Növények/E/Egyhajúvirág
(Bulbocodium vernum szócikkből átirányítva)
Latin • Növények listája • Allergén növények • Dísznövények • Ehető növények • Élvezeti növények • Fák • Festőnövények • Fűszerek • Gabonák • Ehető gombák • Gyomnövények • Gyümölcsök • Hiperakkumulátor növények • Húsevő növények • Ipari növények • Kártevőriasztó növények • Légtisztító növények • Mérgező növények • Mézelő növények • Parazita növények • Pszichoaktív növények • Zöldségfélék Védett növények • Vízinövények • Inváziós fajok • Fajtalisták • Mit-mihez használunk • Tanácsok
.png)
Egyhajúvirág
- (Bulbocodium vernum, Syn: Colchicum vernum, Bulbocium versicolor, Bulbocodium versicolor)
- Más neve(i): tavaszkikerics, tavaszi kikerics, tavaszi egyhajúvirág
- Az egyhajúvirág a liliomvirágúak rendjében a kikericsfélék családjának monotipikus nemzetsége. A 2000-es évekig egy nyugati, nagy termetű (Bulbocodium vernum), és egy kisebb termetű keleti (Bulbocodium versicolor) faj létezését valószínűsítették, de sem a morfometriai, sem a DNS-vizsgálatok nem találtak a két vélt faj között különbséget. A nemzetség egyetlen faja az egyhajúvirág, illetve tavaszkikerics, tavaszi kikerics néven is ismert Bulbocium odvernum (Colchicum vernum).
- Egy 2011-ben megjelentetett, a teljes Colchicum nemzetségre kiterjedő molekuláris filogenetikai vizsgálat[3] szerint az egyhajúvirág két alakja a kikericsek (Colchicum) hat DNS-régión alapuló molekuláris filogenetikai törzsfáján a nemzetség többi fajába ágyazódva jelenik meg, ezért helyesebb az egyhajúvirágot Colchicum bulbocodium Ker Gawl. néven tárgyalni.
- Védett növény! - Eszmei értéke:250 000,- Ft. (2016)
- A nemzetség elterjedési területe diszperz, a Volgától az Atlanti-óceánig húzódik, méghozzá úgy, hogy a nyugati populációk montán-alpin jellegűek (az Alpokban, Pireneusokban, Appenninekben), míg a keletiek a pontuszi sztyeppek síksági-kollin régióra korlátozódnak. Valószínűsíthető, hogy az egyhajúvirág elterjedési területe az éghajlat számára kedvezőtlen változásának eredményeként összezsugorodott és fragmentálódott. A szétváló populációk az új éghajlati feltételek között eltérő területekhez alkalmazkodó ökotípusokká váltak, és idővel valóban két külön fajjá alakulhatnak.
- Magyarországon pontuszi reliktum erdős sztyepp flóraelemnek tartják.
- Magyarországon 36 kisebb-nagyobb élőhelyét tartják nyilván, főleg az Észak-Alföldön, a Hatvani-síkon és a Duna–Tisza köze déli részén. Meglévő állományai két nagyobb foltba rendeződnek: Debrecentől délkeletre, Szegedtől nyugatra, Kiskunhalas külterülete (Felsőszállás).
- A Hatvani-síkon Tura közigazgatási határában élőhelyét 1987-ben Turai-legelő Természetvédelmi Terület néven nyilvánították védetté. A Mezőföldről valószínűleg kipusztult, egykori Adony melletti előfordulását bizonyító herbáriumi lapot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) herbáriuma őrzi. Az adonyi példányt Tauscher Gyula Ágoston gyűjtötte 1879. március 10-én. A Nyírség nyugati részéről kipusztult.
- A Kárpát-medencében jelentősebb állománya nő még Kolozsvár közelében, a Szénafüvek természetvédelmi területen és Morgó (Morgondo) mellett, egy kisebb előfordulását írták le a Kolozsbós melletti Nagy-Strázsa hegyről — Romániában nem számít veszélyeztetett növénynek. Szerbiában a Szabadka környéki homokvidék (jelenleg: Subotička Peščara) meszes homokterületén 25 szubpopulációt sikerült kimutatni a szakembereknek, amelyek összegyedszáma becslések szerint eléri az 50000 tövet.
- Magyarországi állományai közül 27 nem természetes vegetációjú területen, főképp telepített akácosokban található. Természetközeli gyepekben a növény fennmaradása érdekében rendszeresen kaszálni, körültekintően legeltetni kell. A 36 ismert hazai állomány közül 30 fennmaradása bizonytalan.
- Többnyire csak 4–20 cm magasra nő meg. A két-három, élénkzöld levél szálasak vagy szálas-lándzsásak, szétállók. A virágzás idején rövidek, csak a termés érése közben nyúlnak meg. A körülbelül 1 cm széle, barnás-rózsaszín levéllemez U alakban behajlik, a csúcsa csuklyás. Tőálló virágai rendszerint egyesével, kettesével, ritkán hármasával fejlődnek. A sötétlila vagy élénk rózsaszínű, 10–12 cm hosszú, 5–12 mm széles lepellevelek csaknem tövig szabadok, félig kinyíltan kelyhet, majd teljesen kinyílva csillagot formálnak, cimpáik szálas-lándzsásak. A porzószálak sárgák, rövidebbek a termőnél. A bibeszál magányos, háromhasábú. A termés háromcsúcsú tok.
- Évelő. A Kárpát-medencében a meleg, laza, homokos talajú erdők tisztásain, illetve homokpusztákon nő.
- Virágai tavasszal, a levelekkel együtt bújnak elő. Többnyire kevés magot hoz.
- A többi kikericsféléhez hasonlóan egy kolchicin nevű tropolon-alkaloid termel, és ettől mérgező. A legelő állatok elkerülik.
- Magyarországon a fajt először az 1700-as évek végén találta meg Debrecen közelében Földi János. : Védetté nyilvánítását 1941-ben javasolták.[5] 1993-ban, a 12/1993. KTM miniszteri rendelettel fokozott védelmet kapott, de ez az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Részben korábbi gyűjtése, legfőképpen azonban élőhelyeinek megszüntetése, legtöbbször felszántása miatt Magyarországon tőszáma kritikus szintre csökkent.
- Valószínű, hogy hathatósabb védelem nélkül magyarországi állományainak nagy része ki fog pusztulni.
- Magyarországon fokozottan védett!
Lásd még: Magyar Wikipédia: Egyhajúvirág
