Címerhatározó/Székelyek címere
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként az egyik erdélyi nemzet, a székelyek és a Székelyföld címerével foglalkozik.
A székely kapunak négy jellemző alaki árnyalata van: I. A z udvarhelyi oszlopos kapu, II. a kerek ablakos, III. a csíki rácsos. IV. a sóvidéki. Mindenik áll három kapufélből, kapulábból, oszlopból, székelyesen: kapuzábéból; a székelyek e négy kifejezést sokszor fölcserélik, legnépiesebb az utolsó. Két rész a nagy, egy, a harmadik rész a kis kaput teszi, a kapuoszlopokat keresztgerenda köti össze, s fedele változatosan díszitett galamb-bug. A kiskapu feletti tért czifrázott páros kerek ablaküregek, rozetták, virágdísz, nemzetségi czímerek stb. töltik be. Sok helyen a nap, hold és csillagok vannak kimetszve, mint hagyományos visszaemlékezés azon őskorra, mikor a székelyek, a szászánida királyok korában, Persia szomszédságában, a Kaukázus északi erdős lejtőin és az Ural mentén laktak, s mint a persák, a tüzet és más nemzeti isteneiket tisztelték. A persa korszakra útal vissza a Kálnoki Veress-család czím ere: »a holdat tartó szyrén, az ennek testébe harapó medve, s a napon sütkérező krokodil. (...)
A hunn nyelv irott emléke és a szászánida kori épitésmodor az ő hegyeik között, a nap és félhold mint a székelyek czímere, melyet Zsigmond király adott s Báthori Gábor 1612-ben megujitott, hunn visszaemlékezés azon korból, mikor ezek Persia szomszédságában éltek, bárha a király ennek azon magyarázatát adja, hogy a székelyek mint a nap és hold az égen, ugy őrködnek az ország határain. Jellemző, hogy mint a párthus pénzeken, ugy Árpád-házi királyaink közül II. Endre pénzein is rajta van a nap és félhold.1 [1 Pray. Syntagma Histor. de Sigill. 4. Tábla. A párthus pénzeken csillag is van] (Jakab-Szádeczky 1901. 148., 181.)
- Irodalom:
- Külső hivatkozások:
Zepeczaner Jenő: SIGILLUM NATIONIS SICVLICAE. A székely nemzet pecsétje. (Zepeczaner Jenő történész, volt múzeumigazgató tanulmánya a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban kiállított történelmi ereklyéről. Transindex.ro 2011. július 22) [1]
"Az Erdélyi Fejedelemség államjogi alapját három nemzet (1) - a vármegyei magyar nemesség, a szabadrendű székelyek és szászok, - uniója (unio trium nationum) (2) képezte. Az 1437-ben kötött szövetség, melyet többször megújítottak, lényegében 1848-ig állott fenn.
A XVI. század közepén, mikor a török áradat elnyeléssel fenyegette az egész Magyarországot, Erdélyben már működött az új állam alapjait képező szövetség. Ez lényegesen megkönnyítette a magyar államiság átmentését. „János Zsigmond 1571-ben lemondván Miksa javára a királyi címről, ezzel
végleg kialakult a három nemzet szövetséges államisága,
- a független Erdélyország. (3) A XVII. században 1613-, 1630-, 1649-ben erősítették meg az uniot. „… három nemzetből állván az ország” szögezi le Erdély törvénykönyve, mely ugyanakkor a nemzeteket kölcsönös segítségnyújtásra kötelezi. (4)
1542-ben a tordai országgyűlésben, amely lerakta az „alkotmány” alapjait Fráter György királyi helytartó mellé „fejedelmi tanácsot” rendeltek, amelynek 7 vármegyei, 7 székely és 7 szász tagja volt, ezekhez csatlakozott a fehérvári káptalan képviselője. Következetesen ragaszkodtak a nemzetek hármas egyensúlyához. Izabella királynét 33 magyar, 33 székely és 33 szász lovas kísérte Lippáról Erdélybe. Az 1548. évi tordai országgyűlésen a királyné mellé rendelt tanácsban mindenik nemzetet egyaránt öt tanácsos képviselte.
A fejedelemség korában az évente többször összehívható országgyűlés volt a helye a politikai érdekek konfrontációjának és egyeztetésnek. Itt a szavazatokat a három nemzet egy-egy képviselője adta le, miután megegyeztek, vagyis nemzeti kuriák szerint szavaztak. A fejedelem mindig erős hatalommal rendelkezett, eldönthette a vitákat, a felmerülő ellentéteket. Formailag ez abban is megnyilvánult, hogy az országgyűlés határozatait a fejedelemség fennállásának első századában
a mindenkori fejedelem pecsétjével hitelesítették.
A 17. század közepén kihasználva a központi hatalom átmeneti gyengülését, 1659-ben, – Barcsai Ákos rövid fejedelemsége alatt (1658-1660), - a küldöttek megszavazták, hogy az országgyűlési határozatokat csak mindhárom nemzet beleegyezésével lehessen kiadni. Ez biztosította a három államalkotó nemzet vétójogát, mely a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy mindenik nemzet a saját pecsétjével erősítette meg a kiadványokat, és bármelyik hiányában érvénytelen volt a határozat.
Jakab Elek külpolitikai okokkal magyarázza a pecsétek szükségességét. „Döntőleg folyt be Erdély sorsára II. Rákóczit illető két országgyűlési végzés, mely büszke lelkére lesúlytólag hatott. Ő ugyanis lemondása után is párthíveket gyűjtő okleveleit fejedelmi pecsétjével hitelesítette. A porta titkos egyetértéssel vádolta, ha ezeken Bartsai nem változtat.
Ő, hogy magát igazolja, a május 24-ki szászsebesi országgyűlésen meghatároztatta, hogy az országnak négy új pecsétet metszessenek…” (5) A Jakab Elek által felhozott ok nem magyarázza azt a tényt, hogy a három pecsétet még két évszázadig őrizték és használták. Az országgyűlési határozat meghozatala a „nemzetek” érdekeit is kifejezte, érvényesítette. „Még a fejedelemség idejéből való 1659. évi III. törvénycikk
Erdély mindhárom nemzete számára külön pecséteket állapított meg
és kimondotta, hogy mindennemű országgyűlési akták csak úgy érvényesek, ha mindhárom nemzet pecsétjével el vannak látva” (6) foglalta össze Balogh Artúr a tc. lényegét.
„Látjuk kegyelmes urunk ebből is országos nagy fogyatkozásainkat, hogy bizonyos pecsétünk nem lévén, netalán most immáron kárunkon experiáljuk annak ekkédiglen való szükséges meglétét. Hogy ezért ebből is jövendőben is nagyobb inkommoditásunk ne következhessék, illendőnek ítéltük a Nagyságod tetszéséből, hogy bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerint, melyeknek egyike, úgy mint az erdélyi vármegyéké, álljon az ország praesidensénél, avagy az erdélyi ítélőmesternél.
A másik, mely a székelységé lészen, az udvarhelyi főkapitánynál. A harmadik, mely a szász nációé, a szebeni polgármesternél. A negyedik pedig, mely az Erdélyhez incorpoláltatott Magyarország részéjé, álljon azon részben lévő ítélőmesternél.
Ha pedig valamely időben ítélőmester nem találna lenni, olyankor álljon Bihar vármegyei főispánnál; kik is sub fine christianna kötelesek legyenek azoknak conserválására, úgy hogy semmi semminemű időben, sem senkinek parancsolatjára, ki ne adják, hanem csak az országnak rend- és rendkívüli gyűlésében, olyankor vagy ő maguk vigyék elő, vagy hogy igen hiteles emberektől küldjék bé, ha ő maguk semmi úton bé nem mehetnének, és ha ezek közül a halál által elragadtatnak maradékjok mentűl hamarébb vagy valamely káptalanban, vagy hogy az ítélőmestereknek szorgalmatos gondviselés béadják, testimoniálist veén róla, egyébaránt azuktúl kévánjuk elő.
A pecsétek pedig ilyenek legyenek:
az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insignájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló írása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való írása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóvíz s a kettős kereszt, környülvaló írása: Sigillum partium Hungariae Transylvaniae annexarum.
Ehhez ezt is hozzáadván, ha valaha valamely időben (kit isten eltávoztasson) Magyarország részei Erdélytől, ha csak ideig is el találnának szakadni, amint immár szomorú példánkra egynehányszor meg is lött, in tali casu az erdélyi három nemzetből álló statusok egész corpust constituálván, az három pecséttel nomine totius regni pecsételhessenek, és azok alatt mindenfelé expediáltassanak szintén úgy, mint mikor Magyarország részei véle egy corpus voltak. Ez pecsétek nélkül, avagy ezek közül csak valamelyik nélkül is, excepto casu praemisso, ha valamely expeditiók nomine regni kelnének, erőtlenek és hitel nélkül való legyenek.” (7)
A csatolt részek pecsétje feltehetően el sem készült, a másik három viszont még a határozat évében elkészülhetett, és használatba is vették. A székelyek és szászok pecsétje 1661-ben elveszett, (8) de a régiek mintájára újakat vésettek I. Apafi Mihály fejedelem parancsára. A pecsétnyomók (typarium) vésnöke sajnos ismeretlen maradt.
A részpecsétek használata nem volt példanélküli. A vármegyék irathitelesítő gyakorlatában a XV. század végén elterjedt a vármegyei pecsétek használata. Ennek egyik változata „a részpecséteké. Mikor a szolgabírók személyes pecsétjeit oly módon helyettesítették, hogy a vármegye nevét négy – az erdélyi vármegyék esetében két – pecsétnyomóra vésték, és a szolgabírókra bízták.” (9) Az erdélyi három politikai nemzet címereinek egyesítéséből
jött létre a 16. század végén a fejedelemség címere.
„Báthori Kristóf nemzetsége címerével pecsételt. Fia Zsigmond fejedelem alatt 1590-ben alakult ki Erdélynek a magyar, székely és szász nemzet címeréből összetett címere. … A székelyek címerében a pajzson egy kardot tartó páncélos kar volt, ennek közepe táján egy medvefő és szív, a kard hegyén korona, … kerületén e körirat volt: ’A három törzsű székelyek pecséte’, - Arma trium generum Scythulorum.
1437-ben Zsigmond új címert ad a székelyeknek: mivel szorgalmasan vigyáztak, adja a napot és holdat, ’melyek szintúgy vigyáznak az égen” (10) Hogy az erdélyi három nemzetnek volt-e külön-külön címere, homály födi.” (11) Ekkor alakulhatott ki a székely címer is, „hogy a székely nemzetnek kék mezőben napot és holdat mutató címerét, - az azelőtt használt medvefőn, szíven és koronán átszúrt kardot tartó páncélos kart ábrázoló címere helyett – Zsigmond király adományozta volna, nem bizonyítható.” (12)
A feltételezett korábbi székely címerképek Marosvásárhely és Székelyudvarhely városok címerében élt tovább. Báthory Zsigmond nagypecsétjének jobboldali kartusában Erdély címere látható: felül a nap és a növekvő félhold, alatta a növekvő sas, az alsó mezőben a hét bástya látható. A pecséten Havasalföld és Moldva címerében is ott van a nap és a hold.
Az Árpád-házi királyok által betelepített szászoknak már 1224-ben pecsételési jogot adott II. Endre király. Megengedte, hogy egyetlen, a főurak által ismert pecsétjük legyen.
Erdély címere összetett címer,
az összetevő három rész külön-külön is 1659-ben közjogi jelentőséget kapott. „Az ország nevében kiállított okmányokat 1659 óta mindhárom nemzet pecsétjével kellett kiállítani, különben nem voltak érvényesek.” (13)
Használatukról így rendelkeznek: „Ennek utána a pecsétes írott artikulusok, hogy egy exemplárt [példányt] tartsanak magoknál ítélőmester atyánkfiai és midőn az artikulusoknak kinyomtatása elvégződik, vitessék ítélőmester atyánkfiai kezekbe, és ott conferálván a reservált exemplárra [összevetvén a visszatartott példánnyal] ha mi fogyatkozás esik a nyomtatásban, azt hivatalokhoz tartozó kötelességek alatt corrigálják [kijavítsák], azután bocsáttassanak ki a nyomtatott artikulusok, végeztük.” (14)
A három pecsétnyomó használatának ideje túlélte a Fejedelemség bekebelezését a Habsburg Birodalomba. 1744. évi novemberi cikkelyeket (15) is a bevett módon a három nemzet pecsétjével hitelesítették, mikor az aláírók közt találjuk Vargyasi Daniel István királyi hivatalost, Olaszteleki Markó Sándort, Kénosi Sándor Pált, Udvarhelyszék követeit.
Az 1791. évi törvénycikkelyeket a királyi főkormányszék és a három nemzet pecsétje hitelesítette. Ugyanekkor újra szabályozták az országgyűlési kiadványok közlésének módját és gondoskodtak a pecsétnyomók őrzéséről az 1791. évi országgyűlés novemberi XI. cikkelyében Az országgyűlés tartásának módjáról és rendjéről tc. két artikulusa szól erről: A határozatokkal megegyezendő kiadványok eszközlése a tollvivő ítélőmester kötelessége, a ki azokat elkészítvén, a karok és rendek nyilvános üléseiben felolvassa, s azok a megtörtént jóváhagyás után letisztázandók és a három nemzet pecsétjeivel ellátandók. A három nemzet pecsétjei, még pedig a magyaré Alsó-Fehérmegye főispánjánál,
a székely nemzeté Udvarhelyszék főkirálybírájának,
a szász nemzeté meg a tartományi főtisztnek az őrizetére vannak bízva. Az 1791. évi országgyűléstől kezdve a határozatokat nem rendi alapon, hanem egyénenkénti szavazással (16) hozták, a pecsétek a politikai konfrontáció eszközeivé váltak.
Ebben a rendszerben a kisebb súllyal rendelkező szászok a pecsét kiadásának megtagadásával értek el jobb alkuhelyzetet. Ezt a „fegyvert” felhasználták az 1841-1843. évi országgyűlésen is, mikor egy magyar erdélyi múzeum felállítására külön adó megadását tervezték. (17)
A három pecsét a XVIII. század végén a magyar-szász, - politikai céloktól sem mentes - tudományos vita tűzvonalába került. Schlözer, göttingai történész (aki elfogultságát nem is tagadja) az erdélyi szászok eredetét és történetét tárgyaló könyve (18) szerint a pecsétek egy mondatot kiadó felirata a magyarok részén „Nemes ha-„ a szászokén „rom nemzetből ál-„ a székelyekén „lo Erdély Országa”. Téves pecsét leírásával a szász nemzet fontosságát hangsúlyozta, így
politikai színezetet kapott a történész vita.
Az Aranka György nevével fémjelzett marosvásárhelyi Magyar Nyelvmívelő Társaság többször is foglalkozott a kérdéssel. Aranka is megvizsgálta a pecsétek kérdését. Megállapították, hogy Schlözer leírása téves, a vármegyék pecsétnyomóján nincs magyar felirat, a székelyekén a felirat „lo Erdély Országáé. Há” a szászokén pedig „rom nemzetből áll” (19)
A társaság történelmi tanulmányainak legjelentősebb eredményeképp megszületik a gondolat, hogy Erdély történetét csak a három nemzet történészeinek közös munkájával lehet megvalósítani, csak így kerülhető el a részrehajlás. (20)
Az 1837-1839. évi országgyűlés alkalmával is használták a pecséteket. (21) Sőt, Daniel Gábor, Udvarhelyszék főkirálybírája még 1865-ben is fontosnak tartotta, hogy magával vigye az országgyűlésre. (22) A pecsétnyomót 1849 után, amikor a közigazgatás addigi autonómiáját felszámolták, a főkormányszék levéltárában őrizték. (23)
Az osztrák-magyar dualizmus rendszerében, Erdély uniójával, a közigazgatás polgári átalakítása, centralizálása során amikor a székely székek megyékké alakultak 1876-ban, a rendi társadalomban használt
„nemzeti” pecsétek elvesztették jelentőségüket.
Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja kérdést intézett a törvényhatósági bizottsághoz 1877. február 12-én „a székely nemzet pecsétjének elhelyezése tárgyában.” Ugyanakkor a többi székely megye véleményét is kikérte. Maros-Torda megye törvényhatósági bizottsága 1877. június 26-i gyűlésében tárgyalta a kérdést, az elfogadott válasz a pecsétnyomó Kolozsváron való elhelyezését támogatta.
„Udvarhely megye Tekintetes közönségének! Háromszék megye közönségének folyó évi június 26-ról 48. bejegyzési szám alatti, a székely nemzeti pecsétnek Háromszék megyében felállítandó múzeumban való elhelyezése tárgyábani átiratát megyénk törvényhatósági bizottságának a folyó hó 5-én tartott ülésében tárgyaltatván, van szerencsénk értesíteni, hogy az abbéli törvény hatósági bizottsági határozattal is meg maradott, a folyó évi április 20ki üléséből 27. bejegyzési szám alatt közölt elhatározása mellett, miszerint említett pecsét a Kolosvári múzeumba helyeztessék el.” (24)
A bonyolult fogalmazás ellenére a válasz egyértelmű. A többség az Erdélyi Múzeum-Egyletben látta a biztosabb helyet a pecsét megőrzésére, csak Háromszék vármegye ajánlotta az akkor alakulóban lévő „Csereiné-féle” múzeumot. A kialakult vélemény eredményeként Daniel Gábor
a pecsétnyomót a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyletnél helyezte el megőrzésre.
(25) A megőrzésre letett, és nem adományt képező pecsétnyomó nem került leltárba. Később, a Múzeum-Egylet vagyonának államosításakor, a kolozsvári Nemzeti Történeti Múzeumba került. Az elveszettnek hitt tárgyat Gyulai Pál muzeológus azonosította és közölte. (26)
A vármegyék pecsétnyomója ezüstből készült, és a Magyar Országos Levéltárban őrzik. Az eredeti typarium 36 mm átmérőjű, 3 mm vastagságú ezüst lap, fogantyú nélkül, kék bélésű kis bőrkazettában. Hátán kalapálás nyomai láthatók, s szélébe egy kis kereszt van bevésve. Anyag finom ezüst. … Körirata: SIGILLUM * COMITATUUM * TRANSILVANNIE. (27) A szász pecsét sorsa számomra ismeretlen.
A jóminőségű ezüstből készült székely pecsétnyomó (leltári száma F 3.900) átmérője 35 mm, vastagsága 3 mm, súlya 31, 90 gr. Lenyomatán (ami tükörképe a pecsétnyomó metszetének) lefektetett ovális pajzsban jobb oldalon sugaras nap arc, baloldalon sugaras növekvő hold arc látható. A pajzsot barokkos díszítés veszi körül, a kettős vonalkörben elhelyezett feliratot levélkör zárja le.
Nagyajtai Kovács István (28) válaszul a Nemzeti Társalkodóban a három pecsét feliratáról zajló vitára (29) közli a feliratokat és litográfián, (amely részleteiben eltér az eredetitől) rajzaikat (30):
SIGILLUM x COMITATVVM x transilvannie *
SIGIL: NATIONIS . SICVLICAE LO ERDELIORSZAGAE HA *
SIGIL . NATIONIS . SAXONICAE . ROM NEMZETBOL AL :
A székely és szász pecséteken olvasható magyar szavak és szótöredékek (kiemelve) összeolvasva a HA/ROM NEMZETBOL AL/LO ERDELIORSZAGAE mondatot adják.
Lábjegyzetek
(1) A „nemzet” korabeli értelmezésében, mely nem etnikai, hanem közjogi fogalom volt. „Csak részben azonos a három „nemzet” (natio) a három etnikummal. A magyar etnikum két nemzetet alkot: a Mohács előtti korból külön jogállást öröklő székelyeket és a magyarországi rendekkel azonos jogállású magyarokat. Külön jogállással bír az erdélyi szászság. A három natio rendjei 1437-ben, a felkelt parasztok elleni védekezés során unióra léptek egymással; az unió ettől kezdve egészen 1848-ig az erdélyi rendiség egyik alapja. A fejedelmi korban, kritikus helyzetekben, sorozatosan bástyázzák körül újabb és újabb törvényekkel. A 17. század közepén már az unió-eskü megsértése az uralkodó vagy az állam biztonságának megsértésével egyenrangú bűncselekménynek számít; büntetése – mint a hűtlenségé – halál.” Trócsányi Zsolt: http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?akod=987 (2011. június 21.)
(2) Teutsch, G. D.: Die „Unionen” der drei ständischen „Nationen“ in Siebenbürgen bis 1542. Archiv des Vereinnes für siebenbürgische Landestunde. Neue Folge. 1874. 1. 37-106.; Benkő József is foglakozott a három nemzet pecsétjének kérdéséven. Elveszett kéziratának címe: Az erdélyi három nemzet politikai egysége s mindháromnak pecséte.
(3) Köpeczi Sebestyén József: Erdély címere. Ódon Erdély. Művelődéstörténeti tanulmányok. I. Bp., [1986]. 60-61.
(4) „Ha valamely nemzetnek szabadságában, immunitásiban, privilegiumiban, [mentességeiben, kiváltságaiban] szokott és régen bévett rendtartásiban bántódása lenne, requirálván [megkeresve] felőle a két nemzetséget, tartozzanak hitek és kötellességek szerént ország gyűlésének előtte is de facto [tényleg] mindjárt megtalálni a fejedelmet és tanácsit, a panaszolkodó nemzetségnek megbántódása felöl; sőt minden úton és módon a három nemzetség egymásnak óltalommal, segítséggel tartozzék lenni, méltó panaszolkodásokra.” Aprobata Constitutiok. III. Rész. I. Cím. art. 1.
(5) Jakab Elek – Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Bp., 1901. 391. A pecséttanról lásd: Jakó, Sigismund: Sigilografia cu referire la Transilvania (pînă la sfîrşitul secolului al XV-lea). Documente privind istoria Romîniei. Întroducere. II. Buc., 1956. 559-619. + VII. pl.
(6) Balogh Artúr: Az erdélyi szellem. Erdélyi Múzeum. 1941. 1-2. 3.
(7) Az 1659. május 24-június 15-e között Szászsebesen tartott erdélyi országgyűlés határozatának III. artikulusa.
(8) Feltehetően a háborús események következtében.
(9) Pál-Antal Sándor: Az erdélyi és partiumi vármegyé címeres pecsétjei. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv. XI. Nyíregyháza, 1995. 269.; Lugossy József: Két magyar köriratú pecsét 1500-ik évből, két fametszettel. Magyar Történelmi Tár. I. Pest, 1855. 175-192.
(10) Jakab Elek: Az erdélyi országos címerek története. Századok. 1867. 336.
(11) Keöpeczi Sebestyén József: Erdély czímere. Turul. 1917. 1. CD.
(12) u. ott.
(13) Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. I. Bp., 1934. 76. o.; Jakab Elek – Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Bp., 1901. 391. o.
(14) Compilatae Constitutiones. III. R. XII. art. I.
(15) Ekkor cikkelyezték be a Pragmatika Sanktiót, az erdélyi rendek fejedelemválasztási jogúnak eltörléséről szóló II.. cikkelyt és Mária Terézia törvényes örökösödéséről szóló IV. cikkelyt.
(16) individualia suffrageria
(17) Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Kv., 1944. 36. o.; Balogh Artúr: Az erdélyi szellem. Erdélyi Múzeum. 1941. 1-2. 3-4.
(18) Schlözer, August Ludvig von: Kritische Sammlungen zur Gesichte der Deutschen in Siebenbürgen. I-III. Göttingen, 1795 – 1797.
(19) Dávid Péter: Kísérlet egy erdélyi nemzeti narratíva megalkotására a XVIII. század végén. http://www.nmtt.hu/doktor/david.php (2011. június 21)
(20) Bíró Annamária: „azt a’ bojtorján, izgága Sofista mesterséget a’ Kritikát nem tanultam, se nem tudom.” Aranka György történetírói munkásságáról. http://www.epa.oszk.hu/00900/00979/00420/pdf/254-265.pdf
(21) „A mely hűségi eskünk letételéről örökös hódolatunk és alávetettségünk jeléül és bizonyságául, kiállítjuk az eme fejedelemség három nemzeti pecsétének reányomásával, saját kezünk aláírásával és az egyesek pecséteinek reáillesztésével megerősített és biztosított, s a császári királyi szent felséghez, a mi legkegyelmesebb urunkhoz benyújtandó jelen oklevelet.” – írja az 1837-1838. évi tc. záróformulája.
(22) „Magamhoz véve a székely nemzet pecsétjét, a kitűzött időre Kolozsvárra utaztam.” Daniel Gábor: Udvarhelyszéki események. Kézirat. I. 70. o.
(23) „… a székely nemzet pecsétjét, - mely mindig az udvarhelyszéki főkirálybírónál állott, még június 30-án, ugyanazon hó 25-i 937. sz. a főkormányszék elnökének leirata mellett, a főkormányszék levéltárából megkaptam. Ennek körirata a magyar és szász nemzet pecsétjein levővel együtt tette, a ’három nemzetből álló erdélyi országgyűlés’ körmondatát.” u. ott. I. 28-29. o.; Dózsa Endre: A közigazgatási reformhoz. Magyar Kisebbség. 1923. 3. 86-94.
(24) A Maros-Torda vármegyei adatokért köszönetet mondok Pál-Antal Sándor úrnak.
(25) „A székely nemzet pecsétnyomóját a házi pénztárba helyeztem el [1876], később az erdélyi múzeumba, hol most is [1898] feltalálható.” u. ott. 56. o. Daniel Gábor emlékirataiban még egy szfagisztikai érdekességet említ: „Udvarhelyszék nagy pecsétes címerét Mária Terézia adományozta 1757-ben. Mely címert használt az előtt, biztosan nem tudom, de az ebben levő öt csillag, mely az öt székely széket jelképezi, meg a vár, aligha a régiből vétetett át. Báró Henter Antal a báró Henter József apja, ki Macskási előtt volt Udvarhely szék főkirálybírája ezüstbe metszette ezen nagy pecsétet, melynek szélyén ezen betűk vannak bevésve: B.A.H.S.J.R. Eleinte nem jöttünk rá ezen betűk jelentésére, de később megfejtettük. E szerint: Baro Antonius Henter Supremus Judex Regius. Nem szabályszerű egy törvényhatóság címerén a főkiráylbíró nevének alkalmazása. A kisebb pecsétnyomókon ez nincs meg.” u. ott. II. 127.
(26) Gyulai, Paul: În legătură cu un tipar de sigiliu considerat pierdut. Studii şi Materiale. 1967. 99—105.
(27) Daniel Gábor: u. ott
(28) Nagy Ajtai Kovács István: A’ magyar, székely és szász nemzetek pecsétjeik. Nemzeti Társalkodó. 1834. április 29. 287-290.
(29) Agrippa [Szász Károly]: Diplomaticai Különösség. Nemzeti Társalkodó. 1833. augusztus 10. 81-86.; Kemény József: Értekezés Erdélynek nemzeti pecsétjein található körül-írásokról. Nemzeti Társalkodó. 1833. szeptember 7. 145-160.; Kemény József: További jegyzés és figyelmeztetés. Nemzeti Társalkodó. 1833. október 26. 271-272.
(30) Rajza díszíti az Udvarhely vármegye hegy- és vízrajzi viszonyai című térképet, (készítette a székelyudvarhelyi m. kir. államépítészeti hivatal, átdolgozta Homolka József. 1896.) Melléklete Jakab Elek – Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1848-ig.Bp., 1901. könyvnek."
Lásd még: