Állatok/Madarak/Énekes hattyú
(Cygnus cygnus szócikkből átirányítva)
Énekes hattyú
- (Cygnus cygnus, Syn: -)
- Más neve(i): sárgaorrú hattyú
- Az énekes hattyú, a madarak osztályának a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék családjába tartozó faj.
- Védett madár! - Eszmei értéke:50 000,- Ft. (2012)
- Európa és Ázsia északi részeinek mocsaras területein költ. Költési területe délen kapcsolódik a kis hattyúéhoz (Cygnus bewickii), ezenkívül költ Izlandon, de Észak-Amerikában nem, ott a nagyon hasonló trombitás hattyú (Cygnus buccinator) tölti be a megfelelő életteret.
- Főleg a vedlési időszakban erősen vadásztak rá csónakokból, kutyákkal is, ezért nagyon félénk lett, és máig az is maradt, bár északon ugyanúgy él városi tavakon, mint a bütykös hattyú Közép-Európában. Vándormadár, de általában nem vonul messzire, sok madár telel a Balti-tenger déli részén, Írországban és Skóciában. Az izlandi énekes hattyú viszont nem költöző madár. Kemény teleken a német északi-tengeri partvidék felett is vonulnak nagy hattyúcsapatok Hollandiába, szétszórt csoportok mélyen a szárazföld belsejébe is követik a folyókat.
- A Kárpát-medencében alkalmi vendég, Magyarországon a 18. század közepéig fészkelt a Tiszántúl mocsaras területein. Az 1960-as évekig gyakoribb volt, mint a bütykös hattyú.
- Valamivel kisebb a bütykös hattyúnál (Cygnus olor), testhossza 145–160 centiméter, szárnyfesztávolsága 218–243 centiméteres, testtömege 8,5–10 kilogramm. Nyakát általában mereven feltartja. Csőrének oldala sárga, hegye és háta fekete. Nem terpeszti szét úszás közben úgy a szárnyait, mint a bütykös hattyú. A tojó kisebb a hímnél. Tollazata tiszta fehér. Csőre töve sárga, hegye fekete. Főleg repülés közben szeret kiáltozni. Kapcsolattartó hangja hangos, és a távolból trombitaszerű „hüöö”-nek hangzik. Repülése nem kelt feltűnő zajt. Csak a vízről és zajos nekifutás után tud felszállni, de azután könnyedén és kitartóan repül. Repülés közben ferde vonalakba vagy ék alakba rendeződik.
- Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Télen ezt gabonával, burgonyával egészíti ki. Kevesebbet legel a bütykös hattyúnál és a ludaknál, csőrével inkább vízinövények gyökerei után kutat.
- Mint a hattyúk mindegyike, ez a faj is monogám, hosszú távú párkapcsolatban él. A nász már a téli szállásterületen elkezdődik, eközben hangos trombitálást hallat. A madarak felágaskodnak egymással szemben, és kitárják szárnyaikat, ehhez kígyózó nyakmozdulatok társulnak. Udvarláskor mindkét partner hasonló viselkedésformát mutat. A párzás előtt, ami a többi hattyúhoz hasonlóan csak a vízen sikerül, nyakukat keresztezve csőrüket mindketten a vízbe dugják. A költési idő május második vagy június első felében kezdődik. A párok külön költenek, saját territóriumot alakítanak ki. Tundrák, kis tavak partján 3–5 tojásán 35 napig költ, fűfélékből álló fészkében.
- A tojó minden rendelkezésére álló anyagból kis szigetekre, közvetlenül a sekély vízbe vagy a mocsárba építi a nagy fészekhalmot. Csak a tojó költ, eközben a hím őrködik. Az embertől fészkük közelében is megijednek, és könnyen feladják a fészekaljat. A tojó a többi hattyúhoz hasonlóan minden második nap tojik egy tojást. A fészekaljat betakarja, amíg az összes tojást le nem rakta. A tojások hossza kb. 115 mm. A hattyúfiókákat többnyire a partra vezetik, és ott melengetik őket, általában a tojó megy elöl, utána következnek a fiókák, végül a hím. A fiókáknak először szürke pehelytolluk van, később fiatalkori ruhájuk is szürke, de már az első télen növesztenek néhány fehér tollat. A második télen kihullanak az utolsó szürke tollak is, és ezzel láthatóvá válik, hogy az ifjú hattyú elérte az ivarérettséget.
- A XVIII. század közepéig a Tiszántúl mocsaraiban fészkelő faj volt. Növekvő Európai állománya az utóbbi évtizedekben terjeszkedik, ennek következtében 2005-től újra költ az Ipoly mellett. A hazai vizes élőhelyeken rendszeres, de ritka vendég. Az 1940-es évektől összegyűlt mintegy 250 előfordulása alapján elsősorban november és február között számíthatunk felbukkanására. A Dunán a Tiszán és a Dunántúl nagyobb tavainál fordul elő rendszeresen egyesével, vagy kisebb csapatokban, sokszor bütykös hattyúk között.
- Hazai fészkelését először 2005-ben bizonyították, amikor Dejtár határában sikerült több napon keresztül megfigyelni egy fiókáit vezető tojó példányt.
- Csak az énekes hattyú lehet annak a legendának az alapja, miszerint a haldokló hattyú még egyszer, teljes erejéből és különösen szépen énekel pusztulása előtt. Hangjának a távolból valóban panaszos hangulata van. A jégbe fagyott és az éhhalálnak kiszolgáltatott hattyú még akkor is énekel, amikor sorsa már eldőlt.
Forrás: Magyar Wikipédia Énekes hattyú
Papp László Zootaxonómia. (1996).,
Peterson, Mountfort & Hollom: Európa madarai. Gondolat, Bp. (1977)