Judo/2.1. Alapok. Létfontosságú önvédelem
◄--- Vissza a címlapra Tartalomjegyzék ---► Következő lap: Judo/2.1. Alapok. Szellemi érzelmi önvédelem iskolagyakorlatok
Előszó
szerkesztésLétfontosságú az egészségvédelem, szellemi önvédelem, erőforrást biztosító önvédelem és testi önvédelem oktatása. Ehhez kapcsolódóan eredményes életet biztosít az érdekképviselet, a manipuláció, a manipuláció-kontroll, a stressz elleni védekezés, a konfliktuskezelés és az önismereten alapuló életstratégiák tanulása.
A gyors társadalmi fejlődés miatt emberséges, eredményességet adó, erőforrásokat biztosító együttélési életismeretek szükségesek. A japán „do” (szellemi erkölcsi út) céljaihoz hasonlóan, európai szubkultúrára épülő, létfontosságú életismereteket igyekeztem rendszerbe foglalni.
Az ismeretterjesztő jegyzet készítése mögött 30 éves fejlesztőmunka áll. A szakmai fejlesztést - a jegyzet különböző részeinél - neveléstudományi és küzdősporti tanszékvezetők, orvosok, iskolaigazgatók és igazgatóhelyettesek, egy budapesti középfokú intézmények osztályfőnök munkaközösség-vezető konferenciája, nevelőtestületi konferenciák, Magyar Judo Szövetség szakmai bírálóbizottsága, állam által működtetett kuratórium (pszichofizikai nevelési kísérlet), jóga tréner, tanítványaim, edzőkollegáim segítették, véleményezték.
A jegyzet központi kérdése, hogy mennyi esélyünk van emberként jól működő társadalmakat és intelligens személyi önvédelmet létrehozni a jövőben. Ehhez próbáltam tudományos kutatási ismereteket és népi bölcseleteket szerezni – részben a jegyzet végén ismertetett szakirodalomból.
Horváth László judo szakedző
Létfontosságú önvédelmi életismeretek
szerkesztésMilyen az élet?
szerkesztésÉrzékelésen alapuló. Öröm, bánat, fájdalom - feszültség és nyugalom váltakozása.
Gyermekkorban a játéköröm boldogság, de bánatot és feszültséget okoz az első kudarc és fáj az első gyermekkori pofon. A legnagyobb pofont mégis az élettől kapjuk. Meghalnak szeretteink, vagy mások becsapnak, kihasználnak. Rájövünk. Igazán a lélek fájhat a test nem.
Aztán felnövünk, okosabbak leszünk. Túl vagyunk a csalódásokon és újabb örömforrásokra lelünk.
Aztán megöregszünk. Egyre több feszítő vágyunkat feledve, keressük a nyugalmat és nézzük a fiatalokat. Hogyan védhetnénk meg őket a bántó, fájó feszültségektől – és hogyan segíthetnénk őket az öröm, a nyugalom megtalálásában?
Az önvédelmi életismeretek ebben segítenek, de mik a legfontosabb önvédelemi ismeretek? Első az egészségvédelem, mert betegen keserves és gátolt az életünk. Második a szellemi önvédelem, mert irányító erőt és ellenőrzést ad. Harmadik az erőforrást biztosító önvédelem, mert nélkülük szegény és magányos az életünk. Az élelem, lakás és családunk létfontosságú. A negyedik a testi önvédelem, mert sérülésektől véd és hiányában baj esetén védtelenek vagyunk. Hatékony ismeretek alapján mind a négy önvédelmi ismeretcsoport eredményesen tanulható.
Hogyan alakult ki az emberi élet?
szerkesztésA tudományok szerint az anyag jelenségei mozgatják a világot. Biológiai molekulák jöttek létre az anyagból. Mindez a Földön, vagy a Földön kívül történt. A baktériumszerű szervezetek kibírják az űrutazást. Ezt vizsgálatok igazolják. A biológiai molekulák élő organizmusokká váltak. Ez a folyamat életet hozott létre.
A fejlődés során állatfajok is megjelentek. Az egyik fajnál elindult az emberré válás. Az emberré váláshoz még hiányos a viselkedésünk. Jelenleg kultúrát építő állatok vagyunk. Ezt a viselkedésünk bizonyítja. Mindezt kutató tudósok állítják. Kulturált viselkedésünk viszont fejlődik. Emberséges viselkedésválaszokat keresünk a gyors társadalmi fejlődéshez.
Milyen erők hatnak az életben?
szerkesztésMindezt jól bemutatja a filmművészet alkotása a "Csillagok háborúja". Felkavaró hatást gyakorolt az emberekre. Mi lehetett a jelentős hatás oka? A sötét és világos erő megjelenítése, ami tulajdonképpen a jóindulatú és a kegyetlen vetélkedés. Az emberek felfigyeltek a filmre. Figyelték a tanítást. Várták a világos jóindulatú erő győzelmét.
A judo eléggé közismert. Gondolkodása egyezik a jedi lovagokéval. Tanítja a sötét és világos erőt. A szellemi, erkölcsi utat. Indulataink legyőzését. Az élet létfontosságú, de bölcs szolgálatát. A jedi és a judo öltözet is hasonló. Így a mai judo tanítványok ősi jedik. Legalábbis a filmművészet alapján.
Valóban létezik sötét és világos erő?
szerkesztésAz emberek számára igen. A sötét erő indulatos, kegyetlen. Önző, kirekesztő, gyengéket elnyomó. Fájdalomokozást felvállaló állatias viselkedés. A természet által kialakított és rögzített sikerparancsokon alapul. Egyéni sikerekre épít.
A világos erő jóindulatú, segítőkész. Együttműködő, gyengéket védelmező. Fájdalomokozást, kegyetlenséget kerülő emberséges viselkedés. Közösség sikerére épülő.
Mekkora a sötét erő hatalma?
szerkesztésJelenleg az indulatos, sötét erők hatnak. Többnyire a vetélkedési kényszer miatt. A kulturált törekvéseket sokszor legyőzi az indulatos önzés, mely kirekesztő, nyerészkedő, gyengéket elnyomó, kegyetlen társadalmakat alkot.
Részben most is győzhet a kulturált, világos erő. Védheti a természetet kíméletes technológiával, születésszabályozással. Védheti az embert együttműködő társadalmakkal.
Sajnos az önző vágyak ezt gátolják. 60-120 ezer évente 5%-ot tud változni az ösztönös, indulatos viselkedés. A kulturált viselkedés ezért alulmarad. Ide illik a következő vicc. A Jóisten találkozik a szegény emberrel. Megszólítja és mondja – én vagyok a Jóisten. A szegény ember csak ámult. Aztán megkérdezte - Te az örökkévalóságnak élsz? Igen – válaszolta a Jóisten. A szegény ember csodálkozva kérdezte - Én jó, ha 70 évet. Mennyi neked tízezer év? Egy pillanat csupán. – válaszolta a Jóisten. A szegény ember megint gondolkozott. Majd így szólt. Te csodát tudsz csinálni. Én szegény vagyok. Dúsgazdaggá tennél? Szívesen - válaszolta a jóisten. Csak várj egy pillanatot. - Így a szegény emberen még a csoda sem segíthet. Az emberiségnek szerencsére nem 70 éve van a változást kivárni. Az intelligens, kulturált, tanult viselkedés is sokat segíthet.
A jóindulatú, békés viselkedés sikeres?
szerkesztésAz emberi viselkedés új célokkal kulturáltabbá vált. Jóindulatú, kegyetlenséget kerülő, de nem mindig sikeres.
A jólét miatt nőtt az átlagéletkor és ez siker az egyénnek. A jóléti társadalmakban kevesebb a gyerekszülés és ez feszültséget okoz. - Az emberiség génkészlete folyamatosan romlik a kegyetlen kiválasztódási folyamat elmaradásával. Civilizációs betegségek jelentek meg. Ilyen a magas vérnyomás, cukorbetegség, migrén. A szénhidrátban bővelkedő táplálkozás okozza!- Az ülő életmód gyengíti a testet.
Van jó is rossz is. Fontos, hogy eredményesen kell jóindulatúnak lenni. A hibákat javítani kell egészséges életmóddal. Sokan példamutatóan egészségesen táplálkoznak és sportolnak.
Mitől függ az indulatos és békés viselkedés?
szerkesztésSzűkölködő környezetben vetélkedési kényszer van. Végszükség esetén a kulturáltság elveszhet, és sokszor kegyetlenül küzdünk az életünkért, másokat elárulva, letaszítva. Sokan ilyenkor is emberségesek. Ahogyan a közmondás mondja
„Bajban ismerni meg az embert.”, vagy „Aki támadni akar, könnyen talál botot.”
Bőséges környezetben nincs vetélkedés, mert nincs hiány. Békés a viselkedés. "Békés folyónak virágos a partja." ahogyan mondják.
Az indulatos önző viselkedés elavult az együttműködést igénylő társadalmakban. Zavarokat okoznak, a társadalmi erőtérben. Ilyen a kirekesztő, gyűlölködő, gyengéket kizsákmányoló, viselkedés. Természeti katasztrófát is okoz az önzőség. Ilyen a nyereségre törő ipar működése, az emberi túlfogyasztás és túlszaporodás. Ez mind a sötét erő oldala. Akkor miért az elavult viselkedést használjuk? Az ok egyszerű. Nagyon erős az ösztönparancs. Tömegesen hallgatnak szavára. Önzőségében pedig, egyénileg eredményesen működik. Az elnyomott emberekért, a természet védelméért sok kiváló ember valódi jedi lovagként harcol.
Hogyan működnek vágyaink?
szerkesztésA vágyaknak titkos a működése. Létezik egy központ. Édes és keserű érzést ad. Vonzó a győzelem édes íze. Taszít a sikertelenség keserű íze.
A bosszú végrehajtása vagy a sikeres segítségadás egyformán édes ízű. Pedig az egyik indulatos, a másik kulturált érzés. Tulajdonképpen minden sikert hozó érzelem vágyainknak vonzó.
A kegyetlen viselkedés csak a kulturált embereket taszítja. Szerencsére sok példát látunk arra, hogy a bajban segítjük egymást. Például személyes, társadalmi, nemzetközi segítséggel sietünk a bajbajutottak megmentésére árvíz, földrengés esetén.
Mire jó az ösztönélet?
szerkesztésAz ösztönélet rögzíti a legsikeresebb viselkedést. Főleg az erőforrásszerző-védő területeken. Ilyen terület például a rangsor, lakás, birtok, házastárs.
A viselkedés sikerparancsok használatát édes ízzel ösztönzi a vágyközpont. Az indulatos viselkedésparancsokat – az édes íz mellett - felerősítik a hormonok. A hormonok belső elválasztású mirigyek váladékai. Például a szaporodási viselkedésparancsot felerősítik a nemi hormonok. llyenkor könnyen jön az édes ízű szerelem.
Mi lehet az élet értelme, célja?
szerkesztésA sötét és világos erők meghatározzák vágyainkat, gondolatainkat, cselekedeteinket.
Az élet értelmeként a legfontosabb a gyerekvállalás és sikeres nevelés. Nagyszámú sikeres utódok nélkül kihal az emberiség.
Van még értékes cél. A hasznosság tudata értelmet ad az életnek. Az önmegvalósítás felemelő érzést. A vágyak feletti létezés felszabadító hatású. Az élet értelme a küzdeni tudás is. Ahol a gonosz és a jó küzdenek. Nemcsak környezetünkben, hanem bennünk is, az emberré válás folyamatában. Ahogyan ezt Madách Imre megírta. "Az ember tragédiája" színművében. "Ember küzdj és bízva bízzál".
Egészségvédelem
szerkesztésAz egészségvédelem ösztönző rendszere.
szerkesztésMiért első az egészség védelme?
szerkesztésAz egészség nem minden. Viszont egészség nélkül minden semmi. A test szabályozórendszere az egészséget védi. Hőséggel, hideggel, éhséggel, szomjúsággal, betegségekkel szemben. Sokszor egészségvédelmi ismeretforrás az internet. A gyógyító információit nem tudják eltitkolni.
A közmondások mit mondanak? Ha te nem törődsz magaddal, más nem fog helyetted. (Vagyis egészségtudatosan kell élni.) A fogával ássa meg a sírját a falánk. (Vagyis nem mindegy mennyit és mit eszünk.)
Lehet inzulin nélkül élni?
szerkesztésAz önvédelem legfontosabb része az egészség megőrzése. Nélküle az élet keserves és gátolt. Egy cukorbeteg férfi felakasztotta magát. A veséje már alig működött. Halálos beteg volt.
Volt egy másik cukorbeteg. Közepesen súlyos veseproblémái voltak. 15 év cukorbetegség és inzulinadagolás után. Veséje egyre rosszabbul működött. Orvosával elkerülhetetlennek látták a lassú leépülést. Orvosa felírt új gyógyszert, amely tetemes pénzösszeg volt havonta. Szerinte ez volt a leghelyesebb megoldás. Ezután a beteg az interneten körülnézett. Azt írták, a szénhidrát a baj forrása. Csökkentse nagymértékben! Pótolja a zsírosabb ételekkel! A veséje meggyógyult. A laboreredménye kiváló lett. 20 kg-ot fogyott, megfiatalodott. A gyógyszerfogyasztást abbahagyta.
Ezért az orvosa kirúgta. Mert nem az ő előírásait követte. Elmondta, az előírások erre kötelezik. Kirúgják, ha eltér tőlük. Eszembe jutott egy vicc. Egyik beteg fizetett egy orvosnak. Mert gyógyszert írt fel neki. Miért fizetett? – kérdezték. Az orvosnak is élni kell - válaszolta. A patikában a gyógyszerért is fizetett. A patikusnak is élnie kell valamiből. A gyógyszert már nem szedte be. Miért? – kérdezték. Mert én is élni akarok – válaszolta.
Az igazsághoz tartozik, hogy az orvosok többsége nem csak kezelést, hanem gyógyulást segítő gyógyszereket ír fel, amit érdemes beszedni. A fenti történet sikeres egészség önvédelmi esetet ismertetett.
Meg lehet szabadulni a migréntől?
szerkesztésVolt, aki fejfájásban szenvedett. A legerősebb migrénes fájdalommal. Meg akart halni. Az óriási gyógyszerfogyasztás és kiadás nem segített. A 25 év orvosi kezelés eredménytelen volt. Az internetről tudta meg a megoldást. Szénhidrátszegény étrenddel fejfájás nélkül élhet. Gyógyszerek nélkül. 3 nap után véglegesen meggyógyult. Nem értette az egészet. Miért kellett 25 évet szenvednie. Sokszor betegállományban lennie.
Illett rá is ez a mondás. Így szól. Az orvosok gyógyszereket rendelnek. Melyekről csak nagyon keveset tudnak. Betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak. Olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak. Természetesen az ellenkezője is igaz. Sok gyógyító tudású orvos létezik, akit eredményessége igazol.
Van olyan orvos, aki nem akar gyógyítani, csak kezelni?
szerkesztésTermészetesen esküjük szerint gyógyítani akarnak. Az ösztönző rendszer viszont már ennek ellentmond.
Az egészségügyi ösztönző rendszer a betegellátást támogatja. A gyógyszergyártók és orvosok így a kezelésből profitálnak. A gyógyult egészségesekből nem. Öt-tízféle gyógyszert is felírnak a betegnek. Ezek mellékhatásai kiszámíthatatlanok. A gyógyszergyártók gyógyszerírásra ösztönzik az orvosokat. Nem rövid távú gyógyításra. Hanem hosszútávú tüneti kezelésre. Egy amerikai orvost börtönbüntetésre ítéltek. Gyógyszergyári jutalékért dolgozott éveken át. Indokolatlanul kemoterápiára küldte a betegeket. A helytelen kezelésbe rengetegen meghaltak.
Ráadásul egyszerűbb munka gyógyszert adni, mint a betegség okait felderíteni. Nagy Sándor hatalmas uralkodó volt. Busásan fizette az orvosait egészségesen. Betegen semmit nem adott. Ez az igazi gyógyításra ösztönző rendszer.
Igazak a közmondások. Egy gramm elővigyázat többet ér, mint egy mázsa gyógyszer. A legtöbb ember nem betegségébe hal bele, hanem az orvosságaiba.
Tisztelet a gyógyító orvosoknak, nővéreknek. Akik alulfizetve, rengeteget dolgoznak. Ez ellen küzdeni kell. Ám nem a beteg rovására.
A civilizációs betegségek okai és védekezés ellenük.
szerkesztésA civilizációs táplálkozási betegségek gyorsan terjednek?
szerkesztésIgen, az Egészségügyi Világszervezet szerint, 2020-ra első helyre kerülnek (70%-kal). Utána a fertőző betegségek (25%-kal) és a balesetek (5%-kal). Civilizációs betegség a túlsúly, migrén, a magas vérnyomás, ABS szindróma, a gyulladások nagy része, allergia. 2-es típusú cukorbetegség, daganatok, stb. Ideillő közmondások. Ételben az orvosság. Az vagy, amit megeszel. Mozgásban az élet.
Mi az oka a civilizációs betegségeknek?
szerkesztésA Földön 7,4 milliárd ember él. Ez nagyon sok. Ellátásukat főleg olcsó előállítású és tárolású szénhidráttal tudják biztosítani. A túlzott szénhidrátbevitel és az élelmiszeripari tartósítók, ízfokozók egy része betegségeket okoznak. Az emberek nagy részét érinti. Szénhidrát érzékenyek emésztő enzimszerkezetük miatt. Az éhínség így is emberiséget fenyegető rém. Ezért nem számít a civilizációs betegségek növekedése.
Mi vár a táplálkozási betegekre? Pusztulás, vagy lassú alkalmazkodás? Van gyors megoldás? Igen, a szénhidrátszegény étkezés. Ez gyógyszernélküli tünetmentesítő étkezés. Megszünteti például a migrén, a cukorbetegség és sok más civilizációs betegség tüneteit. Sajnos az ösztönéleti program raktározni, felhalmozni akar. Falánkságot és kalóriadús szénhidrát étkezést parancsol. Ennek oka az emberi fejlődés alatt sokszor tapasztalt éhínség. Emberek tömegei nem tudják legyőzni a viselkedésparancsot. Még így is lehet csökkenteni a szénhidrátfogyasztást.
Ketózisban szervezetünk zsírszövetünket bontja le, ami energiát, fogyást és jobb emésztést biztosít. A szénhidrátot zsírfogyasztással is pótolhatjuk.
A túlzott kényelem beteggé tesz?
szerkesztésIgen, mozgáshiányból is erednek civilizációs betegségek. Például túlsúly, gerincferdülés, lúdtalp, látásromlás, stb. A sík járda gyengíti a lábszerkezetet. A mozgólépcső, gépkocsi, ülő-életmód mozgás szegénnyé tesz. Ez hizlal és gyengíti testünket.
A TV és számítógép rövidlátóvá tesz. A normális nyolcvanszorosa szemünk közelnéző terhelése. Távoli tájakat nem láthatunk. Városi életmódunk nem engedi. Régen a természetben messze kellet nézni. A szemizmok ma korcsosulnak. A szemüveg csak kezel, de nem gyógyít. A szemtorna gyógyít. Időigényessége miatt kevesen csinálják. Az emberek többsége a szemüveget választja. Az egyszerűbb és azonnali megoldás.
Fontos a közmondás. Ha nem törődsz magaddal, más nem teszi helyetted.
Van jó és rossz feszültség?
szerkesztésIgen a feszültség segíthet és akadályozhat. Segít jogos önvédelemnél, alkotásnál. Életműködést segítő feszültség a lámpaláz, izgalmi készenlét. Ártó feszültség például állandó fenyegetettségben dolgozni, tanulni. Életműködést gátló feszültség például a szorongás, bénultság.
A feszültség kezelésének lehetőségei: kiegyező magatartás hasonló erőviszonyoknál, megadó magatartás túlerő esetén, támadó magatartás kedvező erőviszonynál. Segítenek a közmondások. Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész. Minden vitát megnyersz, amit el sem kezdesz. Ugyanaz a dolog lehet veszélyes, vagy esélyes. A hozzáállásunktól függ.
Milyen a feszültség? Szeretteink halála, lakásunk, kocsink elvesztése sokkoló. A felmondás, válás elkeserítő. A tiszteletlenség, ügyetlenség, kialvatlanság ingerültté tesz. Rossz közérzetet, bénultságot okoz.
A feszültég ellen védekezni kell megelőzést segítő, feszültségoldó ismeretekkel. A feszültség mindenkire másként hat. Feszültségtűrő alkatúaknak nem okoz gondot. A feszültségtűrők vezetői terhelést vállalhatnak. Érzékeny, vagy szorongó alkatnál nyugodt életmód kell, mert őket a feszültség könnyen lebéníthatja. Az indulatos, vagy önmagukat őrlő emberek hamar feszültté válnak. A sokáig tartó feszültség betegséget okoz. Legyengíti szervezetünk ellenálló képességét. Rák, magas vérnyomás kialakulhat. A túlzott feszültség ellen védekezni kell.
Hogyan védekezzek a rejtett feszültségek ellen? A feszültséget kiváltó ok felderítésével, megszüntetésével. A városok alakja derékszög rendszerű. A természetben a fák görbe vonalúak. Az ember főleg a természetben élt. Terheli a sok derékszög az idegrendszert. Mesterséges zajforrások, a hűtőgép, ventilátor, televízió, stb. Az idegrendszernek feszültségkeltő beazonosítani hangjukat, viszont óvatosságból figyelnie kell, tehát megteszi. A természet hangja megszokott zaj. A szél zúgása, hullámverés, madarak hangja. Könnyen felismeri az idegrendszer. A hal szíve ritmusra ver. Az eltérő ritmusú zaj megöli. A szervezet feszültsége ilyenkor halálos. Ez számunkra is fontos tanulság. Igyekezzünk kerülni a túl gyors életritmust. A városi terhelés nem megszokott. Védekezhetünk életmódváltással ellene.
Fertőzések elleni védelem
szerkesztésGazdatestek vagyunk fertőzések esetén?
szerkesztésIgen. Vírusok, baktériumok táplálkoznak, szaporodnak bennünk. Sokszor az életünkre törnek. Ilyenkor élethalálharc folyik szervezetünkben. Ebben a harcban az emberi szervezet öngyógyító képességű. Gyermekkori betegségek miatt felnőttkorban emlékszik az ellenanyagra. Betegségnél így gyorsabban elkészíti a gyógyszert. A gyógyító láz pedig lelassítja a kórokozókat. A fehérvérsejtek hátukon viszik az ellenanyagot. Megölik vele a betolakodókat. A nyirokrendszer a harcoló sejtek temetője. Amikor kifújjuk az orrunkat, távoznak.
A baktériumok és vírusok ölhetnek?
szerkesztésIgen és gyorsan, vagy lassan fertőzhetnek. A baktériumok megtanulnak ellenállni gyógyszereknek. Vírus ellen nincs gyógyszer. Vannak olyan baktériumok, amik segítenek. Védenek más kórokozóktól.
Megelőző védekezés a fertőzőek elkerülése. Ehhez a fertőzéseket fel kell ismerni. Fertőző bakteriális betegségnél a gyógyszerek sokat segítenek. Fertőző betegségek a rubeola, influenza, pestis, kolera, stb. Egészségvédő közmondás. Egy gramm elővigyázat többet ér, mint egy mázsa gyógyszer.
Örökletes betegségek ellen van védelem?
szerkesztésNincs, de nem mindig jön elő a hajlam. A környezet erősíti, vagy gyengíti az örökletes betegséghajlamot.
Megrázó a beteg szívvel született gyermek. Lehet, hogy szüleitől örökölte. Azoktól, akiknek a szíve megszakad érte. Örökölhető betegségeknél fontos a partnerválasztás. Az állatvilág csak egészségesekkel szaporodik. A betegek kiesnek a párválasztó csatában. Az embernél nincs kiválasztódási folyamat. A beteg hajlamúak is szaporodhatnak. Elmebetegségnél a törvény tiltja a gyermekszülést.
Balesetek elleni védelem. Elsősegélynyújtás ismeretek
szerkesztésElkerülhető a baleset?
szerkesztésAz önvédelem oktatás megmentette egy gyermek életét. Többek között esni tanult. Egy autó elgázolta, de nem sérült meg. 8 métert repült. Talajtérésnél különleges eséstechnikával gurult. Az orvosok bent tartották. Ilyenkor a belső vérzés gyakori. Csak horzsolása volt.
Van, aki magának okoz balesetet. Önveszélyes, aki óvatlan, ügyetlen. Az előrelátó, gondolkodó figyelem segít. Van, aki másnak okoz balesetet. Közveszélyes az önző, indulatos viselkedés. Ilyenkor a másokra vigyázást tanulni kell.
Ideillő közmondások. Mindenkit érhet beleset. Lassan járj, tovább érsz. Az ember nem lehet elég óvatos.
Elsősegélynyújtásnál mi a legfontosabb?
szerkesztésA delfinek az újszülött delfint a víz fölé tolják, így az levegőhöz jut. Így mentik meg az életét. A delfinek fuldokló embereket is megmentenek. Segítséghajlamuk erős a fuldoklók esetében. Az emberekben is erős a segítő ösztön. Az elsősegélynyújtás ismeretei tapasztalatokra épülnek.
Legfontosabb ismeret az érintett személy állapotának kiderítése a baleset helyszínén. Például az élet alapvető jelei: beszéd, tudati állapot, mozgás, szívműködés, keringés, légzés.
Vérző sérülésnél hogyan segítünk?
szerkesztésÜtőeres vagy visszeres vérzés csillapítása esetén fontos a vérző végtag függőleges helyzetbe hozása. Nyomókötés, különleges esetben szorítókötés csökkenti a vérzést. Szükséghelyzetben ujjal is lenyomhatjuk az ütőeret.
A seb ellátása fontos. A seb környékét tisztítjuk, fertőtlenítjük. A sebtől távolodó mozdulatokkal tisztítunk, fertőtlenítünk. Kötözés szükség szerint.
Égésnél, áramütésnél mi a teendő?
szerkesztésNagy felületű III. fokú égésnél vigyázunk. Steril lepedőbe csavarjuk a sérültet. Ruháját nem távolítjuk el. Az arcégést befedjük steril gézzel. 3-5 dl. víz itatása célszerű. Enyhébb égési sérülések gyakoribbak. Hideg vizet folyassunk a sebre!
Az áramütés ellátása összetett. Hasonló, ha égéssel együtt jár. Ellátása olyan, mint az égésnél. Előfordul, hogy a keringés, légzés leáll. Ilyenkor újraélesztést kell alkalmazni.
Súlyos sérülésnél milyen az ellátás?
szerkesztésA ficam, rándulás, végtagtörés fájdalmas. Ellátása rögzítés a talált helyzetben. Óvatos a koponya és agysérülés ellátása. Az eszméletnél lévő beteget fektetjük, kissé megemelt fejvéggel. Szigorúan fektetendő a mentők megérkezéséig.
Súlyos mellkas sérült, gerinc-, medence- vagy combcsonttörés esetén tájékozódjunk. Ha a beteg eszméletlen, hátára fektetjük. A fejét baloldalra kell fordítani. Ha hány, az alsó állcsontot előre kell billenteni. A hányást a szájából ki kell törölni.
Eszméletlen betegnél stabil oldalfekvő helyzet kell. A mellkasi sérülés ellátása kíméletes. A beteget félülő testhelyzetbe kell hozni. Szoros ruházatát meglazítani. Levegőt biztosítani. Nyílt sérülését bekötözni.
Életveszélyes sérülésnél mit tegyünk?
szerkesztésA nyílt hasi sérülés ellátása óvatos. A sebet sterilen befedjük. Törölközővel vagy lepedővel a sérült hasát átkötjük. Tilos a hasűri tartalom visszahelyezését megkísérelni! Tilos a beteget mozgatni, itatni, gyógyszert bevetetni!
Tompa hasi sérülés ellátása, ha a hasfal nem sérül, de a belső szervek igen. A beteget szigorúan fektetni kell. Alig megemelt fejvéggel. Térdben behúzott alsó végtagokkal. Tilos folyadékot, gyógyszert vagy bármi anyagot a szervezetbe juttatni szájon át.
Gerinctörés esetén a beteg lapos kemény talajra fektetendő. Mozdítani csak szigorúan egyszerre, szabad. Több ember együttműködésével. - A nyaki gerinctörés és ficam sérültjeit célszerű mozgásmentesen ültetni.
Újraélesztés esetén hogyan segítsünk?
szerkesztésAz ABC módszerével. "A" = átjárható légutak. Fejet hátrahajtjuk, az alsó állcsontot tenyérrel a felsőhöz szorítjuk. "B" = be-fúvás. A légzésritmushoz hasonlóan a balesetes orrába fújjunk levegőt, mély lélegzetvétel után percenként 16-20-szor. A balesetes száját zárva kell tartani a befújás alatt. A beteg hányása esetén a szájüreget meg kell tisztítani. "C" = kompresszió (toló lökés bordán keresztül) a szívre.
Mérgezéseknél mi a teendő?
szerkesztésNövény-védőszeres mérgezésnél szappanos víz vagy szódabikarbónás oldat itatása és a hánytatás segít.
Szénmonoxid mérgezésnél biztosításunk friss levegőt. Szükség esetén lélegeztetni kell.
Altatószeres mérgezésnél, öntudatánál lévő esetében ajánlott a hánytatás, és szénpor itatása keserűsós vízzel.
Sósav, hypó mérgezésnél tej itatása a helyes. Hánytatni tilos! Lúgos anyagok bőrre kerülésénél híg ecetes folyadékkal, savas anyagoknál szappanos vízzel lemossuk, közömbösítjük a maró anyagot. A szemet bő vízzel öblítsük ki.
Elsősegélynyújtásnál igaz a közmondás. Kétszer ad, aki gyorsan ad (időben segít).
Szellemi önvédelem
szerkesztésMiért fontos a szellemi önvédelem?
szerkesztésSzellemi irányítással emberek vagyunk. Indulatosan viszont állatias a viselkedésünk. A szellemi önvédelemnek civilizáltak a céljai. Ilyen a békés együttélés, az önismereten alapuló személyiségfejlődés, az egészséges lelki élet, jól működő értékrend kialakítása, káros befolyás ellenőrzése.
Egy tanulságos közmondás ideillik. Aki másokat megismer, tanult, aki önmagát, bölcs. Aki másokat legyőz erős, aki önmagát, hatalmas.
Mire jó a szellemi önvédelem?
szerkesztésErőt, önellenőrzést ad. A középkorban történt egy rabbal a vár pincebörtönében. Mélyen élt a föld alatt. Sötétben, hidegben, penészben, patkányokkal. Legtöbben hamar megőrültek, meghaltak. Ő elképzelt egy rekettyebokrot. Ragyogó fénnyel a sötétben. Naponta öntözte, gondozta. Nézte a virágok, levelek fejlődését. Ez örömet, erőt adott neki. Rab maradt élete végéig. Sokkal később halt meg a többieknél.
Mi ellen véd a szellemi önvédelem? Rengeteg jó szándékú ember és társadalmi szervezet van. Mégis előfordul, hogy valakit kívülről irányítanak. Kegyetlenül, félelemmel, hatalommal elnyomva, vágyain keresztül csábítással kihasználva. Azért, hogy becsapják nyereségért, banki kölcsöncsapdával, hamis reklámokkal. Hatalomszerzésért hazug ígérgetéssel, ellenségkép gyártással uszítva szavazatát megszerzik. Valójában kihasználják, leépülést, kudarcot, szegénységet okozva.
Mohó vágyaink is irányíthatnak károsan. Belülről, önpusztító telhetetlenséggel. Van, aki önmagát irányítja. Önfejlesztően, szellemi önvédelemmel. Értéket, harmóniát és egyensúlyt keresve. Uralkodik a vágyain, ha kell. Észreveszi, ha megpróbálják irányítani, cselekvéseit. Látja ilyenkor, ha segítő, értékadó a szándék. Tudja, ha ártó, kifosztásra irányuló.
Tanít a közmondás. Ügyelj vágyaidra, mert azok szabják meg gondolataidat, szavaidat, tetteidet, szokásaidat, jellemedet, és sorsodat.
Fontos vágyaink megismerése?
szerkesztésA vágyak hajtóerőt adnak az élethez. Van, akit a vágya felemel. Van, akit romlásba dönt. Sokan nem ismerik vágyaikat. Ha szeretünk egy tevékenységet, vágyakozva csináljuk. Nagy szerencse, ha a munkánkat szeretjük.
Életben tartanak az alapszükségleti vágyak. Ilyen az élelem, ivóvíz, ruházat, lakóhely, alvás utáni vágy. Az alapszükségleteket erőforrások biztosítják. Vágyakozunk utánuk. Erőforrás a rangsor-, terület-, birtok-, partner-, utód szerzés-védés. A rangsor elosztja az erőforrásokat. A területen megtalálhatóak az erőforrások. Az erőforrásokat birtokolni kell. Jó partnerrel életet adhatunk. Az utód folytatja életünket. Legyőzve halálunkat.
A vágyaknak fontossági sorrendjük van. Első az alapszükséglet és annak raktározása. Azután a biztonság, nyugalom. Feszítő a megismerési és megértési vágy. Erős a szeretetvágy. A rend és szépség iránt szintén vágyakozunk. Az önmegvalósítási vágy lehetőséget kibontó. Egyéni tehetségek számára az alkotás.
Vágyaink megismerését segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztésMilyen vágyaim vannak?
- Sokan mondják, hogy mihez kezdenének, ha nyernének a lottón. Ilyenkor a vágyaikról beszélnek.
- Sokan repülnek álmukban. A hétköznapok valóságából kiemelkednek, elszakadnak. A csodák valóra válhatnak. Verne repülő hajója valósággá lett. Repülőgép, űrhajó már létezik. Álmodozni kell a saját csodánkról. Valami megvalósulhat belőle.
- Sokan képzelik el életüket. Elképzelnek óriási sikereket, a valódi bukásaik ellensúlyozására. A sikerek sokszor valóra válnak.
- Amikor azt csinálunk, amit akarunk, akkor lehet, hogy a sikeres vágyaink irányítanak.
Ne feledjük a közmondást. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Milyen viselkedéssel érjük el vágyainkat?
szerkesztésVan, aki mindenkin átgázol vágyaiért. Törvényesen hatalmas, gazdag emberként. Törvénytelenül kegyetlen bűnözőként. Van, aki szerény vágyakkal él. Szegényebben, békésebben. Képes segítségnyújtásra elvárások nélkül így is.
Eredményesek az általunk választott úton leszünk. Indulatos vagy kulturált viselkedéssel. Az állati viselkedés indulatos. Néha elavult sikerparancsokra épül. Önző, kirekesztő, gyengéket elnyomó viselkedéssel az erősebb érvényesül. A kulturált viselkedés emberséges, meggondolt. Kegyetlenséget kerülő vágyakra épül, törvények, népszokások, viselkedésszabályok alapján. Önzetlenül, együttműködően, gyengéket védelmezően. A tehetségesebb érvényesül. Élni és élni, hagyni viselkedéssel. A viselkedésszokások sokszor vegyesek, egyszer indulatosak, máskor meggondoltak vagyunk. Váltakozva indulatosak, vagy meggondoltak vagyunk.
A közmondások is utat mutatnak vágyaink elérésében. - Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse. (például káros vágyaink esetében) - Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt! (Vagyis kitartóan küzd vágyaiért.) - A nélkülözőnek sok minden hiányzik, a kapzsinak minden. (Az elégedettség személyi hozzáállásunkon is múlik.)
Vágyaink elérését segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztésHogyan érjük el a vágyainkat?
Jó a viselkedésszabályokat betartani?
Igen, mert biztonságot ad.
Nem, mert mást akarok és korlátoz.
Jó csalni?
Igen, mert hasznot hoz.
Nem, mert becsületesen jobb.
Jó önzetlennek lenni?
Igen, mert segíthetek.
Nem, enyém legyen minden.
Milyen értékrendet akarok?
Önző, másokat kihasználó viselkedést, mert hasznot hoz.
Önzetlen viselkedést, mert „jut is, marad is”. Szeretek segíteni.
Hol önző, hol önzetlen viselkedést szükségtől függően.
A múltamra, jelenemre, vagy a jövőmre gondolok szívesebben?
A múltra, mert tanulok belőle.
A jelenre, mert a mának élek.
A jövőre, mert szeretem tervezni. Vagy mindegyikre egyformán.
Honnan vegyem az erőt, ha a nehezebb, becsületes, segítőkész utat választom? Őszinte szembenézéssel és fejlődni vágyással erőt meríthetünk. Célirányosan töprengő gondolkodás segítségével erőhöz jutunk. Életbölcselettel, gyengeségünkből is meríthetünk erőt, környezetünkben élők bátorítását elfogadva.
Mit érdemes tanulni vágyaink megvalósulásáért?
szerkesztés
A vágyakhoz tartozó értékes tanulás felemel. A tudatlanság mélybe taszít. Így lehetünk gazdagok – szegények, vonzóak – taszítóak, boldogok – bánatosak, nyugodtak – feszültek.
A hatékony háttérismeretek tanulása segíti vágyaink megvalósulását. Különböző tanulási célok lehetnek.
- Lehet erőforrás szerző-védő tanulási cél. Jövedelemszerző szakmai és eredményes együttélési ismereteket tanít.
- Fontos a tulajdonságokat fejlesztő tanulási cél. Önismereteket is tanít.
- Az önmegvalósítási tanulási cél tehetséggondozási ismereteket tanít.
- A belső egyensúlyt megőrző tanulási cél életbölcseleti ismereteket tanít.
Hogyan érdemes tanulni? A tanulásnak hatékony lehetőségei vannak. Ilyen az érdeklődési területhez kapcsolódó tanulás. A gyorsolvasás, a lényeg kiragadása. Fontos az értékes, célzott ismeretek kutatása. Az ismeretek képzettársítása, összevonása. Véleményképzés más dolgokról, ismeretekről. A bátor alkokotókészség új gondolatokat szül. Fontos gondolataink, következtetéseink ellenőrzése.
A közmondások is segítenek. Jó pap holtig tanul. Tanulni sohasem késő. Mindenki magának tanul.
Tanulást segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztésMiért tanuljak?
Jó a tanulással járó érvényesülés?
Igen, segíti az életcélok megvalósítását.
Nem, mert fárasztó. Jobban szeretek pihenni, kikapcsolódni.
Jó a céltudatos tanulás?
Igen, mert hosszú távon hasznos. Nyugodt, szép életet biztosít.
Nem, mert rövidtávon elveszi az időt. A játék, kikapcsolódás fontosabb. Nos, ilyenkor okos tanulás kell. Például tanuljuk, ami érdekel. Játszva csináljuk és kikapcsolódást adjon.
Tudok jó és sikeres célokat kitűzni?
Igen, fogékony, alkotóképes, kipihent állapotban töprengek rajta.
Nem, mert nem szeretek feladatokat adni magamnak.
Mások segítéséért, vagy önmagam hasznáért tanulok?
Csak én számítok.
Elsősorban másokon segítek tudásommal.
Mindkettőért - önmagam hasznáért és másokon segítségére.
Miért érdemes a tulajdonságaimat felfedezni?
szerkesztés
Az eredményes tulajdonságok értékesek. Érdemes felkutatni őket. Különösen a vágyainkat segítőket. Mintha jó szellemeket találnánk. Segítségükkel a vágyaink beteljesülnek.
Érzelmi tulajdonságok a szeretet, türelem, bizalom, remény, kapcsolatteremtés, hit.
Teljesítő tulajdonságok a pontosság, rend-, és tisztaságszeretet, engedelmesség, udvariasság. A becsületesség, hűség, igazságosság. A szorgalom, takarékosság, megbízhatóság, alaposság.
Észre sem vett tulajdonságunkat nem fejlesztjük, nem használjuk. Más boldogan birtokolná.
Tulajdonságaink felfedezéséhez szellemi iskolagyakorlat kérdéssel, válaszokkal.
szerkesztésMilyen titkos jó tulajdonságaink vannak? Régen vonzódtunk valamilyen tevékenységünkhöz. Talán ügyesek voltunk benne. Érdemes visszaemlékezni a hozzátartozó tulajdonságainkra.
Milyen átlag feletti tulajdonságaink vannak? Rabjai lehetünk egy tevékenységnek. Rálelhetünk kiemelkedő tulajdonságainkra a rajzolásban, makett készítésben, versírásban, éneklésben, viccmesélésben.
Mit látsz szívesen a TV-ben, neten, újságokban, könyvekben? Itt milyen tulajdonságok játszanak szerepet?
Milyen érzelmi, vagy teljesítő tulajdonságok tartoznak a legjobban szeretett tevékenységedhez?
Az érvényesülést gátolhatják tulajdonságaink?
szerkesztés
Igen gátolhatják. Ha nem tevékeny, lustának mondják. Ha nagyon ügyetlen kétbalkezesnek hívják. Ha nem hisz az eredményben kishitűnek nevezik. Ha kihagyja a lehetőségeit, élhetetlennek titulálják. Ha képtelen dönteni, önállótlannak tartják.
Az érvényesülést segíthetik tulajdonságaink. Ezeket kiemelten kell fejleszteni. Ebben segít az új szokások, feladatok felvétele. Szorgalmas akaraterővel a tehetség fejlődik. Ösztökél a kudarctól való félelem. Hajt a sikervágy. Vonz az elérendő cél. Ezekre hajtóerőként érdemes gondolni. Amit szeretünk, abban tehetségesek lehetünk. A tehetséggondozás különleges tulajdonságok fejlesztése, egyénekre szabva.
Az érvényesülés titka az alkotó rendszerezés. Önálló helyzetekben anélkül káosz alakul ki. Ezért aki ebben hiányos képességű - elemző, alkotó helyzetekben csak útmutatással tud létezni, dolgozni. Alkotó rendrakás területe: a lakás, munkaterület rendbetétele, pénzügyi rendszerezés és könyvelés, feladatok rendszerezése és fontosabb célok kijelölése.
A közmondások megemlítik. Rend a lelke mindennek. A boldogsághoz két út vezet. Vagy csökkentjük a vágyainkat, vagy növeljük lehetőségeinket. Ha bölcs vagy, mindkettőt megteszed. A győzni akarás mit sem ér, ha nincs meg az akaraterőnk a felkészüléshez.
Érvényesülésünket segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztésMikor nem vagy lusta?
Ha azt csinálom, amit szeretek.
Mindig.
Hogyan lehetsz ügyesebb?
Gyakorlással.
Csak úgy magamtól.
Hogyan lehetsz bizakodóbb?
Sikeres feladatokkal.
Inkább rosszabbra számítok.
Mitől leszel élelmesebb?
Gondolattársító figyelem alkalmazásától.
Nem tudok élelmes lenni.
Hogyan lehetsz önálló döntésű?
Alkotó elemzéssel. Feladattervek sikereinek ellenőrzésével.
Szeretem, ha más dönt.
Jó, ha elképzeled előre a sikeredet?
Igen, elégedettséget ad. Biztat, megerősít.
Nem, fárasztó előre gondolkodni.
Milyen tulajdonságokat érdemes fejleszteni?
Ami segíti azt csinálni, amit szeretek.
Minél többet.
Milyen új szokásokat találok ki?
Egyénit, vagy társaságit.
Semmit, mert fárasztó, időigényes.
Gyakorlod tulajdonságfejlesztő új szokásaidat?
Először magamban lámpaláz miatt. (Tánctanulás tükör előtt.) Később társaságban félelem nélkül.
Nem, mert nem szeretek szerepelni.
Hogyan legyen több gyakorlási időd? Például otthagyod a számítógép játékod?
Igen, ha szeretem a másik tevékenységet. Például csillagászat.
Nem, mert kellemesebb játszani.
Ha sikerül fejlődni, jutalmazod magad?
Igen, ajándékkal, édességgel, programmal.
Nincs szükségem rá, csak elégedett vagyok.
A hibák erénnyé is válhatnak?
szerkesztés
A bizalmatlan viselkedés az üzletkötésnél előnyös. A lustaság hatékony időbeosztásra ösztönöz. A rossz gyerek nem engedelmeskedik. Felnőttként hős forradalmár lehet.
A hibákat érdemes kijavítani. Ehhez önismeret és önkritika kell. A görcsös hibajavítás szorongóvá tesz. Önbecsüléssel a hibajavítás értékesen fejleszt.
Megjelenésnél hibák előfordulhatnak. Például az ápolatlanság, túlsúly, gerincferdülés, lúdtalp.
Érzelmi képességeink taszítóak lehetnek. Ilyen az érzéketlenség, türelmetlenség, reménytelenség, bizalmatlanság, bezárkózás.
Hibás teljesítő képességeink hátrányosak. Leminősít a lustaság, hanyagság, rendetlenség, piszkosság. Ingerel az engedetlenség, udvariatlanság. Kirekesztő a becstelenség, mások elárulása, igazságtalan viselkedés. Ellenszenves a herdálás, megbízhatatlanság és felületesség.
Tanít a közmondás. Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát. Észreveszi más szemében a szálkát, de magáéban a gerendát nem.
Hibáink javítását segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztésÉszreveszed megjelenési, viselkedési, gondolkodási, vagy képességbeli hibáidat?
Igen, őszinte, tárgyilagos önvizsgálattal. Mások véleményének figyelembevételével.
Nem, mert úgy érzem nincs hibám. Mindig nekem van igazam.
Hogyan javítom ki, vagy csökkentem a hibáimat?
Szerep gyakorlatokkal, új szokásokkal.
Háttérbe húzódással, rejtőző életmóddal.
A hibáimra, vagy a fejlődésemre koncentráljak?
A hibákkal nem törődöm, mert a fejlődés fontosabb.
Elsősorban a hibák eltitkolására, kijavítására figyelek, mert félek a csúfolódástól.
A hibák kijavítása mellett a fejlődés fontosabb.
Mik a túlzott pótcselekvéseim? Milyen hibámat, hiányosságomat pótolom velük?
Szeretethiány miatt túl sokat bohóckodom.
Valódi sikerek helyett PC játék sikereket keresek, vagy valami mást.
Miért kell védekeznem a túlzott pótcselekvések ellen?
Mert elviszik az időt a valódi fejlődéstől.
Nem akarok védekezni, mert kellemesebb számomra a pótcselekvésem.
Mire jó az önmegvalósítás?
szerkesztés
Az emberi fejlődésigény az élővilágban egyedülálló. Öntudatra ébredés, önmegismerés és önmegvalósítás. Az egészséges önmegvalósítás jóakaratú. A belső harmóniát használja. Békességet, kölcsönösséget, szeretetet. Vágyak, tehetséges képességek kibontakoztatása. Az emberek 10%-át érdekli az önmegvalósítás a felmérések szerint. A mindennapi létbiztonság 85%-át.
A közmondások szerint: Üres hassal nincsenek nagy érzések. Nagy akarással nem leszünk önmegvalósítók. Meg kell tanulni szárnyalni érzésekben, gondolatban! Az önmegvalósítás új utakat keres, és nem törődik azzal, hogy más követni tudja-e vagy megérti-e. Az önmegvalósító elsőrendű minősége az eredetiség.
Önmegvalósítást segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztésMi kell az önmegvalósításhoz?
Mik a legerősebb vágyaim? (Amit szenvedélyesen szeretünk megvalósítani, vagy csinálni.) Tudsz személyes példát mondani?
Mitől érzem azt, hogy szárnyalhatok? (A szenvedélyes vágyaink sikeres megvalósításától.) Tudsz személyes példát mondani?
Mit szeretnék alkotni, megvalósítani? (Közhasznú, vagy saját örömömre szolgáló alkotást.) Tudsz személyes példát mondani?
A gondolataim mikor és milyen úton tudnak kibontakozni és a felfedezés eredményét adni? (Megfelelő mennyiségű ismeret, minőségi eredményre törő átgondolásával.) Tudsz személyes példát mondani?
Melyik az a tevékenység, ami többet ér számomra, mint a pénz? (Segítés, alkotás, szemlélődés, játék, tanulás, stb.) Tudsz személyes példát mondani?
Mikor és mitől érzem szabadnak magam? (Ha szárnyalhatok gondolataimmal, érzéseimmel - nem érzek korlátokat és jó a közérzetem.) Milyen tevékenység közben érzem ezt? Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan lehetek "szabad"? (Ha kikerülöm, vagy legyőzöm korlátaimat és harmonikus közérzetre törekszem jóindulatú erők használatával.) Tudsz személyes példát mondani?
Igen, ilyen a békesség, nyugalom, jóindulat, szeretet érzésének élvezete. A természet, művészet, gondolatok, alkotás harmóniájának élvezete. A társasági harmónia élvezete.
Nem tudok példát mondani, mert még nem ismerek ilyen érzéseket.
Milyen a bánat?
szerkesztés
Az ösztönprogramunk „keserű ízű” bánattal, szomorúsággal, feszültséggel bünteti, ha a vágyaink nem teljesülnek. Fontosságtól függően emelkedik a keserű érzés mértéke.
Törvényszerűek a válságkorszakok. Ilyen a leválás szüleinkről. Szeretett társunk halála. Így a fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés viszont választás dolga. Egy arab férfi a sivatagban vándorolt. Zsákkal a hátán szomjasan a homokban. Találkozott egy bölccsel és panaszkodott neki. A bölcs a folyóhoz irányította. Hosszabb úton, de könnyebben ment. Ihatott és a talaj járhatóbb volt. A zsák így is nyomta a vállát. Egy másik bölcsnek is panaszkodott. - Mi van a zsákodban? - kérdezte a bölcs. - Homok építkezéshez. - válaszolta a férfi. - Öntsd ki, ne fáradj a cipelésével! Ráérsz a falud határában megtölteni. Hangzott a válasz. A férfi fütyörészve, megkönnyebbülve továbbvándorolt. Csak faluja határától vitte terhét. Van, aki ragaszkodik bánatterhéhez és van, aki megszabadul tőle.
A bánatot okozó kirekesztő magatartásnak céljai vannak.
szerkesztésA kirekesztő magatartás erőforrást biztosít. Ilyen az élelem, terület, rangsor, stb. Mindezt rokonok számára biztosítva. Idegenek elűzésével.
Az elmebeteg kirekesztése szaporodását gátolja a jövendő egészséges utódok védelmében.
Az életveszélyes fertőzőbeteget a csoport egészségvédelme miatt karanténba zárják. Ilyen fertőzőbetegség például a pestis, kolera, AIDS.
Segítenek a közmondások bánat esetén.
szerkesztésAmi fáj, az nevel. (A bánat tanít meglátni, megérteni fontos dolgokat.)
Könnyű sebet ejteni, de nehéz gyógyítani. (Könnyebb bánatot okozni, mint feledtetni.)
Ha begyógyul is a seb, megmarad a helye. (Nem felejti bánatát.)
Borúra derű, derűre ború jön. (A siker és kudarc – váltakozva - életünk része.)
A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga. (Bánat terheinktől megszabadulhatunk.)
Kutyaharapást szőrivel gyógyítsd! (Ha nem sikerült, próbáld újra hasonló területen!)
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. (Sorsunkat viselkedésünkkel, tetteinkkel befolyásoljuk.)
Bánatkezelést általánosan segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés
A bánatot hogyan kezelhetjük? Érdemes a kérdésekre válaszolni.
Milyen az a fájdalom, amit eltitkolunk? Amivel nincs erőnk szembenézni? Tudsz személyes példát mondani?
Érdemes szembenézni a bánatommal? Segít őszintén bevallani, hogy fáj? (A fájdalom nevel. Aki őszintén szembenéz, legyőzheti. Megszabadulhat tőle bánatűző technikákkal.) Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan csökkentem a bánatom fájdalmát? Örömforrásokkal (kiskutya, zene, filmek, játék, stb.) vigasztalással. Más területen sikerekkel. Felemelő feladatokkal, gyásztechnikákkal. Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan tudom elkerülni a kirekesztést? (Az okok, felhívó jegyek feltárásával, részben vagy egészben történő megszüntetésével. Derűs, viccelődő, figyelemelterelő viselkedéssel.)
Egyedi bánatkezelést segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés
Gyermekkori leválásnál, ha a szülők már nem segítenek, mi vigasztalhat?
- Miért jó, ha önálló vagyok? (Mert önellátó tudok lenni. Meg tudom védeni magam.) Tudsz személyes példát mondani?
- Párkapcsolati válásnál, hogyan lehet védekezni a válásból eredő bánat ellen? (Önbecsülés erősítésével. Új sikeres párkapcsolattal.) Válást okozó viselkedés megértésével. (Ilyenek az ösztönvágyak parancsai, például az új izgalmak keresése, eltérő értékrendek és érdekek, férfi - női viselkedés zavarok.)
Kudarcélményből eredő bánat ellen, hogyan lehet védekezni?
Mi az eredménytelenségem oka? Túl sokat akarok. Nem készülök fel hatékonyan. Vagy. Mert nem vagyok céltudatos, kitartó. Milyen más területen lennék eredményesebb?
Magányból eredő bánat ellen, hogyan lehet védekezni? Hogyan lehetek önmagam legjobb barátja? (Megbeszélek mindent magammal. Önmagunk szeretete, elismerése, kényeztetése, biztatása fontos.)
Mire jó egy kiskutya, növények szeretete? (Magányt feloldó érzelmi barát. Gondoskodási feladatot adó családtag.)
Mire jók a feladatok? (Erőt, eredményt adnak, fejlesztenek.) Hogyan találjak jó feladatokat? (Önfejlesztő, felemelő, hasznos, segítő, alkotó, örömöt adó területeken kell keresni.)
Milyen a boldogság?
szerkesztés
Az ösztönprogramunk „édes ízű” örömmel, boldogsággal, oldottsággal jutalmaz, ha a vágyaink teljesülnek. Fontosságtól függően emelkedik az édes érzés mértéke. Legerősebb édes ízzel a kalóriadús ételt, szerelmet, gyermekszülést jutalmazza. A vágyakon alapuló boldogság múló állapot. Boldogság nélkül nehéz élni. A nyugalmon alapuló boldogság tartós. Vágyainkról történő lemondással, belső harmóniakereséssel érjük el.
A boldogságkeresést segítő közmondások tanítanak.
szerkesztésPéldául:
A boldogsághoz két út vezet. Csökkentjük a vágyainkat, növeljük lehetőségeinket. (Vagyis, a szerénység és az igyekezet segít.)
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Vagyis, tudj örülni a jelennek.)
Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi. (Vagyis, a jóindulat segít.) - Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják. (Vagyis, ne tegyük túl magasra a boldogság mércéjét.)
Az öröm képessége – az életrevalóság nagy képessége. (Vagyis, legyen életörömünk.) Szakíts időt a vidámságra, ez a lélek zenéje! (Vagyis, a vidámság boldoggá tesz.)
A lélek békéje nélkül nincs boldogság. (Vagyis, a harmónia segít.)
Mi a belső egyensúly?
szerkesztés
A belső egyensúly harmónia és béke. Harmónia a test és lélek működésében. Béke külső-belső környezetünkkel. Felszabadult közérzet és nyugalom.
A belső egyensúly felborulhat a vágyaink miatt. A lelki egyensúly visszanyerése létfontosságú. Komoly tudást igényel. A tartós lelki egyensúly ritka. Jellemzi a rendíthetetlen nyugalom és békesség. Ehhez vágyainkról le kell mondanunk. A vágyak megsemmisítése nagyon nehéz. Tömegek számára elérhetetlen életükben. A természeti vágyak rendszere része a testünknek. Beszélik, hogy pár embernek sikerült.
A teljes szabadságban nincsenek vágyak például életben maradás, szaporodás érdekében. A vágyak nem irányítanak. Nincs boldogság, öröm, szomorúság, bánat. Semmilyen érzelem nincs. Nincs semmilyen érdek és idő. Létezik viszont a szellemi szabadság. A korlátlan megismerés és gondolkodás. Belső egyensúly és nyugalom.
A vágyaink hogyan parancsolnak?
szerkesztésLétezik bennünk egy irányító központ. Vágyak teljesülésénél ízzel jutalmaz. A győzelem, érvényesülés édes ízű. A sikertelenségnek keserű az íze.
Vágyérdekek alapozzák meg az érzelmeket. Édes és keserű íz irányítása alapján. Ilyen érdek a rangsor, terület, zsákmányszerzés, szaporodás. Teljesítményfokozóak az indulatos érzelmek érvényesülésért. Ilyen a gyűlölet, gyilkos hajlamok, kegyetlenség, önzés. A kárt okozó vágyak elfojtása hasznos lehet. A falánkság, a dohányzás betegséget okoz. Az indulatos viselkedésvágy bűnözővé tesz.
A vágyakat kívülről is irányítják. Általában nyereségért, hatalomért. A reklámok vásárlási lázat keltenek. A média erőszakkal, szexszel figyelmet sokkol. A politika ígérget, uszít és félelmet gerjeszt.
A harmonikus érzelmek együttműködőek, békések. Jóindulatúak, megértőek, segítőkészek, befogadóak.
Belső egyensúly elérését segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés- Siker és kudarcélmények után kibillenünk. Hogyan nyerjük vissza belső egyensúlyunkat? (A tapasztalatokat beépítve a jövőnk felé fordulunk.)
- Hogyan erősítsük belső egyensúlyunkat? (Önmagunk önkritikus szeretete fontos. Önmagunk becsülése, biztatása szintén. A bátor, felemelő feladatvállalás erősít.)
- Az életbölcselet hogyan segíti belső egyensúlyunkat? (Ok – okozati életbölcsességek előrelátóvá, békéssé, megértővé, nyugodttá tesznek)
- Hogyan fogadjam el a világot olyannak amilyen? (Életbölcsességgel.)
- Mi teremt rendíthetetlen, belső egyensúlyt? (Harmonikus közérzetre törekvés. Jóindulatú erők használata. Életbölcsesség. A vágyak ellenőrzése vagy elvetése. A kudarc és boldogság fölé emelkedés.)
A közmondások tanítanak.
- Könnyebb száz világi vágyat teljesíteni, mint egyről lemondani.
- Amikor a bölcs a holdra mutat, a féleszű csak az ujját látja.
- Csírájukban meglátni a dolgokat, ahhoz kell bölcsesség.
- Van olyan, akinek a beszéde hasonlít a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek szava orvosság.
Az erőforrást biztosító vetélkedés és önvédelem
szerkesztésMinek kell az erőforrást biztosító önvédelem?
szerkesztésA szükségletek biztosítása létfontosságú. Élelem nélkül éhen halunk. Lakás, munka nélkül, magányosan, nyomorúságos az életünk.
Ki hatalmas, ki elnyomott. Ki gazdag, ki szegény. Ki szeretett, ki magányos. Mindez a vetélkedéskultúra eredményességétől függ. Az erőforrásszerzés szükségszerű hatékony viselkedéssel járó önvédelem. Ilyen a rangsort-, területet-, zsákmányt-, birtokot-, partnert-, utódot szerző és védő magatartás.
Ideillő közmondások. Nem az a lényeg, honnan jössz, hanem az, hogy hová tartasz. (Szegényből is lehet gazdag.) Tanulni sohasem késő. (Mindig lehet fejlődni.)
Milyen erőforrások vannak?
szerkesztésErőforrás a jó rangsor, terület, birtok, partner és utód.
A rangsorszerzés előnyöket biztosít. Iskolában, munkahelyi jövedelemben, közéletben, családban, párkapcsolatban.
A területszerzés lakást, munkahelyet ad.
A birtokszerzés pénzre, vagyonra tesz szert.
A párválasztói vetélkedés partnert biztosít. A gyermekszülés célja a halál kijátszása. A gyermek őrzi szülei tulajdonságait. Szülei halála után is. Az életadás vágya a pároknál a szerelmi vágy igazi célja.
A nevelés sikeressé teszi, majd a későbbi elválasztás önállóságra kényszeríti a gyermeket. Ilyenkor már nem a szülő tartja el. A szülő csak korlátozottan segít.
Mi jellemzi a vetélkedést?
szerkesztés
Békés vetélkedésnél nincs sérülésokozás. Például kereskedelemmel és nem erőszakkal jutunk pénzhez. Békés vetélkedésnél is az erőforrás megszerzése és megvédése a cél. A vesztes itt is kisemmizett lehet.
A támadó vetélkedésnél a fenyegetés, sérülésokozás elterelő viselkedés. Erőforrásszerzés - védés a valódi cél.
A vetélkedéseknek vannak fontos önvédelmi területei. Egészségvédelem a balesetekkel, betegségekkel szemben. Szellemi önvédelem helyes életmódért. Erőforrás védő önvédelem erőforrások biztosításáért. Testi önvédelem támadó ellen.
Mi az erőforrásokért folyó vetélkedés két fő célja?
szerkesztésAz életben maradás, család létrehozása és védelme. A vetélkedések oka, hogy nincs elég erőforrás mindenki számára (pénz, élelem, ivóvíz, lakóhely, ruházat, partner). Ez vetélkedési kényszert hoz létre.
A természetben az életben maradás nehéz. Az erőszak teljesítményfokozó viselkedés. „Vedd el az erősebb jogán.” Ez az állatvilág túlélési törvénye.
Az emberi civilizált társadalmakban az „Élni és élni hagyni” törvénye a cél és a kulturált együttműködés sikeres. Ugyanakkor a természetrombolás, háború erőszakot is jelez. Sokszor vagyunk önzőek, indulatosak. A tudósok szerint még fejlődnünk kell. Az embert kultúrát építő állatnak tartják.
Törvényszerű a sok érdekütközés?
szerkesztésIgen, mert nem lehet mindenki főnök, gazdag, jóllakott. - Ezért fontos a békéltetés. Az ártalmas indulatok korlátozása. Érdeksérelemnél a higgadt viselkedés eredményes.
Az érdeksérelem megelőzése lehetséges. Viselkedésismeret alapján elkerülhetjük az érdekütközést. Előre kell látnunk az érdeksértéseket. Mert ahogyan a közmondás mondja: „Eső után köpönyeg.” „Késő bánat eb gondolat.”
Összetűzés oka lehet a félreértés, eltérő értékrend vagy gondolkodás. Az érdekellentét is feszültséget szül. A tiszteletlen viselkedés ingerlő.
A feszültségeket kezelhetjük megfelelő hozzáállással.
- Erőszakosan. Az van, amit én akarok.
- Engedékenyen. Legyen, ahogy akarod.
- Szőnyeg alá söprően. Nem történt semmi baj.
- Kiegyezően. Én engedek, de te is.
- Probléma megoldóan. A feszültség okát megoldja.
Az erőviszonyoktól, lehetőségektől függ a helyzetmegoldás. Az együttérzés is segíti a megoldást. „Képzeld magad a helyembe!” - A konfliktusok sokszor kikerülhetetlenek. Ha jól kezeljük, a fejlődést szolgálják kapcsolattartásban, önfejlődésben.
Hogyan küzdünk válásnál vagy munkanélküliségnél?
szerkesztésIlyenkor halmozódhatnak az érdeksérelmek és zsákmányért, birtokért, partnerért, utódért sokszor egyszerre megy a vetélkedés. Ez felerősíti a támadó viselkedés hajlamokat. Támadóak a viselkedések nyomor esetén is. Békésen vetélkedők jólét esetén.
Milyen vetélkedési szükségletek vannak, és hogyan követik egymást?
szerkesztés- Első a létszükséglet az éhség, szomjúság kielégítése.
- Utána biztonsági szükséglet az állandóság, veszélymentesség, raktározás. Ennek a fejlődés szükséglete némileg ellentmond. Hiszen a változás kockázattal, veszélyekkel jár.
- A szeretet szükséglete, befogadottnak lenni.
- A megbecsülés szükséglete elismertnek lenni.
- A megismerés szükséglete érteni, megismerni.
- A szépérzék szükséglete a rend, szimmetria.
- Az önmegvalósítási szükséglete az önkiteljesítés elérése. Tehetségek kibontakoztatása, eredményessége.
Fiatalon vetélkedés tanulása a cél. - Felnőttként vetélkedés alkalmazása a cél. Önfenntartás, családalapítás, utódnevelés érdekében. - Idősként létfenntartó vetélkedés a cél.
Milyen vetélkedési részcélokat érdemes megtervezni?
szerkesztésA szakmai, műveltségi rangsorcélok alapoznak. A jó szakmunkás, orvos, vonzó személyiség, mert lakást, jövedelmet, közéletet biztosítanak későbbi családjuknak. Lehetőséget családalapításra.
A párválasztás célja a jó partner keresése. A szülői célok a gyermekáldást biztosítják. A nevelési célok az utódokat készíti fel a sikeres életre.
A békés vetélkedést közmondás is tanítja.
szerkesztésElőnyös hogy:
Békés folyónak virágos a partja. (Vagyis, békében lehet fejlődni, gyarapodni.)
A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. (Vagyis, mindketten jól járnak.) Törvényszerű, hogy:
A teljes béke ritka madár a világon. (Vagyis, az érdeksérelmek elkerülhetetlenek.)
Aki veszekedni akar, könnyen talál botot. (Vagyis, aki támadni akar, okot, eszközt talál hozzá.)
Békét kíván az ellenség is. (Vagyis, a háború az ellenséget is sújtja.) - A béke orvosság, a civódás méreg. (A béke nyugalom, a veszekedés feszültség.)
Viselkedés tanács, hogy:
Ne bánts, nem bántanak! (Aki nem sért érdeket, békén hagyják.)
Okos enged, szamár szenved. (Vagyis, a makacsságnál hasznosabb az együttműködés.)
Konfliktuskezelő tanács is van:
Többet ésszel, mint erővel. (Vagyis, gondolkodva többre jutunk, mint csak erőlködve.)
A szép szó az ellenséget is kibékíti. (Vagyis, a megfelelő magatartás békítő hatású.)
Elásták a csatabárdot. (Vagyis, kibékültek.)
A támadó vetélkedést közmondás ismerteti.
szerkesztés
Előnyös hogy:
- Aki mer, az nyer. Bátraké a szerencse. (Vagyis, nyereséggel jár kezdeményezni, kockáztatni.)
Törvényszerű, hogy:
- A legjobb ember sem élhet mindig békében. (Vagyis, az érdeksértések törvényszerűek.)
- Aki szelet vet, vihart arat. (Vagyis, a piszkálódás, nagy ellenindulatot szabadíthat fel.)
- Amelyik kutya ugat, az nem harap. (Vagyis, csak fenyeget, de nem cselekszik.)
- Verekedés közt elvész az igazság. (Vagyis, az indulatok elsöprik a higgadt érvelést.)
Viselkedés tanács:
- Kétszer mérj, egyszer vágj. (Vagyis, meggondoltan támadj!)
Viselkedésjellemzők:
Kimutatja a foga fehérjét. (Vagyis, megmutatja valódi szándékait.)
Szemet szemért, fogat fogért. (Vagyis, bosszút áll.)
Miért jó rangsor elsőnek lenni?
szerkesztés
A rangsort vezető sok elismerést és kedvezményt kap. Például ő osztja el az erőforrásokat, ezért a rangsorral járó irányítói hatalom fontos.
Hatalmat a kegyetlenség és a félelem is biztosít. Az elnyomó rangsornál kegyetlen az irányítás. Jelenleg is van rabszolgasors, hatalmi hűbérrendszer, diktatúrák, áldemokráciák. A kegyetlen vezérek sokszor elbuknak. A segítő rangsor egymást támogató. Az ilyen rangsorvezető a csapatát szolgálja. A képességei és jóindulata miatt követik. A közösség védi a jó vezetőt.
A rangsor hatalmi kapcsolat. Az erősebb irányítja a gyengébb képességűt. Az embereknél körkörös a rangsorkapcsolat. Az igazgatót osztályvezetők veszik körül. Az osztályvezetőket a beosztottak. Az utasítások felülről lefelé irányulnak.
Milyen a békés és támadó rangsorvetélkedés?
szerkesztésA békés rangsorvetélkedés sérülés nélküli. Vezetői képességeket bizonyít. Ilyen a határozottság, kapcsolatteremtő készség. Az együttérző, szorgalmas, tehetséges képességű személyiség. A rangsor aljáról céltudatos tanulással felemelkedhetünk. Az új közösségben is meg kell küzdeni a rangsorhelyekért. Jellemtelen vetélkedés a lejáratás, rágalmazás. Ravasz vetélkedésnél cserebeosztást kínálnak fel. Beleegyezésnél elkerülik a rangsorvédő küzdelmet.
A támadó rangsorvetélkedés fenyegető, sérülést okozó. Sérülést elkerülő a fenyegetés, zsarolás. Sérülést okozó a verekedés, gyilkosság. A rangsorvetélkedésnél a csoport támadókedve emelkedik. Egyenlő erejű vetélytársaknál elnyúlik a rangsorharc. Közöttük négyszeresére nő a támadó viselkedés. Ez már zavarja a csoport működését. A trónkövetelők pedig folyamatosan támadnak.
Milyen a csoportos rangsorvetélkedés?
szerkesztésA hatalmi rangsorharc erőforrásokért folyik. Csoportok között és csoporton belül is. A rangsorharc törvényszerűségei hatnak. Csoportoknál erőforrásvédés érdekében kirekesztenek. Rokonság, hazafiság, nemzeti hovatartozás, bőrszín alapján megkülönböztetnek.
A politikai ismeretek segítséget nyújthatnak a csoportos rangsorküzdelemben. Például szövetségi, szembenállási, titokban működő területeken. A csoport-pszichológiai ismeretek fontosak. A csoport összetartó erejének, átengedő képességének jellemzőire adhatnak válaszokat. A vezetéselmélet, rendszerelmélet hatalomirányító ismereteket ad. A parancsuralmi, közös döntésen alapuló, irányítás nélküli rendszerek területén adhatnak segítséget. A szociológiai és szociobiológia ismeretek elemeznek. A viselkedések kialakulása, fejlődése terén adhatnak eligazítást. A népi bölcseletek megfigyeléseket közölnek. Ilyenek a közmondások, szólások.
Rangsorszerző-védő magatartás közmondások.
szerkesztésElőnyök:
- Jobb fent, mint lent. (Vagyis, rangsor elsőként több jut neki.)
- Közel van a húsos fazékhoz. (Vagyis, rangsora miatt több jut neki.)
Hátrányok:
- Szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. (Vagyis, alkalmatlan rangsorhely betöltésére.)
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát. (Vagyis, a rangsor alsó nem irányíthat.)
Törvényszerűség:
- Aki bírja, marja. (Vagyis, azé minden, aki erősebb rangsorú.)
- Két dudás egy csárdában nem fér meg. (Vagyis, vetélytársak nem férnek meg egymással.)
Viselkedéstanácsok:
Ha nem tudod legyőzni, tedd barátoddá! (Vagyis, erősebb rangsorúval összebarátkozik.)
Az igazi vezért nem parancsszóra követik. (Vagyis, a viselkedése és képességei miatt néznek fel rá.)
Miért fontos a terület szerzése védése?
szerkesztés
Az értékes területet életünk árán is védjük. Ilyen például a Haza. A Hazában van a lakás, nyaraló, munkaterület, iskolapad, játszóterület. Létfontosságúak, mert a családnevelést, pihenést, élelemszerzést, tanulást biztosítják.
Hogyan lehet békésen, vagy támadóan területet szerezni, védeni?
szerkesztésBékésen megelőzhetjük a területvitákat okos viselkedéssel. A szórakozó területért belépőjegyet váltunk. A lakhatásért albérleti díjat fizetünk. Hamis ígéretekkel forgatja ki lakásából a tulajdonost a bűnöző. Örökségért sokszor uszítják a testvérek a másik ellen a szülőket.
Ugyanez támadóan sajnos fenyegetéssel, verekedéssel, öléssel történik. A terület tulajdonosa indulatosabb a saját területén, ha ott éri sérelem. Ezért például a főnök a beosztottat saját irodájában vonja felelősségre. Nem a beosztott munkaterületén. Érdemes a saját vagy semleges területen megbeszélni a vitás ügyeket. Ugyanakkor adjunk esélyt a kölcsönös előnyökkel járó megoldásnak.
Milyen terület nélkül élni?
szerkesztésA hajléktalanok hamar meghalnak. Az ok lelki terhelés, forróság, fagy, betegség. Lakóterületre és munkahelyre lenne szükségük. Az embertelen társadalmak keveset segítenek. Elfogadják, hogy a gyenge elbukik. Csak állati viselkedésünkön felülemelkedve lehetünk emberségesek.
A munkaterületet védő harcok a munkavállalóknak félelmet keltő feszültségként határterhelést okoznak. Védekezni a közösség erejével lehet. A törvények is segíthetnek. A problémamegoldó, érdekeket biztosító viselkedés a leghatásosabb.
A területszerző-védő magatartás közmondások tanítanak.
szerkesztésViselkedési tanács:
- Sok jó ember kis helyen is elfér. (Vagyis, jóindulatúak, nem veszekednek.) Hátrányok:
- Rossz szomszédság, török átok. (Vagyis, fenyegető, ha a szomszéd terület ellenséges.)
Törvényszerűség:
- Az én házam az én váram. (Vagyis, a területén ő rendelkezik.)
- Gyáva népnek nincs hazája. (Vagyis, a gyáva fél védeni a területét és elveszti.)
Viselkedéstanács:
Az igaz barát a szívedben és nem a házadban él. (Vagyis, igaz barát nem veszi el a területedet)
Miért jó a birtokszerzés?
szerkesztés
Ki vagyonokat birtokol, ki semmit. Az éhezés, kilakoltatás, különösen, ha a családban élő gyerekeket is veszélyezteti, nagyon erős feszültséget okoz. Emberséges viselkedés segíteni a rászorulókat. Szovjetunióban elvették a vagyonosok rénszarvasnyájait. Szétosztották a rászorulók között. Azok megették, eladták. A volt vagyonos réteg takarékoskodott. A meghagyott állatokat szaporította. Újra vagyonosok lettek. A tanulság. Nem csak élelemsegélyt kell adni. Meg kell tanítani az eredményes birtokszerzést. A szorgalmas, takarékos élet létszükséglet, mert élelmiszert, pénzt, tartalékot biztosít.
A megoldás a szegénység ellen a magasabb jövedelem, a jó tanulási és életcélok, személyiségfejlesztés, takarékosság, időbeosztás, jó kapcsolatok, jó életmód.
Segítő embernek lenni nehéz?
szerkesztésIgen, mert a birtoklási vágyaink gátolnak. Önzést parancsolnak. Az önző férj, vagy feleség kihasználja társát. Fizetteti a lakásszámláját, étkezését. Kiforgatja társát a vagyonából válásnál. Kizsákmányolja örökségéből.
Az önző társadalmakban sok a nyomorgó. Az irányítói szinten az önzés az úr. Harácsolás milliárdokat kizsákmányolással felhalmozni. A gazdagoknál a csalás, megvesztegetés mindennapos. A szegényeknél a banki kilakoltatás szintén. Mi a megoldás? Emberséges, együttműködő társadalmak, létrehozása. Szerencsére látunk ilyen példát. A svéd társadalom szociális rendszere például mintaértékű.
Hogyan birtokoltunk régen és ma?
szerkesztésBékés együttműködéssel vadásztak az őskorban. A vadászat és gyűjtögetés biztosította az élelmet. Fontossági sorrend szerint ettek. Elsőként a vezető törzsfőnök és varázsló. Ezután az élelmet szerző vadászok. Utánuk a jövőt biztosító gyerekek. Majd a nők. Végén az öregek. Ínséges időkben ők hamar éhen haltak. - Ma a pénzszerzés biztosítja a létszükségleteket. Pénzen vehetünk élelmet, birtoktárgyakat. A munkavégzés jövedelmet ad. Fontossági sorrend szerint fizetnek. Az őskori sorrend sokat nem változott. Ma az idősek életét többé-kevésbé, segíti nyugdíjuk.
Mi a különbség zsákmány és birtok között?
szerkesztésZsákmányszerzés a rablás, támadás. Értékes tárgyaknál nagy az esélye. Sok pénz esetén szintén. Főleg ha az elvétel kockázata kicsi. Nem ajánlatos a dicsekvő viselkedés. Előnyös a szerény viselkedés. Fontos, hogy vigyázzunk értéktárgyainkra. Túlerő esetén első a biztonságunk. Nem éri meg ellenállni. Ilyenkor a támadó feljelentése segíthet. Kockázat bejelzése riasztóan hathat. Ilyen a fenyegetés, segítségért kiáltás, ellenállás.
Birtokszerzés a bérkifizetés, örökség. Érték esetén fenyegetően követelik, védik. Békéltető az érdekegyeztető, becsületes viselkedés. Békés a törvények betartása megegyezésnél.
Hogyan lehet szélhámossággal pénzhez jutni?
szerkesztésFigyelem félrevezetésével is lehet pénzhez jutni.
Üzleti hasznot hoz a reklám. Birtoklási vágyakra épít.
Vásárlási akciókkal éri el. Olcsón sok mindent venni – vásárlási lázat okoz.
Vágy a kimagaslás bizonyítása. Drága árucikk megszerzése gazdagságot bizonyít, mert meg tudja venni.
A bulvárlapoknál figyelemsokkolással olvasót szereznek. Pletyka, magánélet ismert emberekről.
Filmeknél az erőszak és a pornó figyelemsokkoló. Túlélést és szaporodást figyel a néző. Ez biztosítja a nézettséget. Kiváltja a tehetséges alkotás hiányát.
Értékes birtoktárgyért, hamis ígéretek. Ez a szélhámosok módszere. Gyors döntésre kényszerítik áldozataikat. Így az meggondolatlanul belesétál a csapdába.
A csaló vesztegetés eredményes. Előnyt ad közéleti közpénzek megszerzésénél, állami rendelésnél, pályázatnál. Számtalan a megvesztegetési eset, de becsületes üzletemberek is vannak.
A birtok és zsákmány szerző-védő magatartás közmondások tanítanak.
szerkesztés
Előnyök:
- Sok kicsi sokra megy. (A takarékosság eredményt ad.)
- Aki keres, talál. (A cselekvés sikerrel jár.)
- Szemesnek áll a világ. (Az élelmes érvényesül.)
Hátrányok:
- Nem mindig az arat, aki vet. (Munkája eredményét kisajátítják.)
- Fösvénynek soha sincs elég. (A fösvénynek mindig elégedetlen.)
- Közös lónak túros a háta. (A közös használat feszültséget szül.)
- Ki hitelbe vásárol, kétszer fizet. (Tartozni ráfizetés.)
- Belső értékek nélkül a jólét unalomhoz vezet. (A gazdagság, nemes célok nélkül, sivárrá tesz.)
Törvényszerűség:
- Minden szentnek maga felé hajlik a keze. (Saját előnyét nézi.)
- Egyszer hopp, másszor kopp. (Az életben a jólét és szegénység váltja egymást.)
- Aki természetesen él nem lesz szegény. A ki képzeleg nem lesz gazdag. (Az álmodozó élet kevés gazdasági eredménnyel jár.)
Viselkedés tanácsok:
Ahol nincs, ott ne keress. (Lehetőségek alapján keressünk.)
Addig nyújtózz, ameddig a takaród ér. (Ne költekezz túl!)
Miért olyan nagy boldogság a párválasztás?
szerkesztés
Ezt vágyaink jutalmazása intézi így. Vágyakozva küzdünk bárkivel a nagy Ő megszerzésért. Az udvarlás célja a halál kijátszása, mivel a szaporodás utódokat hoz létre. Nélkülük az emberiség kipusztulna.
Figyelmet érdemlő a táncos légy. A hím udvarlásnál zsákmány lett. Udvarlás közben a nőstény megette. Néhány hím alfaja találékony lett. A nőstény légynek maga helyett ajándékzsákmány rovart adott. Így ritkábban vált ő zsákmánnyá udvarlásnál. Később gubót font az ajándék rovar köré. Úgy adta át udvarlás előtt. A nősténynek sokáig tartott kinyitni a gubót. Így a hím életben maradt. Tetézte mindezt. Üres gubót adott át. A nőstényt becsapta. Ez sem volt elég. Szaporodás után fogta az üres gubót. Vitte a következő szaporodási kísérletéhez. Talán ő volt a házasságszédelgők őse.
Hogyan választunk partnert?
szerkesztésSzerelem első látásra. Ilyenkor vágyaink alapján választunk. Döntő hatású a megjelenés, viselkedés, illat. Csalódhatunk a hiányosságok későbbi megtapasztalásánál, mert a külső nem minden.
Látva szeretni. Tudatos választásnál összeillenek a párok. Ilyen az érdeklődés, életforma, értékrend, testi jegyek. Az érdekek és célok azonosak. Együttműködő, hosszú távú szeretettel jár.
Kiválasztásnál a legjobb képességű a választott. Elfogadásnál bárki, csak legyen.
Néhány ismeret a párválasztási folyamathoz. A nők előnyösen akarnak házasodni. Ilyen a náluk képzettebb férfi. A családi biztonságuk miatt teszik. A rejtett viselkedés feltárása nehéz. Sokan eltitkolják eltérő gondolkodásosukat. Ugyanis a partner az életéhez segítség. Eltitkolt a szülői önző viselkedésminta. A párválasztás után kerül napfényre. Ez később váláshoz vezethet.
Hogyan tudunk ismerkedni?
szerkesztésA békés, jó benyomást keltő ismerkedés előnyös. Kiismerhető szándéknál különösen. Ilyen a határozott, szimpatikus viselkedés. Megszólítás például: Leülhetek? Szép időnk van. Őszinte jelzés a szemezés, mosolygás. Őszintén társkereső az újsághirdetés. Rejtett szándékú is lehet a megismerkedés. Ilyen a segítségkérés ismerkedés céljával. Kérjük a sporttáskánk őrzését az uszodában. Visszatérve beszélgethetünk, megköszönve a segítséget. Segítségkérés az utca, buszjárat keresésére. Kölcsönkéréssel is kezdeményezhető kapcsolat. A könyv, folyóirat alkalmas erre. A segítségadás is alkalmas ismerkedésre. Közvetve a baráti kör is segíthet. A közös program kapcsolatot építhet. Ilyen a színház, mozi, kirándulás, közös munka, házibuli. A szeretetreméltó tulajdonságok fontosak. Ilyenek az ápolt, divatos, udvarias, segítőkész, türelmes, megértő tulajdonságok.
Miért vetélkednek egymással az udvarlók?
szerkesztésAz udvarlók egymás legyőzéséért vetélkednek. Ez a párválasztó vetélkedés. A legjobb képességűt választja a nő. Néha több a párkereső nők száma. Ilyenkor a nők vetélkednek férfiakért.
Békés a kulturált udvarlás és vetélkedés. Fontos a sérülés elkerülése és az eredményesség. A feszültség megelőzhető kulturált viselkedéssel. Megegyezés is dönthet udvarlók között. Ki maradjon, és ki menjen. Civilizált vetélkedésnél a lány dönt.
Támadó magatartásnál indulatos a viselkedés. A fiúk lány miatt verekedhetnek is. A legjobb barátok ellenfelekké válhatnak. Néhány lány összeugrasztja udvarlóit, mert így látszik, ki a rátermettebb. Felnőttkorban is előfordulnak tragédiák. Fenyegetés, verekedés, gyilkosság szerelemféltésből.
Milyen udvarlási trükkök vannak?
szerkesztésA többjátszmás elv esélynövelő. Példáját szúnyogirtó fogaspontynál láthatjuk egy fajon belül. Rejtőzködő a besurranó, gyors udvarlás. Ragadozóhal veszélyénél eredményes az ilyen udvarlás. Más a vetélytársakat elűző, lassú fellépés. Veszélymentes vizekben eredményes az ilyen udvarlás.
Új örökítő tulajdonságok hűtlenséggel megszerezhetők. Nemzetközi felmérések adata hűtlenségről. 10-15% utód nem a férjtől van. A hűtlenség állati ösztön. A csoport génfrissítését, egészségét biztosította. Idegen csoport közreműködésével.
A női testen belül is megy a vetélkedés. A spermaháború célja a kizárólagos megtermékenyítés. A férfispermák többsége ölésre alkalmas csak. Ha a nőben idegen sperma van – felkutatják és megölik. A nő is részt vesz a vetélkedésben. Hüvelyváladéka válogat a spermáknál. Eldönti, melyik partnert segíti. Savasodással öl, lúgosodással életben tart.
Hogyan érdemes békésen udvarolni?
szerkesztésUdvarlásnál legyünk vonzóak! A testbeszéd a mozdulatok legyenek udvariasak! Fontos az elbűvölő, csábos viselkedés.
Az érdekek biztosítása érzelmet vált ki. Szórakoztató az érdekes egyéniség. A tánc, sport, játékok ismerete, tájékozottság ebben segít. Önreklámozás az ügyesség, szépség, erő, ápoltság, okosság, gazdagság felmutatása. A hibáink eltitkolása is jellemző. A lusta, önző viselkedést titkoljuk. Tervszerű az elvárásokra építő önreklám. Mindez kedves, ajándékozó viselkedéssel.
A szexuális technikák ismerete örömszerző. A közös igényeknek megfeleljen. Ilyen kedvcsináló az érzelmi előjáték. Jó, ha megfelelő időben közeledünk. Az önzetlenség, türelem, szeretet összeköt. Feszültté tesz a csalódás, kikosarazás. Önkritikusan fejlődjünk kapcsolatépítésben! Másik partnerkapcsolatban sikerélményre törekedjünk! Begubódzó technika a magány választása.
Milyen az erőszakos udvarlás?
szerkesztésTámadó magatartás a nemi erőszak. Sokszor fordul elő. A sértettek szégyellik nyilvánosságra hozni. Az elferdült lelkű emberek veszélyesek. Gyerekeket molesztálnak. Az internet veszélyes lehet miattuk. Védekezés az óvatos viselkedés idegenekkel. Elhagyott területekre ne menjünk! A kétes társaságokat kerüljük! - Vészhelyzetben figyelemeltereléssel menekülhetünk. Például fertőző betegséget színlelve elkerülnek, vagy WC használatának igényével segítségadási reflexet váltunk ki és elmenekülhetünk.
Segít a párválasztó közmondás tanítása.
szerkesztésElőnyök:
- Zsák a foltját megtalálja. (Vagyis, saját magához valót talál.)
Hátrányok:
- Nem mind arany, ami fénylik. (Vagyis, az önreklámozás hibákat eltitkoló lehet.)
- Egy pillanat tévedése talán egész életünkre kihat. (Vagyis, rossz partnerválasztás az életünket tönkreteheti.)
- A szerelem vak. (Vagyis, a szerelem az érzésekre erősen hat és nem látjuk a hibákat.)
Törvényszerűség:
Nem esik messze az alma a fájától. (Vagyis, viselkedésében hasonlít szülőjére.) - Lakva ismeri meg egymást igazán az ember. (Vagyis, az együttélés kihozza az elrejtett hibákat.) Viselkedési tanácsok:
Ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel! (Vagyis, azt válaszd, aki elfogad!)
A gazdagnak sok a kísérője. (Vagyis, a gazdagság kihasználásának érdekében sokan barátságot tettetnek.)
Szerelemben és háborúban mindent szabad. (Vagyis, az erős vágyak felrúgják a viselkedési szabályokat.)
Mitől szép egy párkapcsolat és mitől nem?
szerkesztés
Van, aki boldogan él. Felesége, gyermeke, unokái vannak. A családjáról szeretettel gondoskodik. Házastársával harmóniában öregszenek meg. Sajnos Magyarországon 60% felett van a válás. 50-80 évvel ezelőtt 3% volt. A fiatalok sokan élettársként, vagy magányosan élnek. Nem bíznak a házasságban. A gyermekszülések száma alacsony. Mindezt a gyors társadalmi fejlődés hozta. A fejlődés nem kérdezi, hogy ez jó-e. Kérdés és válaszok nélkül fejlődik. Azért aki keres, az talál partnert. A lehetőség adott mindenkinek szép kapcsolatra.
Mi volt a szex eredeti célja?
szerkesztésAz állatok csak a szaporodásért közösülnek. A férfiak ösztönösen sokasodni akarnak. Ezért könnyen otthagyják utódaikat, új utódok reményében.
A minőségi utódnevelés hosszú távú. Így az anya fészekvédelem nélkül maradna. Szexuális eseménynél szaporodási cél nélkül is közösülnek. Ez lett a nők megtartó eszköze utódnevelés érdekében. Ma már örömforrás a nők számára is. Kialakulása a férfi hűtlenségét fékezte. Jelenleg is többnyire partnermegtartás a cél. Most már a nő megtartásában is.
A megunt partnert egy udvarló felértékeli. Birtok és szaporodásvédő vágyak miatt. „A szerelem üldözi azt, aki elillan, és elfordul attól, aki kínálja magát.” Sokan ismerve ezt az ösztönös viselkedést, tudatosan viselkednek így.
Milyen érdekszövetséget biztosíthat a párkapcsolat?
szerkesztésUtód létrehozása, fejlődésének biztosítása. Az élet legfontosabb értelme.
Egymás teljes körű védelme. A szeretet, gondoskodás megvalósulása.
Egymás részleges védelme. A megismerkedésnél közeledést jelent. A házasságban különállást, elhidegülést hozhat.
Szociális együttlét, minimális védelemmel. Megismerkedésnél egymásra hangolódást segít. A házasságban társas magányt jelenthet.
Nehéz érdekszövetséget kialakítani mostohaszülővel. Az idegen gyerek nem az övé. Az ösztönös vágy kirekesztést sugall. Sokan mégis segítően viselkednek a mostohaszülők közül is.
Milyen érzelmek fordulnak elő társkapcsolatoknál?
szerkesztés
Mindig érdekeken alapulóak az érzelmek. A támadó érzelmeket az elégedetlenség táplálja. Ilyen az ellenszenv, utálat, gyűlölet.
Az elfogadó érzelmek erőforrást szerző érdekeket tükröznek. Ilyen a rokonszenv, szeretet, szerelem. Erőforrás a szépség, egészség, értelem. A partnertől ezek örökölhetők. A közös utódnál ez nagyon fontos. Létbiztonsági erőforrás a jövedelmi erő. Együttműködő erőforrás a jellembeli erő. Érvényesülést segítő erőforrás a talpraesettség.
A társkapcsolatban az érdekek alapozzák meg a célokat is. A megvalósult érdekek viszont kiürítik a célokat. Lakás, gyerekvállalás után sokan elválnak. A meghiúsult érdekeknél sokszor kilátástalanná válik a társkapcsolat. Ilyenkor új közös célok, érdekek kellenek. Ilyen például az utód és egymás védelme, újabb utód, közös tartalékképzés, stb.
Miért és hogyan veszekednek a szerelmesek?
szerkesztésA támadások célja társkapcsolatnál erőforrásszerzés. Ez lehet birtoktárgy, terület, családi rangsor, új partner, utódnevelés. A párkapcsolatban a védekezési ismeretek szükségesek. Értékes erőforrásnál nagyobb lehet a szembenállás. A támadás ereje is meghatározó. Túlerő esetén megadással védekezünk. A viselkedés egyenlő erőviszonyoknál kiegyező. Ha erősebbek vagyunk, általában visszatámadunk.
Megelőzhető a párok veszekedése?
szerkesztésTöbbnyire igen. Ehhez fontos a családi élet ismerete.
- Párkapcsolatnál az elhidegülést megelőzhetjük. Az elérhető, előnyös célok kijelölése szükséges. Folyamatosan új célok kellenek. Mindezt közös érdekek alapján.
- Az együttműködés pozitív érzelmeket táplál. Ilyen a lakás megszerzése, gyerek vállalása, pénzgyűjtés, tanulás.
- A magasrendű együttműködés harmóniát teremt. A közös biztonság létfontosságú. A szeretet, megértés összeköt.
- Egymás mélyebb megismerése megbecsülést ad.
- A szépség és rend örömmel tölt el.
- Az önmegvalósítás a magasrendű párkapcsolat része.
Figyelemirányítással is védekezhetünk. A nő lehet jobb irányító. Tudni kell, hogy az emlősök világában a hímek 95%-a domináns. Ilyenkor befolyásolnia kell férjét, ezért álbehódoló gesztust tesz felé. A férfi vezetőnek érzi magát. Nem sérül a lelki élete. A nadrágot hivatalosan ő viseli. Közben a nő észrevétlenül irányít. A család jobb irányítást kap. Az egymásrautaltság fenntartása fontos.
Mi segít egy kapcsolatot?
szerkesztésAz utód minőségi nevelése, de ehhez családcentrikus érzelmek kellenek. A közös érdekek és célok. Hasonló értékrendek, gondolkodásmód, érdeklődési területek. Harmonikus együttműködés. Szereteten alapuló, kölcsönös vonzalom és megbecsülés. Mélyebb lelki kapcsolatok építése. Fontos a családszerető, jellemes viselkedés.
Mi árt a kapcsolatnak?
szerkesztésKét ember értékrendje eltérő lehet. Önző-önzetlen, hűséges-hűtlen, szorgalmas-lusta, nagyravágyó-szerény, karrierre vágyó vagy családcentrikus. Ez támadásokat és védekezéseket szülhet. Ebből válás is lehet. Gyermekük fejlődése ilyenkor is érdekük. Ez mégis sokszor sérül.
A válások száma nagyon magas. Magyarországon 60% feletti. A férfi alapvetően rangsorfölényt igényel. A férfi-női szerepek megváltoztak. Ma már sokszor a nők a férfinál képzettebbek. Ezzel vetélkedésre kényszerítik a férfiakat. Ilyen az irányítókészebb, tehetségesebb nő. A középkorban férfi nélkül éhen haltak. Az egymásrautaltság megszűnt. Most elváltan is megélnek. Sokan nehezen és hajléktalanul. Ma segélyek, tartásdíjak segítik a gyereknevelést. Az átlagéletkor duplájára nőtt. Az unalom erősebb lett a kapcsolatokban. A szexuális együttlétek idővel elfásulnak. Elvesztik megtartást befolyásoló erejüket. Ilyenkor az emberek új kapcsolatot akarnak. Sokan jellemesen inkább ilyenkor is a hűséget választják.
A válási feszültség ellen hogyan védekezzünk?
szerkesztésAz elhidegülés, a megcsalás, a válás lehangoló. A feszültség levertséget, bénultságot okozhat. Rövid ideig segít felejteni a munka. Az önbecsülés védelme a legfontosabb. A bölcs viselkedésismeret feszültségoldó. Aki ragaszkodik a bánatterhéhez, önpusztító. Az alkohol, drog, magány nem segít. Az önsajnálat erőszakos útra terelhet. Például öngyilkosság, vagy más megölése. Pedig ennek nincs értelme. A partnere kapcsolatukban már értéktelen. Hiszen nincs párkapcsolati értéke. Ezután inkább önmagáért kell kiállni. Ha nem teszi, az a gyengeség jele.
Amennyiben szükséges, új célok kellenek. Például válás esetén új életmód, új partner, új család.
A párkapcsolati magatartás közmondásai, szólásai.
szerkesztésElőny:
- A szerelem mindent legyőz. (Mindent megtesz szerelméért.)
Hátrány:
- A férfi csapodár. (Hűtlen.)
- A nő ingatag. (Meghódíthatja más is.)
Törvényszerűség:
- A távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja. (Az erős kapcsolatok kiállják a próbákat.)
Viselkedési tanácsok:
Pénzen vett szerelemnek ecet az alja. (Pénzzel nem lehet szerelmet venni.)
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből. (Szeressünk, de nem birtokolva.)
A nevelés a gyermeki és szülői élet legfontosabb része.
szerkesztés
Van, aki életét adná gyermekéért. Van, aki otthagyja. Van, aki szeretettel neveli. Van, aki rettegésben tartja. Van, akinek sikeres a gyereke, van, akinek nem.
Milyen a békés nevelés?
szerkesztésSzeretetet adó, rossz tulajdonságokat türelmesen korlátozó. Mindez érzelmileg egészségesen nevel. Kivétel a majomszeretet, mert az a túlságos kiszolgálásával a gyermek önállóságát elveszi.
Eredményesek a jó nevelési irányok.
- Ilyen a szorgalmas, tisztelettudó, önálló viselkedés.
- A nevelési célok egyeztetése fontos. Ilyen a műveltség, szakismeret, értékrend, hivatástudat.
- A Helyes célok vonzóak legyenek.
- Segít a példaadás, dicséret, buzdítás, jutalom.
- Fontos a számonkérés jobb eredményért. Ilyen a felelősségre vonás, figyelmeztetés, ösztökélés.
Fontosak az elérhető célok, ahol a sikeres hajlamokra, képességekre építenek. A helyes viselkedés szokások fejlesztenek. Fontos a tanulás, sportolás, időben hazajárás, segítés, barátok. A vetélkedés biztosítása fejleszt. Szakmai, sport, magánélet területén. A közös családi együttlét nevel. Szükséges rá időt biztosítani. Rossz kifogás, hogy nem érek rá.
Miért verik a gyereket?
szerkesztésTámadó a büntetés, fenyegetés, szidás. Jó szándékú, ha fejleszt. Nem elvesz, hanem ad. Becsülni kell, mint segítő erőt. Még ha fájdalmas is.
A kudarcélményét családján is levezetheti a szülő. Kegyetlen az elnyomó családi rangsor is. Családját rettegésben tartja. Ez nem emberhez méltó magatartás. Kegyetlen basáskodás, sérülés okozással. Ma már bűncselekménynek számít. Ez esetben meg kell próbálni a garázda egyénről történő leválást, bár a pénztelenség a félelem ezt sokszor gátolja. Ilyenkor feszültségcsökkentés kell. Békítő, engedő viselkedés.
Hogyan neveljünk?
szerkesztésKönnyen megharagszik a szülő gyermekére és ilyenkor feszült. Ezt megfelelő viselkedéssel megelőzheti gyermek. Ilyen a hiányosságok megszüntetése, igyekvő, udvarias viselkedés.
A nevelő is gátolhatja a feszültségek kialakulását a gyerekben. Ehhez kell az otthon biztonsága, szeretet, megbecsülés, megértés, lelki kapcsolat. A szépérzék átadása szelídségre nevel. Az önmegvalósításra nevelés harmóniát fejleszt. A megbeszélés megoldást adhat a feszültségre.
A nevelő a feszültségeket megszüntetheti a hozzáállásával. Erőszakosan, engedékenyen, szőnyeg alá söprően, kiegyezően, probléma megoldóan. Az erőviszonyoktól, lehetőségektől függ a helyzetmegoldás. - A feszült gyerek félelemben él. A folyamatos büntetések szorongóvá teszik. Viselkedése jelzi az összeomlást. Ilyen a szótlanság, érzelmi dühkitörések, rejtőzködés. Segít a lelki örömforrás. Ide tartózó a baráti kör, zene, sport, állatok, könyvek szeretete. A feszültséget levezethetik. A beszédes személyiség hamarabb oldódik. Panaszkodva a szenvedést kicsit átadja. A megoldatlan feszültség a gyermekre veszélyes. Ilyenkor a hatóságok segítsége kell.
Hogyan csapjuk be egymást nevelés közben?
szerkesztésA gyerek befolyásolja szülei döntéseit. Hamis bocsánatkéréssel, fogadkozással, hazugsággal, elhallgatással. Ezeket észrevenni nem könnyű. Védekezés az ellenőrzés, számonkérés.
A gyermek a nevelői haragot befolyásolással is csökkenti. Mindezt akaratlanul, testbeszéddel teszi. A kéz széttárása, szabadkozás, sírás, panaszkodás, fej lehajtása, gyerekes viselkedés, mosoly ezt segíti.
A szülő is befolyásolhat a szeretet megvonásával. „Nem szeretlek, amiért ezt csináltad”. A gyerek sokszor könnyedén átlát a hazugságon. Ilyenkor a szülő fenyegetése hatástalan. Van, amikor a szülő rideg. Ilyenkor komoly az érzelmi fenyegetés.
Mitől hatékony a szülői nevelés?
szerkesztésA gyermek sikeréért a szülő felelős.
Fontos a lehetőségek biztosítása.
Cél a gyermeke eredményes önállósága.
Nevelési terv szerint működik.
Kiválóan tud választani nevelőtársakat.
Átlátja a nevelés pénzügyeit.
A nevelésnek felemelő célokat ad.
A nevelési képességét és tudását fejleszti.
Életkori sajátosságok ismeretével rendelkezik.
Mestere gyermeke figyelemirányításának.
Nem félelemmel nevel.
Gyermeke ígéreteit számon kéri.
Elégedett a gyermeke.
A nevelő célú közmondások tanítanak.
szerkesztés
Előnyök:
- A tudás hatalom. (Vagyis, okosabb másnál, többre viszi.)
- Jobb későn, mint soha. (Pl.: tanulni, fejlődni, hibát javítani.)
Hátrányok:
- Egyik fülén be, másikon ki. (Vagyis, nem érdekli.)
- Hiába van valakinek esze, ha nem tudja használni. (Vagyis, buta.)
Törvényszerűség:
- A jó pap holtig tanul. (Vagyis, életkortól függetlenül tanulhatunk.)
- Gyakorlat teszi a mestert. (Vagyis, a sok ismétlés pontossá, nagy tudásúvá tesz.)
Viselkedés tanácsok:
Ha hibáztál, ne mulaszd el kijavítani! (Vagyis, a hibáink kijavítása fejleszt.)
Okos ember más kárán tanul. (Vagyis, mások hibáit látva elkerüli a bajt.)
Milyen a szülői gondoskodás?
szerkesztés
Van, aki élete végéig segíti gyermekét. Van, aki csecsemőkorában otthagyja. Előfordulhat nevelői hiányosság. Ezt ördögi körként gyermeküknek tovább adják. Ilyen az érzelmileg hideg nevelés. Amikor a nevelőintézetbe kerül a gyermek az utód érzelmi sérült lesz. A pótnevelő szülők szeretete ilyenkor sokat segíthet.
Az összetartó családban egymást segítik. A szülő sikeres nevelésben érdekelt. Az eredményes, önálló utód ilyen. Az önállóságra nevelés sokszor nehéz. Az önálló cselekvések elvárásai folyamatosak. A majomszeretet az ellenkezője. Állandó kiszolgálást és védelmet ad. Mindenben önállótlanná teszi az utódot.
A minőségi utódnevelésnél a család sikeres. Felnőtt gyermeke eredményes. Jövedelem és saját utód birtokosa. A család képes kölcsönösen segíteni.
Milyen a leválás a szülőkről?
szerkesztésA támadó magatartás az állatvilágban a legdurvább. Elmarja a szülő “felnőtt” utódját. Ha nem megy, meg is öli. Miért? Ha ottmaradnak utódai, kitúrják. Szaporodó és eltartó területét veszélyeztetik. Ezért inkább az utódját kényszeríti az önállóságra a területe elhagyására. Így az utód másik területen szaporodik. Mindenki jól jár. Az embereknél is létezik ilyen érdek és irányultság. Sokszor gyerekek viselkednek támadóan. Felnőttként önállóságukat hangsúlyozzák. Többnyire jövedelem és lakás nélkül. Önfenntartó életre sokan felnőttként is képtelenek. Sokszor anyagilag tönkreteszik a szülőket. A szülők korai szétválása a gyermekeket sújtja. Ekkor a gyermek kénytelen önállósulni. Sokan így is sikeresek, mert eredményesen önállóak lesznek.
Mit tegyen a magára maradt utód?
szerkesztésAz elválásból eredő feszültség megelőzhető. Fontos az önállóságra nevelés. Folyamatos a készülődés a gyermek leválasztására. Mikor az már fokozatosan önállósodhat. Érzelmi és anyagi károkozás nélkül. Csökkentheti a feszültséget a pótszülők gondoskodása. A továbblépés alkalmazkodási kényszere. A már távollevő szülői szeretet gesztusok vigasztalnak, bár a korai leválást ez sem ellensúlyozza.
Sok magára hagyott gyerek önvádló. Úgy gondolja, benne van a hiba. Ha szerethető lenne, nem hagynák ott. Nehéz elmagyarázni nekik az okokat. A bölcsességet nem kisgyerekeknek találták ki. Ők az érzelmek világában élnek. Vagy talán mégis? A megértésnek feszültségkezelő hatása lenne? Az önbiztató módszerek, a beszélgetések segítenek. Fontos a tanulás, az önbecsülés védelme. Aki ragaszkodik bánatterhéhez, önemésztő lesz. Nehéz bánatteherrel a jövőt keresni. Igazán küzdeni önmagunkért nekünk kell. Aki erős, küzdeni is tud. Egyedül is érvényesül a világban. Sőt, ő védi a rászorulókat.
Segít az önállósító célú közmondás tanítása.
szerkesztésElőnyök:
- Mindenki önmaga sorsának kovácsa. (Vagyis, cselekedeteink alakítják életünket.)
Hátrányok:
- Fogja az anyja szoknyáját. (Vagyis, önállótlan.)
- Benőhetne már a feje lágya. (Vagyis, éretlenül cselekszik.)
Törvényszerűség:
Önbizalom a siker egyik titka. (Vagyis, megbízik saját képességeiben.)
Egy feladathoz fel kell nőni. (Vagyis, felkészültséggel oldható meg jól egy feladat.) Viselkedés tanácsok:
Segíts magadon, isten is megsegít! (Vagyis, aki tesz érte, az éri el a célját.)
Magad uram, ha szolgád nincs. (Vagyis, nem csinálja meg más helyette.)
Erőforrást biztosító vetélkedéskultúra elemzése
szerkesztésAz emberi és társadalmi vetélkedés fejlődési folyamatának rövid elemzése.
szerkesztésRégen hogyan fejlődött az ösztönös vetélkedésünk?
szerkesztés
Lassan, ahogyan a környezetünk is. Az állatoknál zárt ösztönparancsokon alapul a vetélkedés. Eredményes viselkedésen alapult a kiválasztódás és a szaporodás. Ez területet, rangsort, utódot biztosított. A sikeres viselkedésfajta ösztönparancsként rögzült. Sokszázezer évre érvényesen működött. Csak lassú változások történtek.
Az ember intelligens viselkedésválaszokat is keresett. Ilyen a társadalmi beilleszkedés, együttműködés. A túlélés rövidtávú célokra épült. Mint az élelemszerzés gyűjtögetéssel, vadászattal. A gabonatermeléssel a túlélés része lett a raktározás is. Ősrégen nem létezett házastársi hűség. Minél több utód létrehozására törekedtek. Az utódok száma volt a fontos. Később hűséges párkapcsolatú lett a minőségi utódnevelés. Így a férfi fészekvédelme eredményesebbé, biztonságosabbá tette a gyermeknevelést.
Az ember állatból „kultúrát építővé” vált. Tanult, elvárt viselkedésszabályok segítségével. Ilyen az erkölcs, a népszokások, a vallási parancsok, a törvények, stb. A viselkedésszabályok mellett ma még főleg az ösztönhajlamok érvényesülnek.
Ma hogyan fejlődik az ösztönös vetélkedésünk?
szerkesztésLassan. A természet nem akar túlságosan rövid időre ösztönparancsot változtatni. Ezért kivár. Az ösztönprogram 50-120 ezer évenként 2-5%-ot változhat. A környezeti feltételek törvényszerűen visszatérhetnek. Emiatt az óvatosság - evolúciós kényszer.
Az újkori gazdaság viszont gyorsan fejlődött. Az ipari forradalom felgyorsította a változásokat. A változások erősebb együttműködést igényeltek. Az ösztönparancsok viszont erőszakosak maradtak. Például házasságban, munkában sokszor basáskodást parancsoltak. Egyre többféle viselkedés fordul elő eredményesség érdekében. Tanult és ösztönös formában. Lásd a párkapcsolatoknál az emancipáció – nadrág viselése, önző-önzetlen, hűtlen-hűséges, vagy társadalomban demokrácia – diktatúra. Ez feszültséget okoz a különbözőségek miatt. Ráadásul a technikai fejlődés életmódváltást eredményezett. Mozgásszegény és túlzott szénhidrát fogyasztású, illetve kalóriabevitelű lett, ami civilizációs betegségekhez vezetett.
Ma hogyan működik a tanult vetélkedésünk?
szerkesztésA társadalmi viselkedésszabályozás időigényes. Új közmondások kialakulásánál kb. 80 év, népszokásnál kb. 40 év szükséges.
A gazdasági környezet viszont gyorsabban változó. A társadalom szabályozórendszere nem tudja követni. Emiatt a régi vetélkedéskultúra elavult lett, mert 20 évente változik a társadalmi környezet. Ezért a társadalmi szabályok használata csökkent. Ilyen a becsület, erkölcs, jellem, tolerancia, törvények, rendeletek, népszokások, stb. Mivel gyorsuló az elavulási értékük, betartásuk nem előnyös, ha csak az eredményesség a cél és nem a becsületes viselkedés. Nő a megvesztegetés, kivételezés szokása.
A fejlődés nem kérdezi, jó vagy rossz, ami történik. Fejlődik. Ahogyan a szólás mondja: Az ésszerűen élő ember alkalmazkodik a világhoz. Az ésszerűtlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja magához igazítani. Tudósok szerint a lassabb fejlődés segítené az emberi viselkedést.
A társadalmi vetélkedéskultúrát befolyásoló ösztönző rendszerek alakulása.
szerkesztésMilyen ösztönző rendszerek vannak?
szerkesztésSok család, kisközösség együttműködő. Ösztönzi őket az eredményes, kulturált, emberséges együttélési vágy. Mások kegyetlenek, anyagiasak. A társadalmakra is a kegyetlen anyagiasság sokszor szintén jellemző. Miért? Mert a nyereségre ösztönző rendszerekben bíznak. Az kipróbált, bevált.
Bhutánban mosolymennyiségben mérik a fejlődést. Nem pénzben, mégis megélnek. Szükség van a kisközösségek példamutatására. Tanulhatnának belőle a kegyetlen társadalmak.
Milyen a társadalmak ösztönző rendszere?
szerkesztésA szocialista rendszer létbiztonságra épül. Kevés fogyasztói javakat tudott adni, de szinte mindenkinek. Ettől függetlenül Európában megbukott a társadalmi monotónia és elégedetlenség miatt, mert a fogyasztói vágyakat nem szolgálta ki. A valódi demokrácia is hiányzott. A tehetségek korlátozása szintén nyomasztó volt. Ez unalmassá tette a társadalmi életet. Az emberi természet nyerészkedni akar. Ezért hosszútávon elbukott a rendszer.
A kapitalista rendszer nyerészkedésre épül. A fogyasztói életszínvonal magasabb a kapitalista gazdaságrendszerben. Ugyanakkor magas a mélynyomorban élők a drogfogyasztók és a bűnözők száma. Az ok az eltérő életszínvonal. Régen területhódító kapitalista világháborúk voltak. Így megszerezték az ott lévő kincseket. Jelenleg a kereskedelemben folynak háborúk. A fejlett technológiájú országok kizsákmányolják a gyengébb országok vásárló és munkaerejét.
Látszat és valódi törekvések vannak a fejletlen országok támogatására a jóléti országok részéről.
Milyen a bankvilág ösztönző rendszere?
szerkesztésA bankvilág ösztönző rendszere ügynöki jutalékra épül. A minél több jutalékhaszonért, tömegesen rossz hiteleket kötött. Ezzel gazdasági világválságot okozott. A bankok a rossz hitelek és válság miatt csődbe mennek segítség nélkül. A csődmentő segítséget adókból biztosítják.
Milyen a média ösztönző rendszere?
szerkesztésA kereskedelmi média profitorientált. A valódi cél nézettségnövelés nyereségért. Ezért közműveltség építése nincs. Helyette figyelemsokkoló eseteket mutat be. Reklámozza az erőszakot, romlottságot. Példamutató viselkedést ritkábban mutatnak be a gyenge nézettségi mutatók miatt. A közmédiumok nem önfenntartóak. Állami támogatás és elvárás irányít költségvetésükön keresztül.
Milyen az iskola ösztönző rendszere?
szerkesztésOktatása a munkaerőképzést támogatja állami utasítással az ebből később származó állami adóbevétel miatt. A nevelés ösztönzése háttérbe szorul. Az ipar gyorsan fejlődik. Emiatt teljesítményspirál hat a szakoktatásban. Ezért a tanulók és pedagógusok túl vannak terhelve. Szükség van nevelési érdekek védelmére is a munkaerőképzés mellett, mert különben lassul az emberi kultúra fejlődése. Ne feledjük az emberi kultúra fejlődése segít állatból emberré válni. Az állam feladata, hogy dolgozó, de emberséges, kulturált társadalmat hozzon létre az iskola segítségével. Ehhez magas szintű együttélési és önnevelési ismeretek oktatására van szükség.
Milyen az egészségügyi ösztönző rendszere?
szerkesztésA gyógyszergyártók és orvosok a betegkezelésért kapnak támogatást. A gyógyult egészségesekért nem. Mindez nem rövid távú gyógyításra, hanem hosszútávú tüneti kezelésre ösztönöz. Ráadásul egyszerűbb munka gyógyszert adni, mint a betegség okait felderíteni, gyógyítani. A jó orvosokat a gyógyult betegek száma jelzi.
Az ösztönző rendszerek jobbá vagy rosszabbá teszik életünket.
szerkesztésEzért fontos elemzésük, javításuk. Az ösztönző rendszerek hátterében kivételezés van. Valakinek, vagy valaminek kedveznek, valaki, vagy valami rovására. Az ösztönző rendszereket az élet, a társadalom, az üzleti élet és a politikusok, a közösségek, a család hozzák létre, vagy változtatják.
A szükséges változtatásokkal kapcsolatban igaz a közmondás: Száz bölcs tudja az igazat, de csak egy meri elmondani.” Vagyis, van jó ösztönző rendszer a rossz helyett, de a zavarosban halászó haszonlesők a döntéshozói szinteken elfojtják a társadalmi érdekigazságot egyéni érdekekre építve a társadalmi ösztönző rendszert. A társadalom feladata ezt megakadályozni.
Testi önvédelem
szerkesztésMiért hasznos a testi önvédelem?
szerkesztésA testi önvédelem területe az erőforrás biztosítása, sérülések elkerülésével. A testi önvédelem tanulható. A támadás elleni védekezés, ellentámadás, lezárás rendszere.
Tanítanak a közmondások. Ne bánts, nem bántanak! (Aki nem sért érdeket, békén hagyják.) A szép szó az ellenséget is kibékíti. (A megfelelő magatartás békítő hatású.) Nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. (A kitartás fontos.) Fő a bátorság. (A bátorság fontos.) Szégyen a futás, de hasznos. (A túlerő elkerülése ésszerű.)
Mit érdemes tudni a testi önvédelemről?
szerkesztésBékében az okosabb – harcban az erősebb érvényesül. Sikeres testi önvédelemnél a támadást eredményes védekezés, ellenakció, és az ellenségnek harcképtelenséget okozó lezárás követi. A támadó mozgást indulatok váltják ki. A kiváltó ok többnyire érdeksérelem. Van, amikor erős a támadó kedv. Ilyenkor kicsi a kockázat és nagy az érték.
Hogyan kerülhetem el a verekedést?
szerkesztésMivel a támadó magatartásokat többnyire ösztönparancsok indítják el érdeksértés vagy áldozati felhívó jelleg esetén, az ösztönéleti ismeretek megalapozhatják a megelőző önvédelem lehetőségét is. Az ösztönös és tanult viselkedéseket együttesen tanulmányozva jó eséllyel megelőzhetjük, elkerülhetjük vagy tompíthatjuk a konfliktusainkat.
Tömegesen bölcsességgel csökkenthetjük a fajgyűlöletet és egymás embertelen megfélemlítését. Lehet, hogy most sokkal erősebb az önző, sötét indulat világszerte, de küzdeni kell emberré válásunkért és bízni benne, hogy idővel sikerül.
Önvédelemnél jellemzőek a támadások és védekezések?
szerkesztésIgen. Fontos a támadás iránya, energiája, tömege. A támadás kivitelezése lehet ütés, rúgás, fogás, dobás, harapás, lefejelés, vagy történhet támadóeszközzel. A harc lehet például állóharc, földharc, légi, vízi, vegyes harc. A küzdőstílus kemény, lágy, vegyes. A taktika lehet állandó támadás, közbe-támadás, kontraakció támadás, állandó védekezés, vegyesen váltakozó küzdésmód. A technikák nehézségi fokozata értékjelző. A technikák eredményessége meghatározó.
Küzdőelvek
szerkesztésA szociobiológia (élőlények együttélését vizsgáló tudomány) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztésEgy cél érdekében mások kiszorítása. Lehetőleg sérülés, ölés nélkül. Az sérülésokozás teljesítményfokozó technika. Amivel az igazi célt szolgálja erőforrás biztosítását. A vetélkedés iránya fiatalon rangsorvetélkedés. Felnőttként párválasztó – utódnevelő vetélkedés. Idős korban önfenntartás.
Az edzéselmélet módszertan küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztésA képességfejlesztés felépített legyen. A könnyebbtől a nehezebb felé történjen. A küzdő technika gazdaságos mozgású legyen. A küzdő taktika tervszerű legyen az ellenfélnek legkedvezőtlenebb technikákkal és küzdőstílussal. A küzdőcélok elérhetők, szükségszerűek, hatékonyan egymásra épülőek legyenek. Például életcélnál fiatalon képességek fejlesztése. Felnőttként képességek alkalmazása. Idősebb korban egészségmegőrzés, tapasztalatátadás.
A kriminológia (bűncselekményekkel foglalkozó tudomány) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztésBűnözők támadás-technikája érzelemmentes. Kiszámítottság, kegyetlenség jellemzik. A támadás taktikája a bűnözőknél félrevezető, váratlan. Például szélhámosság, rablás. A bűnözés kegyetlen, elrettentő erejű. Például bandák gyilkos vetélkedése. A bűnöző igyekszik nagy haszonhoz jutni. Kis befektetéssel és kevés munkával. Büntetését kockázatként vállalja.
A kriminálviktimológia (áldozattan) megállapításai a bűnözők ellenében.
szerkesztésFontos az áldozati felhívó-jelleg megszüntetése. Például esti magányos séták kerülése. Önkontroll a magánéletben. Biztonságos baráti kör megválasztása. A bűnöző kockázatának emelése. Őrző-védő biztonságtechnika alkalmazása. Védekezésnél fontos a taktikus viselkedés. Élet, egészség megóvása. Nyugtató, engedő gesztusok alkalmazása. Támadó alapos megfigyelése. Későbbi veszélytelen elfogása. Szervezett bűnözés ellen szervezett a fellépés. A gazdagság növeli a bűnözés fejlődését. A bűnözőket a polgári életben elszigetelik, kirekesztik. Magánéletből, családból, közéletből.
A pszichológia (lélektan) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztésAz egyén idegrendszere hormontermelése meghatározó. Így lehet lobbanékony, agresszív. Érdekeink is meghatározzák érzelmeinket. A támadót érdekekkel befolyásolni lehet. Az erős érzelmek lebéníthatnak. A felindulás mozgáskoordinációs zavart okozhat. Ezért kiszámítottan kell harcolni. Az együttérzés segít ellenfelünket megérteni. Azután együttműködést, összefogást kialakítani. Az állandó fenyegetettség beteggé tesz. Védekezni lehet környezetváltoztatással. Változtatni új munkavállalással, partnercserével. Az erős ellenállás kiolthatja a támadókedvet.
Általános küzdőelvek harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztésCselezéssel kell megnyitni a fedezéket! Így a figyelmet a lényegtelenre irányítjuk. A lényeges rejtve marad. Ez a ravaszság. Akkor támadsz sikerrel, ha szemfüles vagy. Védtelen pontot támadsz. A bevált stílusunkban kell küzdeni. Ez a gyakorlottság. Két rossz közül válaszd a kisebbiket. Ez a döntőkészség.
Lélektani küzdőelvek harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztésNem legyőzni kell a támadót. Elkerülni az összeütközést, ez az irányítókészség. - Ha nincs rés a védelmen, az óvatosság. Elkerülhetjük, hogy támadás célpontja legyünk. - A felháborodás, válaszul a támadásra, küzdőkészség. Váratlanságával előnyt jelenthet a védekezésnél. - Le kell győzni a veszély gondolatát. A hárításra, ellentámadásra kell koncentrálni. Ez a hidegvér és lélekjelenlét. - A fájdalmat el kell leplezni, ez az akaraterő. - Több támadó esetén fontos a viselkedés. Segít a bátorság és a határozottság. Ehhez önbizalom kell. - Nem fél, akinek nincs veszítenivalója. Ez az elszántság.
Küzdőelvek judo harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztésEgyensúly megőrzése mozgékonyság megőrzésével. Amennyiben dobni akarunk, az alátámasztási pont legyen mélyebben az ellenfél súlypontjánál. Húzz, ha tolni akarsz! Tolj, ha húzni akarsz! Így irányítod ellenfeled akaratát. Ellenfeled mozgásenergiáját előnyösen alakítsd át. Lágy stílussal. Például elhajlással, kitéréssel. Valószínűsítéssel gyorsabb lehetsz ellenfelednél. Tapasztalatból tudod, mit akar. Ezért megelőzően, kiszámítottan támadsz.
Oktatási küzdőelvek életkor szerint.
szerkesztésGyermekkorban részlegesen oktatható az önvédelem. Roncsoló technikák kihagyásával. Felnőtteknek eredményesen oktatunk önvédelmet. Roncsoló technikák ismeretével. Az ölési technikákat civileknél elhagyjuk. Erőszak szervezetek hivatásszerűen gyakorolják. Idősen részlegesen oktatható az önvédelem. Szükségszerűen egészségmegőrzéssel. Ilyen a tai chi.
Milyen a jövő önvédelme?
szerkesztésMagas szintű szellemi önvédelem a hatékonyabb, emberséges testi önvédelem oktatása mellett.
A szellemi önvédelem azért is fontos, mert nyereségért a fogyasztói társadalmat félrevezetik. Reklámokkal, erőszakos filmekkel, politikai uszítással. Erősödő ez a folyamat. Ezért a szellemi önvédelem feladata a figyelem védelme és irányítása. Konfliktuskezeléssel vitás ügyeinket rendezhetjük. A természet megvédése létfontosságú. Nyereségért az ipar szennyezi. A közmondás szerint: „Ha majd kivágtuk az utolsó fát, megmérgeztük az utolsó folyót, és kifogtuk az utolsó halat, rádöbbenünk, hogy a pénz nem ehető.”
A fiatal, felnőtt és öregkori válsághelyzetek káros hatásai ellen is védekeznünk kell. Ezért értékrendet, harmóniát és belső egyensúlyt keresünk. Itt a szellemi önvédelmi iskolagyakorlatok segíthetnek.
Ez a jövő önvédelmének intelligens része. Az élet vetélkedések sorozatából áll, melyben a „legnagyobb” siker önmagunk legyőzése fejlődésünk érdekében.
Budapest, 2017. január 27.
Horváth László
Tájékoztató irodalom a magyar nyelvű kiadványok alapján
szerkesztésKüzdősporti szakelmélet:
Galla Ferenc-Horváth István: Sport. Budapest, 1982. Judo övvizsgák
Galla Ferenc: Sport. Budapest, 1970. Judo önvédelem
Országos Testnevelési Tanács: Stádium. Budapest, 1926. Cselgáncs
Sebestyén László: Hungária Sport Budapest, 1989. - Segítség! - avagy az áldozati viselkedés
kockázata
Plavecz Tamás: Hungária Sport 1988. Judo kisenciklopédia
Márton László-Plavecz Tamás: Hungária Sport - Az önvédelem művészete
Harmat László: Lapkiadó Vállalat Budapest 1984. Taekwon-do
dr. Udvardy József: BM Könyvkiadó Budapest 1980. Karate
Adámy István: Zrínyi Katonai Kiadó Budapest 1985. Kyokoshin karate
Kelemen István: Sportpropaganda - Ju-jutsu
Z. Vincze György: Sport Budapest 1974. Ökölvivó ABC
Gy. Horváth László: Sportpropaganda - Nindzsák
Tóth Lóránd: Móra Könyvkiadó 1992. Kommandós könyv
Leyer Richard-Szabó Julianna: Lapkiadó Vállalat Budapest - A kung-fu királya
Kira Péter: Sport. Budapest 1989. Kick-box karate
Sebestyén László: Sportpropaganda - Védd magad
dr. Ujvári Miklós: Origo-press 1989. Kung-fu technikák és edzésmódszerek
Borbély Attila – Jóvér Béla: Medicina 2007 - Szamurájok útján
dr. Nádori László: Sport. Budapest 1981. Az edzés elmélete és módszertana
Viselkedéskutatás:
Echardt Mahl: Hunga-Print 1991. Ne bánts!
dr. Ranschburg Jenő: Tankönyvkiadó Budapest 1983. - Félelem, harag, agresszió
Schilling G.: T.E. könyvtára 1976. - Agresszió és erőszak a sportban
Csányi Vilmos: Natura 1986. Agresszió az élővilágban
Bíróné dr. Nagy Edit: Sport. Budapest 1977. Sportpedagógia
William Graham Sumner: Gondolat. Budapest 1978. – Népszokások - Szokások (erkölcsök,
viselkedésmódok szociológiai jelentősége).
Jeremy Cherfas-Roger Lewin: Gondolat. Budapest 1986. - Nem csak munkával él az ember
Helmuth von Glasenapp: Gondolat. Budapest 1975. Az öt világvallás
Bhikkhu Satori Bhante: Gondolat. Budapest 1990. A sintoizmus
Elias Canetti: Európa.Budapest 1983. A túlélő
Polcz Alaine: Magvető.Budapest 1989. A halál iskolája
David P. Barash: Natura 1977. Szociobiológia és viselkedés
◄--- Vissza a címlapra Tartalomjegyzék ---► Következő lap: Judo/2.1. Alapok. Szellemi érzelmi önvédelem iskolagyakorlatok
Essential self-defense - Létfontosságú önvédelem
szerkesztésAngol fordítás: Bákainé Rusz Éva
Foreword - Előszó
szerkesztésIt is of vital importance to teach health protection, mental self-defense, resource securing self-defense and physical self-defense. Relating to this - interest representation, manipulation, manipulation-controll, anti-stress techniques, managing conflicts and learning life strategies that are based on self-knowledge - grant a successful life.
Because of quick social development humane, success providing, recource securing cohabitation knowledgeis needed. Similarly to the aims of the Japanese „do” (mental-moral way), I intended to systematize of crucial lifeknowledge based on European sub-culture.
The informative notes have been prepared during 30 years of development work. Professional development was expertised and commented on by four Heads of Department of Education Sciences and Martial Arts, fifteen school directors and vice-school directors, one conference of secondary school head teachers in Budapest, three conference of teaching staff, professional jury of Hungarian Sports Alliance, advisory board run by the Hungarian state, my pupils and trainer colleagues.
The central issue of the note is that as a human being how many chance we have in the future to establish well working societies and intelligent self-defense. Relating to this issue I tried to obtain scientific research knowledge and folk wisdom – partly from the professional literature described at the end of the note.
Horváth László Judo coach
Létfontosságú az egészségvédelem, szellemi önvédelem, erőforrást biztosító önvédelem és testi önvédelem oktatása. Ehhez kapcsolódóan eredményes életet biztosít az érdekképviselet, a manipuláció, a manipuláció-kontroll, a stressz elleni védekezés, a konfliktuskezelés és az önismereten alapuló életstratégiák tanulása.
A gyors társadalmi fejlődés miatt emberséges, eredményességet adó, erőforrásokat biztosító együttélési életismeretek szükségesek. A japán „do” (szellemi erkölcsi út) céljaihoz hasonlóan, európai szubkultúrára épülő, létfontosságú életismereteket igyekeztem rendszerbe foglalni.
Az ismeretterjesztő jegyzet készítése 30 éves fejlesztőmunkával készült. A szakmai fejlesztést eddig négy neveléstudományi és küzdősporti tanszékvezető, tizenöt iskolaigazgató és igazgatóhelyettes, egy budapesti középfokú intézmények osztályfőnök munkaközösség-vezető konferenciája, három nevelőtestületi konferencia, MJSZ (sportszövetség) szakmai bírálóbizottsága (MJSZ oktatásfejlesztési pályázat első helyezettje), állam által működtetett kuratórium (állami pályázatokon nyertes nevelési kísérlet), tanítványaim, edzőkollegáim segítették, szakvéleményezték.
A jegyzet központi kérdése, hogy mennyi esélyünk van emberként jól működő társadalmakat és intelligens személyi önvédelmet létrehozni a jövőben. Ehhez próbáltam tudományos kutatási ismereteket és népi bölcseleteket szerezni – részben a jegyzet végén ismertetett szakirodalomból.
Horváth László Judo szakedző
Essential life knowledge of self-defense - Létfontosságú önvédelmi életismeretek
szerkesztésWhat is life like? - Milyen az élet?
szerkesztésIt is based on perception. Delight, sadness, pain – stress and calmness alternate.
In childhood the delight coming from playing is happiness, though the first slap in the face causes sorrow and stress. We get the biggest slap from life though. Our loved ones die or others deceive or take advantage of us. – We realize. It is the soul that aches not the body. – Then we grow up and get wiser. We are over disappointments and find new sources of delight. – Then we grow old. Forgetting more of our tensive desires, we search for calmness and watch the young. How could we defend them from hurtful, aching tensions and how could we help them to find delight and peace. Self-defense life knowledge helps us with these, but which are the most important ones of them? - The first is health protection, as when we are sick our life is grievous and limited. – The second is mental self-defense, because it gives us guidance and controll. – The third is the resource securing self-defense, because our life is poor and lonely without it. Food, housing and our family is crucial. – The fourth is physical self-defense, as it protects us from injuries and we are unshielded in the absence of it. – Based on effective material, all the four knowledge group can be learnt successfully.
Érzékelésen alapuló. Öröm, bánat, fájdalom - feszültség és nyugalom váltakozása.
Gyermekkorban a játéköröm boldogság, de bánatot és feszültséget okoz az első kudarc és fáj az első gyermekkori pofon. A legnagyobb pofont mégis az élettől kapjuk. Meghalnak szeretteink, vagy mások becsapnak, kihasználnak. Rájövünk. Igazán a lélek fájhat a test nem.
Aztán felnövünk, okosabbak leszünk. Túl vagyunk a csalódásokon és újabb örömforrásokra lelünk.
Aztán megöregszünk. Egyre több feszítő vágyunkat feledve, keressük a nyugalmat és nézzük a fiatalokat. Hogyan védhetnénk meg őket a bántó, fájó feszültségektől – és hogyan segíthetnénk őket az öröm, a nyugalom megtalálásában?
Az önvédelmi életismeretek ebben segítenek, de mik a legfontosabb önvédelmi ismeretek? Első az egészségvédelem, mert betegen keserves és gátolt az életünk. Második a szellemi önvédelem, mert irányító erőt és ellenőrzést ad. Harmadik az erőforrást biztosító önvédelem, mert nélkülük szegény és magányos az életünk. Az élelem, lakás és családunk létfontosságú. A negyedik a testi önvédelem, mert sérülésektől véd és hiányában baj esetén védtelenek vagyunk. Hatékony ismeretek alapján mind a négy önvédelmi ismeretcsoport eredményesen tanulható.
How did human life form? - Hogyan alakult ki az emberi élet?
szerkesztés- According to science the phenomena of material make the world go round. – Biological molecules came into existence from material. All of this happened on the Earth or outside the Earth. Bacterium-like organizations can endure space travel, which is proven by researches. – Biological molecules became living organisms. This procession created life. During evolution animal species appeared. At one species the evolution of mankind began. – As for a human our attitude is still deficient. Now we are culture-building animals, which is proven by our behavior. This is stated by research scientists. Despite this fact, our attitude of culture is going under development. We search for humane behavior-responses for rapid social development.
A tudományok szerint az anyag jelenségei mozgatják a világot. Biológiai molekulák jöttek létre az anyagból. Mindez a Földön, vagy a Földön kívül történt. A baktériumszerű szervezetek kibírják az űrutazást. Ezt vizsgálatok igazolják. A biológiai molekulák élő organizmusokká váltak. Ez a folyamat életet hozott létre.
A fejlődés során állatfajok is megjelentek. Az egyik fajnál elindult az emberré válás. Az emberré váláshoz még hiányos a viselkedésünk. Jelenleg kultúrát építő állatok vagyunk. Ezt a viselkedésünk bizonyítja. Mindezt kutató tudósok állítják. Kulturált viselkedésünk viszont fejlődik. Emberséges viselkedésválaszokat keresünk a gyors társadalmi fejlődéshez.
What forces impact us in life? - Milyen erők hatnak az életben?
szerkesztés– All of this is well depicted in a creation of cinematic art, called „Star Wars”. It made unsettling impression on people. – What could be the cause of this enormous effect? The depict of dark and light force, which is actually the manner of good and the cruel. The movie has attracted people’s attention, they listened to the teaching and waited for the light side to win. – The Judo is widely well known in public, its thinking is equal to the Jedi’s. It teaches about the dark and light force, the mental-moral way, how to conquer our anger. It teaches the vital but wise serve of life. – The Jedi and Judo clothing is similar too. This way pupils of today of Judo are ancient Jedis. At least according to cinematic art.
Mindezt jól bemutatja a filmművészet alkotása a "Csillagok háborúja". Felkavaró hatást gyakorolt az emberekre. Mi lehetett a jelentős hatás oka? A sötét és világos erő megjelenítése, ami tulajdonképpen a jóindulatú és a kegyetlen vetélkedés. Az emberek felfigyeltek a filmre. Figyelték a tanítást. Várták a világos jóindulatú erő győzelmét.
A judo eléggé közismert. Gondolkodása egyezik a jedi lovagokéval. Tanítja a sötét és világos erőt. A szellemi, erkölcsi utat. Indulataink legyőzését. Az élet létfontosságú, de bölcs szolgálatát. A jedi és a judo öltözet is hasonló. Így a mai judo tanítványok ősi jedik. Legalábbis a filmművészet alapján.
Does dark and light force really exist? - Valóban létezik sötét és világos erő?
szerkesztés– For humans it definitely exists. Dark force is impetous, cruel. Self-centered, excluder, oppressing the poor. Animal-like behavior which is willing to cause pain. Is based on success-seeking commands created and fixed by the evolutionary surroundings, nature. It builds upon the success of individuals. – The light force is benign, helpful. Cooperative, defends the poor. It avoids causing pain and cruelty. It builds upon the success of the community.
Az emberek számára igen. A sötét erő indulatos, kegyetlen. Önző, kirekesztő, gyengéket elnyomó. Fájdalomokozást felvállaló állatias viselkedés. A természet által kialakított és rögzített sikerparancsokon alapul. Egyéni sikerekre épít.
A világos erő jóindulatú, segítőkész. Együttműködő, gyengéket védelmező. Fájdalomokozást, kegyetlenséget kerülő emberséges viselkedés. Közösség sikerére épülő.
How big is the power of the dark side? - Mekkora a sötét erő hatalma?
szerkesztés- Nowadays impetous, dark forces affect us. Mostly because of the urge of rivalry. Cultured intentions are beaten by impetous selfishness. It makes excluder, profiteering, poor-oppressing, cruel societies. – Partly there is still a chance for the cultured bright side to conquer. It can protect nature by harmless technology, birth controll. It can protect humans by cooperative societies. – Sadly, selfish desires stand in the way of it. In every 60-120 thousand years the instinctive, impetous behavior can change by only 5 %. That is why cultured manner falls behind. The next joke matches here. God meets a poor man. Accosts him and says – I am God. The poor man was wondering and asked. – Do you live for eternity? Yes – answered God. The poor man asked – I am nice with seventy. How many is 10 000 years for you? Just a moment. – God replied. The poor was thinking to himself and then said. You can do miracles. I am poor. Would you mind making me immensely rich? Yes, certainly. – answered God. Just wait for a moment. – So poor people can not be helped even by miracles. Fortunately mankind has more than seventy years to wait for change. Intelligent, cultured, learned behavior also can help a lot.
Jelenleg az indulatos, sötét erők hatnak. Többnyire a vetélkedési kényszer miatt. A kulturált törekvéseket sokszor legyőzi az indulatos önzés, mely kirekesztő, nyerészkedő, gyengéket elnyomó, kegyetlen társadalmakat alkot.
Részben most is győzhet a kulturált, világos erő. Védheti a természetet kíméletes technológiával, születésszabályozással. Védheti az embert együttműködő társadalmakkal.
Sajnos az önző vágyak ezt gátolják. 60-120 ezer évente 5%-ot tud változni az ösztönös, indulatos viselkedés. A kulturált viselkedés ezért alulmarad. Ide illik a következő vicc. A Jóisten találkozik a szegény emberrel. Megszólítja és mondja – én vagyok a Jóisten. A szegény ember csak ámult. Aztán megkérdezte - Te az örökkévalóságnak élsz? Igen – válaszolta a Jóisten. A szegény ember csodálkozva kérdezte - Én jó, ha 70 évet. Mennyi neked tízezer év? Egy pillanat csupán. – válaszolta a Jóisten. A szegény ember megint gondolkozott. Majd így szólt. Te csodát tudsz csinálni. Én szegény vagyok. Dúsgazdaggá tennél? Szívesen - válaszolta a Jóisten. Csak várj egy pillanatot. - Így a szegény emberen még a csoda sem segíthet. Az emberiségnek szerencsére nem 70 éve van a változást kivárni. Az intelligens, kulturált, tanult viselkedés is sokat segíthet.
Is benign, peaceful behavior successful? - A jóindulatú, békés viselkedés sikeres?
szerkesztés- With new aims human behavior became more cultured. Benign, cruelty-avoiding, but not always successful. – Because of welfare average age has risen and it gives satisfaction to the individual. – In welfare societies child birth is less and it causes pressure. – The human genome is getting constantly worse because of the lack of the ruthless selection process. – Civilizational diseases turned up. Such as high blood pressure, diabetes, migraine. It is caused by carbohydrate-rich nutrition. Sedentary lifestyle makes the body weak. – There is good and there is bad. It is important to be benign successfully. Faults have to be corrected by healthy lifestyle. – There are many people who eat healthy and do sports in an exemplary way.
Az emberi viselkedés új célokkal kulturáltabbá vált. Jóindulatú, kegyetlenséget kerülő, de nem mindig sikeres.
A jólét miatt nőtt az átlagéletkor és ez siker az egyénnek. A jóléti társadalmakban kevesebb a gyerekszülés és ez feszültséget okoz. - Az emberiség génkészlete folyamatosan romlik a kegyetlen kiválasztódási folyamat elmaradásával. Civilizációs betegségek jelentek meg. Ilyen a magas vérnyomás, cukorbetegség, migrén. A szénhidrátban bővelkedő táplálkozás okozza!- Az ülő életmód gyengíti a testet.
Van jó is rossz is. Fontos, hogy eredményesen kell jóindulatúnak lenni. A hibákat javítani kell egészséges életmóddal. Sokan példamutatóan egészségesen táplálkoznak és sportolnak.
What does impetous and peaceful attitude depend on? - Mitől függ az indulatos és békés viselkedés?
szerkesztés- In needy environment there is an urge for rivalry. In case of extreme necessity culture can be faded away and many times we fight for our life in a cruel way meanwhile betraying and pushing others down. Many people behave in a humane way even in such circumstances. As the saying goes. ’A friend in need is a friend indeed. ’ or ’Who wants to fight can find a rod easily.’ – In a wealthy environment there is no rivalry, because there is no shortage. Attitude is peaceful. ’A calm river has flowery banks.’ as they say. – The impetous, self-centered behavior is out of date in societies that need cooperation. Such behavior – like excluding or hating others, exploiting the weak - can cause troubles within societies. Selfishness causes natural disasters as well. Like industry seeking for profit, overconsumption and increase in the number of human birth. These are the on the side of the dark force. - Why do we use the obsolete behavior then? The cause is simple. The command of instinct is very strong. People listen to it in large numbers. As it is selfish, it works successfully for the individual. Many excellent people fight like real Jedis for the oppressed people and for preserving nature.
Szűkölködő környezetben vetélkedési kényszer van. Végszükség esetén a kulturáltság elveszhet, és sokszor kegyetlenül küzdünk az életünkért, másokat elárulva, letaszítva. Sokan ilyenkor is emberségesek. Ahogyan a közmondás mondja
„Bajban ismerni meg az embert.”, vagy „Aki támadni akar, könnyen talál botot.”
Bőséges környezetben nincs vetélkedés, mert nincs hiány. Békés a viselkedés. "Békés folyónak virágos a partja." ahogyan mondják.
Az indulatos önző viselkedés elavult az együttműködést igénylő társadalmakban. Zavarokat okoznak, a társadalmi erőtérben. Ilyen a kirekesztő, gyűlölködő, gyengéket kizsákmányoló, viselkedés. Természeti katasztrófát is okoz az önzőség. Ilyen a nyereségre törő ipar működése, az emberi túlfogyasztás és túlszaporodás. Ez mind a sötét erő oldala. Akkor miért az elavult viselkedést használjuk? Az ok egyszerű. Nagyon erős az ösztönparancs. Tömegesen hallgatnak szavára. Önzőségében pedig, egyénileg eredményesen működik. Az elnyomott emberekért, a természet védelméért sok kiváló ember valódi jedi lovagként harcol.
How do our desires work? - Hogyan működnek vágyaink?
szerkesztés- Desires have secret method of work. There is a center. It gives sweet and bitter emotions. The sweet taste of victory is attractive. The bitter taste of failure is repulsive. – Revenge or successful help alike tastes sweet. The first one is impetous, the second one is a cultured emotion. Actually all emotions that bring success is attractive to our desires. Cruel attitude is repulsive only to cultured people. Fortunately we can see many examples for helping each other in trouble. For example we rush to succour to the troubled, individually or internationally in case of flood or earthquake.
A vágyaknak titkos a működése. Létezik egy központ. Édes és keserű érzést ad. Vonzó a győzelem édes íze. Taszít a sikertelenség keserű íze.
A bosszú végrehajtása vagy a sikeres segítségadás egyformán édes ízű. Pedig az egyik indulatos, a másik kulturált érzés. Tulajdonképpen minden sikert hozó érzelem vágyainknak vonzó.
A kegyetlen viselkedés csak a kulturált embereket taszítja. Szerencsére sok példát látunk arra, hogy a bajban segítjük egymást. Például személyes, társadalmi, nemzetközi segítséggel sietünk a bajbajutottak megmentésére árvíz, földrengés esetén.
What is instinct life good for? - Mire jó az ösztönélet?
szerkesztés- Instinct life fixes the most successful attitude, mostly in the field of source gaining-defending. Like ranking, housing, possession, partner. – The centre of desires encourages the use of successful behavior-commands by sweet taste. Impetuous behavior commands are strengthened by hormones. Hormones are exudates of endocrine glands. For example sex hormones strenghten the command of reproduction behavior. In such cases sweet-tasted love comes easily.
Az ösztönélet rögzíti a legsikeresebb viselkedést. Főleg az erőforrásszerző-védő területeken. Ilyen terület például a rangsor, lakás, birtok, házastárs.
A viselkedés sikerparancsok használatát édes ízzel ösztönzi a vágyközpont. Az indulatos viselkedésparancsokat – az édes íz mellett - felerősítik a hormonok. A hormonok belső elválasztású mirigyek váladékai. Például a szaporodási viselkedésparancsot felerősítik a nemi hormonok. llyenkor könnyen jön az édes ízű szerelem.
What can be the meaning and purpose of life? - Mi lehet az élet értelme, célja?
szerkesztés- Dark and light forces determine our wishes, thoughts, deeds. – The most important is childbearing and successful upbringing. Without large numbers of successful descendants, mankind become extinct. – There are other valuable goals as well. The knowledge of being useful makes sense to life. – Self-fulfilment is an uplifting emotion. – Existence above desires has releasing impact on us. – The meaning of life is also the willingness to fight. Where Good and Bad fight. Not just in our surroundings, but even inside us, in the process of being human. As Imre Madách wrote in the drama ’The Tragedy of Man’. ’Man, thrive on and trust!’
A sötét és világos erők meghatározzák vágyainkat, gondolatainkat, cselekedeteinket.
Az élet értelmeként a legfontosabb a gyerekvállalás és sikeres nevelés. Nagyszámú sikeres utódok nélkül kihal az emberiség.
Van még értékes cél. A hasznosság tudata értelmet ad az életnek. Az önmegvalósítás felemelő érzést. A vágyak feletti létezés felszabadító hatású. Az élet értelme a küzdeni tudás is. Ahol a gonosz és a jó küzdenek. Nemcsak környezetünkben, hanem bennünk is, az emberré válás folyamatában. Ahogyan ezt Madách Imre megírta. "Az ember tragédiája" színművében. "Ember küzdj és bízva bízzál".
Health protection - Egészségvédelem
szerkesztésThe stimulating system of healt protection - Az egészségvédelem ösztönző rendszere.
szerkesztésWhy health protection is the first? - Miért első az egészség védelme?
szerkesztés- Health is not everything, but without health everything is nothing. The controlling system of the body protects health from heat, cold, hunger, thirst and diseases. A couple of times internet is a source of health protecting knowledge. The healing information of the internet can not be concealed. What do proverbs say? If you don’t take care of yourself, no one will. (We have to live health-conscious.) A greedy person digs his own grave with his teeth. (It is not all the same what and how much we eat.)
Az egészség nem minden. Viszont egészség nélkül minden semmi. A test szabályozórendszere az egészséget védi. Hőséggel, hideggel, éhséggel, szomjúsággal, betegségekkel szemben. Sokszor egészségvédelmi ismeretforrás az internet. A gyógyító információit nem tudják eltitkolni.
A közmondások mit mondanak? Ha te nem törődsz magaddal, más nem fog helyetted. (Vagyis egészségtudatosan kell élni.) A fogával ássa meg a sírját a falánk. (Vagyis nem mindegy mennyit és mit eszünk.)
Is it possible to live without insulin? - Lehet inzulin nélkül élni?
szerkesztés- The most important part of self-defense is health protection. Life is miserable and limited without it. A man with diabetes hung himself. His kidneys could hardly function. He was terminally ill. There was another man suffering from diabetes. He had moderately serious problems with his kidneys, after 15 years of diabetes and insulin. His kidneys were getting to work worse and worse. He and his doctor found slow deterioration inevitable. His doctor prescribed a new medicine for him which cost a tremendous amount of money monthly. According to him it was the best solution. After this the patient looked around on internet. Everywhere was written that carbohydrate is the source of the problem. It is advisable to immensely reduce carbohydrate intake. Replace it with more greasy food. His kidneys were healed. His blood test results were excellent. He lost 20 kgs and rejuvenated. He gave up taking medicine, so his doctor sacked him, because the patient did not follow his instructions. He said, regulations made him do so. A joke came to my mind. A patient paid to a doctor, because the doctor prescribed him a medicine. Why did you pay? – others asked him. Even the doctor has to live on something. – he answered. He paid for the medicine in the pharmacy as well. The pharmacist must live on something too. But he did not take in the pills. Why? - he was asked. Because I want to live too. – he answered. Truth be told that the majority of doctors do not prescribe only treatment, but also healing medidicine, that are worth taking in. The story above informed us about a case of successful health protection.
Az önvédelem legfontosabb része az egészség megőrzése. Nélküle az élet keserves és gátolt. Egy cukorbeteg férfi felakasztotta magát. A veséje már alig működött. Halálos beteg volt.
Volt egy másik cukorbeteg. Közepesen súlyos veseproblémái voltak. 15 év cukorbetegség és inzulinadagolás után. Veséje egyre rosszabbul működött. Orvosával elkerülhetetlennek látták a lassú leépülést. Orvosa felírt új gyógyszert, amely tetemes pénzösszeg volt havonta. Szerinte ez volt a leghelyesebb megoldás. Ezután a beteg az interneten körülnézett. Azt írták, a szénhidrát a baj forrása. Csökkentse nagymértékben! Pótolja a zsírosabb ételekkel! A veséje meggyógyult. A laboreredménye kiváló lett. 20 kg-ot fogyott, megfiatalodott. A gyógyszerfogyasztást abbahagyta.
Ezért az orvosa kirúgta. Mert nem az ő előírásait követte. Elmondta, az előírások erre kötelezik. Kirúgják, ha eltér tőlük. Eszembe jutott egy vicc. Egyik beteg fizetett egy orvosnak. Mert gyógyszert írt fel neki. Miért fizetett? – kérdezték. Az orvosnak is élni kell - válaszolta. A patikában a gyógyszerért is fizetett. A patikusnak is élnie kell valamiből. A gyógyszert már nem szedte be. Miért? – kérdezték. Mert én is élni akarok – válaszolta.
Az igazsághoz tartozik, hogy az orvosok többsége nem csak kezelést, hanem gyógyulást segítő gyógyszereket ír fel, amit érdemes beszedni. A fenti történet sikeres egészség önvédelmi esetet ismertetett.
Is it possible to get rid of migraine? - Meg lehet szabadulni a migréntől?
szerkesztés- Someone suffered from a headache. It was the worst severe migraine headache. He wanted to die. Taking the enormous pile of medicine did not help at all. Twenty five years of medical treatment was proven to be useless. He realised the solution while surfing on internet. He can live healthy by Paleo-Ketogenic diet, without applying any medicine. He was healed in three days. He did not understand it at all. Why did he have to suffer through twenty five years? Why did he have to be on sick leave so many times? The following saying was true for him. It goes like this. Doctors prescribe medicine. That they know very little of. To patients they know even less of. For diseases they know nothing of. Of course its opposite is also true. There are a large number of high-skilled doctors, who are proven by their successes in healing.
Volt, aki fejfájásban szenvedett. A legerősebb migrénes fájdalommal. Meg akart halni. Az óriási gyógyszerfogyasztás és kiadás nem segített. A 25 év orvosi kezelés eredménytelen volt. Az internetről tudta meg a megoldást. Szénhidrátszegény étrenddel fejfájás nélkül élhet. Gyógyszerek nélkül. 3 nap után véglegesen meggyógyult. Nem értette az egészet. Miért kellett 25 évet szenvednie. Sokszor betegállományban lennie.
Illett rá is ez a mondás. Így szól. Az orvosok gyógyszereket rendelnek. Melyekről csak nagyon keveset tudnak. Betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak. Olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak. Természetesen az ellenkezője is igaz. Sok gyógyító tudású orvos létezik, akit eredményessége igazol.
Is there a doctor who just wants to treat the patient instead of healing it? - Van olyan orvos, aki nem akar gyógyítani, csak kezelni?
szerkesztés- According to their vow they certainly want to heal people. Though the motivating system contradicts this. The health care system subsidizes patient care. Pharmaceutical manufacturers and doctors make profit from patient care, not from cured, healthy people. They prescribe five-ten kinds of medicine to the patients, which side effects are unpredictable. Pharmaceutical manufacturers encourage doctors to prescribe medicine, not short-term medication, but long-term symptomatic treatment. An American doctor was sentenced to imprisonment. He had been working for pharmaceutical manufacturer’s commission for years. He sent patients to chemotherapy unreasonably. A lot of people died of improper treatment. What is more it is easier to give medicine, than examine the origin of the disease. Alexander the Great was a powerful monarch. He gave a lot of money to his doctors when he was healthy, but when he was ill, he gave them nothing. This is the system that encourages doctors to heal people. Proverbs are true. One gramm of precaution worth more than one hundredweight of medicine. Most people do not die of the disease but the medicine. Honor to the doctors and nurses who heal patients, who are underpaid despite work a lot. We have to fight against it, but not at the expense of the patient.
Természetesen esküjük szerint gyógyítani akarnak. Az ösztönző rendszer viszont már ennek ellentmond. Az egészségügyi ösztönző rendszer a betegellátást támogatja. A gyógyszergyártók és orvosok így a kezelésből profitálnak. A gyógyult egészségesekből nem. Öt-tízféle gyógyszert is felírnak a betegnek. Ezek mellékhatásai kiszámíthatatlanok. A gyógyszergyártók gyógyszerírásra ösztönzik az orvosokat. Nem rövid távú gyógyításra. Hanem hosszútávú tüneti kezelésre. Egy amerikai orvost börtönbüntetésre ítéltek. Gyógyszergyári jutalékért dolgozott éveken át. Indokolatlanul kemoterápiára küldte a betegeket. A helytelen kezelésbe rengetegen meghaltak.
Ráadásul egyszerűbb munka gyógyszert adni, mint a betegség okait felderíteni. Nagy Sándor hatalmas uralkodó volt. Busásan fizette az orvosait egészségesen. Betegen semmit nem adott. Ez az igazi gyógyításra ösztönző rendszer.
Igazak a közmondások. Egy gramm elővigyázat többet ér, mint egy mázsa gyógyszer. A legtöbb ember nem betegségébe hal bele, hanem az orvosságaiba.
Tisztelet a gyógyító orvosoknak, nővéreknek. Akik alulfizetve, rengeteget dolgoznak. Ez ellen küzdeni kell. Ám nem a beteg rovására.
Civilizational illnesses and protection against them. - A civilizációs betegségek okai és védekezés ellenük.
szerkesztésCivilizational nutritial illnesses spread quickly? - A civilizációs táplálkozási betegségek gyorsan terjednek?
szerkesztés- Yes, according to WHO by 2020 they will be ranked as first (70%). Secondly infectious diseases come (25%), thirdly accidents (5%). Civilizational disease for example is overweight, migraine, high blood pressure, ABS syndrome, inflammation, allergy, 2nd type diabetes etc. Matching proverbs. Medicine is in your food. You are what you eat. Life is motion.
Igen, az Egészségügyi Világszervezet szerint, 2020-ra első helyre kerülnek (70%-kal). Utána a fertőző betegségek (25%-kal) és a balesetek (5%-kal). Civilizációs betegség a túlsúly, migrén, a magas vérnyomás, ABS szindróma, a gyulladások nagy része, allergia. 2-es típusú cukorbetegség, daganatok, stb. Ideillő közmondások. Ételben az orvosság. Az vagy, amit megeszel. Mozgásban az élet.
What is the cause of civilizational illnesses? - Mi az oka a civilizációs betegségeknek?
szerkesztés- 7,4 million people live on Earth. It is a lot. They are fed by cheaply manufactured and stored carbohydrates. Much carbohydrate cause diseases. The majority of population is affected by that. They are carbohydrate-sensitive because of digestive enzyme-structure. Famine is a threat to mankind, that is why the increasing number of civilizational diseases is no object. What kind of prospects nutritional patients have? Devastation or slow adapting. Is there a rapid solution? Yes, lowcarb diet. This is a medicine-free, asymptomatic nutrition. The symptoms of migraine, diabetes and many other civilizational illnesses are ceased by that. Unfortunately the programme of instinct-life has an impact. It commands voracity and much carbohydrate. Masses of people can not get over it. Still we can reduce consuming carbohydrate. In Ketosis our body tears down fat, which provides energy and weight-loss. Carbohydrates can be replaced by consuming fat.
A Földön 7,4 milliárd ember él. Ez nagyon sok. Ellátásukat főleg olcsó előállítású és tárolású szénhidráttal tudják biztosítani. A túlzott szénhidrátbevitel és az élelmiszeripari tartósítók, ízfokozók egy része betegségeket okoznak. Az emberek nagy részét érinti. Szénhidrát érzékenyek emésztő enzimszerkezetük miatt. Az éhínség így is emberiséget fenyegető rém. Ezért nem számít a civilizációs betegségek növekedése.
Mi vár a táplálkozási betegekre? Pusztulás, vagy lassú alkalmazkodás? Van gyors megoldás? Igen, a szénhidrátszegény étkezés. Ez gyógyszer nélküli tünetmentesítő étkezés. Megszünteti például a migrén, a cukorbetegség és sok más civilizációs betegség tüneteit. Sajnos az ösztönéleti program raktározni, felhalmozni akar. Falánkságot és kalóriadús szénhidrát étkezést parancsol. Ennek oka az emberi fejlődés alatt sokszor tapasztalt éhínség. Emberek tömegei nem tudják legyőzni a viselkedésparancsot. Még így is lehet csökkenteni a szénhidrátfogyasztást.
Ketózisban szervezetünk zsírszövetünket bontja le, ami energiát, fogyást és jobb emésztést biztosít. A szénhidrátot zsírfogyasztással is pótolhatjuk.
Does excessive comfort make us sick? - A túlzott kényelem beteggé tesz?
szerkesztés- Yes, there are civilizational diseases coming from the lack of exercise. For examle overweight, scoliosis, flatfoot, visual impairment etc. Flat pavement makes the structure of leg weaker. Escalator, car, sedentary lifestyle make us lack of physical activity, which causes obesity and weakens our body. TV and computer make us short-shighted. The load of our eyes for close watching is eighty percent more than the normal. We can not see landscapes of further distance as our urban lifestyle does not allow to do this. Long time ago in the nature one had to watch further distances. The muscles of the eye degenerate. Eyeglasses can offer us clear sighting but they do not heal the sight. Eye exercises make the eyes heal. Only a few people do it because it is time-consuming. Most people choose eyeglasses instead, as it is a more simple and more instant solution. The proverb is important. If you do not care for yourself, no one will.
Igen, mozgáshiányból is erednek civilizációs betegségek. Például túlsúly, gerincferdülés, lúdtalp, látásromlás, stb. A sík járda gyengíti a lábszerkezetet. A mozgólépcső, gépkocsi, ülő-életmód mozgás szegénnyé tesz. Ez hizlal és gyengíti testünket.
A TV és számítógép rövidlátóvá tesz. A normális nyolcvanszorosa szemünk közelnéző terhelése. Távoli tájakat nem láthatunk. Városi életmódunk nem engedi. Régen a természetben messze kellet nézni. A szemizmok ma korcsosulnak. A szemüveg csak kezel, de nem gyógyít. A szemtorna gyógyít. Időigényessége miatt kevesen csinálják. Az emberek többsége a szemüveget választja. Az egyszerűbb és azonnali megoldás.
Fontos a közmondás. Ha nem törődsz magaddal, más nem teszi helyetted.
Is there good and bad stress? - Van jó és rossz feszültség?
szerkesztés- Yes, stress can help and can limit us. It helps in case of legitimate self-defense and creating new things. Life-function supporting stress is stage-freight and alertness. Harmful stress for example working and learning under constant stress. Life-function hampering stress is anxiety, concern. Stress managing possibilities: compromise in case of similar power relations, uccumb in case of overpower, offensive behavior in case of favorable power relations. Proverbs help. Whatever comes accept it, whatever goes, let it go. That is all there is to it. You win all debates that you do not even begin. The same thing can be dangerous or possible. It depends on our attitude. What is stress like? The death of our loved ones, or losing our flat or car is shocking. Being sacked or being divorced is distressing. Disrespect, clumsiness, lack of sleep make us huffy. It causes discomfort. One have to protect himself against stress with the help of knowledge of prevention and stress relief. – Stress impacts people differently. – It does not do any harm to persons with high stress-tolerance, most of them can be loaded easily. – With a sensitive or anxious mentality one needs a calm lifestyle, because he can be easily paralized by stress. - Quick-tempered or worried people can become strained in no time. – Long-time stress causes illnesses. It weakens our body’s protection ability. Cancer and high blood-pressure may develop. We have to protect ourselves against overstress. How shall I protect myself against hidden tension? By detecting and ceasing the cause of stress. – The shape of towns is right-angled. The shape of trees is curved. Man used to live mainly in nature. Many right-angled shapes burden the nervous system. – Artificial sources of noise such as fridge, ventillator, television etc. It is stressful for the nervous system to identify the noise of these appliances, but it has to be alert so it does so. The sounds of nature are an ordinary noises. The sound of wind, the surf, the song of birds. The nervous system can recognize it easily. – The heart of a fish beats rhythmically. A noise with different rhythm kills it. The strain of the body is fatal. It is an important lesson for us. Let’s try to avoid too rapid lifestyle. – We are not accustomed to urban stress yet. We can change our lifestyle to beat it.
Igen a feszültség segíthet és akadályozhat. Segít jogos önvédelemnél, alkotásnál. Életműködést segítő feszültség a lámpaláz, izgalmi készenlét. Ártó feszültség például állandó fenyegetettségben dolgozni, tanulni. Életműködést gátló feszültség például a szorongás, bénultság.
A feszültség kezelésének lehetőségei: kiegyező magatartás hasonló erőviszonyoknál, megadó magatartás túlerő esetén, támadó magatartás kedvező erőviszonynál. Segítenek a közmondások. Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész. Minden vitát megnyersz, amit el sem kezdesz. Ugyanaz a dolog lehet veszélyes, vagy esélyes. A hozzáállásunktól függ.
Milyen a feszültség? Szeretteink halála, lakásunk, kocsink elvesztése sokkoló. A felmondás, válás elkeserítő. A tiszteletlenség, ügyetlenség, kialvatlanság ingerültté tesz. Rossz közérzetet, bénultságot okoz.
A feszültég ellen védekezni kell megelőzést segítő, feszültségoldó ismeretekkel. A feszültség mindenkire másként hat. Feszültségtűrő alkatúaknak nem okoz gondot. A feszültségtűrők vezetői terhelést vállalhatnak. Érzékeny, vagy szorongó alkatnál nyugodt életmód kell, mert őket a feszültség könnyen lebéníthatja. Az indulatos, vagy önmagukat őrlő emberek hamar feszültté válnak. A sokáig tartó feszültség betegséget okoz. Legyengíti szervezetünk ellenálló képességét. Rák, magas vérnyomás kialakulhat. A túlzott feszültség ellen védekezni kell.
Hogyan védekezzek a rejtett feszültségek ellen? A feszültséget kiváltó ok felderítésével, megszüntetésével. A városok alakja derékszög rendszerű. A természetben a fák görbe vonalúak. Az ember főleg a természetben élt. Terheli a sok derékszög az idegrendszert. Mesterséges zajforrások, a hűtőgép, ventilátor, televízió, stb. Az idegrendszernek feszültségkeltő beazonosítani hangjukat, viszont óvatosságból figyelnie kell, tehát megteszi. A természet hangja megszokott zaj. A szél zúgása, hullámverés, madarak hangja. Könnyen felismeri az idegrendszer. A hal szíve ritmusra ver. Az eltérő ritmusú zaj megöli. A szervezet feszültsége ilyenkor halálos. Ez számunkra is fontos tanulság. Igyekezzünk kerülni a túl gyors életritmust. A városi terhelés nem megszokott. Védekezhetünk életmódváltással ellene.
Protection in case of infections - Fertőzések elleni védelem
szerkesztésAre we hosts in case of infections? - Gazdatestek vagyunk fertőzések esetén?
szerkesztés- Yes. – Viruses, bacteria nourish and multiply themselves in our body. They threaten us many times. Life and death struggle happens in our body. In this fight human body has self-healing ability. In childhood dirty environment strenghtens immune system. Our immune system will protect us against allergy later. In adulthood it remembers the antibody through childhood diseases. In case of an illness it can make medicine earlier. Fever slows down germs. Leukocyte carry the antibody on their back and they kill invaders with it. Lymphatic system is the cemetery of fighting cells. When we blow our nose they leave.
Igen. Vírusok, baktériumok táplálkoznak, szaporodnak bennünk. Sokszor az életünkre törnek. Ilyenkor élethalálharc folyik szervezetünkben. Ebben a harcban az emberi szervezet öngyógyító képességű. Gyermekkori betegségek miatt felnőttkorban emlékszik az ellenanyagra. Betegségnél így gyorsabban elkészíti a gyógyszert. A gyógyító láz pedig lelassítja a kórokozókat. A fehérvérsejtek hátukon viszik az ellenanyagot. Megölik vele a betolakodókat. A nyirokrendszer a harcoló sejtek temetője. Amikor kifújjuk az orrunkat, távoznak.
Can bacteria and viruses kill? - A baktériumok és vírusok ölhetnek?
szerkesztés- Yes and rapidly or slowly can infect. They learn to resist medicine. – There are bacteria that can help, they can protect us against other germs. Protection can be carried out by defeating the infectious ones. The infectious ones must be detected to achieve it. Medicine can help a lot in infectious illnesses. Infectious diseases are rubella, flu, plague, cholera etc. Health protecting proverb. One gramm of precaution worths more than one hundredweight of medicine.
Igen és gyorsan, vagy lassan fertőzhetnek. A baktériumok megtanulnak ellenállni gyógyszereknek. Vírus ellen nincs gyógyszer. Vannak olyan baktériumok, amik segítenek. Védenek más kórokozóktól.
Megelőző védekezés a fertőzőek elkerülése. Ehhez a fertőzéseket fel kell ismerni. Fertőző bakteriális betegségnél a gyógyszerek sokat segítenek. Fertőző betegségek a rubeola, influenza, pestis, kolera, stb. Egészségvédő közmondás. Egy gramm elővigyázat többet ér, mint egy mázsa gyógyszer.
Is there protection against hereditary illnesses? - Örökletes betegségek ellen van védelem?
szerkesztés- There is not, but inclination does not turn up every time. Environment can strengten or weaken the inclination. – It is shocking if a little child is born with heart-problem. It can be hereditary from his parents whose hearts break for him. In case of hereditary illnesses, choosing a partner is important. The animals engender with healthy partners. The weak ones are defeated in the fight for partners. As for human, there is no selection. Even illness-inclinated persons can reproduce themselves. In case of mental illness, child birth is banned by laws.
Nincs, de nem mindig jön elő a hajlam. A környezet erősíti, vagy gyengíti az örökletes betegséghajlamot.
Megrázó a beteg szívvel született gyermek. Lehet, hogy szüleitől örökölte. Azoktól, akiknek a szíve megszakad érte. Örökölhető betegségeknél fontos a partnerválasztás. Az állatvilág csak egészségesekkel szaporodik. A betegek kiesnek a párválasztó csatában. Az embernél nincs kiválasztódási folyamat. A beteg hajlamúak is szaporodhatnak. Elmebetegségnél a törvény tiltja a gyermekszülést.
Protection against accidents. First aid information. - Balesetek elleni védelem. Elsősegélynyújtás ismeretek
szerkesztésCan accidents be avoidable? - Elkerülhető a baleset?
szerkesztés- Learning self-defense saved a child’ s life. Among other things he learned how to fall. A car hit him, but he was not hurt. He flied 8 meters. When reaching ground he rolled by using special technique of falling. The doctors kept him in hospital. In cases like this internal bleeding is frequent. He had only abrasions. There are persons who make accidents for themselves. Self-endangering who is careless and clumsy. Precautious thinking helps. There are people who cause accidents for others. Selfish, impetous behavior is publicly dangerous. Matching proverbs. Accidents happen to everyone. Haste makes waste. One can never be cautious enough.
Az önvédelem oktatás megmentette egy gyermek életét. Többek között esni tanult. Egy autó elgázolta, de nem sérült meg. 8 métert repült. Talajtérésnél különleges eséstechnikával gurult. Az orvosok bent tartották. Ilyenkor a belső vérzés gyakori. Csak horzsolása volt.
Van, aki magának okoz balesetet. Önveszélyes, aki óvatlan, ügyetlen. Az előrelátó, gondolkodó figyelem segít. Van, aki másnak okoz balesetet. Közveszélyes az önző, indulatos viselkedés. Ilyenkor a másokra vigyázást tanulni kell.
Ideillő közmondások. Mindenkit érhet beleset. Lassan járj, tovább érsz. Az ember nem lehet elég óvatos.
What is the most important thing during giving a first-aid? - Elsősegélynyújtásnál mi a legfontosabb?
szerkesztés- Dolphins push the new-born dolphin to the surface of the water, so it can breathe thus they save her life. Dolphins save drowning men as well. Their inclination for help towards drowning men is strong. People also have a strong instinct to save others. The knowledge of first aid comes from experiences. The most important knowledge is the detection of the state of the the affected person on the scene of the accident. For example the basic signs of life: speaking, mental state, motion, heart function, circulation, breathing.
A delfinek az újszülött delfint a víz fölé tolják, így az levegőhöz jut. Így mentik meg az életét. A delfinek fuldokló embereket is megmentenek. Segítséghajlamuk erős a fuldoklók esetében. Az emberekben is erős a segítő ösztön. Az elsősegélynyújtás ismeretei tapasztalatokra épülnek.
Legfontosabb ismeret az érintett személy állapotának kiderítése a baleset helyszínén. Például az élet alapvető jelei: beszéd, tudati állapot, mozgás, szívműködés, keringés, légzés.
- How we help in case of a bleeding injury? - Vérző sérülésnél hogyan segítünk?
- In case of damping artery or varicose veins bleeding it is important to put the limb into vertical position. Pressure bandage, or in special cases tourniquet soothes bleeding. In an emergency we can press the artery by our finger. Care of the wound is important. The wounded area must be cleaned and disinfected with movements sweeping away from the wound. Bandaging if required.
Ütőeres vagy visszeres vérzés csillapítása esetén fontos a vérző végtag függőleges helyzetbe hozása. Nyomókötés, különleges esetben szorítókötés csökkenti a vérzést. Szükséghelyzetben ujjal is lenyomhatjuk az ütőeret.
A seb ellátása fontos. A seb környékét tisztítjuk, fertőtlenítjük. A sebtől távolodó mozdulatokkal tisztítunk, fertőtlenítünk. Kötözés szükség szerint.
- What to do in case of burn or electric shock? - Égésnél, áramütésnél mi a teendő?
- In case of third-degree burns we take care. We wrap the injured into sterile bed sheet. We do not take his clothes off. The burn of the face must be covered by sterile gauze. It is advisable to make the injured drink 3-5 dl of tea. Mild burns are more frequent. Cold water must be poured onto the wound. The care of electric shock is complex. If it goes together with burning, the care will be the same as in case of burning. It can occur that circulation and breething stop. In such cases resuscitation must be carried out.
Nagy felületű III. fokú égésnél vigyázunk. Steril lepedőbe csavarjuk a sérültet. Ruháját nem távolítjuk el. Az arcégést befedjük steril gézzel. 3-5 dl. víz itatása célszerű. Enyhébb égési sérülések gyakoribbak. Hideg vizet folyassunk a sebre!
Az áramütés ellátása összetett. Hasonló, ha égéssel együtt jár. Ellátása olyan, mint az égésnél. Előfordul, hogy a keringés, légzés leáll. Ilyenkor újraélesztést kell alkalmazni.
In case of severe injuries what care should we apply? - Súlyos sérülésnél milyen az ellátás?
szerkesztés- Luxation, sprain, fracture of a limb is painful. We must fix it in the condition it is found. One must be careful when caring with skull or brain injuries. If the patient is at his senses he must be laid down, with his head a bit raised. He must be laid until the ambulance arrives. We must detect the state of the person in case of severe chest injuries, fracture of the spine, pelvis or thigh bones. If the patient is unconscious, we must lay him onto his back. In case of vomiting the lower jaw must be tilted. The vomitus must be cleared from the mouth. In case of unconsciousness a recovery position is needed. The care of the chest injury is careful. The patient must be positioned into a semi-sitting state. The tight clothing must be loosened. Air must be provided. Open wounds must be bandaged.
A ficam, rándulás, végtagtörés fájdalmas. Ellátása rögzítés a talált helyzetben. Óvatos a koponya és agysérülés ellátása. Az eszméletnél lévő beteget fektetjük, kissé megemelt fejvéggel. Szigorúan fektetendő a mentők megérkezéséig.
Súlyos mellkas sérült, gerinc-, medence- vagy combcsonttörés esetén tájékozódjunk. Ha a beteg eszméletlen, hátára fektetjük. A fejét baloldalra kell fordítani. Ha hány, az alsó állcsontot előre kell billenteni. A hányást a szájából ki kell törölni.
Eszméletlen betegnél stabil oldalfekvő helyzet kell. A mellkasi sérülés ellátása kíméletes. A beteget félülő testhelyzetbe kell hozni. Szoros ruházatát meglazítani. Levegőt biztosítani. Nyílt sérülését bekötözni.
What can be done in case of life-threatening injuries? - Életveszélyes sérülésnél mit tegyünk?
szerkesztés- One must be careful in taking care of open abdominal injuries. The wound must be covered by sterile gauze. The abdomen must be bandaged by a towel or a sheet. It is forbidden to replace the intra-abdominal contents into the abdominal cavity! It is forbidden to make the patient move, drink or take in medicine! – Taking care of minor abdominal injuries, if the abdominal wall is not damaged, but the internal organs are injured. The patient must be laid down with slightly raised head and lower limbs with bent knees. It is forbidden to deliver liquid, medicine or any other material into the body orally. – In case of spinal fracture the patient must be laid down on flat, tough ground. He must be moved only with synchronised movements with the help of more persons. – It is advisable to make traumatised people with cervical spinal fracture and sprain sit.
A nyílt hasi sérülés ellátása óvatos. A sebet sterilen befedjük. Törölközővel vagy lepedővel a sérült hasát átkötjük. Tilos a hasűri tartalom visszahelyezését megkísérelni! Tilos a beteget mozgatni, itatni, gyógyszert bevetetni!
Tompa hasi sérülés ellátása, ha a hasfal nem sérül, de a belső szervek igen. A beteget szigorúan fektetni kell. Alig megemelt fejvéggel. Térdben behúzott alsó végtagokkal. Tilos folyadékot, gyógyszert vagy bármi anyagot a szervezetbe juttatni szájon át.
Gerinctörés esetén a beteg lapos kemény talajra fektetendő. Mozdítani csak szigorúan egyszerre, szabad. Több ember együttműködésével. - A nyaki gerinctörés és ficam sérültjeit célszerű mozgásmentesen ültetni.
How should we help in case of resuscitation? - Újraélesztés esetén hogyan segítsünk?
szerkesztés- With the method of ABC. „A” = Airway. We move the head backwards, the lower jawbone must be pressed to the upper jawbone by our hands. „B” = breathing. Similarly to the rhythm of breathing we must blow air into the nose of the injured, 16-20 times per minute after a deep breath. The mouth of the injured must be closed during the blowing in. If the patient vomits, the mouth must be cleared. „C” = circulation (compression onto the heart). It can be carried out by persons only with intermediate first-aid qualification.
Az ABC módszerével. "A" = átjárható légutak. Fejet hátrahajtjuk, az alsó állcsontot tenyérrel a felsőhöz szorítjuk. "B" = be-fúvás. A légzésritmushoz hasonlóan a balesetes orrába fújjunk levegőt, mély lélegzetvétel után percenként 16-20-szor. A balesetes száját zárva kell tartani a befújás alatt. A beteg hányása esetén a szájüreget meg kell tisztítani. "C" = kompresszió (toló lökés bordán keresztül) a szívre.
What is to be done in case of poisoning? - Mérgezéseknél mi a teendő?
szerkesztés- In case of posioning from plant protection products the patient should drink soaped water or water with bicarbonate of soda. The patient must be forced to vomit. In CO poisoning fresh air must be provided. If needed the patient must be inhaled. At poisoning from sleeping pills, if the patient is conscious it is advisable to make him vomit and make him drink coal dust with bitter-salt. In case of hydrochloric acid and hypo it is correct to make the patient drink milk. It is forbidden to make the patient vomit! In case of alkaline substances contacted with skin we clear the skin with diluted vinegar liquid, acidic substances can be neutralized by soaped water. Eyes must be rinsed with plenty of water. The proverb is true in case of first-aid. Who gives twice gives more quickly. (Helps on time.)
Növény-védőszeres mérgezésnél szappanos víz vagy szódabikarbónás oldat itatása és a hánytatás segít.
Szénmonoxid mérgezésnél biztosításunk friss levegőt. Szükség esetén lélegeztetni kell.
Altatószeres mérgezésnél, öntudatánál lévő esetében ajánlott a hánytatás, és szénpor itatása keserűsós vízzel.
Sósav, hypó mérgezésnél tej itatása a helyes. Hánytatni tilos! Lúgos anyagok bőrre kerülésénél híg ecetes folyadékkal, savas anyagoknál szappanos vízzel lemossuk, közömbösítjük a maró anyagot. A szemet bő vízzel öblítsük ki.
Elsősegélynyújtásnál igaz a közmondás. Kétszer ad, aki gyorsan ad (időben segít).
Szellemi önvédelem
szerkesztésWhy mental self-defense is important? Miért fontos a szellemi önvédelem?
szerkesztés- By the leading of mind we are human, but impetously our behavior becomes similar to the animal’s. Mental self-defense has civilised goals, like peaceful cohabitation, personality development based on self-knowledge, healthy spiritual life, creating well-functioning values, controlling of harmful influence. An instructive proverb fits here. Who knows others is learned, who knows oneself is wise.- Who defeats others is strong, who defeats oneself is mighty.
Szellemi irányítással emberek vagyunk. Indulatosan viszont állatias a viselkedésünk. A szellemi önvédelemnek civilizáltak a céljai. Ilyen a békés együttélés, az önismereten alapuló személyiségfejlődés, az egészséges lelki élet, jól működő értékrend kialakítása, káros befolyás ellenőrzése.
Egy tanulságos közmondás ideillik. Aki másokat megismer, tanult, aki önmagát, bölcs. Aki másokat legyőz erős, aki önmagát, hatalmas.
What is mental self-defense good for? - Mire jó a szellemi önvédelem?
szerkesztés- It gives power and controll. – It happened to a prisoner in the cellar prison of a castle in the Middle Ages. He lived down under the ground, in dark, in cold, with rats. Most people went mad and died soon. He imagined a bush of gorse with dazzling light in the dark. He watered and took care of it daily. He watched the growing of leaves and flowers. It gave him delight and strenght. He remained a prisoner until the end of his life. He died long after the others. – What mental-defense protects us from? There are a plenty of people and social organisations with good-will. – Though it happens that someone is controlled by outside, with cruelty, with fear and oppressed by power, using his through his desires. Just to play him false for profit with bank loans or fake commercials. For power they make false promises, by creating an imaged enemy they get votes. In fact they make use of him, causing decay, failure and poverty. – Our greedy wishes can rule us in a harmful way, from inside with self-destructive insatiability. There are people who guide themselves searching for values, harmony and balance. They master their desires if it is needed. They realise if someone tries to control them. They see if intentions are helpful and valuable and they know if intentions are harmful, and despoiling. – The proverb teaches. Take care of your desires because they rule your words, deeds, personality and fate.
Erőt, önellenőrzést ad. A középkorban történt egy rabbal a vár pincebörtönében. Mélyen élt a föld alatt. Sötétben, hidegben, penészben, patkányokkal. Legtöbben hamar megőrültek, meghaltak. Ő elképzelt egy rekettyebokrot. Ragyogó fénnyel a sötétben. Naponta öntözte, gondozta. Nézte a virágok, levelek fejlődését. Ez örömet, erőt adott neki. Rab maradt élete végéig. Sokkal később halt meg a többieknél.
Mi ellen véd a szellemi önvédelem? Rengeteg jó szándékú ember és társadalmi szervezet van. Mégis előfordul, hogy valakit kívülről irányítanak. Kegyetlenül, félelemmel, hatalommal elnyomva, vágyain keresztül csábítással kihasználva. Azért, hogy becsapják nyereségért, banki kölcsöncsapdával, hamis reklámokkal. Hatalomszerzésért hazug ígérgetéssel, ellenségkép gyártással uszítva szavazatát megszerzik. Valójában kihasználják, leépülést, kudarcot, szegénységet okozva.
Mohó vágyaink is irányíthatnak károsan. Belülről, önpusztító telhetetlenséggel. Van, aki önmagát irányítja. Önfejlesztően, szellemi önvédelemmel. Értéket, harmóniát és egyensúlyt keresve. Uralkodik a vágyain, ha kell. Észreveszi, ha megpróbálják irányítani, cselekvéseit. Látja ilyenkor, ha segítő, értékadó a szándék. Tudja, ha ártó, kifosztásra irányuló.
Tanít a közmondás. Ügyelj vágyaidra, mert azok szabják meg gondolataidat, szavaidat, tetteidet, szokásaidat, jellemedet, és sorsodat.
Is it important to realise our desires? - Fontos vágyaink megismerése?
szerkesztés- Our desires give impulsion for life. There are persons who are lifted up by desires, and those who are ruined by them. If we love an activity, we do it longingly. It is a big luck if we love our job. The desires for basic needs make us alive, such as food, drinking water, clothes, home, wish for sleeping. Sources provide basic needs. We long for them. Sources like ranking, territory, possession, partner, descendant acquiring and defending. Ranking distributes sources. Sources can be found on the territory. Sources must be possessed. With a good partner we can give life. The descendant continues our life, defeating our death. There is an order of importance concerning desires. – The first one is the basic needs and their storage. – Then safety and calmness. – The desire of cognition and understanding is straining. – The desire for love is strong. – We long for order and beauty as well. – The desire of self-realization blooms possibilities, for example for individual talents it is creating something new.
A vágyak hajtóerőt adnak az élethez. Van, akit a vágya felemel. Van, akit romlásba dönt. Sokan nem ismerik vágyaikat. Ha szeretünk egy tevékenységet, vágyakozva csináljuk. Nagy szerencse, ha a munkánkat szeretjük.
Életben tartanak az alapszükségleti vágyak. Ilyen az élelem, ivóvíz, ruházat, lakóhely, alvás utáni vágy. Az alapszükségleteket erőforrások biztosítják. Vágyakozunk utánuk. Erőforrás a rangsor-, terület-, birtok-, partner-, utód szerzés-védés. A rangsor elosztja az erőforrásokat. A területen megtalálhatóak az erőforrások. Az erőforrásokat birtokolni kell. Jó partnerrel életet adhatunk. Az utód folytatja életünket. Legyőzve halálunkat.
A vágyaknak fontossági sorrendjük van. Első az alapszükséglet és annak raktározása. Azután a biztonság, nyugalom. Feszítő a megismerési és megértési vágy. Erős a szeretetvágy. A rend és szépség iránt szintén vágyakozunk. Az önmegvalósítási vágy lehetőséget kibontó. Egyéni tehetségek számára az alkotás.
Mental school exercise with questions and answers which help to recognize our desires. - Vágyaink megismerését segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztés- What kind of desires I have? Many people say what they would do if they won the lottery. They talk about their wishes. Many people fly in their dreams. They break away from the reality of everyday life. Miracles may come true. Verne’s flying ship came true. Airplane and spacecraft already exist. We have to daydream about the miracle of our own. Something may come true. When we do what we want to do it is possible that our successful desires lead us. Many people imagine their life. They imagine big successes, compensating real failures. Successes come true a plenty of times. Let’s not forget the proverb. When you long for being reccognized, understood and loved, know, that others long for the same.
Milyen vágyaim vannak?
- Sokan mondják, hogy mihez kezdenének, ha nyernének a lottón. Ilyenkor a vágyaikról beszélnek.
- Sokan repülnek álmukban. A hétköznapok valóságából kiemelkednek, elszakadnak. A csodák valóra válhatnak. Verne repülő hajója valósággá lett. Repülőgép, űrhajó már létezik. Álmodozni kell a saját csodánkról. Valami megvalósulhat belőle.
- Sokan képzelik el életüket. Elképzelnek óriási sikereket, a valódi bukásaik ellensúlyozására. A sikerek sokszor valóra válnak.
- Amikor azt csinálunk, amit akarunk, akkor lehet, hogy a sikeres vágyaink irányítanak.
Ne feledjük a közmondást. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
What kind of mentality helps us to reach our goals? - Milyen viselkedéssel érjük el vágyainkat?
szerkesztés- There are people who wade through others for desires. By the help of law, as a mighty, wealthy man. Unlawfully as a cruel criminal. – There are persons who live with poor desires. Poorly but peacefully and capable of giving help without expecting anything in return. We will be successful on our choosen way by impetous or cultured behavior. – Impetous behavior is animalistic. Sometimes it is based upon out-of-date commands. With selfish, excluder, weak-oppressing attitude the stronger will dominate. Cultured behavior is humane, prudent. It is based on cruelty-avoiding desires which works according to laws, folk customs, codes of conduct. Selflessly, cooperatively, protecting the weak. The more talented will master. With the behavior of live and let live. – Plenty of times codes of conduct are mixed, once we are impetous, once we are prudent. Proverbs show us the way to reach our aims. - Do not forget that not getting what you want is an amazing luck sometimes. (for example in case of harmful desires). – Life is a strange thing, if you are not willing to accept anything but the best, you are likely to get it quite frequently. (That is one fights for his desires persistently). – The One in need seeks a lot of things, but the greedy seeks everything. (Satisfaction depends on our personal attitude.)
Van, aki mindenkin átgázol vágyaiért. Törvényesen hatalmas, gazdag emberként. Törvénytelenül kegyetlen bűnözőként. Van, aki szerény vágyakkal él. Szegényebben, békésebben. Képes segítségnyújtásra elvárások nélkül így is.
Eredményesek az általunk választott úton leszünk. Indulatos vagy kulturált viselkedéssel. Az állati viselkedés indulatos. Néha elavult sikerparancsokra épül. Önző, kirekesztő, gyengéket elnyomó viselkedéssel az erősebb érvényesül. A kulturált viselkedés emberséges, meggondolt. Kegyetlenséget kerülő vágyakra épül, törvények, népszokások, viselkedésszabályok alapján. Önzetlenül, együttműködően, gyengéket védelmezően. A tehetségesebb érvényesül. Élni és élni, hagyni viselkedéssel. A viselkedésszokások sokszor vegyesek, egyszer indulatosak, máskor meggondoltak vagyunk. Váltakozva indulatosak, vagy meggondoltak vagyunk.
A közmondások is utat mutatnak vágyaink elérésében. - Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse. (például káros vágyaink esetében) - Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt! (Vagyis kitartóan küzd vágyaiért.) - A nélkülözőnek sok minden hiányzik, a kapzsinak minden. (Az elégedettség személyi hozzáállásunkon is múlik.)
Mental school exercise with questions and answers helping to reach our desires. - Vágyaink elérését segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztés- How shall we reach our desires? – Is it good to obbey the codes of conduct? – Yes, because it gives safety or not because I would like something else and it limits me. Is it good to fraud? Yes, because it benefits or not because it is better to be honest. – Is it good to be selfless? Yes, because I can help or not because I want everything for myself. What kind of value system I want? Selfish, behavior that makes use of others, because it benefits for me or selfless behavior because „it is enough and to spare”. I like to help others. Or sometimes selfish, sometimes selfless behavior depending on the situation. – Do I prefer thinking of my past, my present or my future? I prefer thinking of the past because I learn from it or I prefer present because I live for today. Or I prefer the future because I like to plan. Or I think all of them alike. – Where should I take the power from if I choose the hardest, honest, helpful way? We can gain force with honest facing and with the desire for developent. We can get power from tendentious thinking. We can draw power even from our weakness by life wisdom, accepting the encourage of others in our environment.
Hogyan érjük el a vágyainkat?
Jó a viselkedésszabályokat betartani?
Igen, mert biztonságot ad.
Nem, mert mást akarok és korlátoz.
Jó csalni?
Igen, mert hasznot hoz.
Nem, mert becsületesen jobb.
Jó önzetlennek lenni?
Igen, mert segíthetek.
Nem, enyém legyen minden.
Milyen értékrendet akarok?
Önző, másokat kihasználó viselkedést, mert hasznot hoz.
Önzetlen viselkedést, mert „jut is, marad is”. Szeretek segíteni.
Hol önző, hol önzetlen viselkedést szükségtől függően.
A múltamra, jelenemre, vagy a jövőmre gondolok szívesebben?
A múltra, mert tanulok belőle.
A jelenre, mert a mának élek.
A jövőre, mert szeretem tervezni. Vagy mindegyikre egyformán.
Honnan vegyem az erőt, ha a nehezebb, becsületes, segítőkész utat választom? Őszinte szembenézéssel és fejlődni vágyással erőt meríthetünk. Célirányosan töprengő gondolkodás segítségével erőhöz jutunk. Életbölcselettel, gyengeségünkből is meríthetünk erőt, környezetünkben élők bátorítását elfogadva.
What should be learnt in order to reach our desires? - Mit érdemes tanulni vágyaink megvalósulásáért?
szerkesztés
- Learning connected to desires raises us. Ignorance pushes us into the depth. This way we can be rich-poor, attractive-repulsive, happy- sad, calm-strained. Acquiring effective background-knowledge helps us to reach our goals. There can be different goals of learning. – The aim of learning can be source-gaining or source-defending which teaches us profitable professional and successful coexistence knowledge. – Characteristics-developing learning aim is important as well. It teaches self-knowledge. Self-realization learning aim teaches talent-management knowledge. – Internal balance-preserving learning aim teaches life wisdoms. How is it worth studying? There are effective possibilities of learning. Like learning connected to a special field of interest. Rapid reading, grasping of the essence. It is important to search for valuable, targeted knowledge. The association and combination of ideas. Giving opinion of other things, other knowledge. Bravery in creativity gives birth to new thoughts. It is important to control our thoughts and conclusions. Proverbs help. Live and learn. It is never late to learn. Everybody learns for oneself.
A vágyakhoz tartozó értékes tanulás felemel. A tudatlanság mélybe taszít. Így lehetünk gazdagok – szegények, vonzóak – taszítóak, boldogok – bánatosak, nyugodtak – feszültek.
A hatékony háttérismeretek tanulása segíti vágyaink megvalósulását. Különböző tanulási célok lehetnek.
- Lehet erőforrás szerző-védő tanulási cél. Jövedelemszerző szakmai és eredményes együttélési ismereteket tanít.
- Fontos a tulajdonságokat fejlesztő tanulási cél. Önismereteket is tanít.
- Az önmegvalósítási tanulási cél tehetséggondozási ismereteket tanít.
- A belső egyensúlyt megőrző tanulási cél életbölcseleti ismereteket tanít.
Hogyan érdemes tanulni? A tanulásnak hatékony lehetőségei vannak. Ilyen az érdeklődési területhez kapcsolódó tanulás. A gyorsolvasás, a lényeg kiragadása. Fontos az értékes, célzott ismeretek kutatása. Az ismeretek képzettársítása, összevonása. Véleményképzés más dolgokról, ismeretekről. A bátor alkokotókészség új gondolatokat szül. Fontos gondolataink, következtetéseink ellenőrzése.
A közmondások is segítenek. Jó pap holtig tanul. Tanulni sohasem késő. Mindenki magának tanul.
Mental school exercises with questions and answers for helping to learn. - Tanulást segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés- Why should I learn? – Is it good to prevail with learning? Yes, it helps to realize life goals or not because it is tiring. I prefer to have rest and get some entertainment. – Is single-minded learning good? Yes, because it is useful in the long run. It ensures a calm, beautiful life. Or it is not, because takes time in the short run. Games and having fun is more important. Well, in this case smart study is needed. For example learn what we are interested in. We do it playfully and it should give relaxation. – Can I target good and successfull goals? Yes, I can mull over it in a creative, relaxed condition. No, because I do not like giving tasks for myself. – Do I learn to help others or just for myself to benefit from it? It is only me who counts. Or primarily I help others with my knowledge. Or I learn for both – for myself and for helping others.
Miért tanuljak?
Jó a tanulással járó érvényesülés?
Igen, segíti az életcélok megvalósítását.
Nem, mert fárasztó. Jobban szeretek pihenni, kikapcsolódni.
Jó a céltudatos tanulás?
Igen, mert hosszú távon hasznos. Nyugodt, szép életet biztosít.
Nem, mert rövidtávon elveszi az időt. A játék, kikapcsolódás fontosabb. Nos, ilyenkor okos tanulás kell. Például tanuljuk, ami érdekel. Játszva csináljuk és kikapcsolódást adjon.
Tudok jó és sikeres célokat kitűzni?
Igen, fogékony, alkotóképes, kipihent állapotban töprengek rajta.
Nem, mert nem szeretek feladatokat adni magamnak.
Mások segítéséért, vagy önmagam hasznáért tanulok?
Csak én számítok.
Elsősorban másokon segítek tudásommal.
Mindkettőért - önmagam hasznáért és másokon segítségére.
Why is it worth discovering my qualities? - Miért érdemes a tulajdonságaimat felfedezni?
szerkesztés
- Successful qualities are valuable. They are worth being discovered. Especially those that help our desires. It is like if we found good spirits. Our desires fulfill with their help. Emotional characteristics are love, patience, trust, hope, making connections, faith. Performing characteristics are punctuality, orderliness, love of cleanliness, obedience, courtesy. Honesty, faith, justice. Diligence, thrift, reliability, accuracy. We do not develop and use those characteristics that we did not realize. Somebody would be happy to have it.
Az eredményes tulajdonságok értékesek. Érdemes felkutatni őket. Különösen a vágyainkat segítőket. Mintha jó szellemeket találnánk. Segítségükkel a vágyaink beteljesülnek.
Érzelmi tulajdonságok a szeretet, türelem, bizalom, remény, kapcsolatteremtés, hit.
Teljesítő tulajdonságok a pontosság, rend-, és tisztaságszeretet, engedelmesség, udvariasság. A becsületesség, hűség, igazságosság. A szorgalom, takarékosság, megbízhatóság, alaposság.
Észre sem vett tulajdonságunkat nem fejlesztjük, nem használjuk. Más boldogan birtokolná.
Mental school exercise with questions and answers for discovering our characteristics. - Tulajdonságaink felfedezéséhez szellemi iskolagyakorlat kérdéssel, válaszokkal.
szerkesztés- What kind of secret good characteristics do we have? We used to draw to some actions. We might have been good at it. It is worth remembering the connecting characteristics. – What kind of above-the-average characteristics do we have? We can be addicted to an activity. We can find our extraordinary characteristics in drawing, makett-making, poem writing, singing, joke telling. – What do you prefer watching in TV, internet, newspapers, books? What kind of characteristics play a crucial role in it? – What kind of emotional or performing characteristics are involved in your favourite activities?
Milyen titkos jó tulajdonságaink vannak? Régen vonzódtunk valamilyen tevékenységünkhöz. Talán ügyesek voltunk benne. Érdemes visszaemlékezni a hozzátartozó tulajdonságainkra.
Milyen átlag feletti tulajdonságaink vannak? Rabjai lehetünk egy tevékenységnek. Rálelhetünk kiemelkedő tulajdonságainkra a rajzolásban, makett készítésben, versírásban, éneklésben, viccmesélésben.
Mit látsz szívesen a TV-ben, neten, újságokban, könyvekben? Itt milyen tulajdonságok játszanak szerepet?
Milyen érzelmi, vagy teljesítő tulajdonságok tartoznak a legjobban szeretett tevékenységedhez?
May our characteristics obstruct our prevail? - Az érvényesülést gátolhatják tulajdonságaink?
szerkesztés
- Yes. If someone is not active, is said lazy. If someone is very clumsy, is said bumbling. If someone does not believe in results, is called defeatist. If misses opportunities, is called shiftless. If unable to decide, is indecisive. Advancement can be helped by our characteristics. These must be developed in an emphasized way which is helped by taking up new habits and tasks. By industrious will power talent evolves. The fear from failure encourages. Seek for success stimulates. The goal to reach attracts. We have to think of them as impulsions. We can be talented in what we love. Talent managing is the evolving of special characteristics, planned for individuals. The secret of advancement is constructive systematizing. In many situations chaos develops without it. Thus if someone has a lack in this field – that can exist or work only with guidance in analyzing, creative situations. Creative tidying up: organizing the living space, workspace, financial systematizing and accounting, systematizing of tasks and indicating important aims. Proverbs mention. There are two ways to happiness. Either we cut our desires or we expand our possibilities. If you are wise, you do both. The wish for winning worth nothing, if we do not have the will power to prepare.
Igen gátolhatják. Ha nem tevékeny, lustának mondják. Ha nagyon ügyetlen kétbalkezesnek hívják. Ha nem hisz az eredményben kishitűnek nevezik. Ha kihagyja a lehetőségeit, élhetetlennek titulálják. Ha képtelen dönteni, önállótlannak tartják.
Az érvényesülést segíthetik tulajdonságaink. Ezeket kiemelten kell fejleszteni. Ebben segít az új szokások, feladatok felvétele. Szorgalmas akaraterővel a tehetség fejlődik. Ösztökél a kudarctól való félelem. Hajt a sikervágy. Vonz az elérendő cél. Ezekre hajtóerőként érdemes gondolni. Amit szeretünk, abban tehetségesek lehetünk. A tehetséggondozás különleges tulajdonságok fejlesztése, egyénekre szabva.
Az érvényesülés titka az alkotó rendszerezés. Önálló helyzetekben anélkül káosz alakul ki. Ezért aki ebben hiányos képességű - elemző, alkotó helyzetekben csak útmutatással tud létezni, dolgozni. Alkotó rendrakás területe: a lakás, munkaterület rendbetétele, pénzügyi rendszerezés és könyvelés, feladatok rendszerezése és fontosabb célok kijelölése.
A közmondások megemlítik. Rend a lelke mindennek. A boldogsághoz két út vezet. Vagy csökkentjük a vágyainkat, vagy növeljük lehetőségeinket. Ha bölcs vagy, mindkettőt megteszed. A győzni akarás mit sem ér, ha nincs meg az akaraterőnk a felkészüléshez.
Mental school exercises with questions and answers helping our advancement. - Érvényesülésünket segítő szellemi iskolagyakorlatok kérdés és válaszadással.
szerkesztés- In which cases you are not lazy? If I do, what I would like to do. Or always. How can you be more skillful? With exercise. Or just by myself. – How can you be more confident? With successful tasks. Or I rather expect the worse. What makes you more ingenious? The use of associative attention. Or I can not be ingenious. – How can you make decisions by yourself? By constructive analyzing. By monitoring the success of planned tasks. Or I like if someone else decides. – Is it good if you imagine your success in advance? Yes, it gives satisfaction. It encourages, strengthens. Or not, prethinking is tiring. – What characteristics are worth developing? Which help me to do what I like. Or the more the better. What new habits do I apply? Individual, social. Or nothing, because it is tiring, time-consuming. Do you apply your new characteristic-developing habits? At first if I am alone, because of stage-freight. (Learning to dance in front of a mirror.) Later in a community, without fear. Or not, because I do not like to perform. – How can you achieve more time for practicing? For example you leave your computer game? Yes, If I like the other activity, for example astronomy. No, because it is more pleasureable to play. – If you can develop, do you reward yourself? Yes, with a present, desserts, or a programme. Or I do not need it, I am just satisfied.
Mikor nem vagy lusta?
Ha azt csinálom, amit szeretek.
Mindig.
Hogyan lehetsz ügyesebb?
Gyakorlással.
Csak úgy magamtól.
Hogyan lehetsz bizakodóbb?
Sikeres feladatokkal.
Inkább rosszabbra számítok.
Mitől leszel élelmesebb?
Gondolattársító figyelem alkalmazásától.
Nem tudok élelmes lenni.
Hogyan lehetsz önálló döntésű?
Alkotó elemzéssel. Feladattervek sikereinek ellenőrzésével.
Szeretem, ha más dönt.
Jó, ha elképzeled előre a sikeredet?
Igen, elégedettséget ad. Biztat, megerősít.
Nem, fárasztó előre gondolkodni.
Milyen tulajdonságokat érdemes fejleszteni?
Ami segíti azt csinálni, amit szeretek.
Minél többet.
Milyen új szokásokat találok ki?
Egyénit, vagy társaságit.
Semmit, mert fárasztó, időigényes.
Gyakorlod tulajdonságfejlesztő új szokásaidat?
Először magamban lámpaláz miatt. (Tánctanulás tükör előtt.) Később társaságban félelem nélkül.
Nem, mert nem szeretek szerepelni.
Hogyan legyen több gyakorlási időd? Például otthagyod a számítógép játékod?
Igen, ha szeretem a másik tevékenységet. Például csillagászat.
Nem, mert kellemesebb játszani.
Ha sikerül fejlődni, jutalmazod magad?
Igen, ajándékkal, édességgel, programmal.
Nincs szükségem rá, csak elégedett vagyok.
Can faults become virtues? - A hibák erénnyé is válhatnak?
szerkesztés
- Mistrustful behavior is advantageous during business making. Laziness encourages to manage time effectively. A naughty child does not obey. He can be a heroic revolutioner as an adult. Faults are worth correcting during which self-knowledge and self-criticism is a must. Convulsive fault-correction makes us anxious. With self-respect, fault-correction develops progressively. Faults may come up during appearance. For example slovenliness, overweight, scoliosis, flat feet. Our emotional abilities may be repulsive. Such as insensibility, impatience, hopelessness, mistrust, closing in. Our wrong fulfilling abilities are disadvantageous. Laziness, negligence, mess, dirtiness downgrade us. Disobedience and discourtesy irritate us. Dishonor, betraying others, unfair behavior are excluding. Playing away, unreliable and superficial behavior are antipathetic. The proverb teaches. Everybody is eager to change the world but nobody has ever thought of changing oneself. He can see the speck in his brother’s eye but cannot notice the log in his own.
A bizalmatlan viselkedés az üzletkötésnél előnyös. A lustaság hatékony időbeosztásra ösztönöz. A rossz gyerek nem engedelmeskedik. Felnőttként hős forradalmár lehet.
A hibákat érdemes kijavítani. Ehhez önismeret és önkritika kell. A görcsös hibajavítás szorongóvá tesz. Önbecsüléssel a hibajavítás értékesen fejleszt.
Megjelenésnél hibák előfordulhatnak. Például az ápolatlanság, túlsúly, gerincferdülés, lúdtalp.
Érzelmi képességeink taszítóak lehetnek. Ilyen az érzéketlenség, türelmetlenség, reménytelenség, bizalmatlanság, bezárkózás.
Hibás teljesítő képességeink hátrányosak. Leminősít a lustaság, hanyagság, rendetlenség, piszkosság. Ingerel az engedetlenség, udvariatlanság. Kirekesztő a becstelenség, mások elárulása, igazságtalan viselkedés. Ellenszenves a herdálás, megbízhatatlanság és felületesség.
Tanít a közmondás. Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát. Észreveszi más szemében a szálkát, de magáéban a gerendát nem.
Mental school exercises with questions and answers helping to correct faults. - Hibáink javítását segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés- Do you recognise your faults concerning appearance, behavior, thinking or abilities? Yes, with the help of honest, impartial introspection. With taking other people’s opinion into consideration. Or not, because I think I have no faults. I am always right. – How do I correct or reduce my faults? With practice roles or other new habits. Or with staying in the background, with a hiding lifestyle. – Shall I concentrate on my faults or on my development? I do not pay attention to faults because development is more important. Or I focus on the hiding or correcting the faults, because I am afraid of mockery. Or besides correcting faults, development is more important. What are my exaggerated acts of compensation? What kind of faults or defects are compensated by them? I am clowning too much because of the lack of love. Or instead of real success I look for success in PC games. – Why do I have to protect myself against exaggerated acts of compensation? Because they take time from real developent. Or I do not want to protect myself, because my act of compensation is more pleasant to me.
Észreveszed megjelenési, viselkedési, gondolkodási, vagy képességbeli hibáidat?
Igen, őszinte, tárgyilagos önvizsgálattal. Mások véleményének figyelembevételével.
Nem, mert úgy érzem nincs hibám. Mindig nekem van igazam.
Hogyan javítom ki, vagy csökkentem a hibáimat?
Szerep gyakorlatokkal, új szokásokkal.
Háttérbe húzódással, rejtőző életmóddal.
A hibáimra, vagy a fejlődésemre koncentráljak?
A hibákkal nem törődöm, mert a fejlődés fontosabb.
Elsősorban a hibák eltitkolására, kijavítására figyelek, mert félek a csúfolódástól.
A hibák kijavítása mellett a fejlődés fontosabb.
Mik a túlzott pótcselekvéseim? Milyen hibámat, hiányosságomat pótolom velük?
Szeretethiány miatt túl sokat bohóckodom.
Valódi sikerek helyett PC játék sikereket keresek, vagy valami mást.
Miért kell védekeznem a túlzott pótcselekvések ellen?
Mert elviszik az időt a valódi fejlődéstől.
Nem akarok védekezni, mert kellemesebb számomra a pótcselekvésem.
What is self-realization good for? - Mire jó az önmegvalósítás?
szerkesztés
- The human need for development is unique in the living world. Consciousness, self-knowledge and self-realization. Healthy self-realization is of good will. It uses internal harmony, peace, mutuality, love. Unfolding desires, talented abilities. 10 % of people is interested in self-realization. 85 % is interested in everyday existential security. According to proverbs. There are no big emotions with empty stomach. We will not be self-realizers with urging will. One have to learn to fly in emotions and in thoughts! Self-realization searches for new ways and does not care if others can follow or can understand it. The first attribute of a self-realizating person is originality.
Az emberi fejlődésigény az élővilágban egyedülálló. Öntudatra ébredés, önmegismerés és önmegvalósítás. Az egészséges önmegvalósítás jóakaratú. A belső harmóniát használja. Békességet, kölcsönösséget, szeretetet. Vágyak, tehetséges képességek kibontakoztatása. Az emberek 10%-át érdekli az önmegvalósítás a felmérések szerint. A mindennapi létbiztonság 85%-át.
A közmondások szerint: Üres hassal nincsenek nagy érzések. Nagy akarással nem leszünk önmegvalósítók. Meg kell tanulni szárnyalni érzésekben, gondolatban! Az önmegvalósítás új utakat keres, és nem törődik azzal, hogy más követni tudja-e vagy megérti-e. Az önmegvalósító elsőrendű minősége az eredetiség.
Mental school exercises with questions and answers helping self-realization. - Önmegvalósítást segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés- What is needed for self-realization? – What are my strongest desires? (That we passionately love doing.) Can you give a personal example? – What gives me wings? (Achieving our passionate desires.) Can you give a personal example? – What would you like to create, to accomplish? (A creation that serves the public or serves only me.) Can you give a personal example? – When and how can my thoughts unfold and give the results of discovery? (Thinking over an adequate amount of knowledge for seeking results of quality.) Can you give a personal example? – What kind of activity worth more than money for me? (Helping others, creativity, contemplation, games, learning etc.) Can you give a personal example? When and what makes me feel free? (If I can fly with my thoughts and emotions – I do not feel barriers and I feel good.) What kind of activity gives me the feeling like this? Can you give a personal example? – How can I be free? (If I eschew or conquer my restrictions and pursue a harmonic well-being with using bening forces.) Can you give a personal example? Yes, such as the joy of peace, tranquility, kindliness, love. The joy of nature, arts, thoughts, enjoying the harmony of creativity, enjoying the harmony of a good company. Or I can not give examples because I have not recognised feelings like this yet.
Mi kell az önmegvalósításhoz?
Mik a legerősebb vágyaim? (Amit szenvedélyesen szeretünk megvalósítani, vagy csinálni.) Tudsz személyes példát mondani?
Mitől érzem azt, hogy szárnyalhatok? (A szenvedélyes vágyaink sikeres megvalósításától.) Tudsz személyes példát mondani?
Mit szeretnék alkotni, megvalósítani? (Közhasznú, vagy saját örömömre szolgáló alkotást.) Tudsz személyes példát mondani?
A gondolataim mikor és milyen úton tudnak kibontakozni és a felfedezés eredményét adni? (Megfelelő mennyiségű ismeret, minőségi eredményre törő átgondolásával.) Tudsz személyes példát mondani?
Melyik az a tevékenység, ami többet ér számomra, mint a pénz? (Segítés, alkotás, szemlélődés, játék, tanulás, stb.) Tudsz személyes példát mondani?
Mikor és mitől érzem szabadnak magam? (Ha szárnyalhatok gondolataimmal, érzéseimmel - nem érzek korlátokat és jó a közérzetem.) Milyen tevékenység közben érzem ezt? Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan lehetek "szabad"? (Ha kikerülöm, vagy legyőzöm korlátaimat és harmonikus közérzetre törekszem jóindulatú erők használatával.) Tudsz személyes példát mondani?
Igen, ilyen a békesség, nyugalom, jóindulat, szeretet érzésének élvezete. A természet, művészet, gondolatok, alkotás harmóniájának élvezete. A társasági harmónia élvezete.
Nem tudok példát mondani, mert még nem ismerek ilyen érzéseket.
What is sorrow like? - Milyen a bánat?
szerkesztés
- Our instinct program punishes us with „bitter-taste” sorrow, sadness and stress if our desires do not fulfill. The scale of „bitter-taste” increases by the importance of the cause. – Crisis is necessary. Such as independence from our parents or the death of our loved partner. So pain is inevitable. – Suffer is the matter of choice. – An arabic man was wandering in the dessert with a sack on his back. He was thirsty. He met a wise man and complained to him. The wise man showed him the way to a spring. He had to make a longer distance, but it was easier. He could drink and it was easier to walk on the ground but the sack still was a burden on his back. He complained to another wise man as well. What is in your sack? – asked the wise man. – Sand, for building. – answered the man. - Pour it out, do not trouble yourself with carrying this. You can fill your sack at the edge of your village. – sounded the response. The man went on whistling and relieved. He carried the filled the sack only from the edge of his village. There are people who insist on the burden of sadness, and there are others who get rid of it.
Az ösztönprogramunk „keserű ízű” bánattal, szomorúsággal, feszültséggel bünteti, ha a vágyaink nem teljesülnek. Fontosságtól függően emelkedik a keserű érzés mértéke.
Törvényszerűek a válságkorszakok. Ilyen a leválás szüleinkről. Szeretett társunk halála. Így a fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés viszont választás dolga. Egy arab férfi a sivatagban vándorolt. Zsákkal a hátán szomjasan a homokban. Találkozott egy bölccsel és panaszkodott neki. A bölcs a folyóhoz irányította. Hosszabb úton, de könnyebben ment. Ihatott és a talaj járhatóbb volt. A zsák így is nyomta a vállát. Egy másik bölcsnek is panaszkodott. - Mi van a zsákodban? - kérdezte a bölcs. - Homok építkezéshez. - válaszolta a férfi. - Öntsd ki, ne fáradj a cipelésével! Ráérsz a falud határában megtölteni. Hangzott a válasz. A férfi fütyörészve, megkönnyebbülve továbbvándorolt. Csak faluja határától vitte terhét. Van, aki ragaszkodik bánatterhéhez és van, aki megszabadul tőle.
Sadness-causing excluding behavior has aims. - A bánatot okozó kirekesztő magatartásnak céljai vannak.
szerkesztés- Excluding behavior provides sources. – Such as food, territory, hierarchy etc. All of this is granted for relatives by chasing away strangers. – Excluding mentally ill people, prevent their reproduction defending the healthy descendants in the future. – The infectious patient with life-threatening disease is isolated. Infectious diseases are plague, cholera, AIDS.
A kirekesztő magatartás erőforrást biztosít. Ilyen az élelem, terület, rangsor, stb. Mindezt rokonok számára biztosítva. Idegenek elűzésével.
Az elmebeteg kirekesztése szaporodását gátolja a jövendő egészséges utódok védelmében.
Az életveszélyes fertőzőbeteget a csoport egészségvédelme miatt karanténba zárják. Ilyen fertőzőbetegség például a pestis, kolera, AIDS.
Proverbs help when one feels blue. - Segítenek a közmondások bánat esetén.
szerkesztés- What hurts, that teaches. (Sadness teaches to see and understand important things.) – It is easy to wound someone, but it is hard to heel it. (It is easier to cause sadness than making it forgotten.) – Even if a scar heels, its spot will always be there. (One can not forget sorrow.) – After a storm comes a calm. (Success and failure – periodically- is the part of our life.) – Pain is inevitable. Suffer is the matter of choice. (We can get rid of our sorrows.) – Heal with the air of the dog that bit you. (If you did not succeed, try again on a similar field!) – As you make your bed, you must lie upon it. (We can persuade our fate by behavior and deeds.)
Ami fáj, az nevel. (A bánat tanít meglátni, megérteni fontos dolgokat.)
Könnyű sebet ejteni, de nehéz gyógyítani. (Könnyebb bánatot okozni, mint feledtetni.)
Ha begyógyul is a seb, megmarad a helye. (Nem felejti bánatát.)
Borúra derű, derűre ború jön. (A siker és kudarc – váltakozva - életünk része.)
A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga. (Bánat terheinktől megszabadulhatunk.)
Kutyaharapást szőrivel gyógyítsd! (Ha nem sikerült, próbáld újra hasonló területen!)
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. (Sorsunkat viselkedésünkkel, tetteinkkel befolyásoljuk.)
General sorrow-management through mental school exercises with questions and answers. - Bánatkezelést általánosan segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés
- How can we manage sorrow? It is worth answering the questions. – What kind of sorrow do we hide? That I have no strength to face with? Can you give a personal example? – Is it worth facing my sorrow? Does it help me confess that it hurts? (Pain teaches. Who faces honestly can conquer over it. Can get rid of it with the help of special techniques.) Can you give a personal example? – How do I reduce the pain of my sorrow? (With sources of happiness, solace, successes in other fields, inspiring tasks, mourning techniques.) Can you give a personal example? – How can I avoid being excluded? (By revealing and ceasing totally or partially the causes and invoking marks. With cheerful, joking behavior, attention-diverting attitude.)
A bánatot hogyan kezelhetjük? Érdemes a kérdésekre válaszolni.
Milyen az a fájdalom, amit eltitkolunk? Amivel nincs erőnk szembenézni? Tudsz személyes példát mondani?
Érdemes szembenézni a bánatommal? Segít őszintén bevallani, hogy fáj? (A fájdalom nevel. Aki őszintén szembenéz, legyőzheti. Megszabadulhat tőle bánatűző technikákkal.) Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan csökkentem a bánatom fájdalmát? Örömforrásokkal (kiskutya, zene, filmek, játék, stb.) vigasztalással. Más területen sikerekkel. Felemelő feladatokkal, gyásztechnikákkal. Tudsz személyes példát mondani?
Hogyan tudom elkerülni a kirekesztést? (Az okok, felhívó jegyek feltárásával, részben vagy egészben történő megszüntetésével. Derűs, viccelődő, figyelemelterelő viselkedéssel.)
Personal sorrow-management through mental school exercises with questions and answers. - Egyedi bánatkezelést segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés
- During separation from parents, if parents do not help, what gives relief? Why is it good if I am independent? (Because I can be independent. I can protect myself.) Can you give a personal example? – At a divorce how can one be protected from the sorrow coming from separation? (With strengthening self-respect. With a new, successful relationship.) Understanding the behavior that led to divorce. (Such as the commands of instincts, for example searching for new excitements, different values and interests, male-female behavior disfunctions.) – How can one be protected against sorrow coming from failure? What is the cause of my inefficiency? I want too much. I do not prepare effectively. Or I am not single-minded, persistent. In what other field could you be more effective? – How can I protect myself against sorrow coming from loneliness? How can I be the friend of mine? ( I consult about everything with myself. Self-love, self-respect, self-indulgence, self-couraging is important.) What is a dog or the love of plants good for? (It fades loneliness. A family member who needs taking care of.) What are tasks good for? (They give strength and results. They develop us.) How should I find good tasks? (It can be found in the fields of self-improvement. In uprising, useful, helping, creative, happiness-giving fields.)
Gyermekkori leválásnál, ha a szülők már nem segítenek, mi vigasztalhat?
- Miért jó, ha önálló vagyok? (Mert önellátó tudok lenni. Meg tudom védeni magam.) Tudsz személyes példát mondani?
- Párkapcsolati válásnál, hogyan lehet védekezni a válásból eredő bánat ellen? (Önbecsülés erősítésével. Új sikeres párkapcsolattal.) Válást okozó viselkedés megértésével. (Ilyenek az ösztönvágyak parancsai, például az új izgalmak keresése, eltérő értékrendek és érdekek, férfi - női viselkedés zavarok.)
Kudarcélményből eredő bánat ellen, hogyan lehet védekezni?
Mi az eredménytelenségem oka? Túl sokat akarok. Nem készülök fel hatékonyan. Vagy. Mert nem vagyok céltudatos, kitartó. Milyen más területen lennék eredményesebb?
Magányból eredő bánat ellen, hogyan lehet védekezni? Hogyan lehetek önmagam legjobb barátja? (Megbeszélek mindent magammal. Önmagunk szeretete, elismerése, kényeztetése, biztatása fontos.)
Mire jó egy kiskutya, növények szeretete? (Magányt feloldó érzelmi barát. Gondoskodási feladatot adó családtag.)
Mire jók a feladatok? (Erőt, eredményt adnak, fejlesztenek.) Hogyan találjak jó feladatokat? (Önfejlesztő, felemelő, hasznos, segítő, alkotó, örömöt adó területeken kell keresni.)
What is happiness like? - Milyen a boldogság?
szerkesztés
- Our instinct program rewards us with „sweet-taste” delight, happiness if our desires fulfill. The scale of „sweet-taste” increases by the importance of the cause. It rewards the chalorie-rich foods, love, child-birth with the strongest sweet-taste. Happinnes based on desires is a passing status. It is hard to live without happiness. Happiness based on calmness is long-lasting. We can reach it by giving up on our dreams and searching for internal harmony.
Az ösztönprogramunk „édes ízű” örömmel, boldogsággal, oldottsággal jutalmaz, ha a vágyaink teljesülnek. Fontosságtól függően emelkedik az édes érzés mértéke. Legerősebb édes ízzel a kalóriadús ételt, szerelmet, gyermekszülést jutalmazza. A vágyakon alapuló boldogság múló állapot. Boldogság nélkül nehéz élni. A nyugalmon alapuló boldogság tartós. Vágyainkról történő lemondással, belső harmóniakereséssel érjük el.
The proverbs helping to search for happiness teach us. - A boldogságkeresést segítő közmondások tanítanak.
szerkesztés- For example: - There are two ways to happiness. If we reduce our desires and expand our possibilities. (That is, modesty and endeavour helps.) – Every soil can feed some flower. Every day has its pleasure. Teach your eyes to see them. (That is, be happy for the present.) – He Who has a good heart is cheered up by the sight of other’s delight. (That is, good-will helps.) – Many people let the little delights of life go, as they wait for the big happiness. (That is, let us not expect big things.) – The ability of cheerfulness – is the big ability of life. (That is, let us have the zest of life.) – Leave time for fun, that is the music of the soul! (That is, fun makes you happy.) – There is no happiness without the peace of soul. (That is, harmony helps.)
Például:
A boldogsághoz két út vezet. Csökkentjük a vágyainkat, növeljük lehetőségeinket. (Vagyis, a szerénység és az igyekezet segít.)
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Vagyis, tudj örülni a jelennek.)
Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi. (Vagyis, a jóindulat segít.) - Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják. (Vagyis, ne tegyük túl magasra a boldogság mércéjét.)
Az öröm képessége – az életrevalóság nagy képessége. (Vagyis, legyen életörömünk.) Szakíts időt a vidámságra, ez a lélek zenéje! (Vagyis, a vidámság boldoggá tesz.)
A lélek békéje nélkül nincs boldogság. (Vagyis, a harmónia segít.)
What is internal balance? - Mi a belső egyensúly?
szerkesztés
- Internal balance is harmony and peace. Harmony in the function of body and soul. Peace with our internal and outer environment. Freed weelbeing and calmness. – Internal balance can be tilted by our desires. To regain the balance of the soul is crucial. It requires massive knowledge. Long-lasting internal balance is rare. Its characteristics are the impertubable tranquility and calmness. To reach this we have to give up on our dreams. Destroying dreams is very hard. It is unreachable for masses in their lives. The controlling system of the nature is the part of our body. They say, some people managed to do. There are no desires in total freedom for example in the interest of staying alive, reproduction. Desires do not give guidance. There is no happiness, delight, sadness, sorrow. There are no emotions at all. There are no interests and there is no time. Despite mental freedom do exists. Unlimited cognition and thinking. Internal balance and calmness.
A belső egyensúly harmónia és béke. Harmónia a test és lélek működésében. Béke külső-belső környezetünkkel. Felszabadult közérzet és nyugalom.
A belső egyensúly felborulhat a vágyaink miatt. A lelki egyensúly visszanyerése létfontosságú. Komoly tudást igényel. A tartós lelki egyensúly ritka. Jellemzi a rendíthetetlen nyugalom és békesség. Ehhez vágyainkról le kell mondanunk. A vágyak megsemmisítése nagyon nehéz. Tömegek számára elérhetetlen életükben. A természeti vágyak rendszere része a testünknek. Beszélik, hogy pár embernek sikerült.
A teljes szabadságban nincsenek vágyak például életben maradás, szaporodás érdekében. A vágyak nem irányítanak. Nincs boldogság, öröm, szomorúság, bánat. Semmilyen érzelem nincs. Nincs semmilyen érdek és idő. Létezik viszont a szellemi szabadság. A korlátlan megismerés és gondolkodás. Belső egyensúly és nyugalom.
How our desires give commands? - A vágyaink hogyan parancsolnak?
szerkesztés- There is a controll centre inside us. It rewards us with tastes when desires fulfill. Victory, success is sweet-tasted. Failure is bitter-tasted. Emotions are grounded by desire-interests. According to the controll of sweet and bitter taste. Such interests are rank, territory, prey, reproduction. They boost performance for applying short-tempered emotions. Such as hate, murderous inclination, cruelty, selfishness. It can be useful to suppress inclinations of doing harm. Voracity, smoking cause illnesses. Impetous behavior makes one a criminal. – Harmonic feelings are cooperative and peaceful, benign, understanding, helpful, recipient. – They controll desires even from outside. Generally for benefit or power. Commercials raise desire of shopping. Media shocks us with violence and sex. Politics makes promises, incites and generates fear.
Létezik bennünk egy irányító központ. Vágyak teljesülésénél ízzel jutalmaz. A győzelem, érvényesülés édes ízű. A sikertelenségnek keserű az íze.
Vágyérdekek alapozzák meg az érzelmeket. Édes és keserű íz irányítása alapján. Ilyen érdek a rangsor, terület, zsákmányszerzés, szaporodás. Teljesítményfokozóak az indulatos érzelmek érvényesülésért. Ilyen a gyűlölet, gyilkos hajlamok, kegyetlenség, önzés. A kárt okozó vágyak elfojtása hasznos lehet. A falánkság, a dohányzás betegséget okoz. Az indulatos viselkedésvágy bűnözővé tesz.
A vágyakat kívülről is irányítják. Általában nyereségért, hatalomért. A reklámok vásárlási lázat keltenek. A média erőszakkal, szexszel figyelmet sokkol. A politika ígérget, uszít és félelmet gerjeszt.
A harmonikus érzelmek együttműködőek, békések. Jóindulatúak, megértőek, segítőkészek, befogadóak.
Mental school exercise with questions and answers for helping to reach internal balance. - Belső egyensúly elérését segítő szellemi iskolagyakorlat kérdéssel és válaszadással.
szerkesztés- After success or failure we are thrown off our balance. How shall we regain our internal balance? (Using experience we turn towards the future.) – How shall we strenghten our internal balance? (It is important to love ourselves in a critical way. Self-respect is also a crucial thing. Brave, uprising tasks make us strong.) – How does life wisdom help our internal balance? (Cause – effect life wisdoms make us prescient, peaceful, understanding and calm.) – How shall I accept the world the way it is? (With life wisdom.) – What creates impertubable internal balance? (Pursuing harmonic wellbeing. Using bening forces. Life wisdom. Controlling or giving up on desires. Rising above failure and happiness.) Proverbs teach. It is easier to fulfill a hundred secular desires than giving up on one. When the wise points at the Moon the fool just sees his finger. To see things in its roots, that is why wisdom is needed. There are people whose speaking is like stabbing with a dagger, but the words of wise people are medicine.
- Siker és kudarcélmények után kibillenünk. Hogyan nyerjük vissza belső egyensúlyunkat? (A tapasztalatokat beépítve a jövőnk felé fordulunk.)
- Hogyan erősítsük belső egyensúlyunkat? (Önmagunk önkritikus szeretete fontos. Önmagunk becsülése, biztatása szintén. A bátor, felemelő feladatvállalás erősít.)
- Az életbölcselet hogyan segíti belső egyensúlyunkat? (Ok – okozati életbölcsességek előrelátóvá, békéssé, megértővé, nyugodttá tesznek)
- Hogyan fogadjam el a világot olyannak amilyen? (Életbölcsességgel.)
- Mi teremt rendíthetetlen, belső egyensúlyt? (Harmonikus közérzetre törekvés. Jóindulatú erők használata. Életbölcsesség. A vágyak ellenőrzése vagy elvetése. A kudarc és boldogság fölé emelkedés.)
A közmondások tanítanak.
- Könnyebb száz világi vágyat teljesíteni, mint egyről lemondani.
- Amikor a bölcs a holdra mutat, a féleszű csak az ujját látja.
- Csírájukban meglátni a dolgokat, ahhoz kell bölcsesség.
- Van olyan, akinek a beszéde hasonlít a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek szava orvosság.
Source providing rivalry and self-defense - Az erőforrást biztosító vetélkedés és önvédelem
szerkesztésWhy we need resource securing self-defense? - Miért kell az erőforrást biztosító önvédelem?
szerkesztés- Providing our needs is crucial. We die of hunger without food. Without housing, job, or companions our life is miserable. Someone is mighty, someone is oppressed. Someone is wealthy, someone is poor. Someone is loved, someone is lonely. All of this depend on the success of rivalry culture. Gaining resource is self-defense combined with necessary effective behavior. So the rank-, territory-, prey-, possession-, partner- and successor gaining and defending behaviors are equivalent with this attitude. Matching proverbs. It is not important where you are from but where you are heading to. (Even a poor person can become wealthy). It is never too late to learn. (One can always develop.)
A szükségletek biztosítása létfontosságú. Élelem nélkül éhen halunk. Lakás, munka nélkül, magányosan, nyomorúságos az életünk.
Ki hatalmas, ki elnyomott. Ki gazdag, ki szegény. Ki szeretett, ki magányos. Mindez a vetélkedéskultúra eredményességétől függ. Az erőforrásszerzés szükségszerű hatékony viselkedéssel járó önvédelem. Ilyen a rangsort-, területet-, zsákmányt-, birtokot-, partnert-, utódot szerző és védő magatartás.
Ideillő közmondások. Nem az a lényeg, honnan jössz, hanem az, hogy hová tartasz. (Szegényből is lehet gazdag.) Tanulni sohasem késő. (Mindig lehet fejlődni.)
What kind of sources exist? - Milyen erőforrások vannak?
szerkesztés- Resource is a good ranking, territory, possession, partner and descendant. – Gaining a good rank provides benefits in school, in salary, in public life, in family, in relationships. – Gaining territory gives housing and jobs. – Gaining possession gives money, wealth. – The rivalry in mate choice provides a partner. The aim of child birth is to circumvent death. The child preserves the characteristics of the parents even after their death. Giving life is the primary aim of the love desires for couples. – Educating makes the child successful, and later the separation makes the child independent. This time it is not the parents who support the child. The parent just helps limitedly.
Erőforrás a jó rangsor, terület, birtok, partner és utód. A rangsorszerzés előnyöket biztosít. Iskolában, munkahelyi jövedelemben, közéletben, családban, párkapcsolatban. A területszerzés lakást, munkahelyet ad. A birtokszerzés pénzre, vagyonra tesz szert. A párválasztói vetélkedés partnert biztosít. A gyermekszülés célja a halál kijátszása. A gyermek őrzi szülei tulajdonságait. Szülei halála után is. Az életadás vágya a pároknál a szerelmi vágy igazi célja. A nevelés sikeressé teszi, majd a későbbi elválasztás önállóságra kényszeríti a gyermeket. Ilyenkor már nem a szülő tartja el. A szülő csak korlátozottan segít.
What typifies rivalry? - Mi jellemzi a vetélkedést?
szerkesztés- There is, no harm done during peaceful rivalry. For example we can get money by trading and not by violence. During peaceful rivalry the aim is also to gain and to keep resources. The loser can be dispossessed. – During offensive rivalry the threat and causing injuries is a diverting behavior. Gaining and defending resources is the real aim. – Rivalries have important self-defense fields. Health-protection against accidents, illnesses. Mental self-defense for the proper lifestyle. Resource-protecting self-defense for providing resources. Physical self-defense in case of an assault.
Békés vetélkedésnél nincs sérülésokozás. Például kereskedelemmel és nem erőszakkal jutunk pénzhez. Békés vetélkedésnél is az erőforrás megszerzése és megvédése a cél. A vesztes itt is kisemmizett lehet.
A támadó vetélkedésnél a fenyegetés, sérülésokozás elterelő viselkedés. Erőforrásszerzés - védés a valódi cél.
A vetélkedéseknek vannak fontos önvédelmi területei. Egészségvédelem a balesetekkel, betegségekkel szemben. Szellemi önvédelem helyes életmódért. Erőforrás védő önvédelem erőforrások biztosításáért. Testi önvédelem támadó ellen.
What are the two main goals of rivalries for resources? - Mi az erőforrásokért folyó vetélkedés két fő célja?
szerkesztés- Staying alive, establishing and defending a family. – The cause of rivalries is that there is not enough resource for everyone (money, food, drinking water, housing, clothing, partner). This generates an urge for rivalry. It is hard to stay alive in nature. Violence is a performance-enhancing attitude. „Take it on the right of the stronger one.” This is the survivor command of animal life. – In human civilised societies the command of „Live and let live.” is the aim and cultured cooperation is successful. – At the same time destroying the environment and the wars indicate violence. Many times we are selfish and short-tempered. – According to scientists we still have a long way to go. Mankind is reckoned as a culture-building animal.
Az életben maradás, család létrehozása és védelme. A vetélkedések oka, hogy nincs elég erőforrás mindenki számára (pénz, élelem, ivóvíz, lakóhely, ruházat, partner). Ez vetélkedési kényszert hoz létre.
A természetben az életben maradás nehéz. Az erőszak teljesítményfokozó viselkedés. „Vedd el az erősebb jogán.” Ez az állatvilág túlélési törvénye.
Az emberi civilizált társadalmakban az „Élni és élni hagyni” törvénye a cél és a kulturált együttműködés sikeres. Ugyanakkor a természetrombolás, háború erőszakot is jelez. Sokszor vagyunk önzőek, indulatosak. A tudósok szerint még fejlődnünk kell. Az embert kultúrát építő állatnak tartják.
Are conflicts of interests regular? - Törvényszerű a sok érdekütközés?
szerkesztés- Yes, because not everybody can be boss, wealthy, satisfied. – That is why conciliation is important. Limiting harmful emotions. In case of offense to interests cool-headed attitude is efficient. – Offense to interests can be prevented. We can avoid conflict by behavior knowledge. We must foresee the breach of interests. As the proverb says: „It’ no use crying over spilt milk.” „A late repentance is a dogs idea.” – The cause of the conflict can be misunderstanding, different values or thinking. Conflict of interests causes tensions. Disrespectful behavior is irritating. – Conflicts can be managed by proper attitude. – Agressively. Do as I want. – Indulgently. Let everything be as you wish. – Sweeping under the carpet. Nothing bad happened. – Compromisingly. I give way to you, you give way to me. – Problem solvingly. Solves the cause of the strain. – Solving the situation depends on the power relations and possibilities. Sympathy also helps to solve the situation. „Put yourself in my place.” – Many times conflicts are inevitable. If you manage it the right way they serve development in keeping in touch and self-development.
Igen, mert nem lehet mindenki főnök, gazdag, jóllakott. - Ezért fontos a békéltetés. Az ártalmas indulatok korlátozása. Érdeksérelemnél a higgadt viselkedés eredményes.
Az érdeksérelem megelőzése lehetséges. Viselkedésismeret alapján elkerülhetjük az érdekütközést. Előre kell látnunk az érdeksértéseket. Mert ahogyan a közmondás mondja: „Eső után köpönyeg.” „Késő bánat eb gondolat.”
Összetűzés oka lehet a félreértés, eltérő értékrend vagy gondolkodás. Az érdekellentét is feszültséget szül. A tiszteletlen viselkedés ingerlő.
A feszültségeket kezelhetjük megfelelő hozzáállással.
- Erőszakosan. Az van, amit én akarok.
- Engedékenyen. Legyen, ahogy akarod.
- Szőnyeg alá söprően. Nem történt semmi baj.
- Kiegyezően. Én engedek, de te is.
- Probléma megoldóan. A feszültség okát megoldja.
Az erőviszonyoktól, lehetőségektől függ a helyzetmegoldás. Az együttérzés is segíti a megoldást. „Képzeld magad a helyembe!” - A konfliktusok sokszor kikerülhetetlenek. Ha jól kezeljük, a fejlődést szolgálják kapcsolattartásban, önfejlődésben.
How do we fight in case of divorce or unemployment? - Hogyan küzdünk válásnál vagy munkanélküliségnél?
szerkesztés- In such cases conflicts of interests can accumulate and there is a simultaneous rivalry for prey, possession, partner, descendant. It strenghtens offensive behavior inclinations. – Attitude is offensive in case of privation as well. There is peaceful rivalry in case of well-being.
Ilyenkor halmozódhatnak az érdeksérelmek és zsákmányért, birtokért, partnerért, utódért sokszor egyszerre megy a vetélkedés. Ez felerősíti a támadó viselkedés hajlamokat. Támadóak a viselkedések nyomor esetén is. Békésen vetélkedők jólét esetén.
What kind of rivalry needs are there and how they follow each other? - Milyen vetélkedési szükségletek vannak, és hogyan követik egymást?
szerkesztés- The first is providing the vital needs such as to fulfill hunger and thirst. – Then safety need is constancy, danger-free area, storage. The need for development slightly contradicts this. Change goes together with risk and danger. – The need of love is to be accepted. - The need of esteem is to be acknowledged. – The need of cognition is to understand and get to know. – The need of sense of beauty is tidiness, symmetry. – The need of self-realization is the reach of self-fulfillment. Unfolding talents, and its success. – At a young age the aim is to learn the rivalry. – As an adult the aim is to apply rivalry for self-preservation, starting a family and raising descendants. – At an old age the aim is life-sustainment rivalry.
- Első a létszükséglet az éhség, szomjúság kielégítése.
- Utána biztonsági szükséglet az állandóság, veszélymentesség, raktározás. Ennek a fejlődés szükséglete némileg ellentmond. Hiszen a változás kockázattal, veszélyekkel jár.
- A szeretet szükséglete, befogadottnak lenni.
- A megbecsülés szükséglete elismertnek lenni.
- A megismerés szükséglete érteni, megismerni.
- A szépérzék szükséglete a rend, szimmetria.
- Az önmegvalósítási szükséglete az önkiteljesítés elérése. Tehetségek kibontakoztatása, eredményessége.
Fiatalon vetélkedés tanulása a cél. - Felnőttként vetélkedés alkalmazása a cél. Önfenntartás, családalapítás, utódnevelés érdekében. - Idősként létfenntartó vetélkedés a cél.
What rivalry partial goals are worth planning? - Milyen vetélkedési részcélokat érdemes megtervezni?
szerkesztés- Professional, literac ranking goals give base. A good skilled-worker or a doctor is an attractive personality because they provide housing, income, well-being for their future family. It is a possibility to start a family. – The aim of the mate choice is to find a good partner. – Parental aims grant childbirth. – Educational goals prepare descendants for a successful life.
A szakmai, műveltségi rangsorcélok alapoznak. A jó szakmunkás, orvos, vonzó személyiség, mert lakást, jövedelmet, közéletet biztosítanak későbbi családjuknak. Lehetőséget családalapításra.
A párválasztás célja a jó partner keresése. A szülői célok a gyermekáldást biztosítják. A nevelési célok az utódokat készíti fel a sikeres életre.
Peaceful rivalry is taught even by proverbs. - A békés vetélkedést közmondás is tanítja.
szerkesztés- It is beneficiary: - A calm river has banks covered by flowers. (That is, in peace one can develop, prosper.) – You can have your cake and eat it. (That is, both satisfied.) It is necessary that: - Total peace is a rare bird in the world. (That is, conflicts of interests are inevitable. – Who wants to fight can easily find a rod. (That is, who wants to attack finds cause and tools for it.) – Even the enemy wants peace. (That is, the enemy is afflicted by the war as well.) – Peace is medicine, quarrel is poison. (Peace is calmness, quarrel is stress.) Advice for behavior: Do not do harm, you will be not harmed either. (Who does not offend interests, will be left alone.) – The smart one yields and the fool suffers. (That is, it is more useful to cooperate than being stubborn.) – There are advice for conflict managing as well: - More to accomplish with brain than brawn. (That is, we can go way too far with thinking, than with struggling.) – Nice words make peace between enemies. (That is, the proper attitude brings peace.) – They buried the hatchet. (That is, they made peace.)
Előnyös hogy:
Békés folyónak virágos a partja. (Vagyis, békében lehet fejlődni, gyarapodni.)
A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. (Vagyis, mindketten jól járnak.) Törvényszerű, hogy:
A teljes béke ritka madár a világon. (Vagyis, az érdeksérelmek elkerülhetetlenek.)
Aki veszekedni akar, könnyen talál botot. (Vagyis, aki támadni akar, okot, eszközt talál hozzá.)
Békét kíván az ellenség is. (Vagyis, a háború az ellenséget is sújtja.) - A béke orvosság, a civódás méreg. (A béke nyugalom, a veszekedés feszültség.)
Viselkedés tanács, hogy:
Ne bánts, nem bántanak! (Aki nem sért érdeket, békén hagyják.)
Okos enged, szamár szenved. (Vagyis, a makacsságnál hasznosabb az együttműködés.)
Konfliktuskezelő tanács is van:
Többet ésszel, mint erővel. (Vagyis, gondolkodva többre jutunk, mint csak erőlködve.)
A szép szó az ellenséget is kibékíti. (Vagyis, a megfelelő magatartás békítő hatású.)
Elásták a csatabárdot. (Vagyis, kibékültek.)
The assaulting rivalry is described by proverbs. - A támadó vetélkedést közmondás ismerteti.
szerkesztés
- It is beneficiary that: Nothing ventured nothing gained. Fortune favours the brave. (That is, it is profiting to initiate or to risk.) It is necessary that: Even the best man can not live in peace always. (That is conflicts of interests are necessary.) – Sow the wind, reap the whirlwind. (That is, picking at somebody can bring dash.) – Barking dogs seldom bite. (That is, it is just a threat, not a deed.) – During fighting, truth fading. (That is, anger sweeps away cool-headed reasoning.) Advice for behavior: - Measure twice, cut once. (That is, think before attack.) Characteristics of behavior: - He shows his true colours. (That is, shows his real intentions.) – Tit for tat. (That is, gets revenge.)
Előnyös hogy:
- Aki mer, az nyer. Bátraké a szerencse. (Vagyis, nyereséggel jár kezdeményezni, kockáztatni.)
Törvényszerű, hogy:
- A legjobb ember sem élhet mindig békében. (Vagyis, az érdeksértések törvényszerűek.)
- Aki szelet vet, vihart arat. (Vagyis, a piszkálódás, nagy ellenindulatot szabadíthat fel.)
- Amelyik kutya ugat, az nem harap. (Vagyis, csak fenyeget, de nem cselekszik.)
- Verekedés közt elvész az igazság. (Vagyis, az indulatok elsöprik a higgadt érvelést.)
Viselkedés tanács:
- Kétszer mérj, egyszer vágj. (Vagyis, meggondoltan támadj!)
Viselkedésjellemzők:
Kimutatja a foga fehérjét. (Vagyis, megmutatja valódi szándékait.)
Szemet szemért, fogat fogért. (Vagyis, bosszút áll.)
Why is it good to be at the top of the hierarchy? - Mért jó rangsor elsőnek lenni?
szerkesztés
- The leader of the rank gets a lot of acknowledgement and allowance. For example he distributes resources, that is why the leading power coming with ranking is important. – Power also can be ensured by cruelty and fear. At oppressive hierarchy leading is cruel. Even now slavery, dictatures, fake democracy. Merciless leaders usually fail. – Helping hierarchy is supportive. The leader serves his group. He is followed because of his abilities and good-will. The group defends the good leader. – Hierarchy is a power connection. The stronger controlls the weaker. – Concerning people the ranking connection is circular. The master is surrounded by heads of departures. Heads of departures are surrounded by inferiors. Instructions come from above to the lower ones.
A rangsort vezető sok elismerést és kedvezményt kap. Például ő osztja el az erőforrásokat, ezért a rangsorral járó irányítói hatalom fontos.
Hatalmat a kegyetlenség és a félelem is biztosít. Az elnyomó rangsornál kegyetlen az irányítás. Jelenleg is van rabszolgasors, hatalmi hűbérrendszer, diktatúrák, áldemokráciák. A kegyetlen vezérek sokszor elbuknak. A segítő rangsor egymást támogató. Az ilyen rangsorvezető a csapatát szolgálja. A képességei és jóindulata miatt követik. A közösség védi a jó vezetőt.
A rangsor hatalmi kapcsolat. Az erősebb irányítja a gyengébb képességűt. Az embereknél körkörös a rangsorkapcsolat. Az igazgatót osztályvezetők veszik körül. Az osztályvezetőket a beosztottak. Az utasítások felülről lefelé irányulnak.
What is peaceful and assaulting hierarchy rivalry like? - Milyen a békés és támadó rangsorvetélkedés?
szerkesztés- Peaceful hierarchy rivalry is harmless. It demonstrates leader abilities. Such as sturdiness, ability for cooperation. Compassionate, industrious, personality with talented abilities. From the bottom of the hierarchy we can rise with single-minded learning. In a new group everyone has to fight for his position. – Unprincipled rivalry is defamation. At a cunning rivalry they offer a swap position. In case of agreement they can avoid ranking rivalry. – Assaulting rivalry is threatening, harmful. Harm avoiding behavior is threatening, blackmailing. Fighting, killing are harmful. – At rivalry ranking the inclination for fights raises. Rivalries with similar power extend in time. Amond them the assaulting behavior occurs four times more. It already disturbs the operation of the group. – Pretenders to the throne attack constatly.
A békés rangsorvetélkedés sérülés nélküli. Vezetői képességeket bizonyít. Ilyen a határozottság, kapcsolatteremtő készség. Az együttérző, szorgalmas, tehetséges képességű személyiség. A rangsor aljáról céltudatos tanulással felemelkedhetünk. Az új közösségben is meg kell küzdeni a rangsorhelyekért. Jellemtelen vetélkedés a lejáratás, rágalmazás. Ravasz vetélkedésnél cserebeosztást kínálnak fel. Beleegyezésnél elkerülik a rangsorvédő küzdelmet.
A támadó rangsorvetélkedés fenyegető, sérülést okozó. Sérülést elkerülő a fenyegetés, zsarolás. Sérülést okozó a verekedés, gyilkosság. A rangsorvetélkedésnél a csoport támadókedve emelkedik. Egyenlő erejű vetélytársaknál elnyúlik a rangsorharc. Közöttük négyszeresére nő a támadó viselkedés. Ez már zavarja a csoport működését. A trónkövetelők pedig folyamatosan támadnak.
What is group hierarchy-rivalry like? - Milyen a csoportos rangsorvetélkedés?
szerkesztés- Hierarchy rivalry is for resources. Between and inside groups. The regularities of hierarchy rivalry impact. In groups in order to protect resources they exclude. One is distinguished by kinship, nationality, colour of skin. Policitical knowledge can help in ranking rivalry. For example in federal fields, or fields operated in secret. – Group-psychology knowledge is important. It can give answers to specific details concerning cohesive force and permeable capability of the group. Leadership theory and system theory gives power-controlling knowledge. They can give help on the field of dictatorial, common-decision based, or unmanaged systems. – Sociological and sociobiological knowledge analyze. They can give instructions in the field of forming and deveoping behavior. – Folk wisdoms impart observations. Such proverbs and sayings.
A hatalmi rangsorharc erőforrásokért folyik. Csoportok között és csoporton belül is. A rangsorharc törvényszerűségei hatnak. Csoportoknál erőforrásvédés érdekében kirekesztenek. Rokonság, hazafiság, nemzeti hovatartozás, bőrszín alapján megkülönböztetnek.
A politikai ismeretek segítséget nyújthatnak a csoportos rangsorküzdelemben. Például szövetségi, szembenállási, titokban működő területeken. A csoport-pszichológiai ismeretek fontosak. A csoport összetartó erejének, átengedő képességének jellemzőire adhatnak válaszokat. A vezetéselmélet, rendszerelmélet hatalomirányító ismereteket ad. A parancsuralmi, közös döntésen alapuló, irányítás nélküli rendszerek területén adhatnak segítséget. A szociológiai és szociobiológia ismeretek elemeznek. A viselkedések kialakulása, fejlődése terén adhatnak eligazítást. A népi bölcseletek megfigyeléseket közölnek. Ilyenek a közmondások, szólások.
Hierarchy-gaining and protecting proverbs. - Rangsorszerző-védő magatartás közmondások.
szerkesztés- Advantages: It is better above, than below. (That is, as a first-ranked one gets more.) – He is close to the meat pot. (That is, one gets more because of his position.) Disadvantages: He issues a certificate of poverty of himself. (That is, he is unsuitable to be first-ranked.) – Regularities: Might is right. (He who has a good position owns everything.) – Two pipers do not fit in one pub. (That is, rivals can not be together.) Advice for behavior: - If you cannot conquer somebody, befriend him. (That is, making friends with the better positioned person.) – The real leader is not followed by commands. (That is, he is looked up on because of his behavior and abilities.)
Előnyök:
- Jobb fent, mint lent. (Vagyis, rangsor elsőként több jut neki.)
- Közel van a húsos fazékhoz. (Vagyis, rangsora miatt több jut neki.)
Hátrányok:
- Szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. (Vagyis, alkalmatlan rangsorhely betöltésére.)
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát. (Vagyis, a rangsor alsó nem irányíthat.)
Törvényszerűség:
- Aki bírja, marja. (Vagyis, azé minden, aki erősebb rangsorú.)
- Két dudás egy csárdában nem fér meg. (Vagyis, vetélytársak nem férnek meg egymással.)
Viselkedéstanácsok:
Ha nem tudod legyőzni, tedd barátoddá! (Vagyis, erősebb rangsorúval összebarátkozik.)
Az igazi vezért nem parancsszóra követik. (Vagyis, a viselkedése és képességei miatt néznek fel rá.)
Why is it important to gain and to protect territory? - Miért fontos a terület szerzése védése?
szerkesztés
- We protect valuable territory even at the expense of our life. For example homeland. In your homeland there is the flat, the bungalow, workplace, school bench, playground. They are essential because they provide family raising, relaxation, food, learning.
Az értékes területet életünk árán is védjük. Ilyen például a Haza. A Hazában van a lakás, nyaraló, munkaterület, iskolapad, játszóterület. Létfontosságúak, mert a családnevelést, pihenést, élelemszerzést, tanulást biztosítják.
How can we gain, protect territory peacefully or offensively? - Hogyan lehet békésen, vagy támadóan területet szerezni, védeni?
szerkesztés– We prevent conflicts of territory with wise behavor. We pay entrance fee for entertainment territory. We pay fee for the rented home. The criminal uses fake promises to cozen the owner out of his flat. For heritage siblings set their parents against the other sibling. – Offensively the same happens by threatening, fighting, killing. – The owner of the territory is more impetous in his own territory if the offense is comitted there. That is why the boss impeaches the worker in his own office not in the working field of the worker. It is worth discussing the disputes
in our own or in neutral territory. At the same time let us give a chance to a solution with mutual advantages.
Békésen megelőzhetjük a területvitákat okos viselkedéssel. A szórakozó területért belépőjegyet váltunk. A lakhatásért albérleti díjat fizetünk. Hamis ígéretekkel forgatja ki lakásából a tulajdonost a bűnöző. Örökségért sokszor uszítják a testvérek a másik ellen a szülőket.
Ugyanez támadóan sajnos fenyegetéssel, verekedéssel, öléssel történik. A terület tulajdonosa indulatosabb a saját területén, ha ott éri sérelem. Ezért például a főnök a beosztottat saját irodájában vonja felelősségre. Nem a beosztott munkaterületén. Érdemes a saját vagy semleges területen megbeszélni a vitás ügyeket. Ugyanakkor adjunk esélyt a kölcsönös előnyökkel járó megoldásnak.
What is it like to live without an own territory? - Milyen terület nélkül élni?
szerkesztés- Homeless people die soon. The cause is the psychical stress, heat, freeze, illness. They would need a living territory and a workplace. Inhuman societies help a little. They accept that the weak fails. We can be human only by rising above our animal-like behavior. – Fights defending the workplace as intimidating stress cause limit loads to employees. Defence can be made by the power of the community. Laws can also help. Problem-solving, value-providing attitude is the most effective.
A hajléktalanok hamar meghalnak. Az ok lelki terhelés, forróság, fagy, betegség. Lakóterületre és munkahelyre lenne szükségük. Az embertelen társadalmak keveset segítenek. Elfogadják, hogy a gyenge elbukik. Csak állati viselkedésünkön felülemelkedve lehetünk emberségesek.
A munkaterületet védő harcok a munkavállalóknak félelmet keltő feszültségként határterhelést okoznak. Védekezni a közösség erejével lehet. A törvények is segíthetnek. A problémamegoldó, érdekeket biztosító viselkedés a leghatásosabb.
Territory-gaining, protecting behavior proverbs teach. - A területszerző-védő magatartás közmondások tanítanak.
szerkesztés- Attitude advice: - A lot of good people will find room even in a small place. (That is, they are benign, they do not quarrel.) Disadvantages: Bad neighbouring is a turkish curse. (That is, it is threatening if the neighbouring territory is hostile.) Regularities: My house my castle. (That is, he rules his own territory.) – A coward nation has no homeland. (That is, the coward is afraid of protecting territory so he loses it.) – Advice on behavior: The true friend lives in your heart but not in your house. (That is, the true friend does not take your territory.)
Viselkedési tanács:
- Sok jó ember kis helyen is elfér. (Vagyis, jóindulatúak, nem veszekednek.) Hátrányok:
- Rossz szomszédság, török átok. (Vagyis, fenyegető, ha a szomszéd terület ellenséges.)
Törvényszerűség:
- Az én házam az én váram. (Vagyis, a területén ő rendelkezik.)
- Gyáva népnek nincs hazája. (Vagyis, a gyáva fél védeni a területét és elveszti.)
Viselkedéstanács:
Az igaz barát a szívedben és nem a házadban él. (Vagyis, igaz barát nem veszi el a területedet)
Why possession gaining is good? - Miért jó a birtokszerzés?
szerkesztés
- Someone is wealthy, someone has nothing. Starvation and eviction especially if it endangers the children living in the family, causes an enormous stress. It is humane behavior to help people in need. In the Soviet Union the reindeer herds of the wealthy were confiscated and were distributed among the poor. They ate or sold them. The former affluent class saved money. They reproduced the animals remained. They became rich again. – The moral lesson. Food support is not enough. Successful possession gaining must be taught. Industrious, saving life is vital, because it provides food, money, spare. The solution against poverty is higher income, good educating and life purposes, personality development, saving, time managing, good relations, good lifestyle.
Ki vagyonokat birtokol, ki semmit. Az éhezés, kilakoltatás, különösen, ha a családban élő gyerekeket is veszélyezteti, nagyon erős feszültséget okoz. Emberséges viselkedés segíteni a rászorulókat. Szovjetunióban elvették a vagyonosok rénszarvasnyájait. Szétosztották a rászorulók között. Azok megették, eladták. A volt vagyonos réteg takarékoskodott. A meghagyott állatokat szaporította. Újra vagyonosok lettek. A tanulság. Nem csak élelemsegélyt kell adni. Meg kell tanítani az eredményes birtokszerzést. A szorgalmas, takarékos élet létszükséglet, mert élelmiszert, pénzt, tartalékot biztosít.
A megoldás a szegénység ellen a magasabb jövedelem, a jó tanulási és életcélok, személyiségfejlesztés, takarékosság, időbeosztás, jó kapcsolatok, jó életmód.
Is it difficult to be a helpful person? - Segítő embernek lenni nehéz?
szerkesztés- Yes, because our wishes for possessing limit us. They command selfishness. The selfish husband or wife make use of the other’s service. Make the other pay his/her bills, food. During a divorce he/she does the other one out of the fortune. Exploits the other of the heritage. – There are a lot of person in need in selfish societies. Selfishness rules on the stage of leaders. It is grabbing to pile up billions by exploiting. Among the rich, fraud and embracery is an everyday event. Among the poor eviction by the bank is also an everyday event. – What is the solution? Creating humane, cooperative societies. Fortunately we can see examples for that. The social system of the Swedish society is exemplary.
Igen, mert a birtoklási vágyaink gátolnak. Önzést parancsolnak. Az önző férj, vagy feleség kihasználja társát. Fizetteti a lakásszámláját, étkezését. Kiforgatja társát a vagyonából válásnál. Kizsákmányolja örökségéből.
Az önző társadalmakban sok a nyomorgó. Az irányítói szinten az önzés az úr. Harácsolás milliárdokat kizsákmányolással felhalmozni. A gazdagoknál a csalás, megvesztegetés mindennapos. A szegényeknél a banki kilakoltatás szintén. Mi a megoldás? Emberséges, együttműködő társadalmak, létrehozása. Szerencsére látunk ilyen példát. A svéd társadalom szociális rendszere például mintaértékű.
How did we possess in the past and today? - Hogyan birtokoltunk régen és ma?
szerkesztés- People hunted with peaceful cooperation in prehistoric times. Hunting and collecting provided food. They ate in order of importance. At first the leading tribe chief and the wizard. After them the hunters who obtained the food. Followed by the children who were the future. After them women. At the end the old. During famine times they starved to death soon. – Today making money provides necessary means of life. For money we can buy food, possessions. Working gives income. We are paid in order of importance. Prehistoric sequence did not change much. – Today the life of old people more or less is helped by their pension.
Békés együttműködéssel vadásztak az őskorban. A vadászat és gyűjtögetés biztosította az élelmet. Fontossági sorrend szerint ettek. Elsőként a vezető törzsfőnök és varázsló. Ezután az élelmet szerző vadászok. Utánuk a jövőt biztosító gyerekek. Majd a nők. Végén az öregek. Ínséges időkben ők hamar éhen haltak. - Ma a pénzszerzés biztosítja a létszükségleteket. Pénzen vehetünk élelmet, birtoktárgyakat. A munkavégzés jövedelmet ad. Fontossági sorrend szerint fizetnek. Az őskori sorrend sokat nem változott. Ma az idősek életét többé-kevésbé, segíti nyugdíjuk.
What is the difference between prey and possession? - Mi a különbség zsákmány és birtok között?
szerkesztés- Looting is robbery, assault. In case of valuable assets its chance is big. So does in case of a lot of money. Mainly, if the risk of taking away is little. Boastful behavior is not advisable. Modest behavior is favorable. It is important to take care of our valuables. In case of overpower our security is the first. It is not worth resisting. This time denouncing of the attacker can help. Signing risk can be deterrent. Such as threat, call for help, resist. – Possession gaining is salary payment, heritage. If it is valuable it is defended or claimed menacingly. Interest reconciliation, honest attitude is peacemaking. It is peaceful to obey laws during agreement.
Zsákmányszerzés a rablás, támadás. Értékes tárgyaknál nagy az esélye. Sok pénz esetén szintén. Főleg ha az elvétel kockázata kicsi. Nem ajánlatos a dicsekvő viselkedés. Előnyös a szerény viselkedés. Fontos, hogy vigyázzunk értéktárgyainkra. Túlerő esetén első a biztonságunk. Nem éri meg ellenállni. Ilyenkor a támadó feljelentése segíthet. Kockázat bejelzése riasztóan hathat. Ilyen a fenyegetés, segítségért kiáltás, ellenállás.
Birtokszerzés a bérkifizetés, örökség. Érték esetén fenyegetően követelik, védik. Békéltető az érdekegyeztető, becsületes viselkedés. Békés a törvények betartása megegyezésnél.
How can someone pull money with swindle? - Hogyan lehet szélhámossággal pénzhez jutni?
szerkesztés- Someone can pull money by diverting attention. – Commercials bring business profit. It builds upon our wish to possess and reaches it with sales. Buying a lot ot of things at a cheap price. – Proving standing-out is a desire. Obtaining an expensive item proves wealth. He can buy it. – At tabloids readers are gained by shocking attention. Gossip, private life about generally known people. – In films violence and porn is attention-shocking. The viewer watches survival and reproduction. This ensures views. It replaces the talented creation. – For valuable assets, fake promises. This is the method of swindlers. They make their victim decide quickly. So it walks into the trap rashly. – Bribery is successful. It gives an advantage at getting public money. At state public orders, tenders. There are many bribery cases, though honest businessmen also exist.
Figyelem félrevezetésével is lehet pénzhez jutni.
Üzleti hasznot hoz a reklám. Birtoklási vágyakra épít.
Vásárlási akciókkal éri el. Olcsón sok mindent venni – vásárlási lázat okoz.
Vágy a kimagaslás bizonyítása. Drága árucikk megszerzése gazdagságot bizonyít, mert meg tudja venni.
A bulvárlapoknál figyelemsokkolással olvasót szereznek. Pletyka, magánélet ismert emberekről.
Filmeknél az erőszak és a pornó figyelemsokkoló. Túlélést és szaporodást figyel a néző. Ez biztosítja a nézettséget. Kiváltja a tehetséges alkotás hiányát.
Értékes birtoktárgyért, hamis ígéretek. Ez a szélhámosok módszere. Gyors döntésre kényszerítik áldozataikat. Így az meggondolatlanul belesétál a csapdába.
A csaló vesztegetés eredményes. Előnyt ad közéleti közpénzek megszerzésénél, állami rendelésnél, pályázatnál. Számtalan a megvesztegetési eset, de becsületes üzletemberek is vannak.
The possession- and prey-gaining and protecting proverbs teach. - A birtok és zsákmány szerző-védő magatartás közmondások tanítanak.
szerkesztés
- Advantages: - Little and often fill the purse. (Savings give results.) – Those who search, find. (Actions give success.) – First come first served. (The resourceful person prevails.) Disadvantages: Not always that reaps who sows. (The results of his work is expropriated.) – The miser can never get enough. (The miser is always dissatisfied.) - The common horse has scars on his back. (Common use delivers stress.) – Who buys on tick, pays twice. (Owing is uneconomic.) – Without internal values, well-being leads to boredom. (Wealth without precious goals, makes us drear.) Regularities: The hand of each saint inclines towards himself. (Everybody wants his own benefit.) – What goes around comes around. (Well-being and poverty vary in life.) – Who lives in a natural way will not be poor. Who daydreams will not be rich. (Daydreaming life brings a few economical results.) Behavior advice: - Where there is nothing, it is not advisable to search. (Let us make search by possibilities.) – Don’t have too many irons in the fire. (Do not overspend!)
Előnyök:
- Sok kicsi sokra megy. (A takarékosság eredményt ad.)
- Aki keres, talál. (A cselekvés sikerrel jár.)
- Szemesnek áll a világ. (Az élelmes érvényesül.)
Hátrányok:
- Nem mindig az arat, aki vet. (Munkája eredményét kisajátítják.)
- Fösvénynek soha sincs elég. (A fösvénynek mindig elégedetlen.)
- Közös lónak túros a háta. (A közös használat feszültséget szül.)
- Ki hitelbe vásárol, kétszer fizet. (Tartozni ráfizetés.)
- Belső értékek nélkül a jólét unalomhoz vezet. (A gazdagság, nemes célok nélkül, sivárrá tesz.)
Törvényszerűség:
- Minden szentnek maga felé hajlik a keze. (Saját előnyét nézi.)
- Egyszer hopp, másszor kopp. (Az életben a jólét és szegénység váltja egymást.)
- Aki természetesen él nem lesz szegény. A ki képzeleg nem lesz gazdag. (Az álmodozó élet kevés gazdasági eredménnyel jár.)
Viselkedés tanácsok:
Ahol nincs, ott ne keress. (Lehetőségek alapján keressünk.)
Addig nyújtózz, ameddig a takaród ér. (Ne költekezz túl!)
Why partner choice is such a big happiness? - Miért olyan nagy boldogság a párválasztás?
szerkesztés
- It is settled by the reward of our desires. We fight passionately against anyone to get the Big One. – The goal of courting is conquering death, as reproduction gives descendants. Without them mankind would become extinct. – We must pay attention to the dancing fly. At courting the male became prey. The female ate him during courting. Some subspecies of males became inventive. The males gave a prey insect as a present to the females. That is why the males became victims during courting a fewer times. Later the male spinned cocoons around the gift prey. He gave it to the female. It took much time for the female to open the cocoon, so the male fly stayed alive. The male went further. He gave an empty cocoon. He fooled the female. It was still not enough. He took the cocoon to the next attempt of reproduction. Maybe, he was the progenitor of men making false marriage promises.
Ezt vágyaink jutalmazása intézi így. Vágyakozva küzdünk bárkivel a nagy Ő megszerzésért. Az udvarlás célja a halál kijátszása, mivel a szaporodás utódokat hoz létre. Nélkülük az emberiség kipusztulna.
Figyelmet érdemlő a táncos légy. A hím udvarlásnál zsákmány lett. Udvarlás közben a nőstény megette. Néhány hím alfaja találékony lett. A nőstény légynek maga helyett ajándékzsákmány rovart adott. Így ritkábban vált ő zsákmánnyá udvarlásnál. Később gubót font az ajándék rovar köré. Úgy adta át udvarlás előtt. A nősténynek sokáig tartott kinyitni a gubót. Így a hím életben maradt. Tetézte mindezt. Üres gubót adott át. A nőstényt becsapta. Ez sem volt elég. Szaporodás után fogta az üres gubót. Vitte a következő szaporodási kísérletéhez. Talán ő volt a házasságszédelgők őse.
How shall we choose partner? - Hogyan választunk partnert?
szerkesztés- Love at first sight. We choose according to our wishes. Appearance, attitude, scent is crucial. We can be disappointed if we experience deficiencies later, because looks is not everything. – Loving at seeing. At a conscious choice couples are a good match. Like interests, lifestyle, values, physical features. Interests and purposes are identical. It goes with cooperative, long-term love.– At a selection we choose the one with the best qualities. – In case of acceptance anybody, just be, whoever that is. A few information for the process of mate choice. Women want to get married advantageously. The man with better education than hers is like that. They do it for the sake of the family’s safety. - It is hard to unveil hidden behavior. Many people conceal the difference in their thinking. As the partner is a help for the other’s life. Parental selfish behavior pattern is hidden. It comes to light after partner choice. Later it may lead to divorce.
Szerelem első látásra. Ilyenkor vágyaink alapján választunk. Döntő hatású a megjelenés, viselkedés, illat. Csalódhatunk a hiányosságok későbbi megtapasztalásánál, mert a külső nem minden.
Látva szeretni. Tudatos választásnál összeillenek a párok. Ilyen az érdeklődés, életforma, értékrend, testi jegyek. Az érdekek és célok azonosak. Együttműködő, hosszú távú szeretettel jár.
Kiválasztásnál a legjobb képességű a választott. Elfogadásnál bárki, csak legyen.
Néhány ismeret a párválasztási folyamathoz. A nők előnyösen akarnak házasodni. Ilyen a náluk képzettebb férfi. A családi biztonságuk miatt teszik. A rejtett viselkedés feltárása nehéz. Sokan eltitkolják eltérő gondolkodásosukat. Ugyanis a partner az életéhez segítség. Eltitkolt a szülői önző viselkedésminta. A párválasztás után kerül napfényre. Ez később váláshoz vezethet.
How can we get acquainted? - Hogyan tudunk ismerkedni?
szerkesztés- Peaceful, good impression making acquaintance is beneficial. Especially at a recognizable intention. Like explicit, sympathetic behavior. Accosting for example: May I sit down? We have a nice weather. Honest signs are ogling and smiling. Honest dating is a newspaper ad. – Getting acquainted can happen with hidden intentions as well. Such as asking for help to get to know the other one. We ask him/her to keep an eye on our sportsbag in the swimming pool. When we return we can talk and thank for the help. Ask for help is the search for a street or a bus. A relationship can be initiated by borrowing as well. A book or a magazine is suitable for this. Giving a helping hand is appropriate to get to know others. Indirectly friends can also help. Common programs can build relations. For example going to theatre, cinema, going on outings, common work, parties. – Lovable features are important. Such as neat, fashionable, polite, helpful, patient, understanding features.
A békés, jó benyomást keltő ismerkedés előnyös. Kiismerhető szándéknál különösen. Ilyen a határozott, szimpatikus viselkedés. Megszólítás például: Leülhetek? Szép időnk van. Őszinte jelzés a szemezés, mosolygás. Őszintén társkereső az újsághirdetés. Rejtett szándékú is lehet a megismerkedés. Ilyen a segítségkérés ismerkedés céljával. Kérjük a sporttáskánk őrzését az uszodában. Visszatérve beszélgethetünk, megköszönve a segítséget. Segítségkérés az utca, buszjárat keresésére. Kölcsönkéréssel is kezdeményezhető kapcsolat. A könyv, folyóirat alkalmas erre. A segítségadás is alkalmas ismerkedésre. Közvetve a baráti kör is segíthet. A közös program kapcsolatot építhet. Ilyen a színház, mozi, kirándulás, közös munka, házibuli. A szeretetreméltó tulajdonságok fontosak. Ilyenek az ápolt, divatos, udvarias, segítőkész, türelmes, megértő tulajdonságok.
Why suitors rival with each other? - Miért vetélkednek egymással az udvarlók?
szerkesztés- Suitors rival to conquer the others. This is mate choosing rivalry. The woman chooses the one with the best qualities. – Sometimes the number of mate searching women is more. This time women rival for men. – Cultured courtship and rivalry is peaceful. It is important to be successful and to avoid hurts. Stress can be prevented by cultured behavior. Arrangement can also decide between suitors. Who leaves and who stays. At civilised rivalry the girl decides. Boys may fight because of a girl. Best friends may become rivals. Some girls make the suitors oppose because it will turn out who is more skillful. Even at adulthood tragedies happen. Threatening, killing because of jealousy.
Az udvarlók egymás legyőzéséért vetélkednek. Ez a párválasztó vetélkedés. A legjobb képességűt választja a nő. Néha több a párkereső nők száma. Ilyenkor a nők vetélkednek férfiakért.
Békés a kulturált udvarlás és vetélkedés. Fontos a sérülés elkerülése és az eredményesség. A feszültség megelőzhető kulturált viselkedéssel. Megegyezés is dönthet udvarlók között. Ki maradjon, és ki menjen. Civilizált vetélkedésnél a lány dönt.
Támadó magatartásnál indulatos a viselkedés. A fiúk lány miatt verekedhetnek is. A legjobb barátok ellenfelekké válhatnak. Néhány lány összeugrasztja udvarlóit, mert így látszik, ki a rátermettebb. Felnőttkorban is előfordulnak tragédiák. Fenyegetés, verekedés, gyilkosság szerelemféltésből.
What courtship tricks exist? - Milyen udvarlási trükkök vannak?
szerkesztés- Multi-game principle is enhancing opportunities. We can see the example in one species at the minnow. Sneaking, rapid courtship is hiding. In chance of a prey fish it is successful. – The rival-ousting, slow action is different. In danger-free waters this kind of courtship is successful. New hereditary characteristics can be acquired by unfaithfulness. Data of international surveys on unfaithfulness. 10-15% of descendants is not from the husband. Infidelity is an animal instinct. It provided the fresh genes and health of the community. By the help of a stranger community. – Rivalry even inside the female body. The aim of the spermatic war is exclusive insemination. The majority of male sperms is suitable only for killing. If there is stranger sperm in the female body they search for it and kill it. – Female is also involved in rivalry. Her vaginal phlegm selects the sperms. She decides which partner helps her. It kills with acidifying, it keeps alive with alkalinizing.
A többjátszmás elv esélynövelő. Példáját szúnyogirtó fogaspontynál láthatjuk egy fajon belül. Rejtőzködő a besurranó, gyors udvarlás. Ragadozóhal veszélyénél eredményes az ilyen udvarlás. Más a vetélytársakat elűző, lassú fellépés. Veszélymentes vizekben eredményes az ilyen udvarlás.
Új örökítő tulajdonságok hűtlenséggel megszerezhetők. Nemzetközi felmérések adata hűtlenségről. 10-15% utód nem a férjtől van. A hűtlenség állati ösztön. A csoport génfrissítését, egészségét biztosította. Idegen csoport közreműködésével.
A női testen belül is megy a vetélkedés. A spermaháború célja a kizárólagos megtermékenyítés. A férfispermák többsége ölésre alkalmas csak. Ha a nőben idegen sperma van – felkutatják és megölik. A nő is részt vesz a vetélkedésben. Hüvelyváladéka válogat a spermáknál. Eldönti, melyik partnert segíti. Savasodással öl, lúgosodással életben tart.
How is worth courting peacefully? - Hogyan érdemes békésen udvarolni?
szerkesztés- At courting let be attractive! Bodytalk and motions be polite! Charming, alluring behavior is important. – Securing interests causes emotions. – Interesting personality is amusing. Having knowledge about dances, sports, games, being informed helps in it. – Self-advertisement is showing skillfullness, beauty, strength, neatness, cleverness, wealth. – Concealing our faults is also specific. We hide lazy, selfish attitude. – Self-advertisement based on purposeful expectations. With kind, donating behavior. – Knowing sexual techniques is joy giving. It must meet mutual needs. Such teaser is emotional foreplay. It is good if we approach at the right time. – Selflessness, patience, love bonds. – Disappointment, rejection makes strained. Let’s develop in building relationship self-critically! In another relationship let’s aspire after sense of achievement! – Pupating technique is choosing loneliness.
Udvarlásnál legyünk vonzóak! A testbeszéd a mozdulatok legyenek udvariasak! Fontos az elbűvölő, csábos viselkedés.
Az érdekek biztosítása érzelmet vált ki. Szórakoztató az érdekes egyéniség. A tánc, sport, játékok ismerete, tájékozottság ebben segít. Önreklámozás az ügyesség, szépség, erő, ápoltság, okosság, gazdagság felmutatása. A hibáink eltitkolása is jellemző. A lusta, önző viselkedést titkoljuk. Tervszerű az elvárásokra építő önreklám. Mindez kedves, ajándékozó viselkedéssel.
A szexuális technikák ismerete örömszerző. A közös igényeknek megfeleljen. Ilyen kedvcsináló az érzelmi előjáték. Jó, ha megfelelő időben közeledünk. Az önzetlenség, türelem, szeretet összeköt. Feszültté tesz a csalódás, kikosarazás. Önkritikusan fejlődjünk kapcsolatépítésben! Másik partnerkapcsolatban sikerélményre törekedjünk! Begubódzó technika a magány választása.
What is violent courtship like? - Milyen az erőszakos udvarlás?
szerkesztés- Sexual violence is an assaulting behavior. It occurs many times. The insulted are afraid of making it public. – People with perverse soul are dangerous. They molest children. Internet may be dangerous because of them. Protection is the cautious behavior towards strangers. Let’s not go to deserted territories! Let’s avoid doubtful companies! – In case of emergency we can escape by diverting attention. Pretending an infectious disease they stay away from us or the need for using the toilet we induce help reflex and can escape.
Támadó magatartás a nemi erőszak. Sokszor fordul elő. A sértettek szégyellik nyilvánosságra hozni. Az elferdült lelkű emberek veszélyesek. Gyerekeket molesztálnak. Az internet veszélyes lehet miattuk. Védekezés az óvatos viselkedés idegenekkel. Elhagyott területekre ne menjünk! A kétes társaságokat kerüljük! - Vészhelyzetben figyelemeltereléssel menekülhetünk. Például fertőző betegséget színlelve elkerülnek, vagy WC használatának igényével segítségadási reflexet váltunk ki és elmenekülhetünk.
The teaching of the mate choice proverbs helps. - Segít a párválasztó közmondás tanítása.
szerkesztés- Advantages: - Birds of a feather flock together. (That is, he finds someone who matches him.) Disadvantages: - All that glitters is not gold. (That is, self-advertisement may hide faults.) – The mistake of a moment may influence our whole life. (That is, a bad partner choice may ruin our whole life.) – Love is blind. (That is, love affects emotions strongly and we do not see the wrongs.) Necessity: - The apple does not fall far from the tree. (That is, in behavior one takes after his/her parents.) - You must live with a person to know a person. (That is, cohabitation brings up hidden defaults.) Behavior advice: Do not run after a cart that will not take you. (That is, choose the person who accepts you.) – The wealthy man has a lot of companions. (That is, in order to use the benefits of wealth many people pretend friendship.) – All’s fair in love and war. (That is, strong desires kick over behavior rules.
Előnyök:
- Zsák a foltját megtalálja. (Vagyis, saját magához valót talál.)
Hátrányok:
- Nem mind arany, ami fénylik. (Vagyis, az önreklámozás hibákat eltitkoló lehet.)
- Egy pillanat tévedése talán egész életünkre kihat. (Vagyis, rossz partnerválasztás az életünket tönkreteheti.)
- A szerelem vak. (Vagyis, a szerelem az érzésekre erősen hat és nem látjuk a hibákat.)
Törvényszerűség:
Nem esik messze az alma a fájától. (Vagyis, viselkedésében hasonlít szülőjére.) - Lakva ismeri meg egymást igazán az ember. (Vagyis, az együttélés kihozza az elrejtett hibákat.) Viselkedési tanácsok:
Ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel! (Vagyis, azt válaszd, aki elfogad!)
A gazdagnak sok a kísérője. (Vagyis, a gazdagság kihasználásának érdekében sokan barátságot tettetnek.)
Szerelemben és háborúban mindent szabad. (Vagyis, az erős vágyak felrúgják a viselkedési szabályokat.)
What makes a relationship beautiful and what does not? – Mitől szép egy párkapcsolat és mitől nem?
szerkesztés
- There are people who live happily, they have wife, children, grandchildren. They take care of the family with love. They grow old with the partner in harmony. Unfortunately in Hungary the rate of divorce is above 60%. Fifty-eighty years ago it was 3 %. The young live as domestic partners or they live lonely. They do not trust marriage. The number of childbirths is low. All of this was brought by rapid social development. Development does not ask whether it is good or not. It grows without questions and answers. Who is eager to search that will find a partner. The possibility is open to everyone to a beautiful relationship.
Van, aki boldogan él. Felesége, gyermeke, unokái vannak. A családjáról szeretettel gondoskodik. Házastársával harmóniában öregszenek meg. Sajnos Magyarországon 60% felett van a válás. 50-80 évvel ezelőtt 3% volt. A fiatalok sokan élettársként, vagy magányosan élnek. Nem bíznak a házasságban. A gyermekszülések száma alacsony. Mindezt a gyors társadalmi fejlődés hozta. A fejlődés nem kérdezi, hogy ez jó-e. Kérdés és válaszok nélkül fejlődik. Azért aki keres, az talál partnert. A lehetőség adott mindenkinek szép kapcsolatra.
What was the original aim of sex? - Mi volt a szex eredeti célja?
szerkesztés- Animals have sexual intercourse only for reproduction. Males want to reproduct themselves instinctly. That is why they leave their descendants easily in order to hope for new ones. – Quality descendant-raising is for a long-term. So the female would be left without nest protection. At a sexual intercourse people make love without the aim of reproduction. This became the tool of keeping the partner in favour of descendant-raising. Nowadays it is a source of joy even for women. Its forming holded male infidelity back. – Keeping of the partner is the main aim even today. Keeping the female too. – The old partner is valued by a wooer. Because of desires for possession and reproduction-protection. „Love chases who slips by and avoids who offers.” Many people who know this instinct behavior, behavior like this wittingly.
Az állatok csak a szaporodásért közösülnek. A férfiak ösztönösen sokasodni akarnak. Ezért könnyen otthagyják utódaikat, új utódok reményében.
A minőségi utódnevelés hosszú távú. Így az anya fészekvédelem nélkül maradna. Szexuális eseménynél szaporodási cél nélkül is közösülnek. Ez lett a nők megtartó eszköze utódnevelés érdekében. Ma már örömforrás a nők számára is. Kialakulása a férfi hűtlenségét fékezte. Jelenleg is többnyire partnermegtartás a cél. Most már a nő megtartásában is.
A megunt partnert egy udvarló felértékeli. Birtok és szaporodásvédő vágyak miatt. „A szerelem üldözi azt, aki elillan, és elfordul attól, aki kínálja magát.” Sokan ismerve ezt az ösztönös viselkedést, tudatosan viselkednek így.
What kind of alliance of interests may be ensured by a relationship? - Milyen érdekszövetséget biztosíthat a párkapcsolat?
szerkesztés- Creating descendants, ensuring their development are the he, most important meanings of life. – Protecting each other completely. Realizing love, care. – Protecting each other partially. At the encounter it means getting closer. In a marriage it may bring estrangement. – Social coexistence with minimum protection. At the encounter it helps to find the common voice. In a marriage it may mean social loneliness. – It is difficult to form an alliance of interest with a step-parent. The strange child is not his/hers. Instinctive desires suggest excluding. Many of the stepparents behave in a helping way though.
Utód létrehozása, fejlődésének biztosítása. Az élet legfontosabb értelme.
Egymás teljes körű védelme. A szeretet, gondoskodás megvalósulása.
Egymás részleges védelme. A megismerkedésnél közeledést jelent. A házasságban különállást, elhidegülést hozhat.
Szociális együttlét, minimális védelemmel. Megismerkedésnél egymásra hangolódást segít. A házasságban társas magányt jelenthet.
Nehéz érdekszövetséget kialakítani mostohaszülővel. Az idegen gyerek nem az övé. Az ösztönös vágy kirekesztést sugall. Sokan mégis segítően viselkednek a mostohaszülők közül is.
What kinds of emotions turn up in relationships? - Milyen érzelmek fordulnak elő társkapcsolatoknál?
szerkesztés
– Emotions are always based upon interests. – Offensive emotions are fed by dissatisfaction. Such as antipathy, hatred, hate. – Acceptive emotions reflect interests of resource-gaining. Such as sympathy, love. – Beauty, health, intelligence are resources. They can be inherited from the partner. Concerning the mutual descendant, it is very important. – Resource of existential security is income. – Cooperative resource is the power of personality. – Resource of advancement is the adroit. – In a relationship even aims are based upon interests. Fulfilled interests make the aims empty. After acquiring the housing and having children many people divorce. – At failed interests the relationship becomes futureless. At times like this new common aims and interests are needed. For example protecting the descendant and each other, a new descendant, creating common reserves, etc.
Mindig érdekeken alapulóak az érzelmek. A támadó érzelmeket az elégedetlenség táplálja. Ilyen az ellenszenv, utálat, gyűlölet.
Az elfogadó érzelmek erőforrást szerző érdekeket tükröznek Ilyen a rokonszenv, szeretet, szerelem. Erőforrás a szépség, egészség, értelem. A partnertől ezek örökölhetők. A közös utódnál ez nagyon fontos. Létbiztonsági erőforrás a jövedelmi erő. Együttműködő erőforrás a jellembeli erő. Érvényesülést segítő erőforrás a talpraesettség.
A társkapcsolatban az érdekek alapozzák meg a célokat is. A megvalósult érdekek viszont kiürítik a célokat. Lakás, gyerekvállalás után sokan elválnak. A meghiúsult érdekeknél sokszor kilátástalanná válik a társkapcsolat. Ilyenkor új közös célok, érdekek kellenek. Ilyen például az utód és egymás védelme, újabb utód, közös tartalékképzés, stb.
Why and how lovers quarrel? - Miért és hogyan veszekednek a szerelmesek?
szerkesztés- In a relatonship the aim of fights is gaining resources. It can be possessing, territory, position in the family hierarchy, new partner, children raising. In a relationship, knowledge of protection is necessary. In case of valuable resources opposition can be more serious. The force of attack is determinative. In case of overpower we defend ourselves by surrender. In case of similar power relations the behavior is compromising. If we are stronger, we generally make a counterattack.
A támadások célja társkapcsolatnál erőforrásszerzés. Ez lehet birtoktárgy, terület, családi rangsor, új partner, utódnevelés. A párkapcsolatban a védekezési ismeretek szükségesek. Értékes erőforrásnál nagyobb lehet a szembenállás. A támadás ereje is meghatározó. Túlerő esetén megadással védekezünk. A viselkedés egyenlő erőviszonyoknál kiegyező. Ha erősebbek vagyunk, általában visszatámadunk.
Can quarrels in relationships be prevented? - Megelőzhető a párok veszekedése?
szerkesztés- In most cases, yes, they can be prevented. For this, the knowledge of family life is important. – In a relationship, enstrangement may be prevented. Reachable, advantageous aims are necessary. New goals are needed constantly according to common interests. – Cooperation feeds positive emotions. Such as acquiring housing, having children, collecting money, studying. – Cooperation on a high level brings harmony. Common safety is crucial. Love, understanding bonds us. Knowing each other deeply gives respect. Beauty and tidiness please us. Self-realization is the part of a high-level relationship. – We can protect ourselves by controlling attention. The woman can be a better leader. We must know that in the world of mammals the 95 % of males are dominant. This time she has to influence her husband. She makes a false subservient gesture towards him. The man feels like a leader. His internal life is not harmed. He wears the trousers officially. Meanwhile the woman controlls everything unnoticingly. The family gets a better guidance. – Keeping interdependence is important.
Többnyire igen. Ehhez fontos a családi élet ismerete.
- Párkapcsolatnál az elhidegülést megelőzhetjük. Az elérhető, előnyös célok kijelölése szükséges. Folyamatosan új célok kellenek. Mindezt közös érdekek alapján.
- Az együttműködés pozitív érzelmeket táplál. Ilyen a lakás megszerzése, gyerek vállalása, pénzgyűjtés, tanulás.
- A magasrendű együttműködés harmóniát teremt. A közös biztonság létfontosságú. A szeretet, megértés összeköt.
- Egymás mélyebb megismerése megbecsülést ad.
- A szépség és rend örömmel tölt el.
- Az önmegvalósítás a magasrendű párkapcsolat része.
Figyelemirányítással is védekezhetünk. A nő lehet jobb irányító. Tudni kell, hogy az emlősök világában a hímek 95%-a domináns. Ilyenkor befolyásolnia kell férjét, ezért álbehódoló gesztust tesz felé. A férfi vezetőnek érzi magát. Nem sérül a lelki élete. A nadrágot hivatalosan ő viseli. Közben a nő észrevétlenül irányít. A család jobb irányítást kap. Az egymásrautaltság fenntartása fontos.
What helps a relationship? - Mi segít egy kapcsolatot?
szerkesztés- Quality raising of the descendant, but to reach this family-oriented emotions are needed. Common interests and aims. Similar values, thinking, interest fields. Harmonic cooperation. Mutual affection and respect based upon love. Creating deeper soul connections. Family-loving, strong-backed behavior.
Az utód minőségi nevelése, de ehhez családcentrikus érzelmek kellenek. A közös érdekek és célok. Hasonló értékrendek, gondolkodásmód, érdeklődési területek. Harmonikus együttműködés. Szereteten alapuló, kölcsönös vonzalom és megbecsülés. Mélyebb lelki kapcsolatok építése. Fontos a családszerető, jellemes viselkedés.
What does do harm to a relationship? - Mi árt a kapcsolatnak?
szerkesztés- The values of two persons may be different. Selfish-selfless, faithful-unfaithful, industrious-lazy, ambitious-modest, careerist-family-oriented. It may produce offenses and defenses. It may lead to divorce. The development of their children is still their interest. Still, many times it is damaged. – The number of divorces is very high. In Hungary it is above 60%. The man demands supremacy in hierarchy. The male-female roles changed. Today in many cases women are more educated than men. Thus they urge males to rival. Such as the more ready-to-lead and more talented woman. In the Middle Ages without a man women died of hunger. The interdependence ceased. They can get by even separately. Many of them hardly and homelessly. Nowadays, subsidizes and allowances help child-rearing. The average age doubled. Boredom became stronger in relationships. Sexual intercourses become numb with time. They lose their behavior-impact power. In this case people want a new relationship. Even than many of them choose loyalty instead.
Két ember értékrendje eltérő lehet. Önző-önzetlen, hűséges-hűtlen, szorgalmas-lusta, nagyravágyó-szerény, karrierre vágyó vagy családcentrikus. Ez támadásokat és védekezéseket szülhet. Ebből válás is lehet. Gyermekük fejlődése ilyenkor is érdekük. Ez mégis sokszor sérül.
A válások száma nagyon magas. Magyarországon 60% feletti. A férfi alapvetően rangsorfölényt igényel. A férfi-női szerepek megváltoztak. Ma már sokszor a nők a férfinál képzettebbek. Ezzel vetélkedésre kényszerítik a férfiakat. Ilyen az irányítókészebb, tehetségesebb nő. A középkorban férfi nélkül éhen haltak. Az egymásrautaltság megszűnt. Most elváltan is megélnek. Sokan nehezen és hajléktalanul. Ma segélyek, tartásdíjak segítik a gyereknevelést. Az átlagéletkor duplájára nőtt. Az unalom erősebb lett a kapcsolatokban. A szexuális együttlétek idővel elfásulnak. Elvesztik megtartást befolyásoló erejüket. Ilyenkor az emberek új kapcsolatot akarnak. Sokan jellemesen inkább ilyenkor is a hűséget választják.
How shall we protect ourselves against stress of divorce? - A válási feszültség ellen hogyan védekezzünk?
szerkesztés- Enstrangement, betraying, divorce are depressing. Stress may cause heaviness, helplessness. – Work helps to forget in a short-term. – The defense of self-realization is the most important. – Wise behavior-knowledge is relaxing. – Who insists on the burden of sorrow is self-destructive. Alcohol, loneliness, drugs do not help. – Self-pity may lead to a violent way. For example to suicide or killing someone else. It has no sense. The partner is already worthless in the relatonship. As it has no value concerning the relationship. So one has to stand up for oneself. If he/she does not do so, that is the sign of weakness. – New aims are needed, if required. For example in case of divorce, a new lifestyle, a new partner, a new family.
Az elhidegülés, a megcsalás, a válás lehangoló. A feszültség levertséget, bénultságot okozhat. Rövid ideig segít felejteni a munka. Az önbecsülés védelme a legfontosabb. A bölcs viselkedésismeret feszültségoldó. Aki ragaszkodik a bánatterhéhez, önpusztító. Az alkohol, drog, magány nem segít. Az önsajnálat erőszakos útra terelhet. Például öngyilkosság, vagy más megölése. Pedig ennek nincs értelme. A partnere kapcsolatukban már értéktelen. Hiszen nincs párkapcsolati értéke. Ezután inkább önmagáért kell kiállni. Ha nem teszi, az a gyengeség jele.
Amennyiben szükséges, új célok kellenek. Például válás esetén új életmód, új partner, új család.
Proverbs, sayings for behavior in relationships. - A párkapcsolati magatartás közmondásai, szólásai.
szerkesztés- Advantage: Love conquers everything. (Does everything for love.) Disadvantage: - The man is flighty. (Unfaithful.) – The woman is precarious. (Can be taken by others.) Necessities: Being apart smooths small fires and mends big fires. (Strong relationships stand the proof.) Behavior advice: - Love bought by money has vinegar at the botton. (Money can not buy love.) – Love each other, but do not make chains of love. (Let us love, but not possessively.)
Előny:
- A szerelem mindent legyőz. (Mindent megtesz szerelméért.)
Hátrány:
- A férfi csapodár. (Hűtlen.)
- A nő ingatag. (Meghódíthatja más is.)
Törvényszerűség:
- A távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja. (Az erős kapcsolatok kiállják a próbákat.)
Viselkedési tanácsok:
Pénzen vett szerelemnek ecet az alja. (Pénzzel nem lehet szerelmet venni.)
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből. (Szeressünk, de nem birtokolva.)
Educating is the most important part of children’s and parents’ life. - A nevelés a gyermeki és szülői élet legfontosabb része.
szerkesztés
- There are people, who would give their life for their children. There are people who leave their children. Some people discipline them affectionately. Some people terrorize them. Some people have successful children and some people do not.
Van, aki életét adná gyermekéért. Van, aki otthagyja. Van, aki szeretettel neveli. Van, aki rettegésben tartja. Van, akinek sikeres a gyereke, van, akinek nem.
What is peaceful upbringing like? - Milyen a békés nevelés?
szerkesztés- Loving, where bad habits are patiently restricted. These educate emotionally in a healthy way. Dotage is an exception, because with serving the child overly, it takes away the child’s self-sufficiency. – Good ways of education are succesful. Such as industrious, respectful, self-sufficient behavior. – Coordinating the aims of education is important. Such as culture, skills, values, sense of vocation. – Appropriate aims should be desirable. Precedent, praise, exhortation, reward may help. For better results accountability is important. Such as warning, stimulation. – Reachable aims are important where they build on successful inclinations and abilities. – Appropriate behavior habits develop us. Learning, sports, getting home in time, helping, friends are important. – Ensuring rivalry is developing. In the fields of profession, sports and private life. – Family togetherness educates. It is necessary to find time for it. Having no time is a bad excuse.
Szeretetet adó, rossz tulajdonságokat türelmesen korlátozó. Mindez érzelmileg egészségesen nevel. Kivétel a majomszeretet, mert az a túlságos kiszolgálásával a gyermek önállóságát elveszi.
Eredményesek a jó nevelési irányok.
- Ilyen a szorgalmas, tisztelettudó, önálló viselkedés.
- A nevelési célok egyeztetése fontos. Ilyen a műveltség, szakismeret, értékrend, hivatástudat.
- A Helyes célok vonzóak legyenek.
- Segít a példaadás, dicséret, buzdítás, jutalom.
- Fontos a számonkérés jobb eredményért. Ilyen a felelősségre vonás, figyelmeztetés, ösztökélés.
Fontosak az elérhető célok, ahol a sikeres hajlamokra, képességekre építenek. A helyes viselkedés szokások fejlesztenek. Fontos a tanulás, sportolás, időben hazajárás, segítés, barátok. A vetélkedés biztosítása fejleszt. Szakmai, sport, magánélet területén. A közös családi együttlét nevel. Szükséges rá időt biztosítani. Rossz kifogás, hogy nem érek rá.
Why childrean are beaten? - Miért verik a gyereket?
szerkesztés- Punishment, threatening, scolding is offensive. It has good intentions if it develops. It does not takes away but gives. It must be appreciated as a helping potency. Even if it is painful. – The parent may channel frustration on the family. Oppressing family hierarchy is cruel. Terrorizes the family. This behavior is not decent for a human. Cruel tyranny, causing trauma. Nowadays it is a crime. In this case one must try to become independent of the truculent person, but stringency and fear are bars to it many times. In this case reducing stress is needed. Peaceful, permissive behavior.
Támadó a büntetés, fenyegetés, szidás. Jó szándékú, ha fejleszt. Nem elvesz, hanem ad. Becsülni kell, mint segítő erőt. Még ha fájdalmas is.
A kudarcélményét családján is levezetheti a szülő. Kegyetlen az elnyomó családi rangsor is. Családját rettegésben tartja. Ez nem emberhez méltó magatartás. Kegyetlen basáskodás, sérülés okozással. Ma már bűncselekménynek számít. Ez esetben meg kell próbálni a garázda egyénről történő leválást, bár a pénztelenség a félelem ezt sokszor gátolja. Ilyenkor feszültségcsökkentés kell. Békítő, engedő viselkedés.
How shall we educate? - Hogyan neveljünk?
szerkesztés– The parent gets angry with the child easily, and become strained. The child can prevent it with appropriate behavior. Such as ceasing the deficiencies, diligent, polite behavior. – The educator can limit the developing of the stress in the child. That is why the safety of home, love, appreciation, soul connection is needed. Imparting sense of beauty results in mildness. Teaching self-realization propagates harmony. Talking things over may give solutions to stress. – The educator can cease stress with his attitude. Violently, permissively, sweeping under the carpet, compromisingly, problem solvingly. The solution of the situation depends on the possibilities and power relations. – The strained child lives in fear. Constant punishments make him anxious. His behavior indicates breakdown. Such as wordlessness, emotional burst of anger, hiding. Psychic source of delight helps. Such as friends, music, sports, animals, love for books. They can deduce stress. The talkative personality comes out of it easier. He can pass a bit suffering by complaining. The unsolved stress is dangerous to children. In these cases the help of the authorities is needed.
Könnyen megharagszik a szülő gyermekére és ilyenkor feszült. Ezt megfelelő viselkedéssel megelőzheti gyermek. Ilyen a hiányosságok megszüntetése, igyekvő, udvarias viselkedés.
A nevelő is gátolhatja a feszültségek kialakulását a gyerekben. Ehhez kell az otthon biztonsága, szeretet, megbecsülés, megértés, lelki kapcsolat. A szépérzék átadása szelídségre nevel. Az önmegvalósításra nevelés harmóniát fejleszt. A megbeszélés megoldást adhat a feszültségre.
A nevelő a feszültségeket megszüntetheti a hozzáállásával. Erőszakosan, engedékenyen, szőnyeg alá söprően, kiegyezően, probléma megoldóan. Az erőviszonyoktól, lehetőségektől függ a helyzetmegoldás. - A feszült gyerek félelemben él. A folyamatos büntetések szorongóvá teszik. Viselkedése jelzi az összeomlást. Ilyen a szótlanság, érzelmi dühkitörések, rejtőzködés. Segít a lelki örömforrás. Ide tartózó a baráti kör, zene, sport, állatok, könyvek szeretete. A feszültséget levezethetik. A beszédes személyiség hamarabb oldódik. Panaszkodva a szenvedést kicsit átadja. A megoldatlan feszültség a gyermekre veszélyes. Ilyenkor a hatóságok segítsége kell.
How do we deceive each other during education? - Hogyan csapjuk be egymást nevelés közben?
szerkesztés- The child influences the decisions of the parents. By fake apologies, vows, lies, keeping something back. It is hard to recognize them. Controll and hauling him up for things is defense. – The child decreases the anger of the educator with influence. All of this is done unintentionally with body language. Spreading hands, crying, complaining, bowing head, childish behavior, smile help this. – The parent can influence with witdrawing love. „I do not love you, because you did this.” Many times the child sees through lies easily. In this case the menace from the parent is inefficient. In some cases the parent is rigid. In this case the emotional menace is serious.
A gyerek befolyásolja szülei döntéseit. Hamis bocsánatkéréssel, fogadkozással, hazugsággal, elhallgatással. Ezeket észrevenni nem könnyű. Védekezés az ellenőrzés, számonkérés.
A gyermek a nevelői haragot befolyásolással is csökkenti. Mindezt akaratlanul, testbeszéddel teszi. A kéz széttárása, szabadkozás, sírás, panaszkodás, fej lehajtása, gyerekes viselkedés, mosoly ezt segíti.
A szülő is befolyásolhat a szeretet megvonásával. „Nem szeretlek, amiért ezt csináltad”. A gyerek sokszor könnyedén átlát a hazugságon. Ilyenkor a szülő fenyegetése hatástalan. Van, amikor a szülő rideg. Ilyenkor komoly az érzelmi fenyegetés.
What makes parental upbringing successful? - Mitől hatékony a szülői nevelés?
szerkesztés- The parent is responsible for the success of the child. – Ensuring possibilities is important. – The aim is the successful self-sufficiency of the child. – It works according to an educational plan. – The parent can choose the right partners in education excellently. – Sees through the financial issues of education. – Gives inspiring aims to education. – Develops his ability and knowledge of educating. – Has knowledge of age characteristics. – He is the master of the attention- leading of his child. – Does not use fear as a tool in education. – He hauls the child’s promises. – His child is satisfied.
A gyermek sikeréért a szülő felelős.
Fontos a lehetőségek biztosítása.
Cél a gyermeke eredményes önállósága.
Nevelési terv szerint működik.
Kiválóan tud választani nevelőtársakat.
Átlátja a nevelés pénzügyeit.
A nevelésnek felemelő célokat ad.
A nevelési képességét és tudását fejleszti.
Életkori sajátosságok ismeretével rendelkezik.
Mestere gyermeke figyelemirányításának.
Nem félelemmel nevel.
Gyermeke ígéreteit számon kéri.
Elégedett a gyermeke.
Proverbs of educational aim teach. - A nevelő célú közmondások tanítanak.
szerkesztés
- Advantages: Knowledge is power. (That is, who is smarter than others will go far.) – It’s better late than never. (For example learning, developing, correcting faults.) Disadvantages: - Go in one ear, out the other. (That is, he is not interested.) – One may be smart but it is worth nothing if he can not use it. (That is, he is silly.) Necessarity: Live and learn. (That is, we can learn regardless of age.) – Practice makes perfect. ( Practising a lot makes one precise and well-learned.) Behavior advice: If you made a mistake, do not miss to correct it! (That is, the correction of our faults develops us.) – A wise man learns from other people’s misfortunates. (That is, avoiding other people’s faults, prevents troubles.)
Előnyök:
- A tudás hatalom. (Vagyis, okosabb másnál, többre viszi.)
- Jobb későn, mint soha. (Pl.: tanulni, fejlődni, hibát javítani.)
Hátrányok:
- Egyik fülén be, másikon ki. (Vagyis, nem érdekli.)
- Hiába van valakinek esze, ha nem tudja használni. (Vagyis, buta.)
Törvényszerűség:
- A jó pap holtig tanul. (Vagyis, életkortól függetlenül tanulhatunk.)
- Gyakorlat teszi a mestert. (Vagyis, a sok ismétlés pontossá, nagy tudásúvá tesz.)
Viselkedés tanácsok:
Ha hibáztál, ne mulaszd el kijavítani! (Vagyis, a hibáink kijavítása fejleszt.)
Okos ember más kárán tanul. (Vagyis, mások hibáit látva elkerüli a bajt.)
What is parental care-taking like? - Milyen a szülői gondoskodás?
szerkesztés
- Someone helps his children till the end of his life. Someone leaves them in infancy. – Deficiency from the educator’s side may occur. They teach it to their children in a vicious circle. Such as emotionally rigid upbringing. – If a child gets into a community home, he will be emotionally hurt. The love of the foster parent may help a lot. – In a solidary family, the members help each other. – The parent is interested in succesful upbringing. The efficient, independent descendant is like that. Many times teaching independence is hard. Expecting independent deeds is continuous. – Dotage is the opposite. It gives constant serve and defense. It makes the descendant incapable of everything. – In case of quality descendant-raising the family is succesful. The adult child is efficient. Possesses income and descendants of his own. The family is capable of help mutually.
Van, aki élete végéig segíti gyermekét. Van, aki csecsemőkorában otthagyja. Előfordulhat nevelői hiányosság. Ezt ördögi körként gyermeküknek tovább adják. Ilyen az érzelmileg hideg nevelés. Amikor a nevelőintézetbe kerül a gyermek az utód érzelmi sérült lesz. A pótnevelő szülők szeretete ilyenkor sokat segíthet.
Az összetartó családban egymást segítik. A szülő sikeres nevelésben érdekelt. Az eredményes, önálló utód ilyen. Az önállóságra nevelés sokszor nehéz. Az önálló cselekvések elvárásai folyamatosak. A majomszeretet az ellenkezője. Állandó kiszolgálást és védelmet ad. Mindenben önállótlanná teszi az utódot.
A minőségi utódnevelésnél a család sikeres. Felnőtt gyermeke eredményes. Jövedelem és saját utód birtokosa. A család képes kölcsönösen segíteni.
What is becoming independent from the parents? - Milyen a leválás a szülőkről?
szerkesztés- Offensive behavior is the rudest in the animal world. The parent chases away its ’adult’ descendant. If it does not work, the parent even kills it. Why? If the descendants stay, they cut the parent out. They threaten his reproduction and living habitat. That is why the parent makes the descendant being independent and leaving the territory. So the descendant will establish family in another territory. Everybody will be satisfied. – Such kind of interest exists among humans as well. Many times children behave offensively. As adults they emphasize their independence. Mainly without income and housing. Many people are incapable of a self-supporting life as adults. They often ruin their parents’ life financially. The child is harmed when the parents are separated early. Thus the child is under the necessity of being independent. – Even though many of them are succesful, because they become sufficiently independent.
A támadó magatartás az állatvilágban a legdurvább. Elmarja a szülő “felnőtt” utódját. Ha nem megy, meg is öli. Miért? Ha ottmaradnak utódai, kitúrják. Szaporodó és eltartó területét veszélyeztetik. Ezért inkább az utódját kényszeríti az önállóságra a területe elhagyására. Így az utód másik területen szaporodik. Mindenki jól jár. Az embereknél is létezik ilyen érdek és irányultság. Sokszor gyerekek viselkednek támadóan. Felnőttként önállóságukat hangsúlyozzák. Többnyire jövedelem és lakás nélkül. Önfenntartó életre sokan felnőttként is képtelenek. Sokszor anyagilag tönkreteszik a szülőket. A szülők korai szétválása a gyermekeket sújtja. Ekkor a gyermek kénytelen önállósulni. Sokan így is sikeresek, mert eredményesen önállóak lesznek.
What should the left-alone descendant do? - Mit tegyen a magára maradt utód?
szerkesztés- Stress originating from separation can be prevented. – Teaching independence is important. A constant preparation to separate the child. When the child can be independent gradually. Without making emotional and financial damage. – The care-taking of the foster parents can reduce stress. – The urge to adapt to the proceeding. – The love gestures of the far parent give solace, though it does not compensate the early separation. – Many left-alone children are self-blaming. They think they are to blame. If they were lovable, they would not be left alone. It is difficult to explain them the reasons. Wisdom is not for little children. They live in the world of emotions. Or maybe so? Does understanding manage stress? Self-strenghtening methods and conversations help. Learning and defense of self-esteem is important. – Who insists on sorrows will be self-destroying. It is hard to search future with sorrows. We have to fight for ourselves. Who is strong, can fight as well. He finds way in the world alone. What’s more, he protects people in need.
Az elválásból eredő feszültség megelőzhető. Fontos az önállóságra nevelés. Folyamatos a készülődés a gyermek leválasztására. Mikor az már fokozatosan önállósodhat. Érzelmi és anyagi károkozás nélkül. Csökkentheti a feszültséget a pótszülők gondoskodása. A továbblépés alkalmazkodási kényszere. A már távollevő szülői szeretet gesztusok vigasztalnak, bár a korai leválást ez sem ellensúlyozza.
Sok magára hagyott gyerek önvádló. Úgy gondolja, benne van a hiba. Ha szerethető lenne, nem hagynák ott. Nehéz elmagyarázni nekik az okokat. A bölcsességet nem kisgyerekeknek találták ki. Ők az érzelmek világában élnek. Vagy talán mégis? A megértésnek feszültségkezelő hatása lenne? Az önbiztató módszerek, a beszélgetések segítenek. Fontos a tanulás, az önbecsülés védelme. Aki ragaszkodik bánatterhéhez, önemésztő lesz. Nehéz bánatteherrel a jövőt keresni. Igazán küzdeni önmagunkért nekünk kell. Aki erős, küzdeni is tud. Egyedül is érvényesül a világban. Sőt, ő védi a rászorulókat.
Teaching proverbs with aim of indepence help. - Segít az önállósító célú közmondás tanítása.
szerkesztés- Advantages: Every man is the architect of his own future. (That is, our deeds form our life.) – Disadvantages: Holds his mother’s skirt. (That is, he is incapable.) – He is old enough to know better. (That is, acts immaturely.) Necessity: - Self-confidence is the secret of success. (That is, trusts his own abilities.) – One must grow up to a task. (That is, with preparation the task can be solved adequately.) Behavior advice: - God helps those who help themselves. (That is, who acts will reach his goal.) – If you can’t sort something out of your life, no one can help you. (That is, no one acts instead of him.)
Előnyök:
- Mindenki önmaga sorsának kovácsa. (Vagyis, cselekedeteink alakítják életünket.)
Hátrányok:
- Fogja az anyja szoknyáját. (Vagyis, önállótlan.)
- Benőhetne már a feje lágya. (Vagyis, éretlenül cselekszik.)
Törvényszerűség:
Önbizalom a siker egyik titka. (Vagyis, megbízik saját képességeiben.)
Egy feladathoz fel kell nőni. (Vagyis, felkészültséggel oldható meg jól egy feladat.) Viselkedés tanácsok:
Segíts magadon, isten is megsegít! (Vagyis, aki tesz érte, az éri el a célját.)
Magad uram, ha szolgád nincs. (Vagyis, nem csinálja meg más helyette.)
Analyzing the resource-providing rivalry culture. - Erőforrást biztosító vetélkedéskultúra elemzése
szerkesztésA brief analyzing the development of human and social rivalry. - Az emberi és társadalmi vetélkedés fejlődési folyamatának rövid elemzése.
szerkesztésHow did our instinctive behavior develop in the past? - Régen hogyan fejlődött az ösztönös vetélkedésünk?
szerkesztés
- Slowly, as our environment. In the animal world rivalry is based upon closed instinctive commands. – Selection and reproduction is based upon successful behavior. It provided territory, ranking, descendants. – The successful behavior was fixed as an instinctive command. It worked legitimately through many hundred thousand years. Only slow changes happened. – Mankind searched for intelligent behavior responses. Such as social integration, cooperation. – Surviving was based upon short-term aims. Such as acquiring food by collecting and hunting. – With the growth of cereals storage became the part of survival too. – In the ancient times marital fidelity did not exist. They were eager to produce more and more descendants. The number of descendants was important. – Later quality descendant raising became faithful partnership. Thus the nest-protecting of the male made upbringing safer and more successful. – From animals mankind became ’culture-builder’. With the help of acquired, expected behavior rules. Such as morality, folk customs, spiritual commands, laws etc. – Alongside behavior rules mainly instinct inclinations prevail.
Lassan, ahogyan a környezetünk is. Az állatoknál zárt ösztönparancsokon alapul a vetélkedés. Eredményes viselkedésen alapult a kiválasztódás és a szaporodás. Ez területet, rangsort, utódot biztosított. A sikeres viselkedésfajta ösztönparancsként rögzült. Sokszázezer évre érvényesen működött. Csak lassú változások történtek.
Az ember intelligens viselkedésválaszokat is keresett. Ilyen a társadalmi beilleszkedés, együttműködés. A túlélés rövidtávú célokra épült. Mint az élelemszerzés gyűjtögetéssel, vadászattal. A gabonatermeléssel a túlélés része lett a raktározás is. Ősrégen nem létezett házastársi hűség. Minél több utód létrehozására törekedtek. Az utódok száma volt a fontos. Később hűséges párkapcsolatú lett a minőségi utódnevelés. Így a férfi fészekvédelme eredményesebbé, biztonságosabbá tette a gyermeknevelést.
Az ember állatból „kultúrát építővé” vált. Tanult, elvárt viselkedésszabályok segítségével. Ilyen az erkölcs, a népszokások, a vallási parancsok, a törvények, stb. A viselkedésszabályok mellett ma még főleg az ösztönhajlamok érvényesülnek.
How does our instinct behavior develop nowadays? - Ma hogyan fejlődik az ösztönös vetélkedésünk?
szerkesztés- Slowly. Nature does not want to change instinct-command for a too short period of time. That is why it waits. Instict program may change by 2-5 % in every 50-120 thousand years. The environmental conditions may return necessarily. That is why caution is the urge of evolution. – The economy of the modern period evolved quickly. Industrial revolution made changes quicker. Changes required stronger cooperation. – Instinct commands still remained violent. For example in marriage, in work they commanded tyranny. – More and more kinds of behavior occur in favour of efficiency. In acquired and instinctive forms. For example in partnerships, emancipation - who wears the trousers, selfish – selfless, faithful – unfaithful, or in societies democracy – dictatorship. This causes stress because of the differences. – What is more technological development resulted in change of lifestyle. It became sedentary lifestyle wiht excessive consuming of carbohydrates, and calorie intake, which led to civilisational diseases.
Lassan. A természet nem akar túlságosan rövid időre ösztönparancsot változtatni. Ezért kivár. Az ösztönprogram 50-120 ezer évenként 2-5%-ot változhat. A környezeti feltételek törvényszerűen visszatérhetnek. Emiatt az óvatosság - evolúciós kényszer.
Az újkori gazdaság viszont gyorsan fejlődött. Az ipari forradalom felgyorsította a változásokat. A változások erősebb együttműködést igényeltek. Az ösztönparancsok viszont erőszakosak maradtak. Például házasságban, munkában sokszor basáskodást parancsoltak. Egyre többféle viselkedés fordul elő eredményesség érdekében. Tanult és ösztönös formában. Lásd a párkapcsolatoknál az emancipáció – nadrág viselése, önző-önzetlen, hűtlen-hűséges, vagy társadalomban demokrácia – diktatúra. Ez feszültséget okoz a különbözőségek miatt. Ráadásul a technikai fejlődés életmódváltást eredményezett. Mozgásszegény és túlzott szénhidrát fogyasztású, illetve kalóriabevitelű lett, ami civilizációs betegségekhez vezetett.
How does our learned behavior work today? - Ma hogyan működik a tanult vetélkedésünk?
szerkesztés- Regulating behavior socially is time-consuming. Creating new proverbs 80 years, folk customs 40 years are needed. The economic environment changes quicker. The regulatory system of the society can not catch up with it. That is why the old culture of rivalry became out-of-date, because the social environment changes in every 20 years. So the use of social rules reduced. Such as honesty, morality, character, tolerance, laws, ordinances, folk customs, etc. As they become obsolete rapidly, it is not beneficiary to obey them, if the aim is success and not honest behavior. The habit of embracery and favouritism increases. – Development does not ask whether what happens is good or bad. It develops. As the saying goes. – People living in a reasonable way, adapt to the world. People living unreasonably insist on transforming the world to their needs. According to scientists slower development would help human behavior.
A társadalmi viselkedésszabályozás időigényes. Új közmondások kialakulásánál kb. 80 év, népszokásnál kb. 40 év szükséges.
A gazdasági környezet viszont gyorsabban változó. A társadalom szabályozórendszere nem tudja követni. Emiatt a régi vetélkedéskultúra elavult lett, mert 20 évente változik a társadalmi környezet. Ezért a társadalmi szabályok használata csökkent. Ilyen a becsület, erkölcs, jellem, tolerancia, törvények, rendeletek, népszokások, stb. Mivel gyorsuló az elavulási értékük, betartásuk nem előnyös, ha csak az eredményesség a cél és nem a becsületes viselkedés. Nő a megvesztegetés, kivételezés szokása.
A fejlődés nem kérdezi, jó vagy rossz, ami történik. Fejlődik. Ahogyan a szólás mondja: Az ésszerűen élő ember alkalmazkodik a világhoz. Az ésszerűtlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja magához igazítani. Tudósok szerint a lassabb fejlődés segítené az emberi viselkedést.
The forming of motivating systems that influence social rivalry-culture. - A társadalmi vetélkedéskultúrát befolyásoló ösztönző rendszerek alakulása.
szerkesztésWhat kinds of motivating systems exist? - Milyen ösztönző rendszerek vannak?
szerkesztés- A lot of families and small groups are cooperative. They are motivated by efficient, cultured, humane desire of cohabitation. – Others are cruel, money-motivated. Many times even societies are characterized by cruel materiality. Why? Because they trust systems encouraging profit. That is tested and well-tried. – In Bhutan development is measured in smiles. Not in money, they live on even so. – The example of small groups is needed. Cruel societies could learn from it.
Sok család, kisközösség együttműködő. Ösztönzi őket az eredményes, kulturált, emberséges együttélési vágy. Mások kegyetlenek, anyagiasak. A társadalmakra is a kegyetlen anyagiasság sokszor szintén jellemző. Miért? Mert a nyereségre ösztönző rendszerekben bíznak. Az kipróbált, bevált.
Bhutánban mosolymennyiségben mérik a fejlődést. Nem pénzben, mégis megélnek. Szükség van a kisközösségek példamutatására. Tanulhatnának belőle a kegyetlen társadalmak.
What is the motivating system of societies like? - Milyen a társadalmak ösztönző rendszere?
szerkesztés- The Socialist system is based upon existential security. It could not ensure enough consumer needs, but it was provided almost to everyone. Despite of this, it broke down in Europe because of the social monotony and dissatisfaction as it failed to meet social requirements. Real democracy was missing as well. Limiting of talented persons was also depressing. It made social life boring. – Human nature wants to make benefit. That is why the system fell on the long run. Capitalist system is based upon making profit. In capitalist economy the standard of living is higher. At the same time number of people living in privation, using drugs, and criminals is high. The cause is the difference in the living standards. – In former times there were territory gaining capitalist world wars. So they obtained the treasures of the attacked country. Nowadays wars exist in commerce. The developed countries exploit the purchasing power and work power of the weaker countries. – There are mock-and real efforts from welfare countries to support underdeveloped countries.
A szocialista rendszer létbiztonságra épül. Kevés fogyasztói javakat tudott adni, de szinte mindenkinek. Ettől függetlenül Európában megbukott a társadalmi monotónia és elégedetlenség miatt, mert a fogyasztói vágyakat nem szolgálta ki. A valódi demokrácia is hiányzott. A tehetségek korlátozása szintén nyomasztó volt. Ez unalmassá tette a társadalmi életet. Az emberi természet nyerészkedni akar. Ezért hosszútávon elbukott a rendszer.
A kapitalista rendszer nyerészkedésre épül. A fogyasztói életszínvonal magasabb a kapitalista gazdaságrendszerben. Ugyanakkor magas a mélynyomorban élők a drogfogyasztók és a bűnözők száma. Az ok az eltérő életszínvonal. Régen területhódító kapitalista világháborúk voltak. Így megszerezték az ott lévő kincseket. Jelenleg a kereskedelemben folynak háborúk. A fejlett technológiájú országok kizsákmányolják a gyengébb országok vásárló és munkaerejét.
Látszat és valódi törekvések vannak a fejletlen országok támogatására a jóléti országok részéről.
What is the motivating system of the bank-world like? - Milyen a bankvilág ösztönző rendszere?
szerkesztés- The motivating system of the bank world is based upon brokerage. They credited incorrect loans in a huge number. It induced a global economic crisis. – Because of incorrect loans and economic crisis, banks go bankrupt without help. The help is financed by taxes.
A bankvilág ösztönző rendszere ügynöki jutalékra épül. A minél több jutalékhaszonért, tömegesen rossz hiteleket kötött. Ezzel gazdasági világválságot okozott. A bankok a rossz hitelek és válság miatt csődbe mennek segítség nélkül. A csődmentő segítséget adókból biztosítják.
What is motivating power of media like? - Milyen a média ösztönző rendszere?
szerkesztés- Commercial media is profit-oriented. The real aim is to increase viewership for profit. That is why building social culture does not exist. Instead of this they show attention-shocking cases. They promote violence, depravity. They show exemplary behavior fewer times, because of low rates of viewership. – Public media is not self-supporting. State subsidy and expectation rule through their budget.
A kereskedelmi média profitorientált. A valódi cél nézettségnövelés nyereségért. Ezért közműveltség építése nincs. Helyette figyelemsokkoló eseteket mutat be. Reklámozza az erőszakot, romlottságot. Példamutató viselkedést ritkábban mutatnak be a gyenge nézettségi mutatók miatt. A közmédiumok nem önfenntartóak. Állami támogatás és elvárás irányít költségvetésükön keresztül.
What is the motivating system of school like? - Milyen az iskola ösztönző rendszere?
szerkesztés- Education supports training of workforce according to state directions keeping the subsequent state income in mind. Encouraging education is put into shade. – Industry develops quickly. That is why performance spiral affects in vocational education. That is why pupils and teachers are overwhelmed. Alongside training of workforce, protecting educational interests is also needed, otherwise the advancement of human culture slows down. Let us not forget, the advancement of human culture helps to become human from animal. The task of the state is to create a working, but human, cultured society with the help of schools. To reach this the teaching of high-level cohabitation and self-nurturing knowledge is needed.
Oktatása a munkaerőképzést támogatja állami utasítással az ebből később származó állami adóbevétel miatt. A nevelés ösztönzése háttérbe szorul. Az ipar gyorsan fejlődik. Emiatt teljesítményspirál hat a szakoktatásban. Ezért a tanulók és pedagógusok túl vannak terhelve. Szükség van nevelési érdekek védelmére is a munkaerőképzés mellett, mert különben lassul az emberi kultúra fejlődése. Ne feledjük az emberi kultúra fejlődése segít állatból emberré válni. Az állam feladata, hogy dolgozó, de emberséges, kulturált társadalmat hozzon létre az iskola segítségével. Ehhez magas szintű együttélési és önnevelési ismeretek oktatására van szükség.
What is health motivating system like? - Milyen az egészségügyi ösztönző rendszere?
szerkesztés- Pharmaceutical companies and doctors get money for treating patients. They do not get money for the cured healthy ones. All of this do not encourage them for a short-time healing, but a long-term symptom treating. – What is more it is easier to give medicine than searching for the causes of the illness and cure the patient. Good doctors are indicated by the number of healed patients.
A gyógyszergyártók és orvosok a betegkezelésért kapnak támogatást. A gyógyult egészségesekért nem. Mindez nem rövid távú gyógyításra, hanem hosszútávú tüneti kezelésre ösztönöz. Ráadásul egyszerűbb munka gyógyszert adni, mint a betegség okait felderíteni, gyógyítani. A jó orvosokat a gyógyult betegek száma jelzi.
Do motivating systems make our life better or worse? - Az ösztönző rendszerek jobbá vagy rosszabbá teszik életünket.
szerkesztés- That is why their analyzing and correction is important. – In the background of motivating systems is favouritism. They do favours to somebody or something at the expense of another one or thing. – Stimulating systems are created or changed by life, society, business life, politicians, groups and families. – Related to the necessary changes the proverb is true: A hundred wise men know the truth, but there is only one who dares to tell it. That is, the good motivating system exists, but on decision-making levels the grabbers damp down the social motivating system. The task of the society is to prevent this.
Ezért fontos elemzésük, javításuk. Az ösztönző rendszerek hátterében kivételezés van. Valakinek, vagy valaminek kedveznek, valaki, vagy valami rovására. Az ösztönző rendszereket az élet, a társadalom, az üzleti élet és a politikusok, a közösségek, a család hozzák létre, vagy változtatják.
A szükséges változtatásokkal kapcsolatban igaz a közmondás: Száz bölcs tudja az igazat, de csak egy meri elmondani.” Vagyis, van jó ösztönző rendszer a rossz helyett, de a zavarosban halászó haszonlesők a döntéshozói szinteken elfojtják a társadalmi érdekigazságot egyéni érdekekre építve a társadalmi ösztönző rendszert. A társadalom feladata ezt megakadályozni.
Physical self-defense - Testi önvédelem
szerkesztésWhy physical self-defense is useful? - Miért hasznos a testi önvédelem?
szerkesztés- Physical self-defense means providing resources without injuries. Physical self-defense can be learned. Here we can mention the defence against assault, counterattack, system of closing. Proverbs teach us. Do not hurt, you will not be hurt. (Who does not offend interests, will be left alone.) Fine words can make peace between enemies. (Proper behavior brings peace.) Buck up! (Courage is important.) He that fights and runs away may live to fight another day. (It is reasonable to avoid overpower.)
A testi önvédelem területe az erőforrás biztosítása, sérülések elkerülésével. A testi önvédelem tanulható. A támadás elleni védekezés, ellentámadás, lezárás rendszere.
Tanítanak a közmondások. Ne bánts, nem bántanak! (Aki nem sért érdeket, békén hagyják.) A szép szó az ellenséget is kibékíti. (A megfelelő magatartás békítő hatású.) Nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. (A kitartás fontos.) Fő a bátorság. (A bátorság fontos.) Szégyen a futás, de hasznos. (A túlerő elkerülése ésszerű.)
What we need to know about physical self-defense? - Mit érdemes tudni a testi önvédelemről?
szerkesztés- In peace the smarter – in fight the stronger prevails. In case of a successful physical self-defense the attack is followed by an effective defense, a counterattack, and a closure which makes the enemy out of action. The offensive movement is induced by passions. The cause is mainly the offense of interests. There are cases when the inclination for attack is strong. In such case the risk is small, the value is big.
Békében az okosabb – harcban az erősebb érvényesül. Sikeres testi önvédelemnél a támadást eredményes védekezés, ellenakció, és az ellenségnek harcképtelenséget okozó lezárás követi. A támadó mozgást indulatok váltják ki. A kiváltó ok többnyire érdeksérelem. Van, amikor erős a támadó kedv. Ilyenkor kicsi a kockázat és nagy az érték.
How can I avoid fight? - Hogyan kerülhetem el a verekedést?
szerkesztés- As offensive behaviors are mainly induced by instinct commands, in case of offense of interests or victim-like behavior, knowledge of instinct-life may give a base to the possibility of preventional self-defense. – Studying both the instinctive and learned behaviors our conflicts are likely to be prevented, avoided or smoothed. – In masses we can reduce racism and terrorizing each other by wisdom. – It is likely that the selfish, dark passion is stronger worldwide, but we must fight to become human and to trust that it will succeed in course of time.
Mivel a támadó magatartásokat többnyire ösztönparancsok indítják el érdeksértés vagy áldozati felhívó jelleg esetén, az ösztönéleti ismeretek megalapozhatják a megelőző önvédelem lehetőségét is. Az ösztönös és tanult viselkedéseket együttesen tanulmányozva jó eséllyel megelőzhetjük, elkerülhetjük vagy tompíthatjuk a konfliktusainkat.
Tömegesen bölcsességgel csökkenthetjük a fajgyűlöletet és egymás embertelen megfélemlítését. Lehet, hogy most sokkal erősebb az önző, sötét indulat világszerte, de küzdeni kell emberré válásunkért és bízni benne, hogy idővel sikerül.
In case of self-defense, attacks and defenses are characteristics? - Önvédelemnél jellemzőek a támadások és védekezések?
szerkesztés- Yes. The direction, energy and mass of the attack are important. The attack can be carried out by beating, kicking, grabbing, throwing, biting, heading or by an offensive tool. Fighthing can be standing fight, ground fight, air, water or mixed fight. The style of fighting can be hard, soft, mixed. The tactics can be constant attack, mid-attack, contra-action attack, constant defense, mixed-varied fighting style. The degree of difficulty indicates values. The efficiency of the techniques is determinative.
Igen. Fontos a támadás iránya, energiája, tömege. A támadás kivitelezése lehet ütés, rúgás, fogás, dobás, harapás, lefejelés, vagy történhet támadóeszközzel. A harc lehet például állóharc, földharc, légi, vízi, vegyes harc. A küzdőstílus kemény, lágy, vegyes. A taktika lehet állandó támadás, közbe-támadás, kontraakció támadás, állandó védekezés, vegyesen váltakozó küzdésmód. A technikák nehézségi fokozata értékjelző. A technikák eredményessége meghatározó.
Principles of fighting - Küzdőelvek
szerkesztésSpecifying the principles of sociobiology (science observing cohabitation of living creatures) - A szociobiológia (élőlények együttélését vizsgáló tudomány) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztés- Excluding others for one aim. Possibly without doing harm or killing. Doing harm is an ergogenic technique. Serving the real aim, that is providing resources. The direction of rivalry at a young age is ranking rivalry. During adulthood is partner-choosing and descendant-raising rivalry. At old age it is self-preservation.
Egy cél érdekében mások kiszorítása. Lehetőleg sérülés, ölés nélkül. Az sérülésokozás teljesítményfokozó technika. Amivel az igazi célt szolgálja erőforrás biztosítását. A vetélkedés iránya fiatalon rangsorvetélkedés. Felnőttként párválasztó – utódnevelő vetélkedés. Idős korban önfenntartás.
Specifying the fighting principles of training-method. - Az edzéselmélet módszertan küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztés- Developing abilities must be planned. It should move on from the easy ones to the harder ones. The fighting technique should be carried out by economic movements. The tactics of fighting should be planned, carried out by the enemy’s most unfavourable tecniques and fighting styles. The fighting aims should be reachable, necessary and effectively built upon each other. For example concerning the aim of life, at a young age developing abilities. As adults, using abilities. In older age preserving health, impart experience.
A képességfejlesztés felépített legyen. A könnyebbtől a nehezebb felé történjen. A küzdő technika gazdaságos mozgású legyen. A küzdő taktika tervszerű legyen az ellenfélnek legkedvezőtlenebb technikákkal és küzdőstílussal. A küzdőcélok elérhetők, szükségszerűek, hatékonyan egymásra épülőek legyenek. Például életcélnál fiatalon képességek fejlesztése. Felnőttként képességek alkalmazása. Idősebb korban egészségmegőrzés, tapasztalatátadás.
Specifying the fighting principles of criminology (science observing crimes). - A kriminológia (bűncselekményekkel foglalkozó tudomány) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztés- The attack-technique of criminals is emotionless. It is prudent and cruel. The technique of attack at criminals is deceptive and sudden. For example swindlery, robbery. Crime is cruel and disincentive. For example the bloody rivalry of gangs. The criminal is eager to make big profit. With little input and little work. He stands the punisment as a risk.
Bűnözők támadás-technikája érzelemmentes. Kiszámítottság, kegyetlenség jellemzik. A támadás taktikája a bűnözőknél félrevezető, váratlan. Például szélhámosság, rablás. A bűnözés kegyetlen, elrettentő erejű. Például bandák gyilkos vetélkedése. A bűnöző igyekszik nagy haszonhoz jutni. Kis befektetéssel és kevés munkával. Büntetését kockázatként vállalja.
Statements of criminal-victimology against criminals. - A kriminálviktimológia (áldozattan) megállapításai a bűnözők ellenében.
szerkesztés- It is important to cease the victim-like characteristics. For example avoiding lonely walks in the evening. Self-controll in private life. Choosing decent friends. Raising the risk of the criminal. Using guarding safety techniques. Tactical behavior is important during defense. Protecting life and health. Using relaxing, approving gestures. Observing the attacker thoroughly. Capturing him later safely. There are organised actions against organized crime. Wealth increases the advancement of crime. Criminals are isolated, excluded in civil life. From private life, family and public life.
Fontos az áldozati felhívó-jelleg megszüntetése. Például esti magányos séták kerülése. Önkontroll a magánéletben. Biztonságos baráti kör megválasztása. A bűnöző kockázatának emelése. Őrző-védő biztonságtechnika alkalmazása. Védekezésnél fontos a taktikus viselkedés. Élet, egészség megóvása. Nyugtató, engedő gesztusok alkalmazása. Támadó alapos megfigyelése. Későbbi veszélytelen elfogása. Szervezett bűnözés ellen szervezett a fellépés. A gazdagság növeli a bűnözés fejlődését. A bűnözőket a polgári életben elszigetelik, kirekesztik. Magánéletből, családból, közéletből.
Specifying the fighting principles of psychology. - A pszichológia (lélektan) küzdőelveinek felsorolása.
szerkesztés- The nervous system and hormone production of the individual is determining. So one can be quick-tempered, agressive. Our interests also determine our emotions. The attacker can be influenced by interests. Strong emotions may ’paralyze’ us. Excitement may cause difficulties in motor coordination. That is why planned fighting is needed. Solidarity helps to understand the enemy. Then creating cooperation. Constant threat makes us sick. One can protect by change in environment. The change can happen with a new job or a new partner. Strong defense may extinguish combativity.
Az egyén idegrendszere hormontermelése meghatározó. Így lehet lobbanékony, agresszív. Érdekeink is meghatározzák érzelmeinket. A támadót érdekekkel befolyásolni lehet. Az erős érzelmek lebéníthatnak. A felindulás mozgáskoordinációs zavart okozhat. Ezért kiszámítottan kell harcolni. Az együttérzés segít ellenfelünket megérteni. Azután együttműködést, összefogást kialakítani. Az állandó fenyegetettség beteggé tesz. Védekezni lehet környezetváltoztatással. Változtatni új munkavállalással, partnercserével. Az erős ellenállás kiolthatja a támadókedvet.
General fighting principles according to fight masters. - Általános küzdőelvek harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztés- You can open the shelter by dribble. So we can divert attention to the irrelevant things. The relevant remains hidden. It is finesse. You can make a successful attack if you are vigilant. You attack an unprotected point. We must fight in our well-tried style. It is skillfulness. Between two bad things choose the less bad one. It is the ability to decide.
Cselezéssel kell megnyitni a fedezéket! Így a figyelmet a lényegtelenre irányítjuk. A lényeges rejtve marad. Ez a ravaszság. Akkor támadsz sikerrel, ha szemfüles vagy. Védtelen pontot támadsz. A bevált stílusunkban kell küzdeni. Ez a gyakorlottság. Két rossz közül válaszd a kisebbiket. Ez a döntőkészség.
Psychological fighting principles according to fight masters. - Lélektani küzdőelvek harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztés- One does not have to conquer the attacker. Managing skill is avoiding the confrontation. – If there is no leak on defense, that is caution. We can avoid being the target of an attack. – Outrage, as an answer to the attack, is the ability of fighting. One must concentrate on fending and counterattack. That is self-control and presence of mind. – One must hide pain, that is willpower. – In case of more attackers, behavior is important. Courage and sturdiness help. One needs self-confidence to reach this. – Who has nothing to lose, that does not fear. This is intrepidity.
Nem legyőzni kell a támadót. Elkerülni az összeütközést, ez az irányítókészség. - Ha nincs rés a védelmen, az óvatosság. Elkerülhetjük, hogy támadás célpontja legyünk. - A felháborodás, válaszul a támadásra, küzdőkészség. Váratlanságával előnyt jelenthet a védekezésnél. - Le kell győzni a veszély gondolatát. A hárításra, ellentámadásra kell koncentrálni. Ez a hidegvér és lélekjelenlét. - A fájdalmat el kell leplezni, ez az akaraterő. - Több támadó esetén fontos a viselkedés. Segít a bátorság és a határozottság. Ehhez önbizalom kell. - Nem fél, akinek nincs veszítenivalója. Ez az elszántság.
Fighting principles according to the teaching of Judo fight masters. - Küzdőelvek judo harcmesterek tanítása alapján.
szerkesztés- Preserving balance by preserving mobility. If we want to throw, the point of support must be lower than the opponent’s center of gravity. Drag, if you want to push! Push, if you want to drag! That is how you manage your enemy’s will. Alter your enemy’s kinetic energy advantageously. With smooth style. For example with bending, evading. With probability you can be quicker than your opponent. You know it by experience, what he wants. That is why you attack in a prepared way.
Egyensúly megőrzése mozgékonyság megőrzésével. Amennyiben dobni akarunk, az alátámasztási pont legyen mélyebben az ellenfél súlypontjánál. Húzz, ha tolni akarsz! Tolj, ha húzni akarsz! Így irányítod ellenfeled akaratát. Ellenfeled mozgásenergiáját előnyösen alakítsd át. Lágy stílussal. Például elhajlással, kitéréssel. Valószínűsítéssel gyorsabb lehetsz ellenfelednél. Tapasztalatból tudod, mit akar. Ezért megelőzően, kiszámítottan támadsz.
Teaching fighting principles according to age. - Oktatási küzdőelvek életkor szerint.
szerkesztés- In childhood self-defense can be taught partially. By leaving destructive techniques out. For adults we teach self-defense successfully. By knowing destructive techniques as well. At civilians killing techniques are left out. Organisations of violence do it professionally. At old age self-defense can be taught partially. By necessarily preserving health. For example tai chi.
Gyermekkorban részlegesen oktatható az önvédelem. Roncsoló technikák kihagyásával. Felnőtteknek eredményesen oktatunk önvédelmet. Roncsoló technikák ismeretével. Az ölési technikákat civileknél elhagyjuk. Erőszak szervezetek hivatásszerűen gyakorolják. Idősen részlegesen oktatható az önvédelem. Szükségszerűen egészségmegőrzéssel. Ilyen a tai chi.
What is self-defense in future like? - Milyen a jövő önvédelme?
szerkesztés- High-level mental self-defense alongside a more effective, humane physical self-defense. – Mental self-defense is important, because of profit the consumer society is misled. With commercials, violent movies and political instigation. This method is getting stronger. That is why the task of mental self-defense is protecting and managing attention. – With managing conflicts we can solve our disputes. – Protecting nature is crucial. For profit industry pollutes it. According to the proverb: ’If the last tree is cut, the last river is poisoned and the last fish is caught, we realize that money can not be eaten.’ – We must protect ourselves against the harmful effects of young, adult and old age crisis. That is why we search for harmony, values and internal balance. The mental self-defense school exercises may help here. – This is the intelligent part of self-defense in the future. Life consists of sequence of rivalries, where the biggest ’success’ is defeating ourselves for our development.
Magas szintű szellemi önvédelem a hatékonyabb, emberséges testi önvédelem oktatása mellett.
A szellemi önvédelem azért is fontos, mert nyereségért a fogyasztói társadalmat félrevezetik. Reklámokkal, erőszakos filmekkel, politikai uszítással. Erősödő ez a folyamat. Ezért a szellemi önvédelem feladata a figyelem védelme és irányítása. Konfliktuskezeléssel vitás ügyeinket rendezhetjük. A természet megvédése létfontosságú. Nyereségért az ipar szennyezi. A közmondás szerint: „Ha majd kivágtuk az utolsó fát, megmérgeztük az utolsó folyót, és kifogtuk az utolsó halat, rádöbbenünk, hogy a pénz nem ehető.”
A fiatal, felnőtt és öregkori válsághelyzetek káros hatásai ellen is védekeznünk kell. Ezért értékrendet, harmóniát és belső egyensúlyt keresünk. Itt a szellemi önvédelmi iskolagyakorlatok segíthetnek.
Ez a jövő önvédelmének intelligens része. Az élet vetélkedések sorozatából áll, melyben a „legnagyobb” siker önmagunk legyőzése fejlődésünk érdekében.
Tájékoztató irodalom a magyar nyelvű kiadványok alapján
szerkesztésKüzdősporti szakelmélet:
Galla Ferenc-Horváth István: Sport. Budapest, 1982. Judo övvizsgák
Galla Ferenc: Sport. Budapest, 1970. Judo önvédelem
Országos Testnevelési Tanács: Stádium. Budapest, 1926. Cselgáncs
Sebestyén László: Hungária Sport Budapest, 1989. - Segítség! - avagy az áldozati viselkedés
kockázata
Plavecz Tamás: Hungária Sport 1988. Judo kisenciklopédia
Márton László-Plavecz Tamás: Hungária Sport - Az önvédelem művészete
Harmat László: Lapkiadó Vállalat Budapest 1984. Taekwon-do
dr. Udvardy József: BM Könyvkiadó Budapest 1980. Karate
Adámy István: Zrínyi Katonai Kiadó Budapest 1985. Kyokoshin karate
Kelemen István: Sportpropaganda - Ju-jutsu
Z. Vincze György: Sport Budapest 1974. Ökölvivó ABC
Gy. Horváth László: Sportpropaganda - Nindzsák
Tóth Lóránd: Móra Könyvkiadó 1992. Kommandós könyv
Leyer Richard-Szabó Julianna: Lapkiadó Vállalat Budapest - A kung-fu királya
Kira Péter: Sport. Budapest 1989. Kick-box karate
Sebestyén László: Sportpropaganda - Védd magad
dr. Ujvári Miklós: Origo-press 1989. Kung-fu technikák és edzésmódszerek
Borbély Attila – Jóvér Béla: Medicina 2007 - Szamurájok útján
dr. Nádori László: Sport. Budapest 1981. Az edzés elmélete és módszertana
Viselkedéskutatás:
Echardt Mahl: Hunga-Print 1991. Ne bánts!
dr. Ranschburg Jenő: Tankönyvkiadó Budapest 1983. - Félelem, harag, agresszió
Schilling G.: T.E. könyvtára 1976. - Agresszió és erőszak a sportban
Csányi Vilmos: Natura 1986. Agresszió az élővilágban
Bíróné dr. Nagy Edit: Sport. Budapest 1977. Sportpedagógia
William Graham Sumner: Gondolat. Budapest 1978. – Népszokások - Szokások (erkölcsök,
viselkedésmódok szociológiai jelentősége).
Jeremy Cherfas-Roger Lewin: Gondolat. Budapest 1986. - Nem csak munkával él az ember
Helmuth von Glasenapp: Gondolat. Budapest 1975. Az öt világvallás
Bhikkhu Satori Bhante: Gondolat. Budapest 1990. A sintoizmus
Elias Canetti: Európa.Budapest 1983. A túlélő
Polcz Alaine: Magvető.Budapest 1989. A halál iskolája
David P. Barash: Natura 1977. Szociobiológia és viselkedés
Budapest, 2017. január 14.
◄--- Vissza a címlapra Tartalomjegyzék ---► Következő lap: Judo/2.1. Alapok. Szellemi érzelmi önvédelem iskolagyakorlatok