Heraldikai lexikon/Monile
A monile vagy sisaknyakék a tornasisak nyakrészén látható láncon vagy szalagon függő medál. A latin monile jelentése nyaklánc, melldísz. A 16. század végétől a sisakon aranyláncra függesztett arany pénzérme formájában jelenik meg. Nincs külön heraldikai jelentősége, ezért a címerleírásban sem kell megemlíteni. Mivel elsősorban a tornasisakokon jelenik meg, a címerviselő tornaképességét, a nemesi származást fejezheti ki. A csőrsisakon és a korábbi sisakokon hiányzik a monile. Csak a tornasisakokon (pántos sisak, rostélysisak) látható először.
Névváltozatok:
monile: boncsok <a lószerszám része> (Szikszai Fabricius 1619. 253.), lovagszövetségek jelvényei (Ritterbundzeichen) (Csoma-Csergheő ArchÉrt. 1884/4. 298.[1]), monile: nyaki drága ékeſség, arany-lántz, monilia equorum: lóra-való ékes ſzerſzám, mint a' ſzǘgyellö́, tzafrang, gemmata monilia: köves nyakra-valók (Pápai/Bod 398.), lánczon függő nyak-ékesség <a sisak nyaklánca> (Nagy Iván IX. 400.), medalion (Szeged honlapja), boncsok (M. nyelvtört. I. 280., TESz. I. 339.) <monile, halstand, halszierde>; kösöntyű 1395 k.: "Monile: kezentheu" [Beszt. Szj. 615.] <nyaklánc, karkötő, csat mint ékszer> (TESz. II. 623.), <lecsüngő lánczon csillagos keretű> ékszer (Szendrei 1896. 112.)
de: Halskleinod, Monile, la: sudarium (Rink 17.)
Rövidítések
A monile eredetileg a nemesi tornatársaságok jelvénye vagy címere volt, melyet csak az adott társaság tagjai viselhettek. (Valószínűleg innen ered a rendjelek és kitüntetések adományozása és viselése is.) Később elvesztette eredeti jelentését, egyszerű dísszé vált és szinte minden sisakon ábrázolták.
"Az ú. n. lovagszövetségek jelvényei[t] (Ritterbundzeichen) ... legtöbbször lánczokra függesztve a csúcsos sisakok alsó, kiugrótagjára erősítettek; némelykor a sisak nyaka, vagy a paizs széle körül rakják, avagy a sisakra reá akasztják. A Sancti-Christofori-féle testvérkönyv («Bruderschafts-Buch») nagy számmal tartott fönn tanulságos példákat az ily lovagszövetségeknél használatban volt jelekről és azok használati módjáról a heraldikában. Sokféle ilyen jelt ismerünk, minők a konty, hattyú, páva, gyík, párducz, övcsat, égő kéve, koszorú, betűk stb., a melyek már a XV. század elejéről való czímereken jelentkeznek."(Csoma-Csergheő ArchÉrt. 1884/4. 298.[2])