Judo/4.3. Fejlesztés. Human Vital kislovag rendszerű oktatásfejlesztés



◄--- Vissza a címlapra    Tartalomjegyzék   ---► Következő lap: Judo/4.3. Fejlesztés. Human Vital Ifjú lovag rendszerű oktatásfejlesztés


HUMAN VITAL KISLOVAG RENDSZERŰ OKTATÁSFEJLESZTÉS

szerkesztés

ÓVODÁS ÉS DIÁK KORCSOPORTÚ MINŐSÍTÉSSEL

''Kisgyermekkor:''

Cél: Kisgyermek életkorhoz (óvodás illetve diák korcsoporthoz) igazodó intenzív személyiségfejlesztés.

Cím: (óvodás vagy diák korcsoportú) „Human Vital Kis Lovag”

Elbírálás: sikeres elméleti és gyakorlati vizsga alapján

Pályázhatóság: óvodás fokozat 6 és diák fokozat 8 éves életkortól.

Dologi fedezet: költségvetésbe építetten (pl. rászorulók esetén) vagy az érvényes működési szabályzat alapján. Vizsgadíj: tanfolyami költségvetés és az idevonatkozó rendeletek, jogszabályok illetve HVL Dan Kollégium felhatalmazása, irányelvei alapján.

Jelölő és szimbolika rendszer: kidolgozás alatt.

''6.1. Kisgyermekkor:''

Rövid, távirati stílusú, ''pár szavas eszencia, elméleti vizsgaanyagnál. ''

HVL1 jegyzet alapján: ''Mesepéldákra épülő, egyszerű közmondásokkal párosuló (és annak rövid háttérmagyarázatával) történő megerősítésével érzelmi középpontú, bíztató végkifejletű háttér információkat tartalmazó magyarázat.''

Ismeretek tervezett tartalomjegyzéke

szerkesztés

Elméleti létfontosságú (vital) ismeretek a „Mesék (ősök) titkos üzenete” és „Ősök belső hangjai (evolúciós ösztönéleti programok)” illetve a „Manipuláció (fondorlat) és kontroll” jegyzet alapján.

Vetélkedéstan óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

  1. Vetélkedések oka.
  2. Vetélkedések (békés és támadó) fajtái.
  3. Vetélkedések területei, (rangsor, terület, birtok, partner, stb.) rövid példatárral, egyszerű közmondással és értelmező tanácsadással
  4. Vetélkedési területek békés (például birtokszerző szakismereti, vagy tehetséges, fondorlatos) és támadó (fenyegető vagy sérülést okozó) technikái, taktikái Vetélkedési (rangsor, terület, partner, utód szerző-védő és túlélő) stratégiák és egymásra épülésük.

Egészségtan óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

  1. Általános ismeretek.
    1. Anatómia.
    2. Fiziológia.
  2. Civilizációs ártalmak ismeretei prevenciós céllal.
    1. Túlsúly.
    2. Tartási rendellenesség.
    3. Magatartászavarok.
    4. Stressz.

3. Elsősegély nyújtási ismeretek.

Ökológia (természetvédelem):

  1. Az elfogadható fenntartható fejlődés és környezetvédelem meghatározása.
  2. Civilizációs ártalmak ismeretei prevenciós céllal.
    1. Túlszaporodás.
    2. Profitéhség és környezetrombolás viszonya.
    3. Környezetszennyezés.

Gyakorlati ismeretek létfontosságú (vital) ismeretek a „HVL funkcionális életkorcsoportos játékrendszer létrehozása gyermek, felnőtt, idős életkori kategóriákra” című jegyzet alapján.

Vetélkedési ismeretek óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

HVL játékrendszer lovagi játékok.

1. Lovagi torna óvodás és diák korcsoportú „Kislovag” fokozat.

1.Békés-vetélkedés.1.gyermekkor.

3.Zsákmány-birtok.1.Egyéni.

1.ügyességi.

1.1. BgyZsEü1. „Jedi játék”

4.Párválasztó.1.Egyéni.

1.ügyességi.

2.1. BgyPEü1. „Papucsvirág-átadó verseny.”

2.Küzdő-vetélkedések.1.gyermekkor.

1.Rangsor.1.Egyéni.

1.Kidobó.

3.1. KgyREk2. „Pisztoly párbaj kidobó.”

2. Fogó.

4.1. KgyREf2. „Mindenki, mindenki ellen lovascsata”

4.2. KgyZsEf8. „Macska - egér”

Elméleti ismeretek óvodás korcsoportú fokozathoz

szerkesztés
  1. A vetélkedések oka.

Mottó: Energiapótlás nélkül nincs élet (zseblámpaelem példája).

Gyermekünk hordoz fontos üzeneteket, tanácsokat belőlünk (ösztönéleti vetélkedési programokat, hajlamokat, készségszinteket).

Rövidített válasz: Életben maradás, család létrehozása és védelme.

  1. Vetélkedések (békés és támadó) fajtái.

Békés vetélkedés (Mottó: Tehetséges érvényesülés mások kikerülésével.)

Rövidített válasz: „Többet ésszel, mint erővel” közmondás alapján tehetséges, ügyes, okos viselkedéssel, elkerülhetjük a támadó magatartásokat és békésen vetélkedhetünk játékért, játszóterületért, barátokért.

Támadó vetélkedés (Mottó: teljesítményfokozó technika eredmény érdekében.)

Rövidített válasz: Ha békésen nem sikerül, támadóan is fel lehet lépni azért, amit megakarunk szerezni, elriasztva azt aki akadályoz a játék megszerzésében.

3. A mindennapi óvodás-életben megjelenő támadó magatartás területei, fajtái

Rövidített válasz: -' ''Játszóterület szerző és védő támadó magatartás.'

  • ''Játéktárgy' (zsákmány-birtok) szerző és védő támadó magatartás.'

- 'Legerősebb, legügyesebb rangsorszerző és védő támadó magatartás.'

- 'Bánat-kudarcélményből származó ''''támadó magatartás.

  • 'Nevelő célú büntetésből származó támadó magatartás.'
  • ''Csúfolódó' (az átlagostól való eltérés esetén bekövetkező "másság" ellen irányuló)' támadó magatartás.
  • ''Érdeklődési' (párválasztási) céllal támadó magatartás.'

Háttér magyarázat (nem vizsgakérdésként):

- Területszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „Csizmás kandúr” földet, kastélyt szereznek maguknak fondorlattal, fenyegetéssel.

Óvodás életből vett példák: Veszekedés a játszóterületért, ülőhelyért.

Magánéleti példák: fürdőszoba túl sokáig tartó birtoklása, megszokott ágyhely.

- Zsákmány-birtokszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „A kis királyfi és a gonosz testvérek” – a testvérek „örökségért” folyó vetélkedése miatt veszélybe kerül, de győzedelmeskedik.

Óvodás életből vett példák: Veszekedés játéktárgyakért, jutalomért.

Magánéleti példák: „birtok” személyi tulajdon (ing, cipő, zokni, óra, ékszer), „zsákmány” lopással, félrevezetéssel vagy erőszakkal jogtalanul elvett birtoktárgy (óra, ékszer).

- Rangsorszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „Hamupipőke” – alacsony rangú, elnyomott és kihasznált a családban a mostoha testvérekhez képest, de királyi feleségként föléjük kerül.

Óvodás életből vett példák: Vetélkedés elismertségért szereplésnél, győzelemért a játékban.

Magánéleti példák: kapcsolat irányító szerep barátság esetén,

- Kudarcélményből származó támadó magatartás.

Mese példák: „A hattyúvá vált testvérek” – a lánytestvér kudarcélménye miatt elátkozta testvéreit, de később megmentette őket.

Óvodás életből vett példák: Sírás, kiabálás, dühöngés, ha valamit nem kap meg az óvodás.

Magánéleti példák: szeretett elvesztése (haláleset, válás,) viszonzatlan érzelmek, barát cserbenhagyása.

- Nevelő célú támadó magatartás.

Mese példák: „Holle anyó” – a lusta testvért megbünteti, a szorgalmasat megjutalmazza.

Óvodás életből vett példák: Jutalom, dicséret, vagy szidás, büntetés magaviseletért.

Magánéleti példák: segítség megvonása, elhatárolódás, fenyegetés, sérülés-okozás.

- Az átlagostól való eltérés esetén bekövetkező "másság" ellen irányuló támadó magatartás.

Mese példák: „A rút kiskacsa” – a rútként csúfolt kiskacsából szép hattyú lesz.

Óvodás életből vett példák: Csúfolódás, piszkálás a furcsa, vagy más óvodástársakkal szemben.

Magánéleti példák: eltérő viselkedésű, értékrendű, kinézetű személyekkel barátkozás kerülése vagy vitatkozás, veszekedés.

- Párválasztási céllal támadó magatartás.

Mese példák: „Világszép nádszál kisasszony” – a királyfi megküzd érte, a többi királyfit legyőzve.

Óvodás életből vett példák: Óvodás barátok, vagy szerelem miatt veszekedés, illetve kedveskedés.

Magánéleti példák: barátok összeveszése a nagy „Ő” miatt.

Elméleti ismeretek diák korcsoportú fokozathoz

szerkesztés
  1. A vetélkedések oka.

Mottó: Energiapótlás nélkül nincs élet (zseblámpaelem példája).

Gyermekünk hordoz fontos üzeneteket, tanácsokat belőlünk (ösztönéleti programokat, hajlamokat, készségszinteket).

Rövidített válasz: Életben maradás, család létrehozása és védelme.

  1. Vetélkedések (békés és támadó) fajtái.

Békés vetélkedés (Mottó: Tehetséges érvényesülés mások kikerülésével.)

Rövidített válasz: „Többet ésszel, mint erővel” közmondás alapján tehetséges, ügyes, okos viselkedéssel, elkerülhetjük a támadó magatartásokat és békésen vetélkedhetünk játékért, játszóterületért, barátokért.

Támadó vetélkedés (Mottó: teljesítményfokozó technika eredmény érdekében.)

Rövidített válasz: Ha békésen nem sikerül, támadóan is fel lehet lépni azért, amit megakarunk szerezni, elriasztva azt aki akadályoz a játék megszerzésében

3. A mindennapi életben megjelenő támadó magatartás területei, fajtái

Rövidített válasz: - ''Területszerző és védő támadó magatartás.''

- Zsákmány-birtokszerző és védő támadó magatartás.

- Rangsorszerző és védő támadó magatartás.

- Kudarcélményből származó támadó magatartás.

- Nevelő célú támadó magatartás.

- Az átlagostól való eltérés esetén bekövetkező "másság" ellen irányuló' támadó magatartás.

- Elválasztási (önállósulást kényszerítő) céllal támadó magatartás.

- Párválasztási céllal támadó magatartás.

- Szexuális céllal támadó magatartás.

- Területszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „Csizmás kandúr” földet, kastély szereznek maguknak fondorlattal, fenyegetéssel.

Magánéleti példák: fürdőszoba túl sokáig tartó birtoklása, megszokott ágyhely.

Diákéletből vett példák: iskolapad terület (átkönyöklés-terpeszkedés a padtárs oldalára), sorban állás (tolakodás), játszóterület birtoklása - védelme.

Családi életből vett példák: válás estén lakó- nyaralóterület szerzése-védelme.

Közmondás - szólás: „Sok jó ember kis helyen is elfér.” (Okosan, jóindulatúan elkerülik a súrlódást, veszekedést.)

- Zsákmány-birtokszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „A kis királyfi és a gonosz testvérek” – a testvérek „örökségért” folyó vetélkedése miatt veszélybe kerül, de győzedelmeskedik.

Magánéleti példák: „birtok” személyi tulajdon (ing, cipő, zokni, óra, ékszer), „zsákmány” lopással, félrevezetéssel vagy erőszakkal jogtalanul elvett birtoktárgy (óra, ékszer).

Diákéletből vett példák: birtok (radír, ceruza, leckefüzet, tankönyv), zsákmány (lopással vagy erőszakkal elvett radír, ceruza, leckefüzet, tankönyv).

Családi életből vett példák: birtok (családi ékszer, konyhapénz,) zsákmány (családi ékszer, konyhapénz, jogtalan eltulajdonítása).

Közmondás - szólás: „Az arany nem békesség.” (Minél értékesebb valami, annál több szerzési vágyat gerjeszt.)

- Rangsorszerző és védő támadó magatartás.

Mese példák: „Hamupipőke” – alacsony rangú, elnyomott és kihasznált a családban a mostoha testvérekhez képest, de királyi feleségként föléjük kerül.

Magánéleti példák: kapcsolat irányító szerep barátság esetén,

Diákéletből vett példák: osztály-első, legerősebb, legszebb, kiváló sportoló.

Családi életből vett példák: „nadrágot viselő,” családfő, örökösödési rangsor.

Közmondás - szólás: „Magasan hordja az orrát.” (Lenézően, kirekesztően gyakorolja a rangsorfölényét.)

- Kudarcélményből származó támadó magatartás.

Mese példák: „A hattyúvá vált testvérek” – a lánytestvér kudarcélménye miatt elátkozta testvéreit, de később megmentette őket.

Magánéleti példák: szeretett elvesztése (haláleset, válás,) viszonzatlan elfogadó érzelmek, barát cserbenhagyása.

Diákéletből vett példák: tanulási kudarc (egyes, bukás), problémás diákszerelem.

Családi életből vett példák: válás, család elvesztése, veszekedés, elhidegülés.

Közmondás - szólás: „A harag rossz tanácsadó.” (Az indulatból származó dühkitörés sokat árthat nekünk is.)

- Nevelő célú támadó magatartás.

Mese példák: „Holle anyó” – a lusta testvért megbünteti, a szorgalmasat megjutalmazza.

Magánéleti példák: segítség megvonása, elhatárolódás, fenyegetés, sérülés-okozás.

Diákéletből vett példák: intő, egyes, bukás, iskolából kizárás rossz magaviselet miatt.

Családi életből vett példák: szülői fenyítés, szobafogság, eltiltás.

Közmondás - szólás: „A jó elnyeri jutalmát.” „Isten nem bottal ver.” (A helyes viselkedést jutalmazza, a helytelent bünteti az élet.)

- Az átlagostól való eltérés esetén bekövetkező "másság" ellen irányuló támadó magatartás.

Mese példák: „A rút kiskacsa” – a rútként csúfolt kiskacsából szép hattyú lesz.

Magánéleti példák: eltérő viselkedésű, értékrendű, kinézetű személyekkel barátkozás kerülése vagy vitatkozás, veszekedés.

Diákéletből vett példák: kövér (dagi), sovány (gebe), alacsony (törpe), magas (égi meszelő), szemüveges (pápaszemes), szeplős (pulykatojás).

Családi életből vett példák: testvérek gúnyolódása kövérség, soványság, „dedós” korcsoport esetén. Házastársak „egy-másság elleni” „kritikája”.

Sportéleti példák: szurkoló egymással szembeni gyűlölködése, rasszista jegyekkel.

Közmondás - szólás: „Nem tudja felvenni a szürke színt.” (Nem képes hasonló lenni a környező társaihoz képest.)

- Elválasztási (önállósulást kényszerítő) céllal támadó magatartás.

Mese példák: „A kis szegénylegény” világgá zavarják az otthoni szegénység, miatt, de boldogul és gazdag lesz.

Magánéleti példák: kényszerűen szülői otthon elhagyása.

Diákéletből vett példák: szülői segítség megtagadása leckeírásnál. Nappali helyett levelező tagozatos (munkavégzés melletti) továbbtanulás.

Családi életből vett példák: 18 évesen kényszerű munkába állás.

Közmondás - szólás: „Megáll a maga lábán.” (Nincs szüksége mások támogatására.)

„Még mindig az anyja szoknyáján ül.” (Önállótlan felnőtt korára is.)

- Párválasztási céllal támadó magatartás.

Mese példák: „Világszép nádszál kisasszony” – a királyfi megküzd érte, a többi királyfit legyőzve.

Magánéleti példák: barátok összeveszése a nagy „Ő” miatt.

Diákéletből vett példák: fiúk verekedése lány miatt.

Családi életből vett példák: válás esetén bekövetkező birtokvédő (megszerzett párt és családi állapotot védő) és párválasztói (új párt szerző) vetélkedés, támadó magatartás jegyekkel.

Közmondás - szólás: ”Ki mit szeret, azt félti.” (Arra féltékeny az ember, akit szeret.)

„Két kis kakas összeveszett.” (Mondják, ha két kisfiú dühösen egymásnak támad.)

- Szexuális céllal támadó magatartás.

Mese példák: „A repülő szőnyeg” – a gonosz varázsló erőszakkal elrabolja a szultán lányát, hogy a felesége legyen, de megmenti a kiválasztottja.

Erkölcsi tanulság: A szeret és összetartás eredményt hozó, ezért dicséretet. Mások elrablása, kiszolgáltatottságukkal való gonosz visszaélés nagyon nagy büntetést érdemel.

Magánéleti példák: nemi erőszak elhagyott helyeken.

Diákéletből vett példák: erőszakos viselkedés illetve, lányok „lecikizése” iskolában.

Családi életből vett példák: családi nemi zaklatás vagy erőszak.

Közmondás - szólás: „Okos ember ésszel él.” (nem csak az érzelmeinkre de az eszünkre is kell hallgatnunk – lásd ebben az esetben óvatosság, emberség, belátás szükségességét.)

„Okos ember kerüli a bajt.” (Előrelátóan és óvatosan kell viselkedni.)

Egészségtan óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

1. Általános ismeretek.

1.1. Anatómia.

Rövidített válasz:

- Testünket a csontváz tartja, az izomzat mozgatja, az agyunk irányítja, (ami a fejünkben helyezkedik el).

2.1. Fiziológia.

Rövidített válasz:

- A szívünk pumpálja a vért, ami éltet. A vérbe a májunk teszi az éltető erőt (energiát), amit az ennivalóból választ ki. Az ennivalót a fogainkkal daraboljuk, őröljük és az, gyomrunkon keresztül megy a májunkhoz.

2. Civilizációs egészségügyi ártalmak ismeretei prevenciós céllal.

  1. Túlsúly.

Rövidített válasz:

- Többet eszünk, mint amennyire szükségünk lenne, mert egy belső hang (ösztönéleti program), azt mondja együnk sokat abból ami finom (energiaraktározás, magas kalória beviteli céllal – ez régen jó tanács volt).

- Több mozgásra lenne szükségünk, egy belső hang (ösztönéleti program), viszont azt mondja legyünk lusták (energiatakarékosság – ez régen jó tanács volt).

  1. Tartási rendellenesség.

Rövidített válasz:

-A járda, mozgólépcső, busz, villamos, autó csökkenti a mozgást, és kényelmessé teszi annyira, hogy a belső izmok elgyengülnek. Ezért a hátunk görbe és a lábboltozatunk is lúdtalpas lehet idővel.

- Több mozgásra lenne szükségünk, egy belső hang (ösztönéleti program), viszont azt mondja legyünk lusták (energiatakarékosság – ez régen jó tanács volt).

  1. Magatartászavarok.

Rövidített válasz:

- A belső hangok régen bevált viselkedéstanácsokat adnak (Te legyél az erősebb!).

- A gyors fejlődés elavulttá teszi a régi tanácsokat (Veszekedéssel nem megyünk semmire!).

- Eredményes új tanácsokat nehéz kidolgozni (Eredményes együttműködés kell!).

A baj az, hogy sokszor a tanács elavult, sokszor pedig, tévesen hiszik, hogy elavult és az új módszer zsákutcába vezet, ezért a válaszadás nehéz.

Megoldás a nyitottság és az óvatosság együttes alkalmazása lehet a régi és új módszerekkel szemben a fejlődésekhez igazodó alkalmazkodáskor.

  1. Stressz.

Rövidített válasz:

-A sok idegeskedés (stressz) betegséghez vezethet.

-Törekedjünk nyugodt életmódra (életvitel, időbeosztás, tehervállalás, megfelelő társ).

- Ismerjünk meg stresszt oldó, módszereket (lazítás, meditálás-elgondolkodás, fantáziálás-álmodozás).

3. Elsősegély nyújtási ismeretek

''- Sebkötözés, vérzés elállítása, fehérájulás elleni védekezés.''

Ökológia (természetvédelem) óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

  1. Az elfogadható fejlődés és környezetvédelem meghatározása.

    1. Elfogadható az a fenntartható civilizációs fejlődés, mely a természeti környezet megóvásával jár (vízkincs, növény és állatvilág, stb.).

  2. Civilizációs természeti ártalmak ismeretei prevenciós céllal.

    1. Túlszaporodás (az emberiség létszáma túlterheli a természeti környezetét).

    2. Profitéhség és környezetrombolás viszonya (a vagyonszerzés fontosabb a természet védelménél).

    3. Környezetszennyezés (ipari és személyi: víz, talaj, levegő, élelmiszerek, szemetelés, stb.).

Gyakorlati ismeretek

szerkesztés

Vetélkedési ismeretek óvodás és kisdiák kisgyermekkorra jellemzően:

HVL játékrendszer - lovagi játékok.

1. Lovagi torna óvodás és diák korcsoportú „Kislovag” fokozat.

1.Békés-vetélkedés.1.gyermekkor.

2.Terület.1.Egyéni.

1.ügyességi.

BgyTEü1. „Labdagolf.” (Térérzékelés: labdák száma szerinti játékosok, labdát gurítva, dobva, félkezes fekvőtámasszal berakva a célpontokra – adott pályán a golfhoz hasonló értelemszerű szabályokkal, célba jutásig.)

3.Zsákmány-birtok.1.Egyéni.

1.ügyességi.

1.1. BgyZsEü1. „Jedi játék”

Önfegyelem, kontrolálás, összpontosítás-fejlesztés, manipuláció védelem: 5 játékmező van. A játékosok a cél előtti 4. játékmezőre ülnek. „Játék indul” – vezényszóra 1 perc mozdulatlan ülés után „egy perc letelt” vezényszóra, az 5. játékmezőre ülhetnek, de ha megmozdulnak, mindig egy játékmezővel hátrább kezdhetik a játékot. (A játékvezető mindent elkövet, hogy megmozduljanak. Például azt kéri, emelje fel a kezét, aki érti a játékszabályt, vagy 1 perc letelte előtt előre jöhetnek, mert ügyesek voltak stb.). Az 5. játékmezőről 1 percen belül személyre szóló figyelemelterelő játékra szólítják őket, és ha azt is megnyerik, győztek. (Akár új játékot is kezdhetnek a többi játékos között, ha a játék folytatódik). A figyelem elterelő játék lényege, hogy a játékvezető a játékos szeme előtt egy apró papírgolyót az egyik kezébe áttesz, és félrevezető viselkedéssel megpróbálja rávenni arra, hogy az üres kezét válassza. Például - uszít, hogy gyáva az (üres) kezére ütni. - Nem tud gyorsan dönteni, (ha az üres kezét tolja elé). - Azt akarja, hogy kivételesen győzzön (az üres kezére ütve). - Szorgalmas, (ha a távolabbi üres kezet választja). Ügyesen figyel, (ha az összeszorított üres kezet választja, stb.). Játékvezető az első szándékú manipulációs technikák elmagyarázása után, ismerve a játékos tudását, várható reakcióját másod és harmadszándékú félrevezető technikákat is tanít, amivel manipuláció védelemre oktat, megfelelő erkölcsi útmutatással.

Célzott fejlesztési területek fokozatosan emelkedő szinteken:

Csoportos helyzetben:

  • Végtaghelyzet felett (zavaró tényező nélkül, 1 perc mozdulatlanság).

  • Felhívó jellegre reagáló impulzivitás felett (labdaeldobás, taps, jutalom felkínálása mozdulattal, stb.).

  • Verbális manipuláció (fondorlatos beszéd) felett (- De szép pillangó! – Elrontottam, gyertek előrébb! – Győztetek, gyertek a jutalomért! – Emelje fel a kezét, aki érti!).

  • Érzelmi manipuláció felett (- Nézd, hogy örülnek a szüleid! – Ne nevess! + feszültég növelés, ami nevetésben tör ki).

Egyéni helyzetben:

  • Uszítás felett (Gyáva, - lusta az (üres) kezére ütni. – Nem tudsz gyorsan dönteni.)

  • Elbizonytalanítás felett (Nem jó, de kap még egy esélyt, ha a másik (üres) kézre üt.) – Nyersz, ha az (üres) kézre ütsz.).

  • Figyelemelterelés felett (A szabályokra figyelj, (ne a kezemre)! – Az a fontos mit gondolsz arról, amit mondtam, a szerint dönts!).

  • Másod, harmadszándékú taktikai szintű manipuláció (- Sejtve a manipuláció kontrol működési szintjét – uszító, elbizonytalanító, tagadásra építő kontraakciós taktika.)

4.Párválasztó.1.Egyéni.

1.ügyességi.

2.1. BgyPEü1. „Papucsvirág-átadó verseny.”

(Gesztus –verseny: Az győz pontozással, aki kedvesebben, szellemesebben ad át egy tárgyat, ellenkező neműnek.)

2.Küzdő-vetélkedések.1.gyermekkor.

1.Rangsor.1.Egyéni.

1.Kidobó.

3.1. KgyREk2. „Pisztoly párbaj kidobó.”

(2-3-4 labdával játszák. Kézzel lehet védekezni. Akit kidobnak, kiáll, és gimnasztikai feladatot végez. Az utolsó 2-3 küzdőjátékos háttal egymásnak, láb közötti labdával, vezényszóra kidobó párbajt vív).

2. Fogó.

4.1. KgyREf2. „Mindenki, mindenki ellen lovascsata”

(Akit egy másik lovas lehúz a földre az kiesett. A „lovak” térdtámaszban szállító küzdő társak (és a „súlyarányos” lovasok a hátukon ülnek). A lovak nem taszíthatnak. Az utolsó lovas győz.)

4.2. KgyZsEf8. „Macska - egér”

(Vezényszóra a küzdő párok, megpróbálják a maguk vonala mögé vinni a középre rakott tárgyat (például papucsot) úgy, hogy az ellenfél ne érintse meg.)

Háttér HVL 1 jegyzetek (3 nevelési konferencia illetve kb. 400 előadásból álló sorozat 2002-2004 között iskolák felső és alsó tagozatos osztályainál az alábbi témakörökből):

Tájékoztató

A kisgyermek társadalom vetélkedéskultúrájának titkai

szerkesztés

(Békés és támadó vetélkedés kultúra ismeretei alsó tagozatos diákok számára)

című (HVL/1) előadássorozattal kapcsolatban

2.hvja.6.nevelés.4.kisgyerm-vet.

Kitűzött célok az ismeretek közlésén keresztül:

''Fő cél:''

Az életismeretek megalapozása együttélés, érvényesülés és azzal kapcsolatos önvédelem területén - politika és ideológia semlegesen – tudományos kutatási eredmények alapján.

''Rész – célok:''

Az iskolai tanulással kapcsolatos belső motiváció erősítése, érvényesülés kapcsán (lásd mesék példáira építve, békés vetélkedések technikái, taktikái, stratégiái erőforrás nyerés érdekében).

Az iskolai konfliktusok, stresszek, nem kívánatos agresszív folyamatok kezelése megelőzésen, felvilágításon keresztül (lásd mesék példáira építve, támadó magatartások ismeretei).

Közösségi normákkal és érdekekkel kapcsolatos ismeretek és belső motiváció erősítése (lásd mesék példáira építve, közösség illetve rászorulók védelme szolgálata).

Személyi teljes körű önvédelemmel kapcsolatos ismeretek megalapozása (Lásd mesék példáira építve alkalmasság növelés példái)

A vetélkedések ismeretei (rövidített, figyelemfelkeltő, mesékre épülő magyarázattal)

Ismeretközlés felépítése kisgyermekkor esetén: Kisgyermekkor nyelvezetét használva, diák, tanító, előadó aktív együttműködésével, mesékre épülő, érzelmi középpontú, bíztató végkifejletű, életismeretekkel kapcsolatos erkölcsi illetve figyelmeztető, megelőző önvédelmi háttér információkat tartalmazó magyarázat. Helyzet attitűdöket, tanító aktuális nevelési céljait rögtönzötten is figyelembe vevő előadás. Figyelemfokozás, és pihentetés, szemléltetés érdekében speciális, jól bevált, kényszer asszociációs, illetve más figyelemirányító játékok szükség szerint. Deduktív, ismereteket feltöltő oktatási módszer – a végén rövid, távirati stílusú, pár szavas eszencia, elméleti összegzésnél.

Első előadás (felvezető ismeretek):

  1. A mindennapi életben megjelenő erőforrásokért folyó vetélkedések céljai, okai, területei, fajtái, alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

A MESÉK TIKOS ÜZENETEI

szerkesztés

„Békés és támadó vetélkedések ismeretei viselkedéskultúra és megelőző önvédelem fejlesztéséhez” című, előadás

(ELŐADÁS TÉMAKÖRI VÁZLATA)

  1. === Kiindulási helyzet (fejletlen, erőforrás nélküli, alacsony rangsorú, veszélyeztetett életű): ===
    1. Erőforrás nélküli, alacsony rangsorú, fejletlen, veszélyeztetett életű (halmozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett):

      1. Óvatlanságból eredő erős áldozati felhívó jelleg, (kockázat nélküli támadhatóság), mely zsákmányszerző, (jogtalan, erkölcstelen birtokszerző) agressziót eredményez („Jancsi és Juliska” – eltévedve, otthon és szülők védelme, vagyis gondozói erőforrás nélkül, gonosz boszorkány hatalmába kerül, a mézeskalács és kolbászkerítés csábításával)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Elcsavargott és elvesztette szüleit a strandon, majd megfulladt a mélyvízben, ahova egyedül ment fürdeni. „Cukros bácsi” ismerkedni akar „rossz szándékkal,” hozzátartozók távollétében.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás, megelőző önvédelem: Óvatosság és gondozói védelem biztosítása.

Erkölcsi tanulság: A kisgyerekek elcsavargása veszélyes, büntetést érdemel. A testvéri szeret és összetartás eredményt hozó, ezért dicséretet. A kisgyerekek elrablása, kiszolgáltatottságukkal való gonosz visszaélés nagyon nagy büntetést érdemel.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Elválasztási agresszió („A kis szegénylegény” – „világgá zavarják az otthoni szegénység,” vagyis elégtelen erőforrás miatt)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Utcán hajléktalanul élve, kéregető kisgyerek. Nemzetközi gyermekkereskedelem ellenőrizetlen (pedofil, donorbiztosító, örökbefogadó,) hálózatoknak.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás, megelőző önvédelem: Állami nevelőotthonban él a szülők hajléktalansága, munkanélkülisége miatt. Állam által ellenőrzött örökbefogadás.

Erkölcsi tanulság: A gondoskodni tudó szülő büszke lehet, a nem gondoskodó szégyellheti magát. Az a gyerek, aki rossz sorból felküzdi magát, dicsérendő.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Normatív és rangsor-dominanciális (rangsorelsőségre törő) agresszió („Hamupipőke” – alacsony rangú, elnyomott és kihasznált a mostoha testvérekhez képest)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Válás után az új házasságban élő mostohatestvérek és mostoha szülő kirekesztően, szeretet nélkül viselkedik.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás, megelőző önvédelem: „Bölcs és türelmes” kiegyező (édes szülőn és lakóterületen osztozkodó) - szeretet az új házasságban mindkét részről az édes szülő felügyeletével. Tűrhetetlen állapot esetén, édes szülőktől, tanártól, gyámügyi hivataltól segítséget kérni.

Erkölcsi tanulság: A rosszindulatú, nagyon önző embereknek közösségben, hátrányt, büntetést kell szenvedniük. A szorgalom és jóindulat (mint kiváló belső tulajdonságok) elnyeri jutalmát.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Fejletlen, veszélyeztetett életű (hátrányos helyzetű, veszélyeztetett):

    1. Zsákmányszerző - birtokvédő agresszió („A kis királyfi és a gonosz testvérek” – testvérek „örökségért” erőforrásért folyó vetélkedése miatt veszélybe kerül)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: A szülő érzelmi, anyagi, gondozói erőforrást jelentő kisajátítására irányuló „testvérháború”.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: „Bölcs és türelmes” kiegyező (szülőn és lakóterületen osztozkodó) - szeretet a szülők felügyeletével. Tűrhetetlen állapot esetén szülőktől, tanártól, gyámügyi hivataltól segítséget kérni.

Erkölcsi tanulság: Aki a testvérét bántja, nem segíti, - büntetést, hátrányt érdemel. Aki tud harcolni a maga igazáért, elismerést érdemel.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Normatív és zsákmányszerző agresszió („Hófehérke” – gonosz mostoha „Szépség és szülői öröksége” erőforrásokért folyó vetélkedése miatt)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Válás után az új házasságban élő mostoha szülő kirekesztően, szeretet nélkül viselkedik.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: „Bölcs és türelmes” kiegyező (édes szülőn és lakóterületen osztozkodó) - szeretet az új házasságban mindkét részről az édes szülő felügyeletével. Tűrhetetlen állapot esetén, édes szülőktől, tanártól, gyámügyi hivataltól segítséget kérni.

Erkölcsi tanulság: A rossz indulatú, nagyon önző embereknek közösségben, hátrányt, büntetést kell szenvedniük. A szorgalom és jóindulat (mint kiváló belső tulajdonságok) elnyeri jutalmát.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Rangsor-dominanciális agresszió („Csipkerózsika” – a megsértett, vendégként el nem hívott tündér elátkozza, „száz évre elaltatja”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Rokon, ismerős sértettségből eredő kapcsolat megszakítása. Diákok rangsor vetélkedéséből verekedés.

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: Kiengesztelés, kapcsolatrendszer ápolása. Fenyegetés esetén arányos és megfelelő biztonsági intézkedés.

Erkölcsi tanulság: A figyelmesség, udvariasság elmulasztása büntetést von maga után.

Tanító esetleges kiegészítése.

Célkijelölés és a célhoz vezető út (fejlettség, alkalmasság növelése, rangsorszerzés, erőforrásszerzés érdekében):

szerkesztés

2.1. Fejlettség megszerzése, alkalmasság növelése királylány, aranyalma, királyság, gazdagság, kincs elnyeréséért:

  1. Erős támogató keresése „erkölcsös viselkedés próbán keresztül” („sánta róka – élelem megosztásért”, „bölcs öreg tanácsadó – udvarias megszólításért, idősek segítéséért”, „jó tündér, jó varázsló – jó tettért cserébe”, „palackba zárt szellem – szerencsés rátalálással, „jó barátok, egyik gyorsan fut, a másik messze hall, a harmadik messze lát stb. – egymás hűséges segítéséért”, stb.)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: Erős támogató lehet szülőn kívül, („sánta róka – élelem megosztásért háziállatok., „Bölcs öreg tanácsadó – udvarias megszólításért, idősek segítéséért idős rokonok, ismerősök”. „Jó tündér, jó varázsló – jó tettért cserébe tanár, edző”. „Palackba zárt szellem – szerencsés rátalálással, lottó öt találat”. „Jó barátok, egyik gyorsan fut, a másik messze hall, a harmadik messze lát stb. – egymás hűséges segítéséért osztálytársak, sporttársak”, stb.)

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: Udvarias, segítőkész viselkedés, jó kapcsolatteremtés. (A lottó öt találathoz próba és szerencse.)

Erkölcsi tanulság: A közösség a segítőkész, jóindulatú, igazmondó, tiszteletet adó, természetszerető, okosan vállalkozó (próba-szerencse) embereket támogatja.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Fizikai (külső) tulajdonságok növelése („élet vize – hétszer erősebbé, szebbé, okosabbá tesz”, „csodakard vagy üssed, üssed botocskám – legyőzhetetlenné tesz”, „hétmérföldes csizma, hatlábú csudaparipa – nagy távolságot bejár”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: („élet vize – hétszer erősebbé, szebbé, tesz megfelelő táplálkozás, sport, ápoltság, életmód”, „csodakard vagy üssed, üssed botocskám – legyőzhetetlenné tesz küzdősportok”, „hétmérföldes csizma, hatlábú csudaparipa – nagy távolságot bejár kerékpár, család gépkocsija”)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: Testsúly ellenőrzése, sportolás – küzdősporti ismeret, utazási illetve közlekedési eszközök ismerete.

Erkölcsi tanulság: Az egészség, állóképesség, mozgékonyság, életerő növelése elismerésre méltó.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Szellemi (belső) tulajdonságok növelése („Hary Potter varázsló tanulóként illetve, jó vagy rossz boszorkányok, varázslók varázs titkainak megtanulása, ellesése – ismeretek megszerzése hatalommal jár”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: („Hary Potter varázsló tanulóként, - maga a diákélet, ahol mindenki Hary Potter lehet később varázslatos tudású felnőtt sportolóként, szakemberként, művészként, tudósként a mai tanárai segítségével. Jó vagy rossz boszorkányok, varázslók varázs titkainak megtanulása, ellesése – jó és rosszemberek ismereteinek, viselkedéstitkainak a megtanulása, megértése, - akár a mostani előadás segítségével is, - ahol is az ismeretek megszerzése védelmet ad, érvényesülést segít.”)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Rövid távú megoldás megelőző önvédelem: A tanárok tanítása és saját magunk célirányos érdeklődése, igyekezete tud elsősorban ismeretekhez, „varázslatos” tudáshoz juttatni. A „varázslatos” életismeretek és szakismeretek együtt, nagy eredményességet adhatnak.

Erkölcsi tanulság: Az okosság, ügyesség, találékonyság, életrevalóság - jóindulattal, segítőkészséggel, önzetlenséggel ötvözve elismerést érdemel.

Tanító esetleges kiegészítése.

3. Siker (fejlettség, erőforrásszerzés, rangsorszerzés = elismertség, biztonság):

szerkesztés
  1. Alkalmasság megszerzése („jó király, gazdag országgal, békességgel vagy elvarázsoltak megmentése, gonosz boszorkányok, varázslók, erők legyőzése – kellő ismeretek megszerzése és helyes alkalmazása erkölcsi normák figyelembevételével”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: („jó király, gazdag országgal, békességgel osztály-első tanuló jó osztályközösséggel vagy elvarázsoltak megmentése, gyenge, rászoruló tanulók, idősek segítése gonosz boszorkányok, varázslók, erők legyőzése rossz gondolatok, erőszak filmek, számítógépjátékok befolyásának legyőzése – kellő ismeretek megszerzése és helyes alkalmazása erkölcsi normák figyelembevételével becsületes, jellemes, közösség érdekében is tevékenykedő viselkedés”)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Megoldás, megelőző önvédelem: Célirányos ismeret, jártasság készség megszerzése, szorgalmas tanulás, gyakorlás segítségével.

Erkölcsi tanulság: Aki eredményes, jó képességű, tiszta gondolkodású ember elismerést érdemel, de ha valaki a jó képességeit nem csak a saját, hanem a közösség hasznára is fordítja, még több elismerést, érdemel.

Tanító esetleges kiegészítése.

  1. Rangsorszerzés („óriás, hétfejű sárkány, gonosz testvérek, lovagi tornán lovagok legyőzése – rangsor ellenfelek legyőzése”, „hét országra szóló lakodalom – státusz szimbólum”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: („Óriás, hétfejű sárkány, gonosz testvérek, lovagi tornán lovagok legyőzése – rangsor ellenfelek legyőzése, vagyis játékban, sportversenyen, magánéletben, családi életben, iskolai közéletben érvényesül” „hét országra szóló lakodalom – státusz szimbólum eredményeit ünneplik, elismerik rátermettségét a diáklányok, diákfiúk, tanárok, edzők, szülők.)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Megoldás, megelőző önvédelem: Célirányos ismeret, jártasság készség megszerzése, szorgalmas tanulás, gyakorlás segítségével.

Erkölcsi tanulság: Aki erőben, ügyességben, élelmességben, becsületességben felülmúlja ellenfeleit, jutalmat, elismerést érdemel.

Tanító esetleges kiegészítése.

3.3. Erőforrások biztosítása („királylány, aranyalma, királyság, gazdagság, kincs elnyerése, megtalálása – megélhetés, családi élet kiszolgálása, biztonság minél magasabb szinten”)

Példa információ megerősítés céljával a diákéletből: („királylány diákszerelem, aranyalma - tudás, királyság – osztály első, gazdagság, kincs elnyerése, megtalálásamegélhetés, családi élet kiszolgálása, biztonság minél magasabb szinten kiváló iskolai eredménnyel a legjobb iskolákban továbbtanulás, sportban kiváló fejlődés, sok igaz barát.”)

Kérdés információ megerősítés céljával: Ki tud még ehhez hasonló mesét, vagy példát a mindennapi életből?

Megoldás, megelőző önvédelem: Célirányos ismeret, jártasság készség megszerzése, szorgalmas tanulás, gyakorlás segítségével.

Erkölcsi tanulság: A legnagyobb érték, az egészség, a magas szintű képességek, jó partner kapcsolat és család, illetve ennek megőrzése, anyagi biztonsága.

Tanító esetleges kiegészítése.

Második előadás:

  1. Másság ellen irányuló (“normatív”) békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

  1. Rangsorszerző-védő támadó békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

B.1. A magánéletben történő békés érvényesülés lehetőségeiről általában

B.2. Közösségi érvényesüléssel kapcsolatos általános ismeretek

B.3. Közösségi érvényesülés békés módszerei

B.4. Ismeretforrások csoportos viselkedés elemzéséhez, változtatásához

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Harmadik előadás:

1.3. Területszerző-védő békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

  1. Zsákmány és birtokszerző – védő békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Negyedik előadás:

1.5. Párválasztási céllal békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

B.1. Partnerkapcsolat megteremtésének módszerei /a megismerkedés/

B.2. Szimpátiajegyek megszerzése: /partnerkapcsolat fejlesztése/

B.3 Az érdekes, szórakoztató egyéniség építése: /partnerkapcsolat szinten tartása/

B.4. A családi élettel kapcsolatos általános információk

B.5. A partnerválasztás tudatos módszere

B.6. Az együttélés módszeres szabályozásának lehetősége /hosszú távú együttélés érdekében/

B.7. Szexuális, gazdasági, nevelési információk, feladatok /eredményes családi élet érdekében/

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

  1. Szexuális céllal békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

B.1. Udvarlási technikák, taktikák, stratégiák

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Negyedik előadás:

  1. Elválasztási céllal békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

B.1. Szülői nevelési stratégiák

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

  1. Kudarcélményből származó békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

B.1. Az önmegvalósítás ismereteiről általában

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Hatodik előadás:

  1. Nevelő célú támadó magatartás békés és támadó vetélkedés ismertetése alsó tagozatos diákokra jellemző (magánéleti, diákéleti, családi élet, sportéleti, közéleti) példákkal.

Békés vetélkedések (elégséges illetve szűkös erőforrásokon alapulóan: - tehetségesen megoldó, mástól tanuló, megtévesztően manipuláló, kölcsönösen segítő - szövetkező, másokat egyoldalúan kihasználó, figyelemelterelő - uszító, stressz helyzetekkel kapcsolatos, viselkedéstechnikák, taktikák, stratégiák, - erkölcsi szabályozók ismeretével.)

Támadó vetélkedések (szűkös erőforrásokon alapulóan: erőfölényen, áldozati felhívó jellegen, agresszivitáson és agresszión alapuló manipulációs viselkedések, erkölcsi szabályozók ismeretével.)

(Az iskolai konfliktusok, stresszek, nem kívánatos agresszív folyamatok kezelése megelőzésen, - felvilágításon keresztül)

Hetedik előadás (összegző ismétlés):

2. A vetélkedések általános okai erőforrást nyerő céljuk és jellemzőjük

alapján.

(Az életismeretek megalapozása együttélés, érvényesülés és azzal kapcsolatos önvédelem területén.)

2.1. Békés vetélkedések általános ismeretei és erkölcsi szabályozásuk.

  1. A békés érvényesülés tanulás útján megszerezhető ismeretei szakmai, magán és közélet, családi élet illetve önismeret, önmegvalósítás területén.

(A tanulással kapcsolatos belső motiváció erősítése, érvényesülés kapcsán)

2.2. Támadó vetélkedések általános ismeretei és erkölcsi szabályozásuk.

2.2.1. A támadó magatartások alapvető céljai, fő okai - illetve keletkezésük, felépítésük, kezelhetőségük általában.

(Az iskolai konfliktusok, stresszek, nem kívánatos agresszív folyamatok kezelése megelőzésen, felvilágításon keresztül )

Felhasznált szakirodalom:

szerkesztés

dr. Ranschburg Jenő: Tankönyvkiadó Budapest 1983. - Félelem, harag, agresszió

Schilling G.: T.E. Könyvtára 1976. - Agresszió és erőszak a sportban

Csányi Vilmos: Natura 1986. - Agresszió az élővilágban

Bíróné dr. Nagy Edit: Sport. Budapest 1977. - Sportpedagógia

William Graham Sumner: Gondolat. Budapest 1978. - Népszokások-szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége

Jeremy Cherfas-Roger Lewin: Gondolat. Budapest 1986. - Nem csak munkával él az ember

Helmuth von Glasenapp: Gondolat. Budapest 1975. Az öt világvallás

Bhikkhu Satori Bhante: Gondolat. Budapest 1990. A sintoizmus

Elias Canetti: Európa. Budapest 1983. A túlélő

Polcz Alaine: Magvető. Budapest 1989. A halál iskolája

David P. Barash: Natura 1977. Szociobiológia és viselkedés

Bereczkei Tamás Dialóg Campus 1998. – A belénk íródott múlt… Evolúció és emberi viselkedés

Budapest, 2007. június 26.

Készítette: Horváth László



◄--- Vissza a címlapra    Tartalomjegyzék   ---► Következő lap: Judo/4.3. Fejlesztés. Human Vital Ifjú lovag rendszerű oktatásfejlesztés