Növények/B/Barkócaberkenye
(Növények/B/Barkóca szócikkből átirányítva)
Latin • Növények listája • Allergén növények • Dísznövények • Ehető növények • Élvezeti növények • Fák • Festőnövények • Fűszerek • Gabonák • Ehető gombák • Gyomnövények • Gyümölcsök • Hiperakkumulátor növények • Húsevő növények • Ipari növények • Kártevőriasztó növények • Légtisztító növények • Mérgező növények • Mézelő növények • Parazita növények • Pszichoaktív növények • Zöldségfélék Védett növények • Vízinövények • Inváziós fajok • Fajtalisták • Mit-mihez használunk • Tanácsok
.jpg)
Barkócaberkenye
- (Sorbus torminalis, Syn: )
- Más neve(i): barkócaberkenye, barkócafa vagy barkóca
- Védett növény! - Eszmei értéke:10 000,- Ft. (2016)}}
- A barkócaberkenye a rózsafélék családjába tartozó, egész Európában elterjedt, több mint 100, cserje- vagy fafajt magába foglaló nemzetség egyik faja. A nemzetség tudományos neve a „fanyar” jelentésű kelta „sor” szóból eredeztethető, mely nyilván a termés ízére utal.
- A meleget kedvelő, de a fagyra érzéketlen fafaj. A száraz homokot és a nedves talajokat kerüli. Másodrendű faként az árnyékot hosszabb ideig is elviseli. Az előhegységek és dombvidékek mészkő felett kialakult agyag- és vályogtalajain növekszik legjobban. Tölgyesek jellemző elegyfája, Magyarországon tipikusan gyertyános-kocsánytalan tölgyes társulásokban, néha bokorerdőkben, cseres-tölgyes társulásokban, bükkös klímában is előfordul. A Kárpát-medencében átlagosan 670 m tengerszint feletti magasságig kapaszkodik fel, tehát a kollin-szubmontán régió jellemző fája.
- Élőhelye tagolt, szubmediterrán súlypontú. Európában sokfelé őshonos: szórványosan megjelenik Anglia és Wales területén, keletre Dániáig, Lengyelországig, délen felbukkan Északnyugat-Afrikában is, délkeleten Délnyugat-Ázsiáig – Kis-Ázsiától a Kaukázus és Alborz hegységekig nyúlik elterjedési területe. Szubmediterrán fajként a csapadékos nyárelőt, a sok napsütést és a tartós nyári meleget szereti.
- Rosszul viseli a levegőtlen, kötött talajokat, a magas talajvizet. A szárazföldi klímát nem kedveli, a Kárpát-medence alföldjeiről hiányzik – csak a peremi részekre, például a Szatmári-, a Beregi-síkra és a Szigetköz területére ereszkedik le. Magyarországon a középhegységekben és a dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, a Nyugat-Dunántúlon csak szórványosan, Belső-Somogyból teljesen hiányzik. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.
- Közepes méretű faj, általában 15-20 méterre nő meg, ám Németországban regisztrálták már 33,3 méteres példányát is (csak állandóan szabadon álló helyzetben nőhet ekkorára). Méretes, akár 1,3 méter átmérőjű törzset és viszonylag keskeny koronát növeszt.
- Kérge fiatal korban szürkés, sima, világos keresztirányú lenticellákkal (paraszemölcsökkel) tagolt; idősebb korban sötétbarna, pikkelyesen letöredező.
- Gyökérzete kezdetben karógyökér, majd sekély, elágazó szívgyökérzetet fejleszt – emiatt az átültetésre érzékeny. Az oldalirányba messze elfutó gyökerek túlérnek a koronacsurgón. Az idősebb barkócák gyökérzete 1–2 m mélységig is lehatol, fejlett gyökérrendszere miatt a szeleknek jól ellenáll. A gyökerek ektomikorrhizásak.
- Mintegy 10 cm átmérőjű, szórt állású levelei tojásdadok, mélyen karéjosak (7 karéjjal), szúrósan fogazottak. A két alsó karéj hosszabb a többinél, csaknem a levélnyélre merőlegesen állnak. Felszínük fényes sötétzöld, fonákjuk világosabb, fiatalon molyhos. Ősszel feltűnő sárgára, bíborszínre, pirosra színeződnek.
- Hosszú kocsányú, bódító illatú fehér virágai 6–8 mm átmérőjűek, 1,2 cm hosszúak, lapos bogernyőkben nyílnak a lombosodás után, május-június környékén. Számos rovarfaj képes megporozni, de a virág kis mérete miatt az apróbb rovarok porozzák szívesen. Kiváló mézelő növény.
- Szeptemberben beérő, október táján lehulló termése kerek, zöldessárga, éretten rozsdabarna, fehéren pontozott. Mérete 2–3 cm, alakja hosszúkás, körteforma. Kemény (de később megpuhuló, szottyosodó), édes-savanykás ízű, ehető almatermés.
- A pergamenszerű magházban 4, 6–7 mm hosszú vörösesbarna, fénytelen mag található. Ezek ortodox magvak, tehát a csírázóképesség romlása nélkül 8-10%-os nedvességtartalomra szikkaszthatók, lehetővé téve tárolásukat +4 – −5 °C-on akár évekig is.[7] A magokat a madarak terjesztik.
- Sarjadzással nehezebben szaporodik, bár az optimálisan 60-80 évesen kitermelt fa törzsének kidöntése után 10-30 méter sugarú körben olykor megjelenhetnek a gyökérsarjak. Tősarjakat fiatal korban hoz, az idősebb fák erre már nem képesek. Vízhajtásokat ritkán hoz.
- Kertekben, parkokban ritkán látható, mert gyér karógyökérzete rosszul viseli az átültetést. :Hibridjei azonban parkok, zöldfelületek szép színezőelemei, a kisebb koronájú változatok szűk utcák fásítására is alkalmasak. A rózsafélék más nemzetségeihez hasonlóan könnyen kereszteződnek, számos állandósult hibridfaja létezik; csak a lisztes berkenyével (Sorbus aria) mintegy 25.
- A barkócán található ízeltlábúak általában véve a tölgyerdőben megszokottal megegyeznek. Levelein a legtöbb polifág lombfogyasztó lepke hernyója (például gyapjaslepke, kis téliaraszoló) megtalálható. Lombja azonban az egészen fiatal levelek kivételével nem igazán kedvelt táplálék, a vastag kutikulái miatt. Leveleit fogyasztják az oligofág aknázómolyok, a kisebb zsákhordómolyok és a gubacsatkák (Eriophyidae) okozhatnak szabálytalan kinövéseket. A Stigmella torminalist idáig csak a barkócán találták meg. Szintén monofág aknázómolya a barkóca monofág aknázómolya a kisebb termetű, kétnemzedékes Stigmella hahniella. A Dysaphis sorbi levéltetű okozza a hajtáscsúcs leveleinek torzulását, sárgulását, fodrosságát. Termésében más almatermésűeket is fogyasztó molylepkék lárvái találhatók meg. Gyümölcseinek húsát előszeretettel rágják meg a különféle darazsak, köztük a lódarázs is. Fájában számos faj képes fejlődni, köztük a faanyag minőségét lerontó varratos bükkszú (Xyloterus domesticus) és a kétalakú púposszú (Xyleborus dispar). Az elszáradt törzsben vagy az élő fa elszáradt ágaiban előfordul a nagy gyümölcsfa szú (Scolytus mali) és a kis gyümölcsfa szú (Scolytus rugulosus).
- A barkócaberkenyét a vírusok nemigen támadják meg. A baktériumok közül a tűzelhalást okozó Erwinia amylovora baktériumok tesznek kárt benne főleg.
- A berkenyék legnagyobb kórokozói a gombák, ezek élősködhetnek a leveleken, a hajtásokon, az ágakon és a kéregben is. A gazdacserés gombák közül a Gymnosporangium torminali-juniperinum és a G. cornutum előfordulása bizonyított. Előfordul még az Ocroshora ariae rozsdagomba. A fa pusztuló ágain a Nummulairella marginata tömlőgomba figyelhető meg, mely csak a legyengült növényt képes megtámadni. A gyökereket és a gyökfőt a gyűrűs tuskógomba-fajok (Armillaria spp.) korhaszthatják, ezek is inkább csak a legyengült fákat támadják meg.
Lásd még: Magyar Wikipédia: Barkócaberkenye
