Heraldikai lexikon/heraldika
Névváltozatok:
heraldica: tzimerekrö́l-való tudomány (Pápai/Bod 667.), Vért vagy is Paistudomány (Horvát István Tud. Gyűjt. 1833/12. 83.[1]), tzímer-tudomány (Lánghy 1827, II. oldal), tan (Nagy I. 101.), tzímertudomány (Nyiri 1831. 317.), czímerészet (Nyáry 50.; Nagy Iván 1872-1875. 16.; Deák Farkas, Turul 1883/3.[2]), czímerészkedés, czímertudomány, czímtan, czímerisméret, czímerek' és vitézi rendek' ismérete (mind: Perger 1843. 194.), heraldica: czimertam, vérttan, czimerismeret (Nagy 1845. 155.), címertan, heraldisztika
de: Heraldik
Rövidítések
A heraldika vagy címertan a címerekkel foglalkozó történeti segédtudomány. Elnevezését a heroldokról kapta, akik a címerek első középkori szakértői voltak.
"Czímertan (Ars Heraldica) nevezet alatt azon szabályok rendszeresen összeállított összegét és ismeretét értjük, melyek a czimer helyes alakszerűségét, részleteit, felosztását, ábráit és azok beillesztését, színeit, ezek jegyeit és a czimerek összes járulékait ismertetik és tanítják." (Nagy Iván 1872-1875. 16.)
Két részre oszlik: címerelméletre (de: Wappenkunde) és címerművészetre (de: Wappenkunst).
A címerelmélet, elméleti heraldika vagy a szorosabb értelemben vett címertudomány a címerjogot, a címerek történetét érinti, a szabályos és szabályellenes címerekkel, a címerismerettel (r.hu: címerisme) foglalkozik.
A címerművészet, a címerábrázolás tana vagy címergyakorlat a címerek szabályos megszerkesztésével, megrajzolásával (kiállításával), leírásával, gyakorlati alkalmazásával, historizálásával és a címerkritikával foglalkozik.
A címer olyan, általában pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga identifikálására örökletes, állandó jelleggel használ.
A címerhatározás számára ezen jellemzők teszik lehetővé egy adott címer rendszerezését (szabályos szerkesztési mód, a pajzsok színezése, a címerábrák csoportosíthatósága), valamint meghatározását (örökletes használat).
A címer összetevői
szerkesztésA címer legfontosabb része a pajzs. Ezért a tulajdonképpeni címernek a pajzsot tekintjük. A címer többi részei az úgynevezett címerrészek és -tartozékok.
A pajzsból, sisakból, sisakkoronából, sisaktakaróból és sisakdíszből álló címert teljes címernek is nevezik. A címer akkor is címer marad, ha csak a pajzsból áll. A többi címerrész el is maradhat, de a pajzs sohasem hiányozhat.
A címerpajzsnak a címerábrák elhelyezésére szolgáló felülete a mező. A pajzsot a címerviselő szemszögéből kell szemlélni, vagyis a heraldikában az oldalak felcserélődnek.
A mezőt különféle színekkel lehet bevonni. Ezek lehetnek fémek (Heraldikai lexikon/arany és Heraldikai lexikon/ezüst), Heraldikai lexikon/színek (Heraldikai lexikon/vörös, kék, zöld, fekete, Heraldikai lexikon/bíbor) és Heraldikai lexikon/prémek vagy bundabőrök (Heraldikai lexikon/hermelin, Heraldikai lexikon/evet, Heraldikai lexikon/mál). Ezek összefoglaló neve Heraldikai lexikon/borítás, míg a fémek és a színek összefoglaló neve Heraldikai lexikon/mázak.
A mezőben különféle címerábrákat lehet elhelyezni. Ezek lehetnek címerképek vagy mesteralakok. Ezért a színezett, borított mezőt vagy alapnak is nevezzük. Így például beszélhetünk kék alapon három aranykoronáról vagy vörös alapon ezüst görög keresztről.
A címer három fő alkotórésze tehát: 1. a pajzs, 2. a szín (borítás), és 3. a címerábrák.
A címerábrák címerképekre és mesteralakokra oszlanak.
Címerkép lehet mindenféle tárgy, ember, állat, stb.
A címerhatározó klasszifikációs rendszere a címerképeket hat csoportba osztja: 1. emberek, 2. tárgyak, 3. állatok, 4. természeti tárgyak és jelenségek, 5. növények, 6. egyéb címerképek.
Az adott lény rendszertani besorolását a fej határozza meg. Pl. a kentaur ezért került az ember csoportba. Az állatokra is érvényes, hogy azon lények besorolásánál, melyeknek nincs külön neve és két eltérő állat testrészeiből állnak (pl. medvefejű és oroszlántestű lény), a fej (és annak máza) a releváns, az állatot a fej szerint soroljuk be a rendszerbe (a medvék közé).
A magyar címereken gyakran szerepel a páncélos kar és a láb. Ezek lehetnek Heraldikai lexikon/levágottak, ha a vágóvonal egyenes és Heraldikai lexikon/letépettek, ha a vágóvonal cafatos. A címerkép lehet Heraldikai lexikon/növekvő, ha csak 1/3-a látható, Heraldikai lexikon/előtűnő, ha félig és Heraldikai lexikon/előtörő, ha a kétharmada látszik. Ha csak a körvonalai figyelhetők meg, Heraldikai lexikon/árnyéknak nevezzük.
A heraldikában rendkívül gyakori az oroszlán és a sas, melyek sokszor további megkülönböztető jegyekkel is rendelkeznek mint pl. Heraldikai lexikon/lépő, Heraldikai lexikon/ülő, Heraldikai lexikon/ugró, Heraldikai lexikon/ágaskodó, Heraldikai lexikon/visszanéző, stb. oroszlán és más négylábú állatok. Az állatok eltérően színezett csőrét, karmait, patáját, agyarait, fogait, esetleg uszonyait, sörényét, farokvégét stb. a címerleírásban fegyverzetnek nevezzük. Így pl. beszélhetünk arannyal fegyverzett vörös oroszlánról.
A növények között gyakori a heraldikai Heraldikai lexikon/liliom és a heraldikai Heraldikai lexikon/rózsa. A természeti tárgyak közül a magyar heraldikában nagyon gyakori a (hatágú) csillag és a félhold, valamint viszonylag gyakori a nap is.
A mesteralakok az osztóvonalak által létrejövő geometriai alakzatok, melyeket eltérő módon színeznek ki, mint a pajzsmező többi részét. Az osztóvonalak által a pajzson létrejövő alakzatok lehetnek mezők vagy mesteralakok, attól függően, hogy a színek és más címerábrák milyen szerkezeti alakzatokat eredményeznek. (Lásd szín-alakzat viszony). Ennek ismerete a címerhatározás szempontjából is fontos.
A fekete-fehér ábrákon a színeket általában vonalkázással jelölik.
A pajzsmező ornamentális vagy geometriai vonalakkal történő díszítése a damaszkolás. Ritka színezési mód az árnyék, amikor a csak a címerábra körvonalai látszanak, s ezen az alap színei áttetszenek.
A pajzs tagolása
szerkesztésA főbb tagolások: a hasítás, vágás, harántolás, balharántolás, négyelés és harántnégyelés.
A főbb mesteralakok a főbb tagolások diminutíváinak tekinthetők: a cölöp, a pólya, a harántpólya, a balharántpólya a kereszt és a harántkereszt.
A szín-alakzat viszony dönti el, hogy a tagolások a címerhatározás szempontjából mezőnek vagy mesteralaknak számítanak-e.
Az angol heraldikában ezen kívül fő mesteralaknak (ordinary) számít a szarufa, az ágas és a villa is.
Az egyéb mesteralakok csoportjába olyan címerábrák képezik, melyek részben a fentiek változatai, részben külön típusok. A fontosabbak a következők: a pajzsfő, a pajzstalp, a telek, a sakkozott, a harántsakkozott, a rutázott, a rácsozott, harántrácsozott stb. pajzs, az ék, a süvegezett, a saruzott pajzs, a ráma, a bizánci, a lepényes stb.
A címerpajzs függőleges, vízszintes és harántos vonalakkal történő tagolása általában osztott pajzsot hoz létre. Az osztóvonal lehet egyenes, hullámos, homorú, domború, ormos, fűrészes, fodros, mankós, fecskefarkas, golyós, felhős, vaskalapszerű, keresztalakos, villás, meanderes, lángnyelves, ívelt stb.
A pajzs lehet kétszer, háromszor, négyszer stb. osztott.
A kétszer osztott vagy felezett pajzsoknál több variáció fordul elő. A függőleges vonallal történő osztás hasított, a vízszintes vágott pajzsot eredményez. Az átlós vonalak szelt pajzsot adnak: a (heraldikai) jobb felső sarokból kiinduló osztóvonal harántolt, a bal felső sarokból átlósan a jobb alsó sarokba tartó vonal balharántolt pajzsot eredményez.
(A képen látható számozás a címerleírás szempontjából 1-es számmal jelöli a fő címermezőt. A címerhatározás szempontjai ettől némileg eltérnek.)
A háromszor osztott vagy harmadolt pajzsok az előzőek változatai, de itt csak akkor beszélhetünk harmadolt pajzsról, ha az egyes mezők borítása eltérő. Ha ugyanis a két szélső mező máza megegyezik, mesteralakkal (pólyával, cölöppel, harántpólyával, vagy balharántpólyával) van dolgunk, nem harmadolt pajzzsal. A harmadolt pajzsoknak ezenkívül további változataik is vannak. Ha az osztóvonalak egyenesek, ék-, illetve villásosztásról beszélünk, ha pedig a ferde osztóvonalak íveltek, sátorral van dolgunk.
Ha a pajzs egyidejűleg hasított és vágott, négyelt pajzsot kapunk, ha egyidejűleg harántolt és balharántolt, harántnégyelt pajzs jön létre. Különbséget kell tennünk a négyelés és a negyedlés között (de. Quadrierung, Wiederquadrierung, en. Marshalling). Ez utóbbi ugyanis a rokoni heraldika eljárása, amikor a pajzson bizonyos szabályok szerint több önálló címert egyesítenek. Ezek tovább öröklődnek és néhány generáció alatt négynél jóval több címermezőt is eredményezhetnek. A címerhatározás szempontjából azonban csak a címermezők száma a releváns.
Az ötnél több mezőre osztott pajzsok osztóvonalai általában függőleges és vízszintes vonalak. Ezért ezeket egységesen ötödölt, hatodolt, hetedelt stb. pajzsoknak nevezzük.
Ezen címerosztási típusokon kívül a címerhatározó klasszifikációs rendszere más alapváltozatokat nem fogad el. Így pl. nem foglalkozik az olyan átmeneti típusokkal, amikor a hasított pajzs jobb mezője vágott vagy a vágott pajzs felső mezője hasított. A címerhatározói rendszer mindig a szimmetriát keresi, ezért ezen pajzsok nem háromszor osztottak, hanem csak kétszer.
A boglárpajzsokat és az egyéb kispajzsokat nem számítjuk a címermezők közé, csak az általuk kitakart mezőket. A boglárpajzs és más kispajzsok előfordulása egy címeren a címerhatározó klasszifikációja szerint összetett, vagyis osztott címert jelent, hiszen a boglárpajzzsal ellátott címer legalább két különálló címer összetételéből jött létre.
Több címer nemcsak egy pajzson belül egyesíthető, ugyanez több pajzzsal is megtehető. Ilyen esetben egyesített címert kapunk. Főképp házasságkötéskor, címeregyesítés (fr. alliance) alkalmával jöttek létre és gyakran láthatók például egy-egy főúri kastély homlokzatán, de egyes intézmények, testületek, joghatóságok, települések is egyesített címereket használtak.
Irodalom
szerkesztésÁldásy Antal: Címertan. Bp., 1923. In: Hóman Bálint (szerk.): A magyar történettudomány kézikönyve. II. 6. füzet
Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve. Bp. 1897.
Bedingfeld, Henry - Gwynn-Jones, Peter: Címertan. Bp., 1994.
Bertényi Iván: Új magyar címertan. Bp., 1993.
Bertényi Iván: Címertan. In: Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai. Bp., 1998. 251-278.
Csoma József: A magyar heraldika korszakai. Bp., 1903.
Laszlovszky József: A magyar címer története. Bp., 1989.
Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala. Bp., 1886.
Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei. Bp., 1987.
Nyulásziné Straub Éva: Magyarország címerkönyve. Bp., 2001.
Pápai-Páriz Ferenc: Ars heraldica... Kolozsvár, 1695.
Források
szerkesztésFejérpataky László: Magyar címeres emlékek. (Monumenta Hungariae Heraldica). I-II. Bp. 1901-1902.
Áldási Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei 1200-1867. Bp. I-VIII. 1904-1942.
Magyarország címeres könyve. (Liber armorum Hungariae) Bp. I. (A-C) 1913.