Heraldikai lexikon/Buzogány
A buzogány változatos formájú kézifegyver. Alapformája vasból vagy bronzból készült fejjel van ellátva, melyet fanyélre erősítettek. A fejek alakja lehetett golyó, henger, kocka, téglatest, sokszög. Magyarországon a 13. században, a kunok beköltözésével együtt jelent meg. Mint lovasfegyvert a középkorban rendszeresen használták. A 14. századtól jelentek meg az ún. tollas buzogányok, melyek hatékonyabbnak bizonyultak a páncél bezúzására. A 14. század végén a csillagfejű típusból alakult ki az ún. csatacsillag (de: Morgenstern), a peremgyűrűvel és köpűvel ellátott hoszútüskés változat. A csillagfejet felváltotta az ún. gótikus buzogány, a török-korban pedig egymás mellett használták a tollas, gerezdes és láncos buzogányokat.
Névváltozatok:
vezérbuzogány (Orbán 1889. 144.), hadi nyárs (Új Idők lexikona XVII. 4253), tagló, Streitkolbe (TESz. III. 121.), csákány (TESz. I. 469.), fahusáng <bunkó> (Kalmár 1966/67. 188.),
csillag, csatacsillag, Morgenstern, Kriegspflegel (TESz. I. 527.), clava, cambuca, cambuta, cambola, pita clavata, keule,
streitkolbe (NySz. I. 330.), cambuca (Nagy Iván IX. 790.), háporty 1369: "Piscinis Sarusto Haperyes" [OklSz.], 1405 k.: ?
bi'ulus: hapoija" [SchlSzj. 954.], 1584: "Typhae palustris clava baka, seu haporya nominatur" [Beythe: Strip. (= Nom.) 8:
NySz. 1: 1318 háporja a.]: ? 'békabuzogány, Igelkolben' (TESz. II. 51.); clava: buzogány, fejes bot, gravia clava: nehéz buzogány, trinodis clava: három szegǘ vagy tollú fejes bot, clavarius: szeges bot tsináló, clavator: buzogány viselö́ (mind: Pápai/Bod 117.), claviger: kóltsár, buzogány hordozó (uo. 118.) cæſtus: ón gombos, bö́rös hadi bot, buzogány (uo. 89.), cateja: nehéz vasas buzogány (uo. 101.), pila clavata: buzogány (uo. 470.); tollas bot, szakóca
"El vezettetek istapokkal buzganiokkal" [Debreceni codex 1519. kiadva Nyelvemléktár XI. 138.], "Hét tollu buzogánnya
keonteos uyban vala" [Ilosvai Péter: Toldi M. históriája. Lőcse 1629. (1. kiad. Debrecen 1574) 9.], "Lánczos botok, buzogányok,
szijra keoteott tollas botok." [Com. Jan. 150.] (NySz. I. 330.); tollas buzogány, aclis, spitzkolbe. "Viseltek ezüst, aranyos,
tollas buzogánt." [Monumenta Historica: Irók. XI. 349.] (NySz. I. 330.), "Tábori buzogányos furkós szolgác." [Com. Jan. 146.,
180.] (NySz. I. 330.)
Rövidítések
A buzogány az uralom és a parancsnoki hatalom jelképe volt (jogar, marsallbot, bírói pálca, buzogány). A 16. századtól az erdélyi fejedelem és a román vajdák hatalmi jelvénye a volt, mert nekik a szultán hatalmuk elismeréseként többek között buzogányt is küldött. A késő középkorban és azt követően a díszes, művészi kiképzésű buzogányokat a császárok és királyok is használták hatalmi jelvényként. A buzogány egyik változata a jogar is.
Katonai jelvényként egyes korokban a bot helyét a buzogány vette át. II. Rákóczi Ferenc fejedelem az ecsedi várban még látta azt a buzogányt, mellyel Opos, a Báthoryak őse állítólag megölte az ecsei láp sárkányát, de megjegyezte, hogy a fegyver kicsinysége igen kétségessé teszi a hagyományt. A 16. századtól hadparancsnoki jelvény is volt. A Rákóczi-szabadságharcban az önálló csapatparancsnokok (tábornokok, ezereskapitányok, századosok) viselték. Ezen rangjelölő hadnagyi buzogányok feje jóval kisebb volt, mint a harci buzogányoké. Nyugat-Európában a buzogányt a 16. század közepétől egyre ritkábban használták hatalmi jelvényként, majd hadi alkalmazásának háttérbe szorulásával el is tűnt, de Magyarországon és Lengyelországban még a 18-19. században is viselték a magas katonai beosztású személyek méltóságjelvényeként. Oroszországban a hetman, a kozákok katonai vezetője a "puzlikán"-t egészen 1919-ig használta hatalmi jelvényként.
A címereken számos formában és helyzetben jelenik meg. Legggyakrabban mellék-címerábraként ember vagy állat tartja, de önállóan is gyakori. Legősibb formája, a bunkó (de: Keule)ritka címerkép. Elsősorban beszélő jelképként jelenik meg, mint pl. a von Kolb család címrében. Gyakoribb a pajzstartóként kedvelt vademberek kezében. A békebírók hivatali jelvényeként az igazságszolgáltatás jelképe volt. A díszbuzogány vagy bunkó (fr: masse, la: matea) feje arany vagy ezüst volt. Különféle ünnepi alkalmakkor használták. A hadi díszbuzogány (fr: masse d'armes) rövidebb nyelű, vasfejű, gyakran szögekkel ellátott buzogány volt. [[[[[Kép:petit laruosse 600., Gelre 540.]]]]]
Buzogány-típusok
szerkesztésA csatacsép vasalt, hosszú nyélre rövid lánccal szerelt, vastüskékkel kivert hengeres test vagy 25-30 cm hosszú szögletes vasdarab.
A csatacsillag vastüskékkel kivert, bunkós végű, nehéz fütykös. Morgenstern: a külföldi zsoldosok által használt, magyarul csatacsillagnak is emlegetett buzogány német neve. Később a paraszti hadak kedvelt fegyvere volt.
A gerezdes buzogány a 16-17. század fordulóján török hatásra kialakult forma. Elődjének a magyar tollasbot tekinthető. Gömb alakú felülete általában gerezdelt.
A hadnagyi buzogány a kuruc hadseregben használatos parancsnoki jelvénnyé lett buzogányfajta. Általában körtefejű volt, vasból kovácsolták, gerezdesre alakították.
A tollasbot fanyélre szerelt buzogányféleség, amelynek egyik jellemzője a háromszög alakú, számát gyakran változtató toll.
A láncos buzogány a huszita háborúk alatt elterjedt, rövid lánccal a nyélhez erősített, vastüskékkel megtűzdelt fabunkó, amelyet később gerezdes vagy csillag alakú fej váltott fel.
A csatabuzogány (de: Streitkolben) fémnyéllel és prizmaszerű vagy nyolcszögű fejjel ellátott buzogány.
Lásd még
szerkesztéshttp://www.npg.hu/index.php/component/jcollection/item/997-esterhazy-antal
