A közönséges mirtusz a mirtuszvirágúak rendjébe és a mirtuszfélék családjába tartozó névadó faja.
A Földközi-tenger vidékéről származik, de már az ókorban többfelé termesztették – a mintegy háromezer év alatt számos változata. A kiirtott kemény lombú erdők helyén felnövekvő macchia bozót egyik legjellegzetesebb növénye. Mára a világ gyakorlatilag minden, mediterrán éghajlatú vidékén megtalálható, és túl is terjedt azok határain.
Nagy, örökzöld, dúsan elágazó, sűrű lombú fa vagy cserje. Természetes élőhelyén 5–7 méterre, dézsában gondozva mintegy méteresre nőhet meg. Fényes, sötétzöld levelei átellenesen állnak; rajtuk nemcsak középér, de a levél két szélén egy-egy fejlettebb oldalér is megfigyelhető.
Krém-fehér (ritkábban piros), mintegy 1,5 cm átmérőjű, illatos virágai magányosak vagy 3–7 virágú állernyőbe csoportosulnak a levél tövében. A virágokat a hosszan kinyúló porzók teszik különlegessé. :A virágbimbók gömbölyűek.
Termése (valójában áltermés) sötét, kékeslila, egy- vagy sokmagvú, gömbölyű, borsónyi méretű bogyó, aminek tetejét a kehely koronázza. A tömegesen termő bogyók a növényt a virágzás után is igen látványossá teszik, ezért a közönséges mirtuszt sokfelé dísznövénynek ültetik.
Nyáron meleget, sok napsütést és lehetőleg nedves talajt igényel. Igen rossz, sziklás talajon is megél. Mérsékelten fagytűrő; a száraz hideget nem viseli el. Vegetatívan (a virágzó ágak végéről szedett dugvánnyal) jól szaporítható.
Lásd még: Mit-mihez
