Címerhatározó/Glocknitzer címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Glocknitzer család címerével foglalkozik.
Entz Géza tisztázta, hogy a szarvasfejes címer a besztercebányai Glock polgárcsalád címere volt, így a sírkő Glocknitzer Dorothea, Nikolaus Plath özvegyének a síremléke volt.
Entz:
Valószínű ugyanis, hogy a [besztercebányai székesegyházban a] Borbála-kápolna - legalábbis 1504-ben, illetve 1509-ben - nem a Plath családnak, illetve örököseinek patronátusa alá tartozott. A kápolnában három helyen is látható egy címer, egy-egy jobbra forduló szarvasfejjel: a boltozat egyik süvegébe falazva, az oltár szekrényének baldachinján és a jelenleg a nyugati falba épített, vörösmárvány, figurális női sírkövön. Ez utóbbinak a körirata sajnos sérült, de eredeti állapotában sem tartalmazta az elhuny/t családnevét: a keresztnév töredékével („...]ARA") kezdődik, és az 1513-as - nem tudni, vajon a halál beálltát vagy a kő elkészültét datáló - évszámmal fejeződik be. (A teljes köriratot közölte: IPOLYI ARNOLD: A besztercebányai egyházi műemlékek története és helyreállítása. Budapest 1878, 122; JURKOVICOVÁ, MARTINA: Epitaíy a erby v mestskom hrade. In: História Banskej Bystrice. Dielo a vyznam Emila Jurkovicha. Szerk. SOVŐÍKOVÁ, DARINA. Banská Bystrica 1999, 52.) A szarvasfejes címer mégis azonosítható, ugyanis a Glocknitzer család több tagja is használta pecsétjén, és ily módon 1493-től kezdve számos biztosan attribuálható példánya maradt fenn (Dl. 22.647 [1493, Benedikt Glocknitzer]; vö. még Df. 286.850 [1496, uő.], Df. 235.426 [1516, Nikolaus Glocknitzer], Df. 235.484 [1516, uő.]). A család több tagja is a város történetének legjobban ismert szereplői közé tartozik, ám éppen a kápolna építésének és berendezésének időszakában egyikük tevékenysége sem ismert: Benedikt utolsó említése 1496-ból való, az ő fiai, Nikolaus és Wolfgang 1512-től kezdve szerepelnek a forrásokban. Nekik volt egy nővérük is, akit történetesen Barbarának hívtak, és akiről első ízben - élőként egyszersmind utoljára - 1513-ban szól forrás (Df. 273.045, pp. 249-251), 1518-ban azonban már halottként említik (Matulay 1980,468. sz.). Az 6 neve jóval később, 1539-ben, illetve az 1540-es években bukkan fel ismét sűrűbben, ekkor vették ugyanis elő egy igen tekintélyes, ezerforintos és nyilván évtizedekkel korábban, még életében, esetieg végrendeletében tett, hányatott sorsú alapítványának ügyét. Az ekkor keletkezett forrásokból derül ki először, hogy ezt az alapítványt Barbara Glocknitzer a Borbála-kápolnára tette, azzal a céllal is, hogy ott végső nyughelyet leljen (vö. MOL Filmtár, C 76. tekercs, 8. tétel, p. 189; Jurkovich é. n., 112r-v; az alapítvány 1540 körüli sorsával részletesen foglalkozik: PIERADZKA, KRYSTYNA: Handel Krakowa z Wçgrami w XVI w. [Bibljoteka Krakowska, 87.] Krakow 1935, 152-153). Igaz, hogy a Barbara talán a leggyakoribb női név volt a késő középkori Besztercebányán, és a Glocknitzer-rokonságban sem Benedikt leánya viselte egyedüliként, a Borbála-kápolnában álló sírkő tulajdonosaként mégis ő jöhet szóba a legnagyobb valószínűséggel.
Arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy a Glocknitzerek Nikolaus Plath-tal bármily közvetett rokonságban is álltak volna. Nikolaus, illetve Dorothea halálával a Plath név eltűnt a városból; a házaspár örököseként, egyszersmind a Borbála-kápolna majdani, de jogait már akkor gyakorló patrónusaként bizonyos Georg Kegel tűnik fel Körmöcbánya városának azon kötelezvényében, amelyben Dorothea Plath és a sógorának nevezett Kegel 500 forintot helyez el a városnál, hogy annak kamatai a kápolnát illessék (1479; Df. 249.867). Jóllehet Georg Kegel más forrásból nem ismert (hacsak nem veszünk számításba egy két évvel korábbi, Ipolyi által említett, azóta azonban lappangó, szintén a Borbála-kápolnára kiadott búcsúbullát: Ipolyi 1876, 109-110, 121), a név - az 1514-től kezdve kimutatható Hans Kegel révén (Matulay 1980, 400. sz.) - a 16. század elején is fontos szerepet játszik a városban. Úgy tűnik tehát, hogy 1504 körül több család több, egymásétól független alapítványa is gazdagította a Borbála-kápolnát. Különösen érdekes a Glocknitzerek szerepe, akik szemmel láthatóan hatalmas összegeket fordítottak az épületre és felszerelésére, egy vagy több járulékos alapítvány formájában, anélkül, hogy a patrónusi jogok teljességére igényt tarthattak volna. Az eset a 16. század legelején Besztercebányán nem egyedülálló, megértéséhez alaposabb elemzésre lenne szükség.
- Irodalom:
Entz Géza: Két búcsúbulla a besztercebányai plébániatemplom Szent Borbála-kápolnájának javára. In: Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1). Budapest, 2002. 297-298. [1]
Ipolyi Arnold: Geschichte und Restauration der kirchlichen Kunstdenkmale in Neusohl. Budapest 1878. 9., 53., címer: 33. [2]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: