Heraldikai lexikon/Armalista
Az armalista a 16-19. századi kisnemesség egyik csoportja. A Habsburg-korban lett általános, hogy a nemesség- és címeradomány általában (adómentes) birtokadomány, és a vele járó nemesi kiváltságok nélkül történt, ezért az ilyen oklevéllel rendelkezőket armalistáknak is nevezték, gyakran erősen pejoratív felhanggal, mivel az armálisok birtokosai általában szegényesen éltek, nem voltak képesek a rangjuknak megfelelő életvitelre. Gyakran jobbágytelken gazdálkodtak vagy hivatalnokoskodással és iparűzéssel foglalkoztak, amit a nemesi szemlélet nemeshez méltatlan foglalkozásnak tekintett. Ugyanakkor az armalisták nemesi öntudata erősen elkülönítette őket a parasztságtól és a polgárságtól, és a különféle nemesi szervezetek, a személyi kapcsolatok megnyitották előttük a társadalmi érvényesülés útját. Birtokaik szolgálatait is egy összegben megválthatták (summával, taksával).
Névváltozatok:
armális nemesek, czímeres nemesség (Nagy Iván IX. 470.), czimerleveles nemesség (Nagy Iván V. 127.), czimerleveles család (Nagy Iván I. 144., IV. 40.), czimer-leveles család (Nagy Iván IV. 40.), czimeres nemes család (Nagy Iván IV. 343.), taxalisták <?> (Nagy Iván VII. 88.), armalista: czimleveles, levélnemes (Nagy 1845. 26.)
nobiles scutatus, ármálisos, czímeres, diplomás nemes ember, literae armales (NySz. I. 119.); Tzimeres, diplomás nemes ember: armalista [PPBl.] (NySz. I. 507.), nobilis ſcutatus: ármálisos nemes ember (Pápai/Bod 554.)
la: nobiles armales, armalistae, de: Briefadel
Rövidítések
A nemesítéshez az ajánlást a földesúr és a vármegye adta. Mivel ehhez nem járt birtok, az armalistákat birtoktalan nemeseknek (impossessionati) is nevezték. Ahhoz, hogy a nemesítés érvénybe lépjen, egy éven belül ki kellett hirdetni és az armálist a megye közgyűlésén be kellett mutatni, majd az armalistát beírták a vármegye armalistáinak jegyzékébe (Cathologus armalistarum).
A földesúron keresztül egyaránt adózniuk kellett az államnak és a vármegyének (1595-től rendszertelenül, 1723-tól rendszeresen). Adójukat a jobbágyok rovásadójától elkülönítve fizették, melyet taxának neveztek. Ezért a kuriális nemesekkel együtt taksás nemeseknek is nevezték őket. Megélhetésüket hivatalnokoskodással, gazdatiszti, papi, tanári, orvosi, ügyvédi állásokkal biztosították. A 18. század királyi Magyarországának nemesi családai közül több mint tízezer 1550 után jutott nemességhez. Ide kell sorolni az erdélyi fejedelmek által megnemesített városok (Dés, Torda, Kolozsvár, Nagyenyed) teljes lakosságát és a 16-17. századi "profugusok"at, akiknek birtokai török kézre kerültek és jobbágytelken gazdálkodtak. Az armalisták többsége a jobbágyfelszabadítás után beolvadt a parasztságba.
Az 1588:19. törvénycikkben az armalistákat még csak „a kancelláriában címert és nemességet szerző nemes”-eknek (nobiles… insignia et nobilitatem in cancellaria consecuti) nevezik. Az 1595:6. tc. az „armati nobiles”, 1596-tól (1596:10., 1598:15. és 22. tc. stb.) az „armalistae nobiles” formulát használja, a 17. században (1630:30. és 1647:26. tc.) pedig már egyszerűen csak „armalistae” néven említik az ilyen nemeseket. A Vas vármegyei statútumokban a 16. század utolsó évtizedében már a nemesek három csoportját különböztették meg: „nobiles sessionati, armali, possessionati” és Győr vármegyében is ehhez hasonló korabeli rendeletet hozott. Gömörben a 17. század elején az armalistákat a „Nobiles armales literas habentes”, formulával írják le. Egy évszázaddal később Győr vármegyében már állandósult a „nobiles armalistae” forumla. A nemesség ezen új rétegének nemesi rangra emelése a korábbi, birtokadománnyal történő nemesítéssel szemben csak személyes mentességet biztosított. Tagjai leggyakrabban a jobbágyság soraiból emelkedtek ki és korábbi jobbágytelkükön maradva az után ugyanúgy földesúri járadékot tartoztak fizetni, mint a jobbágyok.
A jobbágy a manumittáló levél megszerzése után szabadosként mentesült a földesúrnak teendő személyes szolgálatok (pl. robot) teljesítése alól, amivel az armalistákhoz hasonló helyzetbe került. Azonban a nemességbe armálissal való felemelkedés sem számított örök érvényűnek, hiszen akár egyszeri adófizetés (contributio) után kicsúszott a nemes kiváltságolt jogainak usus-ából. Ilyenkor a (nemesi) összeírások nem az armalisták, hanem az adófizetők között tartották őket számon. Így pl. a Diószegen élő Szabó István a háborús időkben adófizetés alá „csúszott”, pedig nemességét többször is igazolta, így nemesi jogaiból kiesve, utóbb kellett bizonyítania azokat.
Az armalista fogalma nem feltétlenül jelenti a jobbágytelken ülő szegény nemest. Ide tartozik a (mező)városi polgárként tudatosan armálist szerzők csoportja is, melynek megvoltak az anyagi lehetőségei, hogy birtokot vásároljanak, zálogban bírjanak, ugyanakkor a város által kiosztott földek hasznait is szedve, adómentességet élvezhessenek azokban is. Nemességüket címeres levéllel szerezték, tehát armalisták voltak, de a nem jobbágytelken éltek és nem tartoztak azután járandósággal, hanem élve a jog által kínált lehetőséggel, feljebb emelkedtek a társadalmi ranglétrán, és utóbb mint földbirtokosok, a nemesi összeírásokban már nem szerepeltek a taksa összeírásokban sem, bár nemességüket így is igazolniuk kellett.