kibédi Dósa Péter pecsétje érthetetlen, Kibédi Dósa Tamás pedig, úgy látszik, pálcza végére rótt 3 küllőt nyomtatott le a pecséttel. (Dósa-lt.) A makfalvi Dósa-család czímere az alsófehérmegyei 1792. évi hűségeskükönyvben Dósa de Makfalva Antal neve alatt látható s A. D. betűkkel ellátott pecsétlenyomaton a következő: kék pajzsban zöld mező felett lebegő pánczélos jobbkar, felső szárában alulról lőtt nyíllal átlőve, kardot tart, melynek hegyére török fej van szúrva. A pajzson nagy korona, melyből foszlányok omlanak alá. (Orsz. lt. értesítése 194/1902. sz. a.)]

[231 Ma is Dózsa Endre alispán kezében van az a régi fanyelű vaspecsétnyomó, melyet emberemlékezet óta használnak s mely egészben véve azonos az 1633-ban nyert bárói czímerrel. Ezzel a czímerrel élt Dósa Mihály is, a báróságot szerző Tamás atyja.]

Mikor Dósa Tamás 1633 május 30-án bárói méltóságot nyert, II. Ferdinánd megengedte neki, hogy korábbi nemzetségi czímerét, a melyet idáig használt és élvezett, ezentúl is használja és megtartsa. Ez a czímer fennálló, kékszínű katonai paizs, a melyben a királyi korona lefelé van fordítva; abból pirosas ábrázatú fiatal katonának vörös ruhás mellképe emelkedik ki, fején sisakkal, homloka közepén átszúrt éleshegyű karddal. A paizson rostélyos nyilt katonai sisak nyugszik, a melyet királyi korona fed, a melyből fekete sasszárny emelkedik ki, közepe táján pirosfényű arany csillaggal. A sisak búbjáról vagy tarajáról pedig itt vörös-fehér, ott pedig sárga és sötétkék foszladékok simulnak a pajzsra s azt illendően díszesítik.[233]

[233 A bárói oklevél az Orsz. lt. m. kir. udv. kamarai osztályában conceptus expeditorum Nro 182. anni 1633. alatt s 1903. januárius 27-én kelt hiteles másolatban a Dósa-levéltárban. Kiadta Rácz Viktor a Geneal. Füzetekben 1903. 42-43. A czímer rajza u. o. 47. l. A rajz azonban hibás, mert csücskös talpú pajzs helyett háromszögűt mutat. A koronából – a leírás szerint – a viruló ifjú alak válltól kezdve ruha nélkül nő ki. Fején – a festményen látható orcavédő sisak helyett – a Siebmacher Waffenbuchjának magyar részében (l. 112. tábla) látható, orcavédő nélküli sisakot visel s fejet átszúró kard is olyan alakú, mint ottan. A sisakdíszben a sasszárny könyökén látható czifrázatok elhagyandók. A pajzs mezeje és a baloldali sisaktakaró kék színe helyesen kobalt (égszín) kék, a jobboldali takaró vörös színe pedig zinóber (rikító) vörös. (Az Orsz. lt. értesítése 194/1902. sz. a.) Makvalvi Dósa Dániel 1825 márczius 16-án kerek czímerpajzsban csapásra emelt kardú lovas vitézt használ czímerűl; a pajzson levő rostélyos sisakból szarvas emelkedik ki s a sisakból jobb és baloldalt dús foszlányok nyúlnak alá. (Dósa-lt.)]

Később 1671 márczius 20-án Dósa Gergely, Bercsényi Miklós vitéz kapitánya, I. Lipót királytól czímerűl kékre festett katonai pajzsot kapott, melynek alsó zöld sík mezején magasra nyúló ezüst óriásalak emelkedik ki, s mellette egymással szemben aranykoronás két kígyó tekerőzik föl a keresztre. A pajzsot fedő rostélyos vagyis nyilt katonai sisakot királyi korona ékesíti, melyből pánczélos emberi kar egy török fején átszúrt lándsát tart. A sisak tarajáról egyik oldalon sárga és sötétkék, a másikon pedig vörös-fehér foszladék látható.[234]

[234 A Dósa-ltárban. Kihirdették Pozsony vármegyében 1672 május 25., Nógrádban 1675 szeptember 3. Átírta s újra kiadta az egri káptalan 1797 januárius 27. és 1807 május 15.]

Ösmeretes a czímer Dósa Tamásnak egy 1666. évi pecsétjéről is, a mely némiképen különbözik a bárói czímertől, a mennyiben ott a felfordított vaskoronából egy törzsnélküli fej emelkedik ki.[236] Lehet, hogy ez a vaskorona Dósa Györgynek borzasztó megkoronáztatására emlékeztet s azért a heraldikában azt a megbélyegzett czímerek közé szokták sorolni.[237] [237 B. Nyáry Albert, Heraldika, 157.]" [4]

  • Irodalom:

MÁRKI SÁNDOR: DÓSA GYÖRGY 1470-1514. BUDAPEST, 1913.[5]

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[6]



Dózsa 1649

szerkesztés

 

1649. június 22., II. Rákóczi György nemesség és címer Dózsa István, valamint Szegedi alias Maris István és Miklós részére.

Wappen: In ? gr. gekl. Ungar mit Dolch aufrechtstehenden # Bären im Rachen stossend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: Ohne Farbenangabe.

Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczi II. d. d. Demesd 22. Juni 1649 für Dozsa, Stephan und Nicolaus Szegedi.

(R. A. Budapest – Gyfv. L. R. XXIV). [7]

  • Irodalom:

Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Siebenbürgen.[8]


  • Külső hivatkozások:

Dósa 1671

szerkesztés
 


  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:



Rövidítések

Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs