Címerhatározó/Magyarország címere

< Címerhatározó(Magyarország címere szócikkből átirányítva)

Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként Magyarország címerével foglalkozik.


Ungarn.jpg

Lapszéli díszités (Magyarország czímere).jpg

Az Országgyűlés és az országos rendek címereiSzerkesztés

 

Az országos rendek pecsétje I. Ulászló idején

A helytartótanács pecsétjeSzerkesztés

 

Árpád-korSzerkesztés

 
Az Árpád-ház címere

Szent IstvánSzerkesztés

Szent István (970 k.-1038)
Zászló Pecsét Pénzek
 
 
Szent István pénze a királyi lándzsával, rajta zászlóval
 
Szent István dénárja, egyes vélemények szerint hátlapján a toronyban (asztrológiai házban) látható négy pont a bolygók együttállását örökíti meg. Az egyik 998 októberében, a másik 1007 augusztusban volt, de ez utóbbi öt bolygó részvételével történt. 1001. február elején, egy hónappal a koronázás után a Merkúr, Vénusz, Mars s a Jupiter 15 fokos együttállásban volt a Vízöntő és a Bak csillagképek határán. Ez az együttállás túl közel történt a Naphoz, ahhoz, hogy szabad szemmel megfigyelhessék, de az asztrológusok talán előre jelezhették. (Úgy tűnik, hogy a négy pont nincs rajta mindegyik vereten. Ebben az esetben a pontokkal ellátott veretek a későbbiek.)
 
Szent István zászlója (rekonstrukció)
 
Keresztes zászló Szent István pénzéről
 
 
Szent István szignatúrája a pannonhalmi kiváltságlevélről, Domokos érsek, alkancellár, 1001
 
Szent István ezüstpénzei
 
Szent István aranypénze
 
 
Szent István aranysolidusa
 
"Szent István pénzeinek éremrajza szorosan csatlakozik a X–XI. századi német pénzek egyik csoportjának éremrajzához. Az elő- és hátlap rajza azonos. A körirattól gyöngysorral – a hátlapon kettős vonalkörrel – elválasztott belső kört egyenkarú kereszt metszi, a melynek felső szára a körirat elejét és végét elválasztó kis keresztben végződik. A belső kör és keresztalkotta négy mezőben négy háromszögű ék van, a melyek egyes példányokon levélalakká idomulnak. Az előlap körirata: Stephanus rex, a hátlapé, néha jobbról balra haladó írással: Regia Civitas. A betűk nem vésett, hanem ponczéllott bélyegzővel verettek. Typusuk eltér az összes egykorú nyugati pénzek szép capitalis betűtypusától. A kezdetleges technikára visszavezethető primitiv betűformák mellett, egyes betűk az ó-görög és ó-latin epigraphikus emlékek betűire emlékeztetnek. A hátirat G ( ) és A ( ) betűjének sajátságos formája a Nyugaton e korban ismeretlen volt.[3]" [3] Lehet, hogy a byzánczi epigraphikus írásmódra vezetendők vissza, bár – az újabb kutatások eredményeit figyelembe véve – az sem látszik lehetetlennek, hogy bennük az ó-magyar rovásírás emlékeivel állunk szemben. V. ö. Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest, 1915. 167. l. közölt betűsort. (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 171-172.) Egyes vélemények szerint a pénz (és a később ennek mintájára vert másolatok) hátoldalán a kis ékek üstökösöket jelképeznek. Fényes üstökös volt látható Szent István születésekor 975-ben, és apja, Géza 997-es halálakor is.[1]

Címei: Eredeti neve Vajk, majd 972-es megkeresztelésekor az István nevet kapta. Ezen a néven magyar fejedelem (997-1001), majd Magyarország első királya (1001-1038)

Megjegyzés:

Uralkodása a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

Orseolo PéterSzerkesztés

Orseolo Péter (1011-1046)
Zászló Pecsét Pénzek
 
Péter király ólompecsétje
 
 

"Szent István közvetlen utódainak, Péternek és Sámuelnek, pénzei külső kiállítás tekintetében teljesen az ő obolusainak mintájára verettek. Az éremrajz mindkét lapon ugyanaz maradt, csupán a körirat változott meg. Az előlapra természetesen az új uralkodó neve, a hátlapra a Regia Civitas helyébe Pannonia került, nem a Szent István pénzein tapasztalt különleges typusú, hanem szép, egyenletes epigraphikus betűkkel." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 192.)

   

Címei: A velencei Orseolo családból származott, III. Orseolo Ottó doge és Géza fejedelem Gizella, Ilona vagy Mária nevű lányának fia, Magyarország királya (1038 – 1041 és 1044 – 1046)

Megjegyzés:

Uralkodása a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

 
Az Orseolo család későbbi címere

Aba SámuelSzerkesztés

Aba Sámuel (990–1000 körül – 1044)
Zászló Pecsét Pénzek
   

Címei: A hagyomány szerint Edömér kun vezér leszármazottja, aki a Mátraalján az Aba nemzetség feje (e nemzetségből származnak a gagyi Báthoryak és az iktári Bethlenek), I. István húgának, Saroltának férje volt. Nádor (1038 és azelőtt-1041), Magyarország királya (1041-1044)

Megjegyzés:

Uralkodása a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei.

 
Aba Sámuel valószínű leszármazása (lásd a képleírást)

I. EndreSzerkesztés

I. Endre (1015 k.–1060)
Zászló Pecsét Pénzek
 
I. Endre törvénybe idéző ércbilloga
 
I. Endre törvénybe idéző ércbillogánk rajza
 
I. Endre idézőpecsétei
 

 

 
I. Endre ezüst dénárai
 
I. András obolusa
 
I. András körülmetszett obolusa

"I. Andrásnak időrendben első (C. N. H. I. 11. sz.) éremfaján ismét a Regia Civitas felirat szerepel. Nem tartom lehetetlennek, hogy András czéltudatosan verette pénzére – a tőle bitorlóknak tekintett Urseolo Péter és Aba Sámuel alatt használatos Pannonia helyébe – a régi feliratot. Ezzel akarta talán jelezni a jogfolytonosságot, hogy nem e trónbitorlók, hanem István király utódának tekinti magát. Lehet azonban, hogy csupán az a gyakorlati oka ennek, hogy első pénzeihez mintául Istvánnak általa ismert pénzeit vette. Erre mutat az, hogy későbbi pénzeire ő is Pannoniát veretett.

I. András második (C. N. H. 12–14. sz.) éremfajával megszűnik a két lap rajzának azonossága. A hátlapon a régi rajz van Pannoneia körirattal, az előlap a keresztmotivum megtartásával díszesebbé alakul. A háromsugarú kereszt karjaiban már nem az ékek, hanem változó jegyek – kör, karika stb. – foglalnak helyet.[2] A köriratot s ezzel az egész előlapot négyszer – három-három vonással – megszakított négyes vonalkör (egy gyöngykörrel) szegélyezi. Ez a vonalkör samanida hatásra mutat és talán András oroszországi tartózkodására vezethető vissza, mert ott voltak az arab-perzsa pénzek nagyobb számban forgalomban. [2] Négy háromszöggel jelölt pénzpéldányai is vannak. A Magyar Nemz. Múzeum éremtárában pl. 10 db ilyen példányt láttam." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 193.)

"I. Andrásnak C. N. H. 12. (13. és 14.), valamint Salamon C. N. H. 22. és Szent László C. N. H. 28. (29., 30.) sz. éremfaján belől több nagyságbeli változat ismerhető fel. A kisebb példányokat régebbi íróink fél-, harmad- és negyeddenároknak, a nagyobbakat denároknak tekintették. Ez éremfajok egyes példányainak vizsgálata arra a meggyőződésre vezetett, hogy e kisebb példányok semmiesetre sem tekinthetők denárhányadoknak. A C. N. H. 22. sz. kisebb változatai – kisebb bélyegükkel – különböző pénzkibocsátásokat jelölnek, tehát külön éremfajok, a miről alább fogunk szólni. A C. N. H. 13., 14., 29. és 30. sz. fajok viszont a C. N. H. 12., illetve 28. sz. érmeknek egykorúlag, határozott czéllal körülmetélt példányai. Döntő bizonysága ennek az, hogy úgy a C. N. H. 13. és 14., mint a László-kori pénzek mellett egyes leletekben megtalálták az azokról lemetszett vonalkörös éremszegélyeknek töredékes maradványait.[12] Mindkét éremfajnál meg kell tehát különböztetnünk a teljes nagyságú, ép és a kisebb körülmetélt darabokat. E különbségeket különösen a metrologiai vizsgálatoknál kell figyelembe vennünk.

[12] Nuber F. Károly figyelmeztetett egy ilyen – általa ismert – leletre. A Magyar Nemzeti Múzeum-ban is nagy mennyiségben őriznek ilyen leletmellékletképen előkerült töredékes ezüstforgácsot." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 198.)

"I. Andrásnak második éremtypusával (C. N. H. 12) jelennek meg pénzeinken az ú. n. siglák. Kezdetben a kereszt négy karjában levő háromszögek helyét foglalták el változó mellékjegyek (kör, pont, kereszt, félhold, vonal stb.), majd Salamon pénzein és Szent László ideje óta minden éremfajon a belső körben avagy a köriratban, a betűk közt, gyakran magán az éremrajzon vagy egyes betűkben elhelyezve találjuk e nagy változatosságot mutató jegyeket.

Jelentésüket illetőleg többféle megoldást kíséreltek meg az irodalomban, de kielégítő magyarázatukat eddigelé senki sem adta. A legelterjedtebb nézet szerint e siglák pénzverőjegyek, a pénzverőhelyek vagy munkások megkülönböztető jegyei.[15] Mások szerint a siglák különböző pénzkibocsátásokat jelölnek.[16] Az a nézet is felmerült, mintha a kereszt karjaiban jelentkező változatos mellékjegyek csupán díszítő helytöltelékül szolgálnának.[17]

A siglaváltozatokat ismertető irodalom figyelmes áttanulmányozása és a Nemzeti Múzeum éremtárában egyes éremfajok különböző siglájú példányain végzett finomsági és súlyméréseim alapján arra az eredményre jutottam, hogy a siglák jelentésének megoldásánál különösen négy körülménynek kell döntő fontosságot tulajdonítanunk:

1. siglák, illetve mellékjegyek vannak oly külföldi (így bajor, német, cseh) pénzeken is, a melyeken a pénzverő munkás és a pénzverőhely külön van megnevezve;[18]

2. a siglák igen nagy változatosságot mutatnak egy-egy uralkodónak pénzein, sőt számuk néha több százra rúg egyazon éremfajon belül is;[19]

3. az azonos siglával ellátott s egy éremfajhoz tartozó egyes példányokon gyakran feltünő súlyeltérés állapítható meg;[20]

4. egyazon éremfajon belül a különböző siglákkal ellátott példányok súlya gyakran teljesen megegyezik és sohasem mutat következetes eltérést.[21]

Minde sajátságok figyelembevétele eleve kizárja azt a feltevést, mintha a siglák különböző pénzverőhelyek jegyei volnának, vagy különböző emissiókat jelölnének.[22] Viszont az a feltevés, hogy csupán diszítésül szolgáltak, czáfolatát leli az éremrajzon, a köriratban vagy betűkben elrejtve jelentkező siglákban. Ezeknek semmiesetre sem lehetett „díszítés” a czéljuk. Annak a feltevésnek, hogy a siglák pénzverő munkások jegyei lettek volna, vagyis hogy minden egyes siglának más és más munkás felelne meg, ellentmondanak azok a siglás külföldi pénzek, a melyeken a pénzverő neve is rajta van. A magyar pénzek közül Béla herczeg érmein 100 siglaváltozatnál több ismeretes, már pedig a XI. századi magyar herczegi pénzverőházban nem igen dolgozhatott 100 pénzverőmunkás. Bécsben a XIII. században, a mikor a bécsi denárok forgalma Ausztrián kivül is igen nagy volt, tehát nagy számban verettek, mindössze 48 pénzverő dolgozott a pénzverőházban.[23]

Az összes körülmények mérlegelésével, főkép azonban az azonos siglájú pénzek súlyeltéréseit és az eltérő siglájú pénzek egyezéseit véve figyelembe, az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a siglák a pénzek technikai előállításával vannak kapcsolatban s a pénzverés ellenőrzésénél volt jelentőségük. (...)

A kész pénzdarabokat a pénzverők előljárója, Bécsben a Münzmeister, nálunk a pénzverőmester vagy kamaraispán, ellenőrző próbáknak vetette alá. A meghatározott maximalis és minimalis súlyhatáron belül mozgó darabokat, ha összsúlyuk – pl. Bécsben 360 darabé – a pénzverési alapsúlynak megfelelt, elfogadta, illetve forgalomba bocsátotta. A könnyebb és nehezebb darabokat azonban visszaadta a munkásnak újraöntésre, új darabolásra. Visszaadta pedig nem az egyes pénzdarabot, hanem az egész márka vagy fontnyi pénzt, esetleg az egész egyszeri öntés anyagát. Ugyanez volt az eljárás, ha a pénzek ezüsttartalma nem felelt meg az előírt finomsági foknak.

Ezzel az ellenőrző eljárással lehet kapcsolatban a siglák alkalmazása. A munkások egyszeri öntésükből vagy talán minden súlyegységből kikerülő pénzdarabot ilyen jegygyel láttak el, nehogy az ellenőrzésnél valami zavar támadjon. E jelölési rendszerrel kerülték el azt, hogy ha valamely öntés vagy valamely súlyegységnyi denár darabolása rosszul sikerült, a többi pénzdarabot is be kelljen olvasztani. Másrészt meg esetleges visszaéléseknél mindjárt meg volt állapítható a vétkes munkás kiléte.

A siglák tehát tágabb értelemben véve a pénzverő munkások jegyei voltak. Tágabb értelemben, mert nem minden siglaváltozat jelent egy külön munkást, hanem minden munkás öntéseként vagy éppen fontonként (márkánként) más-más jegyet alkalmazott. Ez magyarázza meg, hogy egyazon éremfajon belül is oly nagy változatosságot mutatnak. A pénzláb tekintetében a siglaváltozatoknak semmiféle jelentősége nincs. Bővebb ismertetésük a gyakorlati éremtan feladata. A pénztörténet keretén belül sajátságaik külön-külön nem tárgyalhatók.

[15] Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae. I. 12. l.

[16] Börzsönyi Arnold id. ért. (N. K. 1903. 97–98. l.)

[17] Dannenberg I. 15. l. a bajor pénzek sigláiról mondja: „auch Kreuzchen, Lilien, Stern und allerlei sonstige Zierrathen dienen bloss zur Ausfüllung der Leere”.

[18] Dannenberg 1069c), 1071b), 1111., 1112., 1129. és Fiala: Česke denáry. I. tábla 25–28. sz. rajzok stb.

[19] Rómer Flóris Béla herczeg egyetlen éremfaján 93 (Arch. Ért. III. 1870. 206–208., VII. 1873. 94–96. l.), Jeszenszky Géza Géza herczeg egyetlen éremfajának példányain 29 (N. K. 1914. 56–58. l.) és Börzsönyi Arnold Szent László 10 éremfaján 51 – közte egyik fajon 13, egy másikon 10 – siglaváltozatot sorolnak fel (N. K. 1903. 96. l.). A C. N. H. 59. sz. érem 160 siglaváltozatáról – s általában a siglarendszer nagy változatosságáról – a következő fejezethez mellékelt táblázat tájékoztat.

[20] Jeszenszkynél (id. h. 56–58. l. ) a 13. sz. érem azonos siglájú két példánya 0.740 és 0.645 a 14. sz. 0.772 és 0.819; a 29. sz. 0.656 és 0.843; a 39. sz. 0.637 és 0.739, a 18. sz. három példánya 0.578, 0.604, 0.642, a 41. sz. 0.651, 0.671 és 0.770 g volt. A Nemzeti Múzeum Béla-, Géza- és László-kori érmeinek azonos siglájú példányainál az illető éremfaj maximalis és minimalis súlyait állapítottam meg.

[21] Jeszenszky mérései szerint pl. Géza herczeg különböző siglájú pénzei közül a 20., 22. és 39. sz. siglaváltozatok 0.636–0.638 g-os, a 39., 40., 41. sz.-ak 0.671–0.674 g-os, a 13., 18., 21. sz.-ak 0.642–0.646 g-os példányokkal szerepelnek (u. o. 56–58. l.). Magam a Nemzeti Múzeumban Béla herczeg 12 különböző siglájú pénzét 0.680–0.690 g közt ingadozóknak találtam.

[22] Béla herczeg 10 évi uralkodása idejéből ma már jóval több mint 100 siglát ismerünk, a mi évente 10 kibocsátást jelentene.

[23] Luschin v. Ebengreuth: Wiener Münzwesen im MA. Wien, 1913. 17. l. A XII. századi évi pénzújítás és apró pénzecskék korában valószínűleg jóval több pénzverőmunkás dolgozott hazánkban, mint Bécsben a XIII. sz.-ban, de a XI. században erről még nem lehet szó." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 200-203.)

Címei: A második Árpád-házi magyar király, Géza fejedelem testvérének, Szár Lászlónak (vagy Vazulnak) fia. Magyarország királya (1046–1060)

Megjegyzés:

Uralkodása Magyarországon még a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

I. BélaSzerkesztés

I. Béla (1016 k.-1063)
Zászló Pecsét Pénzek
 
I. Béla pecsétjének töredéke
 
Béla herceg és király dénárjai
 
Béla herceg ezüst dénárai
 
Béla herceg érme
 
Béla herceg érme
 
I. Béla ezüst dénárai

 

 
I. Béla obolusa "I. Bélának és I. Gézának úgy herczegi, mint királyi pénzei (C. N. H. 15., 16.,[3] 23. és 24. sz.), valamint Szent László első (C. N. H. 25. sz.) érme a Szent István-féle éremrajzot követik, azzal a – már I. András második éremfajánál tapasztalt – eltéréssel, hogy az előlapon a kereszt karjaiban a négy háromszög helyét, az egyes példányokon igen nagy változatosságot mutató, változó mellékjegyek, karika, pont, kereszt, félhold, ék stb., foglalták el. A hátirat Pannonia, gyakran romlott alakban (Panonai, Panonnia). Béla pénzein a betűk kerekded alakot (Î, X, P, R) öltöttek. [3] A C. N. H. 17. sz. érem az újabb leletbizonyítékok szerint III. Béla korából való." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 193.)

Címei: Magyarország királya (1060–1063)

Megjegyzés:

Uralkodása Magyarországon még a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

Salamon Szerkesztés

Salamon (1052-1087)
Zászló Pecsét Pénzek
 
Salamon király ólombullája
     

 

 
Salamon ezüst dénárai
 
Salamon obolusai

"Salamon pénzeinek éremrajza egészen új. Először jelenik meg rajtuk a király képe. A XI. századi német pénzeken – különösen a császárok denárain – általánossá vált az előlapon egy koronás fő, néha térdkép alkalmazása, körirattal vagy a nélkül és többnyire kis mellékjegyekkel (kereszt, karika stb.).[4] Salamon – a császár denárok mintájára – obolusai előlapjára Rex Salamoni körirattal koronás királyi térdképet (C. N. H. 19., 20.) vagy főt (C. N. H. 21.) veretett, rajta vagy mellette apró mellékjegyekkel. A hátlap rajza a régi, körirata – néha visszásan és romlott alakban – a Pannonia vagy Pannonia Terra (C. N. H. 20.). A 19. számú érem félsúlyban is veretett (C. N. H. Pótl. 19A). [4] Pl. Dannenberg: 831., 833–835., 846–848., 1099., 1100. sz. III. Henrik császár-kori érmek.

Nevezetesebb Salamonnak egy másik – a többi térdképes fajnál mindenesetre későbbi – (C. N. H. 22. sz.) éremtypusa. Az előlap rajza azonos a másik két térdképes fejével, míg a hátlapon, rajz nélkül, Pannonia felirat van, három vízszintes sorban. Ez a hátirat a X–XI. században divatos kölni denárrajzra emlékeztet[5] s arra enged következtetni, hogy ezt a hazai éremfajok közt idegen rajzú pénzt talán kölni pénzverők készítették. A kölni pénz mintául vétele érthető, ha tudjuk, hogy Salamon sógorának és pártfogójának, IV. Henrik császárnak, uralkodása alatt ennek volt nevelője, Hanno kölni érsek (1056–1075) hosszú ideig uralkodott a császár helyett. Az éremrajz közvetlen mintájául is Hanno kölni denárja szolgálhatott.[6] A C. N. H. 22. sz. éremfajnak több nagyságbeli változata különböztethető meg, a miről alább fogunk bővebben szólni. [5] Dannenberg. I. 329a)–358. sz. a. érmek. [6] Érdekes találkozás, hogy ugyanezeidőtájt – minden előzmény nélkül – II. Boleszláv lengyel király is veretett hasonló rajzú pénzt." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 194.)

Címei: Magyarország királya (1063–1074)

Megjegyzés:

Uralkodása Magyarországon még a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

I. GézaSzerkesztés

I. Géza (1040 k.–1077)
Zászló Pecsét Pénzek
 
Géza herceg (1064-1074) és király (1074-1077) dénárjai
 
Géza herceg ezüst dénára
 
I. Géza ezüst dénára
 
I. Géza obolusa

Címei: Magyarország királya (1074–1077)

Megjegyzés:

Uralkodása Magyarországon még a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

Szent LászlóSzerkesztés

Szent László (1048 e.–1095)
Zászló Pecsét Pénzek
 
Szent László képzeletbeli címere, Hans Ingeram, a Zum Esel nevű tornatársaság perszevantjának címerkönyvéből, 1450 k.
[2]
 
Szt. László király képzeletbeli címere, Ulrich Rösch címerkönyve, 1488. fol 19.

[Szent László] Ekkor veres lobogót ragadva, rárontott a kúnok hadára, ezt kiáltva: „ne öljük, hanem fogjuk el őket, s ha megtérnek, éljenek.” GYÁRFÁS ISTVÁN: A JÁSZ-KUNOK TÖRTÉNETE. (I-IV. 1870-1885) MÁSODIK KÖTET. 185. ÖTÖDIK SZAKASZ. A KÚNOK MAGYARORSZÁGBAN, AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK ALATT. 1239–1301. 257-258.

http://vfek.vfmk.hu/00000097/root/0002/0006/0002-9b.html

 

 

 
Dávid herceg oklevele Szent László pecsétjével (1089-90_körül)
 

 

 
Szent László dénárai

 

 
Szent László obolusai
 
Szent László dénárai

"Szent László pénzei éremrajz tekintetében rendkívül változatosak. A Béla és Géza pénzeivel azonos veretű első (C. N. H. I. 25. sz.) éremfaj mellett még kilencz, összesen tehát tíz változatát ismerjük László pénzeinek.[8]

A kilencz későbbi faj közös vonása, hogy a régi hátlaprajz megtartása mellett hátiratuk már nem Pannonia, hanem – mint az előlapé – Ladislaus Re. A hátlap kidolgozása hanyatlást mutat. Az előlapi veret legtöbbször átrajzolódik a hátlapra, a mi a hátlapveretet elmosódottá teszi. Emlékeztetnek ezáltal a Németországban 1100 táján divatos úgynevezett félbracteátákra (Halbbrakteaten).[9] Több példányon a hátlaprajz teljesen hiányzik, a pénz bracteáta-szerűvé lesz, a mi mind a hátlap gondatlan előállítására és az ezüstlap vékonyságára vezethető vissza.

Az előlap rajza a C. N. H. I. 26. sz. érmen a régi, Szent István-kori kereszt, a sarkaiban négy háromszöggel. A C. N. H. 27. és 28–30. sz. két éremfaj koronás főt ábrázol. A 27. számú fajt – I. András második éremtypusához hasonlóan – négyszer megszakított négyes vonalkör szegélyezi, a 28. számút egyszerű gyöngykör. A C. H. N. 31. és 32. sz. érmek a régi éremrajz változatai, azzal az eltéréssel, hogy a kereszt szárai a külső kör szegélyéig terjednek, így a köriratot négy helyen metszik és a négy háromszög helyét négy kis kereszt foglalta el. A 31. sz.-nál a főkereszt szárai négy kis keresztben, a 32. számúnál két-két kis félholdban végződnek. A C. N. H. 36. sz. érmen a kereszt nyolczas küllővé alakult.[10] A 33. sz. érem rajza egészen új. Három keresztet ábrázol s a két kör közt a köriratot négy kis félhold metszi.[11] A C. N. H. 34. és 37. sz. érmeken eltünt a belső körvonal s a rajz az egész éremlapot betölti. A 34. sz. érem rajza a 33. számúéval rokon. A három kereszt a köriratot két részre osztja. A 37. számún az egész éremlapot betöltő nagy kereszt karjaiban két-két háromszög közt a király négy részre osztott nevének betűi foglalnak helyet.

[8] Réthy László a C. N. H.-ben 13 éremfajt különböztet meg. Ezek közül azonban a 28., 29. és 30. sz. érmek csak nagyságbeli eltérést mutatnak, amiről alább bővebben szólunk. A C. N. H. I. 35. sz. érem pedig, a mely egyetlen egy példányban ismeretes, a 34. sz. érem egykorú hamis példánya. A Magyar Nemz. Múzeumban levő egyetlen példány finomságát – próbatűvel végzett vizsgálattal – 0.300-nak találtam. Börzsönyi Arnold a C. N. H. I. 34. kisebb változatának tartja. (N. K. 1903. 95. l.)

[9] V. ö. erről Friedensburg: Deutsche Münzgeschichte (Meister's Grundriss) 115. l. és Halke: Handwörterbuch der Münzkunde. Berlin, 1909. 51–52. l. A félbracteáták-nál az ezüstlap vékonysága miatt a két lap bélyegzője átütődik az ellenkező lapra s ezáltal az érem értelmetlenné lesz. E hiba kiküszöbölése czéljából hozták divatba az irodalomban bracteáta néven szereplő egyoldali veretű lemezpénzeket.

[10] Börzsönyi: Szent László-féle éremlelet. (N. K. 1903. 92. l.) e typust a régi éremrajz azon példányai módosulásának tartja, a melyeken a négy háromszög hosszú ékké alakulva, a belső kör széléig nyulik. V. ö. Rupp I. 38. sz. és Börzsönyi id. h. II. typus: 1–2. sz. érmeket. Emlékeztet e rajz I. András C. N. H. 12. sz. pénzének rajzára is.

[11] Az éremrajz emlékeztet a Dannenberg I. 646. sz. a. III. Ottó korabeli éremre, a mely két keresztes karcsú torony közt egy magasabb keresztet ábrázol."

Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 196-198.

Címei: Magyarország királya (1074–1095), 1091: Magyarország (Ungaria), Szlavónia [Horvátország], Moesiat (Messia, = Észak-Bulgária) királya.[3]

Megjegyzés:

Uralkodása Magyarországon még a preheraldikus korra esik, ezért címere nem volt, csak zászlója, pecsétje és uralkodói jelképekkel ellátott pénzei

Könyves KálmánSzerkesztés

Könyves Kálmán (1074 k.–1116. február 3.)
Zászló Pecsét Pénzek
 
Könyves Kálmán eredeti pecsétje 1109-ből
 
Kálmán király pecsétje

   

 
Kálmán király pecsétje a pannonhalmi alapítólevélen
 
Kálmán király köszvény elleni talizmángyűrűje
 
Kálmán király köszvény elleni talizmángyűrűje
 
 
Kálmán király ezüst dénárai
 
 
Kálmán király pénzei
 
Kálmán király két utolsó verete

     

Címei: Colomanus, Dei gratia, Hungariae [1095–1116], Dalmatiae, Chroatiae, Ramaeque rex [1102-1116] (1102)

II. IstvánSzerkesztés

II. István (1101-1131. március 1.)
Zászló Pecsét Pénzek
 
 
II. István ezüst dénárai
 
II. István pénzei
 
II. István és II. Béla köriratnélküli pénzei

Címei: Magyarország (1116–1131), Dalmácia, Horvátország, Ráma királya

II. (Vak) Béla Szerkesztés

II. (Vak) Béla (1108-1110 k.–1141. február 13.)
Zászló Pecsét Pénzek
 
II. Béla pecsétje

   

   
 
II. Béla pénzei

 

Címei: Ego B(ela), dei gratia Hungarie [1131–1141], Dalmacie, Chroacie, Rameque rex (1138)

II. Géza Szerkesztés

II. Géza (1130–1162. május 31.)
Zászló Pecsét Pénzek
 
II. Géza ólombullájának elő- és hátlapja
 
II. Géza ólompecsétje
 
II. Géza nagypecsétje
   
 
II. Géza herceg obolusa
 
II. Géza pénzei
 
II. Géza ezüstdénára

                             

Címei: Ego Geyza, dei gratia Hungarie [1141–1162], Dalmatie, Chroacie, Rameque rex (1158)

II. LászlóSzerkesztés

II. László (1131-1163)
Zászló Pecsét Pénzek
  
 
II. László pénzei
 
II. László pénze

Címei: Magyarország királya 1162-1163

III. IstvánSzerkesztés

III. István (1162. június első napjai–1172. március 4.)
Zászló Pecsét Pénzek
 
III. István pecsétje
   
 
 
III. István ezüst denára

   

 
III. István ezüst denára
 

Címei: Ego Stephanus Geyce regis filius, dei gracia Vngarie, [1162 – 1172], Dalmatie, Chroatie, Rameque rex (1167)

IV. IstvánSzerkesztés

IV. István (1132-1165)
Zászló Pecsét Pénzek
 
IV. István denárja
 
IV. István rézpénzei

"A második csoport (C. N. H. 104–170.) érmeit Réthy László III. Béla, Imre és II. András korába sorozta, az újabb leletbizonyítékok szerint azonban feltétlenül a III. Béla előtti korból származnak,[1] a hová egyébként nagy részüket Rupp is sorolta. Ezek a pénzek vékony lapra, finomabban vert érmek. Az előlapon többnyire a régi éremrajzok erősen módosult változataival találkozunk, de néhányon már teljesen új éremrajz van. Legjellemzőbb sajátságuk – a byzánczi és arab motivumok mellett –, hogy a hátlap régi, állandó verete eltünt. A kettős vonalkör s közte a hátiratot jelző apró jegyek hiányzanak, az egy körben levő rajz igen változatos. Az első és második csoport érmei közt az átmenetet a C. N. H. 92–93.[2] és II. Lászlónak C. N. H. 94–97. sz. pénze alkotják.

[1] Nuber F. Károly megállapítása, főkép a gazdag bácsi lelet összetétele alapján. Nuber megfigyelése nemcsak az érmek korának ily általános meghatározására vonatkozik, hanem – mint alább látni fogjuk – az iratlan éremfajok szoros chronologiai sorrendjének megállapítására is kiterjed. Harsányi Pál, a ki a lelet ismertetésénél (N. K. 1913. 81–103. l.) még Réthy sorrendjét követi, a Nemzeti Múzeum éremtári kiállításának 1914. évi rendezésénél – ugyancsak e lelet alapján – a XII. századi érmek közé sorozta e csoport legtöbb érmét.

[2] Nuber megállapítása." Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 236-237.

"A XII. századi érmek második nagy csoportján azonban új, keleti hatások is észlelhetők. A byzánczi császársággal való szoros – háborús és békés – kapcsolat és az izmaelita-mohamedán pénzverők működése nyomot hagyott a magyar pénzeken. A byzánczi és arab motivumok a XII. század második feléből származó érmeken igen gyakoriak. Előfordul, hogy a régi, hagyományos éremrajzok keleties charaktert öltenek fel, sőt a XII. században arra is történt kísérlet, hogy a byzánczi arany- és rézvalutát meghonosítsák hazánkban.

IV. István (1163–1164.) – III. Istvánnak Manuel görög császártól pártfogolt ellenkirálya – rövid uralkodása alatt nagy számban veretett byzánczi modorú rézpénzeket, sőt a byzánczik aranytriensnek megfelelő aranypénzt (C. N. H. 102.) is. Az újfajta – Byzánczban vagy legalább is byzánczi pénzverők által vert – rézpénzeknek két typusa ismeretes. Az egyiken (C. N. H. I. 98–100. sz.) IV. István és apja, II. Béla ülő alakjai láthatók, a hátlapon Szűz Mária a Gyermekkel. Felirata: Rex Bela–Rex Sts.[5] és Sancta Maria. A másik fajnak (C. N. H. 101. és 103.) mind előlapján, mind hátlapján keleti feliratok vannak.[6]

Ezek az éremfajok IV. István bukása után teljesen eltüntek a forgalomból. Az Árpád-kor egyedüli réz- és aranypénzeinek verése inkább történeti curiosum-számba megy s nem hagyott nyomot pénzverésünkben. A hazai pénztörténeti fejlődés szempontjából IV. István rézpénzverése – bár külön korszakot alkot – teljesen jelentéktelen s azzal bővebben foglalkoznunk felesleges.[7]

[5] A kettős felirat és kép azt jelzi, hogy István, mint II. Béla fia, a senioratus alapján követelte a trónt, szemben a primogenitura alapján uralkodó III. Istvánnal, Béla unokájával.

[6] E pénzeket korábban IV. Béla és V. István pénzeinek tartották s a keleti feliratot a tatárvészszel hozták kapcsolatba. V. ö. Rupp I. 128–129, 165–166. l. Végh Ödön id. m. 33. l. Karabaček: Der unmittelbare Einfluss d. mongolischen Invasion auf die Münzverhältnisse Ungarns. (N. Zeitschrift VI–VII. Wien, 1876.) – A pénzek eredetét és korát helyesen állapította meg Rosty Zsigmond és tőle függetlenül Réthy László. (Arch. Ért. 1895. és C. N. H. I. 17–20. l.; Réthy: A Béla- és István-féle rézpénzek első megfejtője. N. K. X. 1911.) V. ö. még Kovács Ede: IV. István aranypénze. (N. K. IV. 1905.)

[7] IV. István egyévi rézpénzverésének vizsgálata a byzánczi pénztörténet kutatóinak feladata volna." Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 239-240.

Címei: Magyarország királya 1163. január-június

III. BélaSzerkesztés

III. Béla (1148-1149 k.– 1196. április 24.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
III. Béla érme, 1189
 
III. vagy inkább IV. Béla denárja, H. 69.

           

 
Kettős kereszt III. Béla lemezpénzén
 
III. Béla lemezpénzei

 

 
 
III. Béla denárai

"A harmadik csoportba III. Béla királynak (C. N. H. I. 271–281. sz.) féloldali veretű lemezpénzei, bracteatái és a velük rokon C. N. H. 263–265. sz. éremfajok tartoznak. Réthy e pénzeket – Ruppal szemben – IV. Béla érmeinek tartja. E feltevésnek azonban úgy előállításuk, veretük és a IV. Béla pénzein már nem igen szereplő siglák, mint a leletek összetétele, ellentmond.[3] A C. N. H. 263. és 280. sz. érmek körirata – Bela rex – III. Béla korába utalja e pénzeket. A C. N. H. 269 (–270.) sz. félbracteata a C. N. H. 64. számúval egyetemben a XII. század közepéről való s a többi bracteatával sem súly, sem finomság tekintetében nem rokonveret. A magyar bracteaták sokkal kisebbek az egykorú németországi széles bracteatáknál, s bár veretük eltér a többi magyar pénz veretétől, nagyságban és súlyban a második csoportbeli érmekkel mutatnak rokonságot.

[3] V. ö. Kovács Ede megfigyeléseit e pénzek technikai előállításáról (N. K. 1903. 5. l.). A régebbi magyar numismatikusok mellett Friedensburg (Die Münze. Berlin, 1909. 161. l.) is a XII. sz. végére teszi a magyar bracteaták korát. Egyébként Németországban is a XII. sz. volt a lemezpénzek kora. A leletekben a Béla-féle bracteaták II. Vilmos (1087–1100) és II. Henrik (1154–1189) angol királyok, I. Frigyes császár (1152–1190) érmei (kisgáji lelet), másutt a XII–XIII. sz. fordulójáról való friesachiak és II. András pénzei társaságában fordulnak elő (kígyósi, nagykereki és egervári lelet). Tehát oly pénzekkel, a melyek nem IV., hanem III. Béla korában, vagy az azt követő időben voltak nálunk használatosak." Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 238.

 
III. Béla és neje sírjában talált tárgyak
 
III. Béla aranypecsétje
 
III. Béla aranybullája
 
 
III. Béla nagypecsétje
 

Címei: Ego Bela tercius secundi Gejsse regis filius, dei gracia Ungarie [1172–1196], Dalmacie, Croacie, Rameque rex (1175)

Megjegyzés: A címer legrégibb eleme a kettős kereszt, mely 1190 táján bukkan fel először III. Béla pecsétjén és valószínűleg bizánci eredetű. (Béla a bizánci trón örököseként az ottani császári udvarban nevelkedett.) A későbbi változatokon megjelenik a hármas halom, majd rajta a korona, melyből a kettős kereszt kinől.

I. ImreSzerkesztés

I. Imre (1174–1204)
kiscímer középcímer nagycímer
   
 
Imre király aranypecsétje

   

 
Imre ezüst dénárai
 
Imre dénárja

       

 
I. Imre nagypecsétje. A kész pecsétbe a király ellenőrző pecsétként négyszer is belenyomta a lovast ábrázoló gyűrűspecsétjét.
 
Imre nagypecsétje
 
Aragóniai Konstancia pecsétje

Címei: Hemericus dei gracia Hungarie [1196–1204], Dalmacie, Croacie, Rame, Seruieque rex (1203)

Megjegyzés: A vörös-ezüst sávok az Árpádok családi címere volt. Először Imre király használta 1202-es pecsétjén. Az ezüst sávokon kilenc oroszlán látható. II. Endre Aranybulláján hét egymás felé néző oroszlán látható, középen hárslevelekkel vagy szívekkel. Ezt a változatot csak rövid ideig használták. IV. Béla újra a kettős keresztes változatot használta.

III. LászlóSzerkesztés

III. László (1199 vagy 1201– Bécs, 1205. május 7.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
III. László a Thuróczy krónikában

Címei: Magyarország királya (1204–1205)

Megjegyzés:

II. EndreSzerkesztés

II. Endre (1176 vagy 1177–1235. szeptember 21.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
II. Endre kettőspecsétjének töredéke
 

 

 
II. Endre ezüst dénárai
      

       

 
II. Endre szlavóniai pénze kettős kereszt és nyest éremképpel
 
Endre Szlavónia és Horvátország hercegének (1196–1205) pénzei
 
Szlavón dénárok II. Endre korából

     

 
II. Endre denárai
 
II. Endre pénzei
 
II. Endre denárai
 
II. Endre pénzei

"A friesachi denárok – a mellett, hogy a magyar pénzt háttérbe szorították – a magyar érmelés fejlődésére is igen nevezetes hatással voltak. A XI–XII. századnak jobbára ornamentalis díszítésekkel ellátott és végső elemzésben nehány XI. századi ős-typusra visszavezethető éremfajai helyébe a XIII. század elején új, a friesachi denárokkal rokon rajzú pénzek léptek.

Imre és II. András első pénzei (C. N. H. 113. és 116.), a melyeket fentebb a XII. századi pénzek közt soroltunk fel, szorosan csatlakoznak II. Géza, III. István és III. Béla pénzeihez. II. András későbbi pénzei, a melyekhez az átmenetet a C. N. H. 171. sz. – előlapja szerint a C. N. H. 116. számmal rokon, de hátlapjával az új typushoz tartozó – érem képezi, a friesachi denárok mintájára verettek.

A Corpus XI., XII. és XIII. sorozatának II. András neve alatt összefoglalt éremfajai, a C. N. H. 282–283. sz. bracteaták és a XVI. sorozatban tévesen V. István érmeihez sorolt, de az újabb leletbizonyítékok és előállításuk, rajzuk szerint is feltétlenül e csoportba tartozó C. N. H. 299–309. számú éremfajok,[32] a középkori magyar érmelésnek önálló typologiai csoportját alkotják. Az éremrajzon legjellegzetesebb a friesachi denárokról jól ismert két- vagy háromtornyos épület, a mely – egy-két későbbi fajt nem számítva – mindegyiken, néhol módosult alakban, szerepel. E mellett királyi fő, mellkép, vagy ülő alak, a magyar czímer alkatrészeiből a kettős kereszt, másutt a többszörösen vágott pajzs és más ékítmények fordulnak rajtuk elő. Egyes példányokon András nevét olvassuk, mások körirat nélkül verettek. (...)

Ez éremfajok szoros chronologiai sorrendjének megállapításáról egyelőre – több okból – le kell mondanunk. Mindenekelőtt hiányzik a kellő számú leletbizonyíték, a melyek alapján az egyes éremfajok kibocsátásának pontos időrendje megállapítható volna. Ezenkívül nyoma van annak, hogy II. András korában – és speciell 1221 óta – már több pénzverőhely működött hazánkban.[34] Egyes fajeltéréseket s talán a Réthy által megkülönböztetett három sorozatot is, különböző pénzverőházak működésére kell visszavezetnünk. Az sem bizonyos, hogy mindez éremfajok András pénzei lettek volna. Lehet, hogy egyik-másik már Imre és III. László korában veretett[35] és valószínű, hogy a királylyá koronázott Béla – Horvátország, később Erdély uralkodója – is veretett apja életében pénzt, mint András és (V.) István is tették.

[31] Réthy: C. N. H. I. 26–29. l. – László József id. h. 259–260. l.

[32] Harsányi Pál barátom figyelmeztetett először arra, hogy több újabb éremlelet összetétele alapján ez érmeket okvetlenül II. András pénzeihez kell sorolnunk. Bizonyítják ezt egyébként az egervári és korponai leletek, a melyekben II. András más érmeinek és nehány korábbi (III. István és III. Bélakori) pénznek társaságában kerültek elő a C. N. H. 300., 302., 303., 304., 306., 307., 308. és 309. sz. érmek. (N. K. 1906. 19. l. és 1907. 125. l.)

[34] V. ö. erről a 12. és 13. fejezetet.

[35] A C. N. H. 197., 198. 203. és más érmek az újabb kutatások szerint (II.) András herczegkori szlavóniai pénzei. V. ö. a 9. fejezetet és Brunšmid czikkét: N. K. 1905. 3–4. l." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 298-302.)

 
II. Endre első nagypecsétje
 
II. Endre második nagypecsétje

           

Címei:

Ego Andreas, tertii Belae Regis filius, Dei gratia Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Chulmaeque Dux (1198 - herceg)

Andreas Dei gracia Hungarie [1205–1235], Dalmacie, Croacie, Rame, Seruieque Rex (1205)

Andreas Dei gracia Hungarie, Dalmacie, Chroacie, Rame, Seruie, Galicie, Lodomerieque Rex (1206)

Andreas dei gracia Vngarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Galitie, Wladomirieque rex (1209)

Andreas secundus dei gracia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Seruie, Gallicie, Rames, Lodomerieque rex uiris religiosis abbati et conuentui sancte crucis de Austria (1233)

Megjegyzés: III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem Endre kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben azonban elűzték a trónról, és a herceg újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, akire 1197-ben a hatalomból kimaradt herceg rátámadt a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte Imrétől. A király így átengedte testvérének a dalmát-horvát hercegi címet. 1198. március 31-én a támadó szerbeket visszaverte András, és ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon. Adót szedett, pénzt veretett. 1200-ban kibékült testvérével, és visszatért Magyarországra. Visszakapta korábbi hercegi címeit, de jelentősen korlátozták hatalmát. 1204 szeptemberében Imre meghalt. Endre III. Lászlót elüldözte az országból, és amikor váratlanul meghalt Ausztriában a gyermek király, Endre 1205. május 29-én megkoronáztatta magát.

A III. Bélától örökölt keresztes hadjárat kötelezettségének teljesítésére, a pápa többszöri sürgetésére 1217-ben szánta el magát. A tengeri szállítás fejében Velence javára lemondott Zára birtokáról. Az október elején Akkon városánál összegyűlt sereg vezére lett. Címei közé felvette a „jeruzsálemi királyét” is, bár Jeruzsálemben nem járt. 1218. jan.-ban a hadjáratot félbeszakítva elindult a Szentföldről, és a latin császárság elnyerése érdekében nagy utat tett meg a K-i tartományokban.

1198-ban Endre Dalmácia, Horvátország és Zachulmia hercege a zágrábi püspöknek és egyháznak ad törvénykezési szabadságot: Andreas Dei gracia Dalmacie, Croacie, Hulmeque Das, secundi Bele Regis filius

Kálmán hercegSzerkesztés

Kálmán herceg (1208-1241)
kiscímer középcímer nagycímer

Címei: II. Endre fia, Gaícia királya (1214-1219; 1219-1221), Horvátország (1208), Szlavónia hercege

nos Colomanus, Dei gratia Ruthenorum Rex, et largitate gloriosi patris nostris Andree Hungarorum Regis, Dux Dalmatie atque Croatie (1226)

Colomanus, Dei gratia rex Ruthenorum et dux totius Sclavoniae (1232)

Megjegyzés: Apja már hatévesen Halics királyává koronáztatta, de ottani uralma rövid életű volt. Királyi címe megtartása mellett Horvátországot és Dalmáciát kormányozta. Vitézül harcolt az 1241-es muhi csatában. A tatárok elől Pesten át Horvátországba menekült, ahol belehalt a sebeibe.

András hercegSzerkesztés

András herceg (1210/12-1234 [vagy 1265 után])
kiscímer középcímer nagycímer
 

Címei: II. Endre harmadik fia, Galícia (Halics) fejedelme (később királya)

Megjegyzés:

Egyes vélemények szerint nem halt meg Halics 1234-es ostromakor, hanem Velencébe menekült és ő, nem pedig III. András volt az, aki ott feleségül vette Cumana Szibillát, akitől Félix és Márk, a ma is virágzó Croy hercegi, illetve a Crouy-Chanel grófi család ősei származnak.

Ezt a kérdést végérvényesen az Árpád-házi királyok fennmaradt csontleleteinek és a Croy, Crouy-Chanel családok ma élő tagjainak az Y-DNS tesztjével lehetne eldönteni.

Endrey Antal: Még egyszer az Árpád-utódokról (CONTRADICTIO)

A múlt század kilencvenes éveinek végén jelent meg Pusztaszeri Lászlónak az Az élő Árpádok című könyve az állítólagos Árpád-utódokról. A kiadvány egy, a XVIII. század vége óta vitatott problémát újított fel.

Azzal kezdődött, hogy 1790-ben az akkor Franciaországban élő Crouy-Chanel grófok, Claudius-Ferenc és Claudius-Henrik, kérték a Dauphine-tartományi Francia Királyi Törvényszéket, hogy az általuk benyújtott, közel 300 okirat alapján állapítsák meg családjuknak, a magyar Árpád-házi királyoktól történt leszármazását, és Árpád-sávos címerük használatának jogosságát. Az okiratok szerint „magyarországi András herceg” és a velencei Cumana Szibilla házasságából két fiú, Félix és Márk született, s a Crouy-Chanelek Félixtől és utódaitól származtatják magukat. A törvényszék a kérelemnek helyt adott, és mindkét jogcím hitelességét elismerte. Az ítélet Franciaországban meglehetős feltűnést keltett, de semmi jele sincs annak, hogy híre már ekkor eljutott volna Magyarországra. (Ezt követően szakadt a család két ágra: Claudius-Ferenc leszármazottai lettek a család „magyar-ága”, Claudius-Henrik utódai pedig a „francia-ág”.)

Az ügy akkor vett újabb fordulatot, amikor Claudius-Ferenc másodszülött fia, Henrik gróf, 1844-ben családjával Pécelen telepedett le és kérte honosítását, valamint rangjának, és ezzel járó előjogainak elismerését. A kérelem elbírálása a szabadságharc és az azt követő politikai csatározások következtében sokáig elhúzódott.

Időközben Henrik gróf bátyja, Crouy-Chanel Ágoston „herceg” 1858-ban, Torinóban trónkövetelőként lépett fel a Habsburg házzal szemben. Egyben – posztumusz István jogán – igényt jelentett be az estei őrgrófságra is. Követelését az olasz bíróság ugyan nem utasította el, de 1864. június 9-én meghozott határozatában illetéktelennek nyilvánította magát a kérdés eldöntésében. Annak ellenére, hogy Ágoston trónigényét a magyar emigráció többsége támogatta, III. Napóleon rövidesen beszüntette addig nyújtott anyagi támogatását. Ezek után a „herceg” kénytelen-kelletlen visszavonult a közéletből, majd 1873-ban meghalt.

Henrik gróf és családja mindvégig távol tartotta magát bátyja akciójától, s valószínűleg ennek köszönhette, hogy végül is a magyar királyi Belügyminisztérium 23.912/1908. számú határozatával a család jogállását elismerte.

Tudományos körökben elhúzódó vitát váltott ki a család származása. Tudósaink közel fele-fele arányban elfogadták, illetve vitatták a család Árpád-házi eredetének és az ezt alátámasztó okiratoknak hitelességét. Az utóbbiak prominens képviselője Horváth Mihály és dr. Wertner Mór voltak, akiknek elutasító véleményét sorozatos viták után, történészeink máig tényként fogadják el.

Ezt a csendes állóvizet kavarta fel Pusztaszeri könyve. A könyvet napokon belül elkapkodták. A téma iránti érdeklődés olyan nagy volt, hogy a História című folyóirat, 2001-ben megjelent első számában szükségesnek tartotta leközölni Zsoldos Attila: Törvényes uralkodó vagy szerencsés kalandor című írását, amelyben a szerző részletesen ismerteti történészeink, ezzel a kérdéssel kapcsolatos, elutasító álláspontját, és annak indokolását.

Számomra érthetetlen, hogy kutatóink közül senki nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen nézzen szét az Amiens-i és esetleg a Grenoble-i levéltárakban. Dr. Holub József történész ugyan az 1920-as évek elején állítólag végigjárta az összes levéltárat, és az összes oklevelet megvizsgálta. Szerinte az összes okirat hamisítvány! Természetesen igencsak árnyalja a képet, hogy őt a Habsburgok kérték fel erre, és a kor politikai helyzetét ismerve nem nehéz rájönni, miért is. Természetesen lehet Crouy-Chanel Ágoston trónkövetelésére hivatkozva kalandorkodást feltételezni az egész ügyben, de mégiscsak abszurd feltételezés, hogy a Crouy-Chanel család még a 18. század elején okleveleket hamisított azért, hogy majd 70-80 év múlva megszerezze a magyar trónt. Ráadásul a Crouy-Chanel család jó része teljesen elhatárolódott Ágoston „herceg” akciójától. Továbbá több száz évvel korábban Miksa császár is elismerte a Crouy-Chanelek Árpád-házi leszármazását – talán ő is az „összeesküvők” között volt?

De ha az okiratok valóban hamisítványok, akkor mi a magyarázat arra, hogy van egy másik család – a Croy hercegi és főhercegi családok különböző ágai –, akik „András herceg” másik fiától, Márktól származtatják magukat? Ráadásul ők, ezeket az okiratokat – melyeket egyesek hamisítványnak tekintenek – nem is ismerik, hiszen családfájuk kezdetéről nagyon homályos és téves adataik vannak –, de Márk személye és a magyar királyi vér biztos pont náluk is. A Croy családdal nem nagyon foglalkoztak Magyarországon – nem is tudtak róluk, tegyük hozzá.

Tehát ha valaki arra hivatkozik, hogy az okiratokat a Crouy-Chanelek hamisították, akkor netalántán a Croy család – a belga főnemesség jeles képviselői – is részt vett ebben az „összeesküvésben”? Természetesen még erre is mondhatja valaki, hogy igen, de ez esetben eláruljuk, hogy a Crouy-Chanel és Croy családok között a viszony a mai napig nem felhőtlen, az évszázadok során többször is pereskedtek birtokokért, jogtalan névhasználatért.

Ráadásul a Croy-ok is hangoztatták Árpád-házi leszármazásukat, és ezt senki nem is kérdőjelezte meg – mivel politika, hatalmi érdek nem fűződött hozzá.

Ágoston „herceg” keresetét sem utasította el a bíróság -, csupán kimondta, hogy nem illetékes az ügyben. De ismerve a történelmet, hogyan is feltételezné bárki, hogy a kiegyezés után, III. Napóleon és Franciaország fenyegető hatalmi helyzetében egy bíróság kimondja azt, hogy a Crouy-Chanel családot illeti Este őrgrófsága, hogyha ez nyíltan a Habsburgok legitimitását kérdőjelezné meg, és akár a Habsburg Birodalom fölbomlásához, és ezzel Európa hatalmi egyensúlyának fölborulásához vezethetne.

Talán ennyi elég is cáfolatként arra, hogy az összes okirat esetleg hamisítvány lenne. Persze megemlítjük még azt a kézenfekvő tényt, hogy a különböző századokban, Európa különböző pontjain keletkezett több száz okirat összehangolt hamisításának elmélete eleve cáfolja önmagát. Ezen kívül neves történészek, akik látták az okiratokat, hitelesnek ismerték el azokat, ahogy tette azt több bíróság is. És még a kétkedők között is sokan csupán az oklevelek egy részének hitelességét kérdőjelezik meg, azt is azok tartalma miatt – mert időbeli képtelenséget feltételeznek… Erre nemsokára visszatérünk.

Az előbb ismertetett tényeket figyelembe véve – különös tekintettel a Croy család létezésére – feltehetjük a kérdést, hogy egyáltalán vette-e valaki a fáradságot, hogy tüzetesebben megvizsgálja legalább az Érdi által ismertetett okiratokat? Ennyire nem tartotta senki fontosnak kideríteni, valóban élhetnek-e még korunkban Árpád-házi királyaink egyenes ági utódai. Ráadásul Európa több területén, nemesi, főnemesi, akkor – és néhol még ma is – vezető beosztásban, hatalmi pozícióban. Ehelyett kritika nélkül elfogadták – és napjainkban is kitartanak – két neves kutatónk, Horváth Mihály és Wertner Mór – amúgy logikailag kifogástalan – hipotézise mellett, akik már az 1800-as évek második felében vitatták a Crouy-Chanelek Árpád-házi királyoktól – pontosabban III. Andrástól – való leszármazását.

Érvelésük alapja egy egyszerű matematikai művelet volt: az 1236 (utószülött István herceg születése) és 1286 (III. András állítólagos nagyobbik fia, Félix halála) között eltelt 50 évbe nem fér bele négy generáció (István – III. András – Félix és Márk – Félix fiai) még akkor sem, ha tudjuk, hogy abban a korban mind az egyházi, mind a francia polgári törvények érvényesnek tekintettek minden házasságot, amelyben a férfi a 14. a no pedig 12. életévét betöltötte.

És igazuk is volt! Egy genealógiát nem lehet feltételezett, sorozatos gyermek-házasságok vélelmére alapozni. Viszont a leszármazást több száz okirat bizonyítja. Érdi János 1846-ban megjelent könyvében (Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzékrende és oklevéltára) 66 okirat szövegét ismerteti szó szerint (ráadásul az okiratok többsége napra pontos dátummal van ellátva), s ennyi okmányt nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy egyszerűen hamisítványnak, jobb esetben téves adatokat tartalmazónak nyilvánítani, csupán azért, mert nem támasztanak alá egy előre felállított elméletet. Úgy tetszik, a kutatás valahol vakvágányra tévedt. De hol és mikor? És mi az igazság?

Mi van akkor, ha már a kiindulási alapul szolgáló tézis is hamis? Megmondom. A rendelkezésre álló adatok legnagyobb része értelmezhetetlenné válik, és emiatt a kutatók az okiratok készítőit fogják vádolni jobb esetben pontatlansággal, rosszabb esetben hamisítással, félrevezetve ezzel saját magukat és másokat is.

Pontosan ez történt. Az alapvető tévedés az volt, hogy neves kutatóink össze nem illő adatokat sorakoztattak fel egymás mellé, és csodálkoztak azon, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumok hipotézisüket nem igazolták. Egyetlen olyan okirat sem létezik ugyanis, amely azt bizonyítaná, hogy az okmányokban megnevezett „magyarországi András herceg” azonos lett volna Posztumusz István fiával, a későbbi III. Andrással (Wertner ezt hiányolja is munkájában). Horváthék viszont ezt vitatták! A kutatókat az tévesztette meg, hogy András herceg, miután apja ráruházta a Croy-birtokot, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a távoli picardiai birtokkal, és hét esztendővel apja halála után, 1278-ban, azt Félix és Márk rendelkezésére bocsátotta. Ebből következtettek (tévesen) arra, hogy ő volt a két fiú apja. Kutatóink akkor vétették el a lépést, amikor minden energiájukat ennek megcáfolására fordították.

Hosszú évek óta foglalkozom az Árpádokkal, és néhány éve sikerült felvennem a kapcsolatot a Brüsszelben élő dr. Töttösy Ernővel, akinek segítségével, azóta közel félszáz, az Amiens-ben lévő Somme Archívumban őrzött okirat fénymásolatát kaptam meg. A két fiúnak, Félixnek és Márknak az Amiens-i katedrális káptalani okirat-gyűjteményében megtalálható nekrológjai egyértelműen bizonyítják, hogy ők magyarországi András herceg és a velencei Cumana Szibilla fiai voltak. A hiba akkor következett be, amikor a kutatók (és a család is!) a „magyarországi András herceget” – az abban a korban egyedüli élőnek ismert Andrással, Posztumusz István herceg fiával – a későbbi III. Andrással azonosították.

Bevallom, kezdetben magam is ezen az állásponton voltam, s megkíséreltem a négy generációt beleerőszakolni a kritikus 50 évbe. Mondanom sem kell, kevés sikerrel. Lehetséges ugyan, de nem meggyőző. További problémát okoz, hogy a somme-i Archívumban lévő okiratok, illetve a káptalan halotti-anyakönyveinek bejegyzései nem tartalmaznak sem a bejegyzés, sem az elhalálozás időpontjára, sem az elhunyt korára vonatkozó adatokat, ami megnehezíti az események térbeli és időbeli pontos elhelyezését.

Az áttörés akkor következett be, amikor Brüsszelből megkaptam dr. J. N. Szavcsok kijevi orvosnő kivonatos feljegyzéseit, amelyeket az Ukrán Nemzeti V. I. Vernadszkij Könyvtárban található, L. V. Vojtovics Kelet-Európa fejedelmi dinasztiái L. 2000 című könyvéből készített. A könyvet szerzője az Orosz évkönyv és Kripjakevics: A Halics-volhiniai fejedelemség évkönyve alapján állította össze. Endre hercegről, II. Andrásnak merániai Gertrudisztól 1210-ben született legfiatalabb fiáról, volt halicsi fejedelemről azt írja:

„1233-ban Halics városát ostromgyűrűbe zárták. András a várban tartózkodott. A nehéz körülmények miatt a városban éhezés tört ki, a szörnyű betegségek és a járvány emberéleteket követelt. A vár hosszú és nehéz ostroma után senki sem maradt életben … – írja a krónikás.”

„Létezik egy olyan verzió is, miszerint Halicsi Danyilo, mivel kétszeresen is rokona volt András hercegnek, szabadon engedte és futni hagyta őt”.

„Más forrásokból : 1234. Velencei András, II. András fia Velencébe menekült. Ott feleségül vette Kumani Szibillát, Péter Kumani lányát. Ebből a házasságból született Velencei Markó, aki később Franciaországban élt és megalapította a Croy-házat.”

De a legnagyobb szenzációt a nem sokkal később érkezett, egy, a velencei Biblioteche Marciana gyűjteményében őrzött olasz nyelvű kézirat, a Bombardo Bembo 1677-ben megjelent, a velencei patrícius családok történetét feldolgozó Cronaca-jának a Cumani vagy Gumani családra vonatkozó, A-3 formátumú, olasz nyelven írott oldala, melyben szó szerint azt olvashatjuk: „András herceg, II. András magyar király kisebbik fia, az elsőszülött Béla testvére, aki Halicsban uralkodott, Velencébe menekült, ahol feleségül vette Sybilla hercegnőt, Pietro Cumani velencei szenátor lányát, aki megszülte Márkot, aki 1266-ban Franciaországba távozott.” (fordítás). Ez az okirat már csak azért is figyelemre méltó, mert ténylegesen nem András herceggel, hanem a Cumáni (Gumáni)-család történetével foglalkozik, és a Cumáni-lány házasságát mint közismert tényt, csak amúgy mellékesen, egy mellékmondat erejéig említi meg.

Na, már most: Az Akadémiai Kiadó 1983-ban megjelent Magyarország történeti kronológiája című sorozata első kötetének 144. oldalán azt olvashatjuk: (1234) ősze: A lázadó halicsi bojárok ismét felajánlják Danyiil Romanovicsnak a trónt. Danyiil Halics ostromára készül. András, halicsi fejedelem, II. András harmad szülött fia azonban meghal, s Danyiil akadálytalanul elfoglalja (immár negyedszer) a trónt.

A haláleset tisztázása céljából megkerestem Solymosi László professzort, aki a könyv 1197-1309. évek közötti részét összeállította. Ő Paulerre hivatkozott, aki munkájában minden történelmi adat forrását felsorolta. Nos, Pauler Gyula A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok korában című könyvében a következőket találjuk: „Csak a város (Halics) dacolt még, mint valami sziget az elpártolt országban, de már nagy volt benne a szükség, mikor 1234 őszén az ifjú, talán 24 éves Endre herceg meghalt.” Továbbá a könyv végén: 107 sz. jegyzet: Endre herceg halálát az Ipatyevszkaja ad 6742, és Albericus Monarch (MG. 33. XXIII.934.) 1234-re teszik. (MG. 33: Perz, Monumenta Germanica, Scriptores) Viszont a Hipatiusz krónikában (Ipatyevszkaja) csupán annyi olvasható: „ (1233 vége) Amikor kis idő eltelt, a herceg meghalt, és a halicsiak Danyilóért küldték Csermnij Szemjunkot” Hol, mikor, miért halt meg, hová temették – sehol nem említik. A pontos dátum sincs feltüntetve, de még az évszám is eléggé bizonytalan. Így az idézett adatok nem túlságosan meggyőzőek. Arra vonatkozó forrásról sem tudunk, hogy Magyarországon legalább egy gyászmisét tartottak vagy bármely formában megemlékeztek volna a fiatal herceg haláláról. Ezekkel szemben a két, előbbiekben idézett, egymástól független, de közel azonos tartalmú – a kijevi ukrán, és főként a velencei olasz – okirat annyira pontos és részletes, hogy szó sem lehet elírásról vagy tévedésről, ezért kiemelt figyelmet érdemelnek. Amellett nehezen elképzelhető, hogy Kievben bárki is ismerhette volna a velencei Bernardo Bempo idézett munkáját, a két azonos tartalmú, de egymástól független írás egymást erősíti. Tehát András haláláról Halics ostromakor biztos és megbízható forrás nem számol be, Velencében azonban számon tartják őt, mint egy Cumani-lány férjét.

Némi hezitálás után tehát megkíséreltem halicsi Andrást behelyezni az eddig feltételezett III. András helyébe. Az eredmény: a szétszórt mozaik darabkák a helyükre kerültek, és valamennyi, az ismert okiratokban található adat értelmezhetővé vált. A vizsgált események ennek alapján az alábbiak szerint foglalhatók össze:

II. András legidősebb fia, a későbbi IV. Béla mindenkit elmart az udvarból, aki utódai trónigényét veszélyeztethette, így saját testvéreivel sem volt jó viszonyban. Amennyiben tehát elfogadjuk a kijevi és a velencei idézett források adatait, feltételezhető, hogy öccse, András herceg, az ostromlott városból titokban (talán Danyiil tudtával és segítségével) kiszökve, Velencébe menekült, majd 1248-ban részt vett a Szent Lajos, francia király vezette keresztes hadjáratban. (Miután Halicsból elűzték, ráragadt a „földnélküli” előnév.) Nem tudjuk, hogy első felesége, a novgorodi fejedelem kisebbik leánya túlélte-e Halics ostromát, s ha igen, követte-e férjét önkéntes száműzetésébe, továbbá hol és mikor halt meg.

András, a Szentföldről Velencébe visszatérve, feleségül vette a gazdag Pietro Cumani szenátor lányát, Szibillát, aki ezt követően két fiút szült: Félixet és Márkot. Kutatóink – feltehetően abból kiindulva, hogy a két testvérnek a 80-as években még kiskorú gyermekeik voltak – születésük idejét a 60-as évek közepére vélelmezték. De mi van akkor, ha egyszerűen az történt, hogy a fiúk valamilyen oknál fogva, csak viszonylag későn, harminc év körüli korukban házasodtak meg? Egyetlen olyan okiratot sem ismerünk, amely azt bizonyítaná, hogy Félix és Márk fiatalon haltak volna meg. Sőt! Márk nekrológjából tudjuk, hogy a lelkének üdvéért végzendő mise-alapítványt második fiának, Vilmosnak a felesége, Elisabeth de Renti kezdeményezte, tehát halálakor Márk már egyáltalán nem lehetett túl fiatal. Mindenesetre, ha elfogadjuk (és miért ne fogadnánk el?) az idézett velencei okirat közlését, miszerint Márk 1266 körül Franciaországba távozott, és feltételezzük, hogy ekkor már legalább 14-15 évesnek kellett lennie, akkor születésének idejét az 50-es évek legelejére vélelmezhetjük. (Apja, András ekkor már közel 40 éves volt, és – bár erre vonatkozó semmilyen adat nem ismert – valószínűleg nem sokkal élte túl az 1260-as éveket.)

Érdekes, hogy mindkét idézett okirat valamilyen okból kifolyólag csak a másodszülött Márkkal foglalkozik. Úgy látszik, a Cumani-családnak vagy az okmányok szerzőinek Márk volt a fontosabb, talán azért, mert ő vett feleségül egy Croy-lányt, s őt tekintik a Croy-ház megalapítójának. Félixről említés sem történik, pedig a későbbi okiratok bizonyítják, hogy Márk, jóllehet, Félixhez hasonlóan társtulajdonosa volt a Croy-i várbirtoknak, bizonyos ügyekben csak bátyja előzetes jóváhagyásával, (több esetben kimondottan engedélyével) intézkedhetett.

Posztumusz István valamikor az 50-es évek végén köthetett házasságot Tomasina Morosinivel, így a későbbi III. András születése, Horváth Mihály feltételezésének megfelelően, az 1260-as évek elejére tehető. (Két törvénytelen fia, akikről – nevük említése nélkül – állítólagos végrendeletében megemlékezik, valószínűleg még házassága előtt született és semmi körülmények között nem lehettek azonosak Félixszel és Márkkal.)

István herceg 1271-ben halt meg. Az Amiens melletti, a Somme folyó felett fekvő, – általa korábban megszerzett – Croy várbirtokot még életében átadta fiának, a későbbi III. Andrásnak. András azonban ekkor már észrevette, hogy megnyílt előtte a magyar trón felé vezető út. Semmi szüksége nem volt egy távoli francia birtokra, ezért azt 1278-ban átruházta unokatestvéreire. Félix és Márk az elnyert birtok egymás közötti megosztásáról egy 1282. február 9-én kelt, (Érdi oklevél-gyűjteményében a II. szám alatt ismertetett) okiratban állapodtak meg. Az okirat elején szükségesnek tartották leírni a birtok megszerzésének előzményeit. Senkinek nem tűnt fel, hogy ebben Posztumusz Istvánról, mint Illustris Princeps Stephanus emlékeznek meg, az adományozó András pedig Illustris dominus Andreas ként, mint István „szeretett fia” szerepel az okmány szövegében. (Tehát szó sem esik „nagyapánkról” vagy „apánkról”.) Ez pedig önmagában is azt bizonyítja, hogy apjuk nem a későbbi III. András volt, hanem kizárólag II. András fia, halicsi András herceg lehetett.(Igaz, hogy az Érdi által, I. és III. szám alatt ismertetett okiratokban Félix és Márk II. Andrást „proavus” -nak nevezik, de a latin proavus szó nem csak dédapát, hanem őst vagy elődöt is jelent.) Mindenesetre a vitatott idő-intervallum kibővül (1210-1286). Ebbe a 76 évbe pedig a négy generáció – mint az a fentiekben látható – már kényelmesen belefér és ezzel az eddigi legkomolyabb ellenérv megszűnik létezni.

Tehát Félix és Márk, s velük a Crouy-Chanel grófok és Árpád-házi eredetük, (így Árpád-sávos címerük használatának jogossága is) bizonyítást nyert, s ebből a szempontból (!), tulajdonképpen teljesen indifferens, hogy a két András közül melyik volt a fiúk apja, hiszen egyformán királyi herceg volt mindkettő, de azért megnyugtató, hogy a felmerült problémát sikerült tisztázni. Érdekes, hogy Wertner, fejtegetései során egészen közel került a megoldáshoz. Nála is szóba került halicsi András herceg mint lehetséges apa, de annak vélelmezett 1234. évi halála miatt ezt a lehetőséget utóbb kizárta. (Igaz, hogy abban az időben még nem tudhatott az előzőkben ismertetett – ezt bizonyító – kijevi és velencei okiratokról).

A leszármazás gyakorlatilag eddig sem volt vitatható (kizárólag az apák személye okozhatott bizonytalanságot), hiszen Sziciliai Margit hercegnő, 1292. augusztus 28-án kelt, Félix lelki-üdve érdekében kezdeményezett mise-alapítványában (Amiens-i katedrális káptalani okirat-gyűjtemény, 6/33 számú okmány) Félixet kedves unokatestvérének, apját, az „igen kedves magyarországi András herceget” pedig kedves nagybátyjának nevezi. (Sehol sem említi azonban, hogy a fiuk apja magyar király lenne, pedig utószülött István fia akkor már két éve Magyarország trónján ült!). A hercegnő V. István magyar király és „kun” Erzsébet második lánya, Mária (1258-1323) és II. (Anjou) Károly szicíliai király házasságából született, s már csak családi kapcsolatai révén is pontosan tudnia kellett, kik a rokonai. Az okiratot, melyet a hercegnő szülei jóváhagyásával írt, Dümmerth Dezső is hitelesnek minősítette és ahogy azt, az Anjouk nyomában című könyvében megállapítja: „…a (Crouy-Chanelek) mindenesetre elérték, hogy az Anjou-ház komolyan vegye származásukat.”

A jelek szerint nagyon is komolyan vették! A hercegnő az idézett okmányban azt írja, hogy Félix „élete virágjában, mint gyanítható, cselszövény következtében, hirtelen halt meg.” Megdöbbentő kijelentés egy Anjou hercegnőtől. Minden jel arra utal, hogy Margit véletlenül, valami olyan, a tágabb értelemben vett családot (és itt elsősorban a nápolyi Anjoukra gondolok) érintő titokról értesült, ami a fiatal nőt lelke mélyéig megrázta, s talán a család nevében tett misealapítvánnyal próbált az őt nyomasztó lelki teher súlyán enyhíteni. Amennyiben pedig a gyanú igaz, s valóban az Anjouk keze okozta Félix halálát, minden okiratnál jobban bizonyítja a testvérpár Árpád-házi eredetét.

Mind a magyar (Pallas, Révay) mind a külföldi lexikonok egyetlen címszó (Croy) alatt tárgyalják a Crouy-Chanel és a belga Croy családot, de ezzel a jelek szerint senki sem foglalkozott. Érthető, hiszen két név hasonlósága önmagában nem elégséges ahhoz, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehessen levonni, XIX. századi kutatóink figyelmét pedig teljesen lekötötte az a késhegyig menő vita-sorozat, ami a Crouy (Chanel) család magyarországi betelepülése következtében kirobbant.

Érdekes véletlen, hogy Pusztaszeri könyvének megjelenésével közel egy időben, 1999. október 22-én, a Magyar Nemzet-ben M.S. mester Brüsszelben cím alatt Ferch Magda tollából féloldalnyi tudósítás jelent meg a belga fővárosban megnyílt magyar Opalia – Europalia ’99 Hungaria című kiállításról, és a tudósítás központjában a szerző közölte a Croy hercegek családfájának az Albert Királyi Könyvtárban őrzött és a belga kiállításon bemutatott képét, megjegyezve, hogy a Croy-ok a magyar királyok leszármazottainak tartják magukat. Tudomásom szerint ez a tudósítás sem tűnt fel rajtam kívül senkinek.

Miután a közölt családfa már többszörös reprodukció, így a rajta lévő feliratok többsége olvashatatlan volt, ezért Brüsszelből megkértem a családfa kinagyított képét, amit rövidesen megkaptam a Croyok családi ún. kiscímerének (az egyesített Árpád-sávos Croy és a három-fejszés Renty címerek), valamint az ún. nagy, hercegi címernek (a címer fő helyén, középen, továbbá balról-jobbra lefelé, átlósan négyszer az Árpád-sávos címer) képével együtt.

Nos, a családfa magyarországi Márkkal (Marco de hongverie) kezdődik, (előtte királyi koronás Árpád-házi sávos címer) majd fiával, Jánossal (Jean) és ennek testvérével, Vilmossal (Villiavms) folytatódik. Nagy előny, hogy a családfán valamennyi személy neve után pontosan fel van tüntetve rangjuk, és egymáshoz fűződő rokoni kapcsolatuk. A családfa az első Croy hercegig, Charles-ig tart. Ennek megfelelően a Croy-család is joggal az Árpádoktól származtatja magát. (Egy régi családi hagyomány szerint a család eredete egészen Attiláig nyúlik vissza. Ezt ugyan semmivel sem tudják alátámasztani, hacsak magát Árpádot nem tekintik Attila leszármazottjának, de ha ők hisznek benne, lelkük rajta.)

A családfa egyetlen téves adatot tartalmaz, miszerint Márk a magyar király testvére lett volna. Amennyiben viszont ezt a Croy család ükapjára, magyarországi András hercegre vonatkoztatjuk, (és ő valóban azonos volt halicsi Andrással), az állítás igaz, hiszen ő valóban a későbbi IV. Béla testvére volt, s lehetséges, hogy ennek emléke maradt fenn – tévesen Márkra vetítve – a Croy család hagyományai között.

Az sem igaz, hogy a hagyomány szerint Márkot bátyja a elűzte volna a birtokról, hiszen az Amiens-i katedrális káptalani levéltárában található 6/103 számú okirat bizonyítja, hogy Márk még 1290-ben is, amikor Félix özvegye maga, és kiskorú gyermekei nevében pert indított ellene a Félix végrendeletében foglaltak végre nem hajtása miatt, tehát négy évvel Félix halála után, a Croy-birtokon tartózkodott, sőt közel egy időben kiskorú unokaöccse segítségével a birtok többi részét is megvásárolta. Emiatt kényszerült az özvegy gyermekeivel együtt saját birtokára, Chanel-be költözni. (A fiúk ettől fogva használták a Chanel, Márk és utódai pedig a Croy nevet.)

Márk, a hercegi hagyományokkal ellentétben, nem 1178-ban, hanem a legújabb kutatások szerint 1284-ben vette feleségül Catherine de Croy-t, Araines úrnőjét, Enguerran Croy leányát. (Róbert Fossier: La noblesse Picardie Au Temps de Philippe Le Bel. 1976. Somme-i Archivum G-2971.) Azt, hogy volt egy János és egy Vilmos nevű fia, azt bizonyítják a Crouy-Chanel grófok okiratai is.

A Croy hercegek története ekkor kezdődött.

Tudnunk kell, hogy a Croy-család jelenleg egyike a belga arisztokrácia legelőkelőbb tagjainak, gazdag, nagyhatalmú főurak, akiknek nem egy őse, magas beosztásban részese volt Európa, s ezen belül elsődlegesen Franciaország történelmének alakításában. II. Jean és két fia, Archembault és III. Jean 1415-ben egyugyanazon a napon estek el az Azencourt-i csatában, harmadik fia, Anton ezt követően nyerte el a grófi (comte), majd két generációval később III. Guilliaume (1458-1521) a hercegi (duc) címet.

Az mindenesetre látható, hogy a Croy család nem ismerte az Amiens-i okiratokat, amit az is bizonyít, hogy 1821-ben pert indítottak a Crouy-Chanel grófok ellen a Croy-név jogosulatlan használata miatt. Arra hivatkoztak, hogy a Crouy-Chanel család a Croy-ok eredetére vonatkozó adatokat használták fel saját eredetük bizonyítására (ami természetesen igaz volt, hiszen a két család azonos eredetű bár, ekkor erről még egyik család sem tudott.)

Úgy látszik, a Croy-család soha nem vette a fáradságot, hogy megkeresse, vagy szakemberrel megkerestesse a család korai korszakára vonatkozó okiratokat, pedig már akkor rájöhettek volna, hogy egyazon család két ágáról van szó. A közös ősök, magyarországi (valamelyik) András herceg és Cumana Szybilla két fia, Félix és Márk voltak. Félix utódai lettek a Crouy-Chanel grófok, Márké pedig a Croy hercegek.

Tudomásunk szerint a hercegi családról összefoglaló tanulmány eddig sehol nem készült, Nekünk csak a család máig élő főágát sikerült név szerint összeállítanunk, ez sem teljes, a 2-5 duc de Croy neve és évszámai hiányoznak, Az idők során a hercegi család kétszer két ágra szakadt, ezek az ágak azonban sorra kihaltak. Ezekről, a Croy-Aarschot, Croy-Chimay, Croy-Havré és Croy-Dülmen ágakról szinte semmit sem tudunk."

(Oroszlános Udvar, 2013. aug. 24, [4]

Siker viszont, hogy most már két Árpád-házi család után nyomozhatunk.
Mindenesetre az eddig összegyűlt anyagot rövidesen átadom az Országos Levéltárnak és az MTA Történettudományi Intézetének, valamint felrakjuk az internetre a http:// www.eloarpadhaz.hu címen, hogy mindenki részére hozzáférhető és kutatható legyen. (Endrey Antal, 1922-2010)[5]

IV. BélaSzerkesztés

IV. Béla (1235. szeptember 25.–1270. május 3.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
IV. Béla arany pecsétjének előlapja
 
IV. Béla arany pecsétjének hátlapja

     

 
IV. Béla ezüst dénára
 
IV. Béla dénárai
 
IV. Béla dénárai
 
IV. Béla pénzei

                       

 
Béla herceg és Németújvári Henrik bán érme
 
Béla (1250-1269) szalvón herceg, IV. Béla király kisebbik fiának pecsétje, 1268
 
IV. Béla érme a királyi lándzsával

"Első és legsürgősebb teendője a friesachi denárok forgalmának kiküszöbölése és a magyar pénzek friesachi veretének megszüntetése volt. Uralkodása első éveiben még említik az oklevelek a friesachiakat.[1] Nem tartom lehetetlennek azt sem, hogy a II. András neve alá sorolt éremfajok egyike-másika IV. Béla első uralkodási éveiben veretett. 1244 óta azonban eltünnek a friesachiak. Béla és utódai korában mind gyakrabban szerepelnek okleveleinkben a királyi denárok (denarii regales, denarii regis),[2] vagy a mi evvel egyértelmű, „az országban forgó denárok” (denarii in regno currentes,[3] vagy egyszerűen „denarii currentes pro tempore”,[4] „denarii usuales”).[5]

„Az árpádkori éremverés IV. Béla uralkodása idején s a következő sorozatokban érte el legmagasabb kifejlődését.”[10] Az éremrajz előlapján – az érmek legnagyobb részén – ülő királyi alak vagy koronás fő látható,[11] de más ábrázolások is előfordulnak. A hátlap rajza változatos. Gyakori a czímerkép, Magyarország kettős keresztje, néha a királynék czímerei.[12] Majd – a bécsi denárok hatásaképen – különböző állatalakok, symbolikus képek és más ábrák jelennek meg az érmeken. Az érmek egy része köriratnélküli, de a köriratos fajok sokkal gyakoriabbak, mint II. András idején.

[1] 1239: Smič. IV. 97.; 1240: F. IX/7. 657., 1256 és 1270-ben (F. V/1. 80. és W. VII. 443. l.) már csak mint összehasonlítások tárgyai szerepelnek. IV. Béla egyetlen oklevele, a mely friesachit említ: 1244. H. o. VI. 42. l.

[2] 1248: Smič. IV. 374., 1255: F. IV/2. 323., 1292: Kn. M. II. 319., 1296: W. X. 215., 1298: F. VIII/4. 245. l. – „Denarii nostri.” 1255: IV. Béla F. IV/3. 284. l. (tévesen 1265. évszámmal. V. ö. Karácsonyi: Hamis okl. 100. l.).

[3] 1270: H. o. VI. 170., 1277: F. V/2. 421., 1298: F. VII/4. 245.

[4] 1253: W. XI. 391., 1261: W. VIII. 5., 1274: Zichy I. 37., 1291: H. o. VII. 217., 1293: H. o. VII. 232., 1306: Anjou. I. 111. l. „Denarii pro tempore existentes.” 1243: F. IV/1. 305. l.

[5] 1291: Kn. M. II. 277., 1296: W. X. 215., (1279–1298 k.): Kn. M. II. 429., 1307: Anjou. I. 135. l.

[10] Réthy László: C. N. H. I. 30. l. – C. N. H. XIV., XVI., XVII. és XIX. sorozat.

[11] Az éremrajzok a C. N. H. clichéivel készülvén, a király alakja többször mint hátlaprajz szerepel. Nézetem szerint azonban mindig az az előlap, a melyen a király képe van.

[12] V. ö. Hóman Bálint: V. István korabeli liliomos obolus. N. K. 1916. 1–3. l." (Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, 1000-1325. Budapest, 1916. 315-316.)

 
IV. Béla pecsétje, 1252
 
IV. Béla lovaspecsétjének töredéke, 1247
 
Laszkarisz Mária királyné pecsétje, 1270
 
 
Béla ifjabb király pecsétje

Címei: Magyarország királya (1235–1270)

Herceg: Bela, Dei gratia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Gallicie, Rame, Seruie, Lodomerieque Rex, primogenitus Regis Andree (1225)

Király: Bela, Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Seruie, Galitie Lodomerieque rex (1236. márc.)

Bela Dei gratia Hungarie, Croachie, Dalmatie, Rame, Seruie, Galitie, Lodomerie Cumanieque rex (1236. márc.)

Megjegyzés: A halála utáni zűrzavaros idők miatt azt tartották róla, hogy ő volt az utolsó király, aki biztosította a belső békét az országban. Erre utal a sírfelirata is:

Aspice rem caram:
tres cingunt Virginis aram:
Rex, Dux, Regina,
quibus adsint Gaudia Trina
Dum licuit, tua dum viguit
rex Bela, potestas,
Fraus latuit, pax firma fuit,
regnavit honestas.

V. IstvánSzerkesztés

V. István (1239. - Csepel-sziget, 1272. augusztus 6.)
kiscímer középcímer nagycímer

 

 
V. István pecsétje, előlap
 
V. István pecsétje, hátlap
 
Erzsébet anyakirályné (V. István feleségének) kettős pecsétje, előlap
 
Erzsébet anyakirályné kettős pecsétje, hátlap
 
V. István (1270-1272) obulusa
 
V. István (1270-1272) obulusa
 
V. István érme
 
 
V. István pénzei
 
V. István magyar veretű bécsi dénárja
 
V. István obulusa
 
V. István obulusa
 
V. István (1270 - 1272) dénára
 
V. István (1270 - 1272) dénára
 
Kun Erzsébet királyné pecsétje, előlap, 1273
 
Kun Erzsébet királyné pecsétje, hátlap, 1273

 

 
 
István ifjabb király pecsétje, előlap
 
István ifjabb király pecsétje, hátlap (hűbérbirtoka, Stájeroszág címerével)

   

Címei: Magyarország királya (1270–1272). V. István seregei elfoglalták Vidint és megújíották (1266) a magyar hatalmat Nyugat-Bulgária fölött. Ettől fogva királyaink viselték a Bulgária királya címet is.

Herceg: (ifjabb király): Stephanus Dei gracia Rex primogenitus Illustris Regis Hungarie et Dux Stirie (1259)

Stephanus Dei gracia, Rex primogenitus Illustris Regis Vngarie, Dux Transsiluanus, et Dominus Cumanorum (1261)

Stephanus Dei gracia junior Rex Hungarie, Dux Transsiluanus, Dominus Cumanorum (1263)

Király: Stephanus dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanieque rex (1270)

Stephanus dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie Bulgarieque rex (1270 júniusa)

Megjegyzés:

IV. LászlóSzerkesztés

IV. (Kun) László (1262. – Körösszeg, 1290. július 10.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
IV. László pecsétjének töredéke

             

 
IV. László dénárai
 
Kun Erzsébet királyné, IV. László anyjának pecsétje, 1280
 
Erzsébet királyné pecsétje, előlap, 1280
 
Erzsébet királyné pecsétje, hátlap, 1280

 

 
IV. László kettős pecsétje, előlap
 
IV. László kettős pecsétje, hátlap

Címei: Magyarország királya (1272–1290).

Ladizlaus dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex

Megjegyzés:

Utószülött IstvánSzerkesztés

Utószülött István (Wehrda, (ma Marburg városrésze), Türingiai Tartománygrófság, 1236 – Velence, 1271. április 10. után röviddel)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
Thomasina Morosini (1250 k.-1300), III. Endre anyja. A képen ábrázolt címere a hasított pajzs jobb oldali mezőjében ezüst alapon három vörös harántpólya (Utószülött István, magyar királyi herceg), a bal oldali mezőben arany alapon kék harántpólya (Morosini család). A három harántpólya tehát a férje magyar uralkodócsaládhoz való tartozásának a címertöréseként is értelmezhető, bizonyára azért, mert a férje, Utószülött István (1236-1271) magyar királyi herceg származását illetően kétségek merültek fel.

Címei: Szlavónia hercege, velencei patricius

Megjegyzés: II. András negyedik, utószülött fia a harmadik feleségétől, Estei Beatrix királynétól. III. András apja.

Ragadmányneve: Utószülött/Velencei/Velencés István

III. EndreSzerkesztés

III. Endre (1265. – Buda, 1301. január 14.)
kiscímer középcímer nagycímer

 

 
III. Endre pecsétje, 1291
 
III. Endre ezüst dénárai
 
III. Endre dénárai
 
III. Endre pénzének címere
 
III. András (1290-1301) denárja
 
III. András (1290-1301) denárja
 
III. András (1290-1301) denárja
 
III. András (1290-1301) denárja
 
III. András (1290-1301) denárja

   

 
Fenenna királyné pecsétje
 
Fenenna királyné pecsétje
 
Habsburg Ágnes királyné pecsétje, 1358
 
Ágnes királyné pecsétje
 
Ágnes királyné, III. Endre 2. felesége a Fugger krónikában
 
A későbbi III. András hercegi pecsétje, 1290 előtt
 
A későbbi III. András hercegi pecsétje, 1286
 
III. Endre hercegi címere, 1290 előtt
 
III. Endre kettős pecsétje
 

Címei: Magyarország királya (1290–1301). Az utolsó Árpád-házi király.

Andreas dei gracia Hungarie, Dalmacie,Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex (1294)

Megjegyzés:

Vegyesházi királyokSzerkesztés

Az Árpádok leányágaSzerkesztés

Vencel (Prága, 1289. október 6. – Olmütz, 1306. augusztus 4.)
kiscímer középcímer családfa
 
     
 
Vencel (1301-1305) denárja
 
Vencel (1301-1305) denárja
 
Vencel (1301-1305) denárja
 
Vencel (1301-1305) denárja
 
Vencel (1301-1305) denárja
 
Vencel (1301-1305) denárja

 

 
Vencel címere
 
Vencel pecsétjének töredéke

 

 

Címei: Magyarország királya (1301–1305). Přemysl-házból származó magyar, cseh és lengyel király. Magyarországon – László néven – 1301. augusztus 27-étől, 1305. október 9-én történt lemondásáig uralkodott. 1305. június 21-étől haláláig III. Vencel néven volt Csehország és Lengyelország királya. Apja II. Vencel cseh és lengyel király, anyja Habsburg Juta (Guta), Habsburg Rudolf leánya. II. Vencel apja és anyja is leányágon rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal, így már 1290-ben fellépett a magyar trón igénylőjeként.

Ladizlaus dei gracia Vngarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque Rex (1302)

Megjegyzés: Néha (V.) Lászlónak is nevezik.

Ottó (Burghausen, 1261. február 11. – Landshut, 1312. szeptember 9.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
Ottó király gyűrűspecsétje

     

 
Ottó király kettős pecsétje, előlap
 
Ottó király kettős pecsétje, hátlap

 

Címei: Magyarország királya (1305–1307). A bajor Wittelsbach-házból származó magyar király, III. Ottó néven Alsó-Bajorország hercege. 1290. február 3-ától haláláig volt bajor herceg, a magyar királyi címet 1305. december 5-étől haláláig viselte, de 1307-ben megfosztották magyarországi hatalmától. Apja XIII. Henrik Bajorország, majd I. Henrik néven Alsó-Bajorország hercege, anyja Erzsébet, IV. Béla magyar király leánya volt.

Otto dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque Rex (1306)

Megjegyzés:

Néha V. Bélának is nevezik.

Anjou-korSzerkesztés

Martell Károly trónigénylő, címzetes magyar király (1271. szeptember 8 – 1295. august 12, Nápoly)
kiscímer középcímer nagycímer
 

Címei: Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bulgária királya, Salerno hercege, Monte Sant'Angelo ura

Karolus primogenitus illusris Jerusalem et Sicilie regis dei gratia Ungarie, Dalmatie, Croatie, Gallitie, Rame, Seruie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex, princeps Salernitanus et honoris montis sancti Angeli dominus (1292 dec.)

Megjegyzés: 1292-ben Martell Károlyt, II. Károly Nápolyi király és Árpádházi Mária (†1323) első fiát a pápai legátus Nápolyban magyar királlyá koronázta. A pápa ellenezte III. Endre megkoronázását és igényt tartott Magyarország királyának kinevezésére. Martell Károlyt csak egyes horvát nemesek támogatták.

Károly RóbertSzerkesztés

Károly Róbert (Nápoly, 1288. – Visegrád, 1342. július 16.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Károly Róbert a Képes Krónikából

 

 
Károly Róbert arany forintja
 
Károly Róbert ezüst dénárai
 
Károly Róbert ezüst garasa
 
Károly Róbert ezüst garasa
 
Károly Róbert szélesgarasa
 
Károlynak Szerbia számára vert pénze
 
Az első havasalföldi pénz
 
 
Károly Róbert pecsétjének előlapja
 
Károly Róbert első kettős pecsétje
 
Károly Róbert második kettős pecsétje
 
Károly Róbert pecsétje, előlap
 
Károly Róbert pecsétje, hátlap

   

 
Táncoló csoport a Runkelsteini vár egyik freskóján, egyes kutatók szerint a legelöl haladó királyné, Erzsébet
 
Erzsébet királyné és három lánya (balról: Hedvig, Mária és Katalin) felajánlja a [zárai] szarkofágot Szent Simonnak
 
Erzsébet királyné nagypecsétje 1342
 
Erzsébet királyné pecsétje
 
Łokietek Erzsébet királyné pecsétje, előlap, 1338
 
Łokietek Erzsébet királyné pecsétje, hátlap, 1338
 
Erzsébet királyné pecsétje
 
Erzsébet királyné titkos pecsétje 1358

Címei: Magyarország királya (1307-1342). Caroberto néven született, Anjou Martell Károly és Habsburg Klementia (Habsburg Rudolf német király leánya) házasságából. Károly Róbert V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt. V. István 1267-ben egyik lányát, Máriát II. Anjou Károly, későbbi nápolyi királyhoz adta feleségül. II. Anjou Károly és az Árpád-házi Mária fia, Martell Károly magyar trónigénye már IV. László halála után felmerült, mivel az Árpád-ház egyetlen élő férfi trónörökösét, Utószülött Istvánt IV. Béla nem ismerte el törvényes testvérének. Utószülött István fiának, András hercegnek később mégis elég nagy tábora volt ahhoz, hogy mint az Árpád-ház utolsó férfiági leszármazottját királlyá koronázzák, annak ellenére, hogy a pápa Martell Károlyt támogatta.

Karolus dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, umanie, Bulgarieque Rex (1307)

Karolus dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Seruie, Gallitie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex princeps Salernitanus, et Honoris ac montis sancti Angeli dominus (1323)

Megjegyzés: Az Árpád-ház kihalása után (1301) nőági rokonaik, a nápolyi Anjouk kerültek a magyar tónra. Legitimitásukat, azaz rokonságukat az Árpádokkal a címerük által is igyekeztek kifejezni. Így jött létre az Árpádok sávjaival és az Anjouk liliomaival hasított magyar címer.

Nagy LajosSzerkesztés

Nagy Lajos (1326. március 5–Nagyszombat, 1382. szeptember 10)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Nagy Lajos és Erzsébet a Máriaczelli templom domborművén
 
Nagy Lajos pecsétje, 1357
 
Nagy Lajos pecsétjének töredéke, 1364 (a hármas halom közepén kis liliom van)
 
nagy Lajos titkos pecsétje

         

 
 
Lajos herceg pecsétje
 

 

 
 
Nagy Lajos pénzei
 
 
Nagy Lajos lengyel pénzei
  
 
Nagy Lajos tornaöltözéke
 
Magyarország és Lengyelország királya: 1. Anjou-Szicília, 2. Lengyelország, 3. Magyarország, 4. Dalmácia
 
Kotromanić Erzsébet királyné pecsétje, 1383
 
Kotromanics Erzsébet Zárában őrzött koronája, melyet Nagy Lajostól kapott
 
A diósgyőri várból előkerült női arckép, amely talán valamelyik Erzsébet királynét [Nagy Lajos király anyját vagy feleségét] ábrázolja
 
 
A magyar király tornaöltözéke az Aranygypjas Rend tornakönyvéből, 1431-35 k. BnF, Párizs, fol. 92.

 

 
Nagy Lajos első nagypecsétje, előlap
 
Nagy Lajos első nagypecsétje, hátlap
 
Nagy Lajos második nagypecsétje, előlap
 
Nagy Lajos második nagypecsétje, hátlap

 

Címei: Magyarország (1342–1382), Lengyelország (1370–1382), Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bulgária királya, Salerno hercege, Monte Sant'Angelo ura.

Lodovicus Dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque Rex Princeps Sallernitanus et Honoris ac Montis Sancti Angeli Dominus (1348)

Lodovicus Dei gratia Vngarie, Jerusalem et Sicilie, Ducatus Apulie, et Principatus Capue, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque Rex, Princeps Salernitanus et Honoris Montis Sancti Angeli Dominus (1348)

Lodovicus, Dei gratia Hungarie, Polonie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex, princeps Sallernitanus et Honoris Montis Sancti Angeli dominus (1374

Megjegyzés:

Endre hercegSzerkesztés

Endre herceg (1327. november 30. – Aversa, 1345. szeptember 18.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Endre címere, a mezőkben Magyarország, Jeruzsálem és Nápoly címereivel
 
Endre nápolyi síremléke a nápolyi Szent Januarius-templomban a főoltártól balra
 
Johanna első koronázására vert pénz
 
Johanna első koronázására vert pénz
 
Johanna Tarantói Lajos koronázására vert pénze
 
I. Johanna nápolyi királynő pecsétje

Megjegyzés: Nagy Lajos öccse, magyar herceg, névleges nápolyi király, Calabria hercege.

A nápolyi székesegyház Lajos kápolnájában temették el.

István hercegSzerkesztés

István herceg (1332. december 26. – 1354. augusztus 9.)
kiscímer középcímer nagycímer
 

Megjegyzés: Nagy Lajos öccse, címe Erdély hercege

Károly Róbert és Łokietek Erzsébet legkisebb fia volt. I. Lajos fiatalabbik öccse. Felesége Margit, IV. (Bajor) Lajos német-római császár leánya, akivel 1350. szeptember 19-én kötött házasságából két gyermeke született János (1354-1363) és Erzsébet (1352-1380 előtt), II. Tarantói Fülöp felesége. 1349-ben hozta létre saját udvarát, mint Szepes és Sáros hercege, majd Erdély hercege. 1350-től Horvátország és 1353-tól Szlavónia hercege címét viselte, de a tényleges kormányzás Lackfi István kezében maradt. Egy évvel később halt meg.

MáriaSzerkesztés

Mária (1371– 1395. május 17.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Erzsébet anyakirályné titkos pecsétje
 
Mária királynő titkos pecsétje
 
Mária királynő pecsétje
 
Mária arany és ezüst pénzei
   

 

 
Mária királynő a runkelsteini vár (Tirol) egyik falfestményén
 
Mária királynő kettős pecsétje
 
Mária királynő kettős pecsétje
 
Mária királynő nagypecsétje

Címei: Magyarország (1382–1385 és 1386–1387), Lengyelország, Dalmátia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bulgária királynője (a latin oklevelekben gyakran "királya"), Salerno hercege, Monte Sant'Angelo ura.

Maria Dei gratia Hungariae, Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Serviae, Galiciae, Lodomerie, [Cumaniae,] Bulgariaeque Regina, Princeps Salernitana et honoris montis Sancti Angeli Domina (1383)

Pecsét körirata: MARIA • DEI • GRA(tia) • HVNGARIE • DALMACI(e) • CROACIE • RAME • SERVIE • GALICIE • LODOMERIE • COMANIE • BVLGARIEQUE • REGINA • PRINCEPS • SALLERNITANA • ET • HONORIS • AC • MONTIS • SANCTI • ANG(e)LI • DOMINA.

Megjegyzés:

Anjou-házi magyar királynő. Nagy Lajos és Kotromanic Erzsébet második leánya. 1382. szeptember 17-től uralkodott. 1385. december 31-én lemondott a trónról, de 1386. február 24-től haláláig ismét ő volt – 1387. március 31-től férjével, Zsigmonddal társuralkodóként – a Magyar Királyság hivatalos uralkodója. Máriának két leánytestvére volt. Nővére, Katalin – V. Károly francia király másodszülött fiának, Lajosnak jegyese – 1378-ban meghalt. Húga – az 1997. június 8-án szentté avatott – Hedvig Lengyelország királynője lett.

HedvigSzerkesztés

Hedvig (Jadwiga), lengyel királynő (1374. február 18-1399. július 17, Krakkó)
kiscímer középcímer nagycímer
 
 
Hedvig koponyája

Címei: Lengyelország királynője (1384-1399), Litvánia nagyhercegnője. Királlyá koronázták, mivel a lengyel jog nem ismerte el a királynő jogát az uralkodás örökítésére. II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta.

Megjegyzés:

Nagy Lajos magyar király (lengyelül: Ludwik Węgierski, „Magyar Lajos”) és Erzsébet (lengyelül: Elżbieta Bośniaczka) lánya. Lajosnak Erzsébettől három lánya született, Katalin, Mária és Hedvig. Halála után a lengyel trónt Hedvig, a magyart pedig Mária örökölte.

Kis KárolySzerkesztés

Kis Károly (Nápoly, 1354 körül – Visegrád, 1386. február 24.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Nápoly királya: Magyarország, Jeruzsálem és Anjou (Nápoly) címere
 
Akháj fejedelem
 
Kis Károly király (18. századi metszet)
 
Nápoly meghódítása 1381-ben
 
Kis Károly nápolyi és magyar király (1383-1385-1386) címere, egy ház homlokzatáról, Mezzocannone, Nápoly
 
III. Károly nápolyi király (1383-1386) címere, Tropea, Cappella Sta Margherita
 
Kis Károly király nápolyi nagypecsétjének elő- és hátlapja, 1386.
 
Kis Károly nápolyi király pecsétje, előlap
 
Kis Károly nápolyi király pecsétje, előlap
 
Kis Károly nápolyi király pecsétje, hátlap

Címei:

Megjegyzés: Magyarország királya (1385–1386), Nápoly királya (1381-1386), Jeruzsálem, Szicília, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galicía, Lodoméria, Kunország, Bulgária királya, Provence, Forcalquier, Piedmont grófja. Akháj fejedelem (1383–1386), Durazzo hercege

Karolus Dei gratia Ungarie, Jerusalem et Sicilie, necnon Dalmatie, Crovatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex, Provincie et Forcalquerii ac Pedimontis comes (1385 június)

Karolus dei gracia Vngarie, Jerosolimi et Sicilie, nec non Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Galicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque Rex, Prouincie et Forcalgrij et Pedimontis Comes (1386 január)

Karolus dei gratia Ungarie, Jer(oso)l(y)m(e) et Sicilie necnon Dalmatie, Crouacie, Rame, Seruie, Galicie, Lodomerie, Comanie Bulgarieque rex, Provincie et For | calg(e)rii ac Pedimontis comes (1386 január 22.)

Nápolyi LászlóSzerkesztés

Nápolyi László trónkövetelő (1377. február 11.–1414. augusztus 6.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
Nápoly királya: Magyarország, Jeruzsálem és Anjou (Nápoly) címere. A síremlékén is ez a címer található.
 
 
László nápolyi király (1390-1414) 1399-ben bevonul Nápolyba
 
László nápolyi király (1390-1414) 1399-ben bevonul Nápolyba
 
László nápolyi király (1390-1414) címere az 1399-es nápolyi bevonulásakor
 
László nápolyi király (1390-1414) síremléke, 1414
 
László nápolyi király (1390-1414) síremlékének címere. A patkót harapó strucc sisakdíszt a magyarországi Anjouktól vették át.

Címei: Nápoly királya (1386–1389), Magyarország címzetes királya (1390–1414), Jeruzsálem, Szicília, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galicía, Lodoméria, Kunország, Bulgária királya, Taranto hercege (1406-tól), Provence, Forcalquier címzetes grófja, Piedmont grófja.

Megjegyzés: Kis Károly király fia, 1406-ban kísérletet tett a trón megszerzésére. Az ifjabb Anjou-ház utolsó férfitagja volt, de legalább két törvénytelen gyermeke is maradt: Rinaldo di Durazzo, Capua hercege, akinek voltak saját utódai, és Maria di Durazzo, aki fiatalon halt meg.

Vladislaus, Dei Gratia Hungariae, Jerusalem, Siciliae, Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Serviae, Galitiae, Lodomeriae, Cumaniae, Bulgariaeque Rex Provintie et Forcalquerii et Pedimontis Comes (1403)

II. JohannaSzerkesztés

II. Johanna trónkövetelő (Zára, 1373. június 25.–Nápoly, 1435. február 2.)
kiscímer középcímer nagycímer
 
II. Johanna nápolyi királynő (1414–1435) címere László nápolyi király síremlékén, 1414

Címei: Nápoly királynője (1414–1435), Magyarország címzetes királya (1414–1435), Karintia, Stájerország, Krajna hercegnéje (1403-1406), Tirol grófnéje, Taranto hercegnéje (1415-1420).

Megjegyzés: Élete végéig viselte a Magyarország királya címet is.

Luxemburgi-korSzerkesztés

ZsigmondSzerkesztés

Zsigmond (1368-1437)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
Magyarország (Zsigmond király) zászlója a Sárkányrend jelvényével. Lap (77.) a Livro de Aurotos (1416 k.-1417) című portugál címerkönyvből. Egy ismeretlen portugál herold műve, aki részt vett a konstanzi zsinaton. (Manchester, John Rylands Library, Latin Ms 28)
 
A német-római birodalom (Zsigmond császár) zászlója a Sárkányrend jelvényével. Lap (23.) a Livro de Aurotos (1416 k.-1417) című portugál címerkönyvből.
 
A pápa és a császár (Zsigmond király), az egyházi és világi főhatalom zászlója és koronája. Lap (17.) a Livro de Aurotos (1416 k.-1417) című portugál címerkönyvből.
 
Zsigmond őrgróf pecsétje
 
Zsigmond
 
Zsigmond római király pecsétje‎
 
Zsigmond arany és ezüstpénzei
 
Zsigmond német birodalmi ezüstgarasa

 

 
Zsigmond morva őrfrófi pecsétje
 
 
Zsigmond kispecsétje
 
 
Zsigmond német és magyar királyi címere, Hendrik van Heessel magyar, osztrák és burgundiai címerkirály címerkönyvéből, 1434-1457 között, fol. 71
 
Zsigmond őrgróf nagypecsétje
 
Zsigmond országai: fent Csehország, balra Magyarország, Luxemburg, Magyarország, Német-Római Birodalom
 
Zsigmond első nagypecsétje
 
Zsigmond második nagypecsétje
 
Zsigmond német birodalmi nagypecsétje
 
Zsigmond 1403. évi császári kettős pecsétjének előlapja, az uralkodó fejétől jobbra lángoló kereszt látható (az 1408-ban alapított Sárkányrend egyik jelképe)
 
Zsigmond 1403. évi császári kettős pecsétjének hátlapja
 
Cillei Borbála királyné pecsétje, 1417
 
Cillei Borbála királyné pecsétje, 1432

Címei: német-római császár (1433), német király (1411), Magyarország királya (1387), Csehország királya (1420), lombard király (1431), Brandenburg őrgrófja (1373)

Nos Sigismundus dei gracia Hungarie Dalmacie Croacie Rame Servie Galicie Lodomerie Comanie Bulgarieque rex, marchio Brandemburgensis, sacri Romani Imperii archicamerarius, atque Boemie et Luczemburgensis heres (1387)

Nos Sigismundus dei gracia rex Hungarie, Dalmacie, Croacie, etc. Marchioque Brandemburgensis, etc. sacri Romani impery vicarius generalis et regni Bohemie gubernator (1408)

Sigismundus Dei gratia romanorum rex semper augustus, ac Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex, marchio brandemburgensis, necnon Bohemie et lucemburgensis heres (1412)

Nos Sigismundus Dei gracia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex (1421)

Sigismundus diuina fauente clemencia Romanorum imperator semper augustus ac Hungarie, Boemie, Dalmacie, Croacie Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex (1436)

Habsburg-kor 1.Szerkesztés

AlbertSzerkesztés

Habsburg Albert (Bécs, 1397. augusztus 16. – Neszmély, 1439. október 27.)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
Albert király arany és ezüst pénzei. I. Ezüst denár. Előlapján négyelt pajzs 1. két pólya (kétségtelenül a magyar sávok hibás ábrázolása), 2. és 3. Csehország, 4. a római birodalmi sas. II. Arany forint. Előlapján Szent-László alakja, a hátsó lapon négyelt pajzs a magyar sávokkal és a cseh oroszlánnal. Felirata: † ALBERTUS • D(ei) • G(ralia) • R(ex) • VNGARIE.

 

 
II. Albert
 
Luxemburgi Erzsébet királyné pecsétje, 1440
 
Luxemburgi Erzsébet királyné pecsétje, 1441
 
A pecsét címerei: római birodalom, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Felső-Ausztria, Stájerország és legalul Alsó-Ausztria
 
Albert király kódexének címerei: a római birodalmi sas, a cseh oroszlán, a magyar sávok, a morva sakkozott sas és az osztrák pólya

Megjegyzés: 1422. április 22-én, Bécsben kötött házasságot Erzsébettel (Prága, 1409. február 28. – Győr, 1442. december 19.), Luxemburgi Zsigmond és másodk felesége, Cillei Borbála lányával. Az 1420-as években részt vett a huszita háborúkban, 1434–1435-ben pedig az ország déli részén a törökök ellen harcolt. 1437. december 9-én meghalt apósa, Luxemburgi Zsigmond, és a főurak és a főpapok december 18-án Albertet választották az ország királyává. 1438. január 1-jén Frankfurtban német-római királlyá koronázták.

Címei: V. Albertként osztrák herceg (1404–1439), II. Albertként német király (1438–1439), I. Albertként Magyarország királya (1437–1439).

Albertus Dei gratia rex Hungarie, Dalmatie, Croatie, etc., Austrieque et Stirie dux, necnon marchio Moravie etc. (1438)

Erzsébet királynéSzerkesztés

Erzsébet királyné (Prága, 1409. február 28. – Győr, 1442. december 19.)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
Liliomos nyilt korona alatt álló oroszlán négy köralakban elhelyezett címerpajzsot tart. A felső jobb pajzsban a magyar sávok, a baloldalban a cseh oroszlán, az alsó két pajzsban jobbról a morva sas, balról az osztrák pólya láthatók; a királyi korona felett a nap, melynek sugarai az egész pecsét mezőt kitöltik.

Megjegyzés: Luxemburgi Zsigmond és második felesége, Cillei Borbála lánya. 1422. április 22-én, Bécsben feleségül ment Habsburg Alberthez.

Címei: Magyrország, Dalmácia, Horvátország stb. királynéja, Ausztria és Stájerország hercegnője, Morvaország őrgrófnője stb.

Elisabet, Dei gratia regina Hungarie, Dalmatie, Croatie etc., Austrieque et Stirie ducissa, marchionissa Moravie etc. (1438. nov.)

A fenti pecsét körirata: ELISAB(e)T(e) • D(e)I • G(ratia) • REGINA (így) HVNGARIE • DALMAC(ie) • CROAC(ie) E(t)C(etera) • HERES • BOEMIE • AVST(ri)E (e)T STIRIE • DVCISSA • AC • MARCHIO(n)ISSA • MORAVIE • (e)TC(etera).

Interregnum 1.Szerkesztés

Interregnum 1439-1440Szerkesztés

Interregnum (1439. október 27. – 1440. május 15.)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 

Megjegyzés: Az elhunyt Albert király halála és I. Ulászló megkoronázása közti trónüresedés ideje. A pénzérmékre vert címer szerkezete Albert király címerének mintáját követi.

Az 1439 tavaszán tartott országgyűlés (a későbbi V. László királlyal terhes) Erzsébet királynét az ország „természetes úrnőjének” ismerte el. Albert halála után azonban az 1440. első napjaiban Budán tartott országgyűlés a hatalmat az egész ország és összes alattvalói nevében „Magyarországnak a budai országgyűlésen egybegyűlt főpapjai, fejedelmei, grófjai, bárói, vitézei és nemes előkelői” közösségére ruházta át. A trónra I. Ulászlót meghívó küldöttség számára a megbízó levelet 1440. január 18-án állították ki. A küldöttség vezetője Dominis János zenggi püspök, tagjai Thallóczi Máté horvát-dalmát-szlavón bán, Báthori István országbíró, Perényi János tárnokmester, Pálóczi László főajtónállómester és Marczali Imre főasztalnokmester voltak. Bizonyára ők gyakorolták a tényleges hatalmat is ebben az átmeneti időszakban.[6]

Jagelló-kor 1.Szerkesztés

I. UlászlóSzerkesztés

I. Ulászló (Krakkó, 1424. október 10–Várna, 1444. november 10)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
I. Ulászló ezüstpénzei
 
 
I. Ulászló pecsétje
 
I. Ulászló címere
 
I. Ulászló aranyforintja

Címei: Magyarország királya (1440–1444), Lengyelország (1434–1444), Dalmácia, Horvátország királya, Litvánia nagyhercege, Ruténia ura.

Wladislaus Dei gracia Polonie, Hungarie, Dalmacie, Croacie etc. rex necnon terrarum Cracouie, Sandomirie, Syradie, Lancicie, Cuyauie, Lithuanie princeps supremus, Pomeranie, Russieque dominus et heres etc.

Wladislaus Dei gratia Hungarie, Polonia, Dalmatie, Croatie, etc. rex, Lithvanieque princeps supremus et heres Russcie (1440 aug.)

Interregnum 2.Szerkesztés

Interregnum 1444-1446Szerkesztés

Interregnum (1444. november 10. – 1446. június 5.)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
 
Az országos rendek pecsétje, 1445

Megjegyzés: Az örökös nélkül elhunyt I. Ulászló halála és Hunyadi János kormányzóvá választása közti időszak.

A király halála után zűrzavaros állapotok uralkodtak az országban. A csatából sikeresen elmenekült Hunyadi Jánost a havasalföldi vajda elfogta, de az ország zászlós urai, élükön Hédervári Lőrinc nádorral, akiket Ulászló az ország kormányzásával megbízott, azonnal követeket küldöttek Oláhországba és fenyegető üzenettel arra kényszerítették a vajdát, hogy Hunyadit szabadon engedje. Megérkezése után 1445. február 6-ra Székesfehérvárra országgyűlést hirdettek. Ezen mindkét párt (Ulászló és V. László) legelőkelőbb tagjai megjelentek. A tárgyalásokban és határozatokban a teljes egyetértésük és összhangjuk nyilvánult meg. A királyválasztás kérdését egyik fél sem szorgalmazta. Az április 4-re összehívott újabb országgyűlés napirendjén sem szerepelt a királyválasztás ügye. Annak érdekében, hogy az országot a fejetlenségtől megóvják, az országgyűlés hét főkapitányt választott, akik személyes tekintélyük és fegyveres hatalmuk súlyánál fogva képesek voltak a törvénynek, jognak és igazságnak érvényt szerezni. Az Ulászló-pártból az országos tanács tagja volt Hunyadi János, Ujlaki Miklós, Rozgonyi György és Ország Mihály, a László-pártból Bebek Imre, Giskra János és Szentmiklósi Pongrácz. Az országos tanács tagjai az ország egy-egy főkapitányságát igazgatták. Hunyadi János a tiszántúli országrész főkapitányi tisztét vette át.

Ezen időszak országgyűlései sorra hozták a végzéseket a török hadjárat költségeire megszavazott adóból befolyt pénzeket elsikkasztása ellen, a hatalmaskodás, önkény és erőszak megbüntetésére, a személy- és vagyonbiztonság helyreállítására, a hatalmaskodó urak befolyása alatt álló káptalanok és konventek által kibocsátott magánjogi okiratok megsemmisítésére, mivel azok nagy részben törvénytelen módon voltak kiállítva. Eltörölték az új vámokat is, melyeket Albert király halála óta „bárkinek adományozása vagy felhatalmazása alapján állítottak föl”, tehát azokat is, amelyekre Ulászló király adott ki adományleveleket.

Mikor 1445. áprilisának végén, négy héttel a kitűzött határidő után, az országgyűlés Pesten megnyílt, Ulászló életben létének híre még mindig tartotta magát, visszatérésében hívei bízni meg nem szűntek. Lengyelországban ugyanekkor az országgyűlés Kázmér litvániai herceget királlyá választotta, de azzal a feltétellel, ha Ulászló augusztus 25-ig vissza nem tér. A magyarországi rendek a nehéz kérdést másképpen oldották meg. V. László pártja elfogadta, hogy az országgyűlés határidőt tűzött ki, amelynek leteltével, ha Ulászló vissza nem tér, vagy életben létéről kétségtelen tudósítás nem érkezik, a trón megüresedettnek tekintendő. Ulászló hívei, annak érdekében, hogy az országot a hosszú interregnum válságaitól megóvják, nem ellenezték azt, hogy csak rövid, néhány heti határidőt tűzzenek ki, és előre határozatot hozzanak az iránt, hogy mi történjék abban az esetben, ha a határidő leteltével a trón megüresedettnek lesz tekintendő, vagyis Ulászló halálának bebizonyultával az ország uralkodója ki legyen?

Azok, akik V. Lászlót Albert király trónja örökösének tekintették, akik az ő megkoronáztatásában közreműködtek, és hozzá vagy állhatatosan ragaszkodtak, vagy Ulászlótól visszapártoltak – élükön az esztergomi érsek, a Cillei grófok, Giskra János, Garai László, a Rozgonyiak – azt kívánták, hogy őt az országgyűlés Magyarország törvényes királyának ismerje el.

Ellenben azok, akik Ulászló meghívásának tényezői voltak, – élükön Hédervári Lőrinc nádor, Hunyadi János, Ujlaki Miklós – most sem voltak hajlandók arra, hogy uralkodóul gyermeket fogadjanak el; és az a körülmény, hogy a gyermek László a német király gyámsága alatt állott, egy új ok volt, hogy neki meghódolni vonakodjanak. Abban a véleményben voltak most is, hogy az országnak olyan uralkodóra van szüksége, aki azt kormányozni és megoltalmazni képes; ezért a külföldi uralkodók között kerestek trónjelöltet.

Voltak olyanok is, akik azt hirdették, hogy a nemzetnek a maga kebeléből kellene uralkodót választani, és hogy nincs is hiány olyanokban, kiket előkelő származásuk és kiváló személyes tulajdonságaik a trónra méltókká tesznek; azonban az urak sorából egyik sem dicsekedhetett olyan tekintéllyel és népszerűséggel, hogy az ország rendjeinek többségét maga köré csoportosítani képes lett volna.

Némely urak „köztársasági kormányról ábrándoztak”, de ez csak Enea Silvio egyik levelének helytelen értelmezésére vezethető vissza. Enea Silvio a különféle eshetőségekről, a melyek között a nemzet választhatna, a köztársasági kormányformát is felhozza; de nem mondja, hogy annak behozatala valóban szóba is került.

Ilyen körülmények között az egykori Ulászló-párt, hogy az országot a polgárháború iszonyaitól megmentse, arra szánta el magát, hogy Lászlót királyul elfogadja, ha ez oly módon történik meg, hogy az ország szabadsága és függetlensége sérelmet, csorbát nem szenved. Ezért azt kívánta, hogy Lászlónak öt év előtt történt megkoronáztatása érvénytelennek tekintetvén, és örökösödési jogigényei mellőztetvén, most királlyá választassék és azután újból koronáztassék meg; továbbá, hogy ő, a szent koronával együtt, Frigyes király kezeiből kiszabadíttatván, azonnal Magyarország rendjeinek adassék át, és Frigyes befolyása kizárásával Magyarország területén neveltessék. László hívei ezekben a feltételekben megegyeztek. És így kölcsönös engedmények árán kompromisszum jött létre, amely az országgyűlési végzeményben világos kifejezést nyert. A pesti országgyűlés 1445. május 30-ig szabott határidőt Ulászló visszatérésére vagy életben maradásának megerősítésére. Ezt követően László fejedelem urat, a néhai Albert magyar király fiát, uruknak, Magyarország igaz és törvényes királyának elfogadják és élethossziglan elismerik; azon feltétel alatt, hogy őt és az ország szent koronáját a római király úr, akinek kezei között most léteznek, nekik átadja és kiszolgáltatja. V. László 1440-es koronázását nem ismerték el törvényesnek és újbóli megkoronázását tartották szükségesnek, ezért Lászlót nem királynak, hanem csak fejedelemnek, hercegnek (princeps) címezik.

Mivel előre volt látható, hogy a Frigyes királlyal megindítandó tárgyalások, és ezek meghiúsulása esetén az új király megválasztása és koronázása hosszabb időt fog igénybe venni, az ország ideiglenes kormányzására nézve is szükséges volt bizonyos intézkedéseket tenni.

A főhatalmat, a szuverenitást az ország rendjei senkire át nem ruházták, azt a királyi trón betöltéséig, illetőleg a koronázásig maguknak tartották fenn, és maguk kívánták gyakorolni, oly módon, hogy ekkor az országgyűlés nem szorítkozott a törvényhozói teendőkre, hanem valóságosan az országot kormányozta, feloszlása után pedig a kormányzati teendők végzésére a főpapok, zászlósurak és előkelőbb nemesek, mintegy az országgyűlés kifolyását képezve, mint országos tanács, voltak hivatva. Ennek következtében az országgyűlés új országos pecsét készítését rendelte el, mely „az ország jelvényét” a kettős keresztet, és a „Magyarország közönségének pecsétje” (Sigillum universitatis regni Hungarie) köriratot viselve, azt jelezte, hogy az a hatalom, ami rendes időkben a királyi koronát illeti meg, ideiglenesen az ország rendjeinek összességére szállott át. [Ez egyben egyik jelentős állomását képezi a szentkoronatan-elmélet fejlődésének is.]

Az országgyülés a trónüresedés ideje alatt csakis a pénzverés jogát nem kivánta gyakorolni; a pénzverés a trón betöltéséig teljesen felfüggesztetett; a közjövedelmekkel való rendelkezést pedig korlátozott módon vette igénybe: kimondván, hogy az, a mi az országzászlósok, kapitányok és zsoldos hadak illetményeinek kifizetése után netán fönmarad, a királyi kincstárban, a jövendő király javára őriztetik meg.

Ellenben a királyi kegyuri jogot egész kiterjedésében az országos tanácsra ruházta; elhatározván, hogy az üresedésben levő püspökségek, apátságok és más egyházi javadalmak, világi bitorlók kizárásával, haladék nélkül alkalmas és érdemes egyházi férfiaknak adományoztassanak.

Az országgyülés a nádori, országbirói és más országos tisztségekről nem rendelkezett, a miből kitünik, hogy azok korábbi hatáskörüket megtartották; csak az a változás állott be, hogy az országnagyok nem a király, hanem az ország rendei nevében voltak hivatalos teendőiket végzendők, és az országos tanács alá rendeltettek.

A székesfehérvári országgyülésen felállitott főkapitányi tisztségek föntartattak, a hét főkapitány újból megválasztatott. Főfeladatukká tétetett az, hogy az országgyülés végzéseinek foganatositásáról gondoskodjanak.

Az országgyülés ugyanis a politikai ügyek elintézése után, az ország közbiztosságának, belső békéjének és az igazságszolgáltatásnak legsürgősebb igényeit is igyekezett kielégiteni.

Elhatároztatott, hogy „a mostani belső harczok kezdete” (vagyis Albert király halála óta) jogtalanul elfoglalt várak és birtokok május 30-ig, hűtlenség büntetésének terhe alatt visszaadassanak törvényes birtokosaiknak. A rendek, kik az országgyülésen jelen voltak, külön fogadást tettek, hogy „a kölcsönös szeretet és testvéri összetartás” helyreállitása végett ezt a végzést lelkiismeretesen foganatositják.

Továbbá rendeltetett, hogy „a zavarok idejében” (tehát Albert halála óta) épitett várak, azok kivételével, a melyek a török betörések megakadályozására szolgálnak, szintén május 30-ig lerontassanak.* Ennek a végzésnek foganatositását az országgyülés kivételes erélylyel igyekezett biztositani. Azokat, a kik a kitüzött határnapig váraikat le nem rontják, lázadóknak és hűteleneknek nyilvánitotta; a hét főkapitányt pedig utasitotta, hogy ellenök fegyveres hatalommal lépjenek föl; a mennyiben pedig bárki iránti kedvezésből kötelességükben el nem járnának, ők maguk szintén hűtleneknek fognak tekintetni.

Azokra, kik a múlt években a török háború javára rendelt közpénzeket sikkasztottak, a jószágvesztés büntetése mondatott ki. A zavarok idejében elkövetett nagyobb hatalmaskodási bűntények elbirálása a koronázó országgyülésre halasztatván, kivételesen megállapittatott, hogy az emberölés, jószágfoglalás, okiratrablás és nőkön elkövetett erőszak bűntényeiben az igazság haladéktalanul fog kiszolgáltatni; jövőben pedig a jószágfoglalás, rablás, pusztitás és erőszakoskodás bűntényeit az országos törvényszék a legelső ülésszakban, halasztás kizárásával, tárgyalni, a bűnösöket fő- és jószágvesztésben elmarasztalni lesz köteles.

A kötelező iratok, a melyekben a lefolyt zavarok alatt a fogságba került urak és nemesek szabadonbocsátásukért váltságdíj fizetésére vagy birtokuk átadására vállalkoztak, érvénytelennek nyilvánittattak; a foglyok és kezesek váltságdíj nélkül való szabadonbocsátása rendeltetett el. Kimondatott, hogy az ország lakosai pereiket a római szentszék előtt nem indithatják meg, hanem a rendes egyházi biró, a megyés püspök elé kötelesek vinni, a kitől az érsekhez föllebbezhetik.

A hazai és külföldi kereskedők részére a kereskedés szabadsága, a törvényes vámok és harminczadok fizetése mellett, az egész ország területén biztosittatott. A jobbágyok szabad költözését illetőleg a Zsigmond király idejében alkotott törvények megujittattak.

Az ország védelméről a végzések sorában csak egy czikkelyt találunk, a mely szerint, ha a török császár, mint hire járt, az országot megtámadja, az ország összes birtokosai és a városok polgárai fejenként fegyvert fogni, a főpapok és zászlós urak, a régi törvényeknek megfelelően, banderiumaikat kötelesek kiállitani.

A mikor tehát a május 30-iki határidő letelt, és a lengyel királyné leveléből s üzenetéből a magyarországi rendek azt a bizonyos meggyőződést, hogy Ulászló még életben van, nem merithették: érvényessé vált az a végzés, mely V. Lászlót Magyarország királyává föltételesen megválasztotta. Az országgyülés ekkor megalakitotta a követséget, a mely hivatva volt a választást László gyámjának, Frigyes német királynak, tudomására hozni és tőle a gyermek-király s a korona kiadását követelni. Ez a követség csak három tagból állott; Szécsi Dénes primás és Garai László bán. Augusztus 18-án Szécsi Dénes és Garai László megjelentek Bécsben, hol őket Frigyes fogadta; Ujlaki meghatalmazottat küldött. A következő napokban Giskra János, több úr és néhány város követei érkeztek oda, kiket a primás fölkért, hogy őket tanácsukkal támogassák.

Frigyes a feltételek elfogadására nem volt hajlandó. De mielőtt viszszautasitó válaszát megadná, titkárát, Piccolominit bizta meg, hogy a magyar urakat követeléseik elejtésére hangolja.

A magyar követség, Ujlaki megérkezése után, az országgyülés nevében tett előterjesztéséhez ragaszkodván, arra választ kért. Frigyes ezzel soká késett. Október 12-én Ujlaki azzal fenyegetődzött, hogy távozik. Ekkor aztán másnap ő és társai megkapták a király nyilatkozatát. Ez abból indul ki, hogy mivel László a szent koronával, az esztergomi érsektől, ősi szokás szerint koronáztatott meg és az összes katholikus uralkodóktól Magyarország koronás királyának elismertetik: igy tehát az új koronázás szükségtelen; mindazáltal, a magyar rendek kedvében járni és a béke helyreállitását előmozditani kivánván, beleegyezését adja ahhoz, hogy László másodizben megkoronáztassék, azon föltétel alatt, hogy a szent olajjal való felkenetés elmarad, egyúttal az ország rendei oklevélben kijelentik, hogy ez a második koronázás az elsőnek érvényességét meg nem ingatja, hogy a koronázásra menet és onnan visszajövet senkit bántás nem ér, végre hogy a koronázás után László a koronával együtt Frigyes gyámi hatósága alá visszabocsáttatik.

A mi László jövendőbeli tartózkodási helyét illeti, Frigyes közlé, hogy habár Csehország és Ausztria rendei szintén azt kivánják, hogy uralkodójuk az ő területükön birja állandó székhelyét, ő kész a magyaroknak kedvében járni, ha ezek neki Pozsonyt átadják, a hol aztán Lászlót az őt uraló összes népek – magyarok, csehek, osztrákok, sziléziaiak és morvák – köréből összeállitandó udvar környezné. A magyar követek erre nem állottak reá. Azt kivánták, hogy az ifjú király Győrött birja székhelyét és a szent korona is ott őriztessék. Biztositó okiratot pedig csak arról voltak hajlandók kiállitani, hogy Frigyes tudta és beleegyezése nélkül sem a király, sem a korona Győrből el nem távolittatik; viszont Frigyestől is azt a kötelező nyilatkozatot várták, hogy a magyar rendek tudta és beleegyezése nélkül Lászlót és a koronát Győrből el nem távolitja; Magyarország kormányába pedig, mivel „Magyarország a német birodalomnak alárendelve soha sem volt”, be nem avatkozik.

Frigyes kijelentette, hogy Győrt a Lászlót uraló többi országok szempontjából, alkalmas székhelynek nem tekintheti, és Pozsonyhoz ragaszkodik; továbbá, hogy a gyámságról, mivel Lászlót anyja és országainak rendei bizták ő rá, mint legközelebbi rokonra, le nem mondhat, Lászlót nagykorusága előtt el nem bocsáthatja, és csak a felől állithat ki biztositó okiratot, hogy azon esetre, ha László mielőtt a nagykoruságot eléri, meg talál halni, Pozsony városát és a szent koronát Magyarországtól el nem idegeniti.

Az alkudozó két fél ilyen át nem hidalható távolságban állván egymástól, a tárgyalások eredményre nem vezethettek. A magyar urak november elején visszatértek Magyarországba. Az országos tanács a Bécsből visszatért béke-biztosok jelentésének meghallgatása végett az országgyülést Székes-Fejérvárra [1445] deczember 8-ára hirdette ki.

De az ország távolabb részeiben lakó rendek közül az országos tanácshoz számosan azt az üzenetet küldötték, hogy a határidő rövidsége miatt megjelenni nem képesek, minélfogva halasztásért folyamodtak. A tanács ezt a kivánságot méltányosnak itélvén, deczember 19-én az országgyülés megnyitására új határnapul a következő év [1446] február 8-ikát tüzte ki; és elrendelte, hogy akkorra – Székes-Fejérvárott „az ország összes előkelői (proceres)” megjelenni kötelesek; mert akkor, tekintet nélkül a távollevőkre, a jelenlevők „az ország állását és a haza megszilárditását illetőleg” legjobb belátásuk szerint fognak határozni. A meghivó-iratot kibocsátó urak még azt a szokatlan kijelentést is teszik, hogy „szilárdul el vannak határozva Székes-Fejérvárott nyolcz napnál tovább nem időzni és ezen nyolcz nap alatt az országgyülési tárgyalásokat befejezni.” Az „előkelők” (proceres) elnevezés alatt, kiknek a megjelenés kötelességükké tétetett, az ország rendeit vagyis a főpapokat, zászlós urakat, megyék és városok követeit értették.

Az országgyülés csak február utolsó napjaiban nyittatott meg. Abban állapodtak meg, hogy Frigyeshez egy második követséget küldenek. És mivel valószinüleg Szécsit és Garait túlságosan engedékenyeknek, Ujlakit pedig túlságosan merevnek itélték, az ujabb tárgyalásokkal másokat biztak meg. Péter váczi püspök, Pálóczi László, Bodó Gergely és Serkei Lóránt választattak meg, mindnyájan egykor Ulászló hivei. A biztosok május elején mentek föl Bécsbe,* és itt az elődeiktől előterjesztett kivánatokat megújitották. Ezeket Frigyes most is elutasitotta; de azt ajánlotta, hogy a magyarországi és az osztrák rendek valamely határszéli helyen jőjjenek össze és tegyenek kisérletet a kiegyezés létrehozására. A magyar biztosok ezen ajánlat elfogadására magukat felhatalmazottaknak nem tekintették, s igy a tárgyalások csakhamar megszakadtak.

Cillei Frigyes és Ulrik grófok Horvátországban már Ulászló életében úgyszólván fejedelmi hatalmat ragadtak magukhoz és azt zsarnoki önkénynyel gyakorolták. Az országos tanács Hunyadi Jánost bizta meg, hogy a magyar korona tekintélyét Horvátországban állitsa helyre és a hatalmaskodó főurakat fékezze meg. Hunyadi tavasz nyiltával Horvátországba nyomult s ott több a Cilleiektől elfoglalt várat megvívott. A Cilleiek ekkor békeajánlatokat tettek. És miután arra kötelezték magukat, hogy az ország törvényeinek és az országgyülések végzéseinek engedelmeskedni fognak, Hunyadi nekik mindazt, a mi jogos birtokuk volt, visszaadta. Alig merülhet föl kétség az iránt, hogy a Cilleiek ellen viselt hadjárat adta meg a nemzeti közvéleménynek az impulsust arra, a mit a néhány héttel utóbb tartott országgyülésen végrehajtott.[7]

Az 1446 márczius havában tartott országgyülés elhatározta volt, hogy június elején Pesten újabb országgyülés tartassék s a köznemességnek fejenként való megjelenését is elrendelte, mivel most már azon esetre, ha Frigyes válasza ismét tagadó volna, az ország kormányáról való végleges döntést tovább halasztani nem lehetett.

A köznemesség tömegesen gyülekezett a Rákosra. Ennek daczára az országgyülés teljes rendben és nyugalomban folyt le, a határozatok egyértelmüleg hozattak. Az egyetértés szelleme honolt a rendek körében.

A főpapok és urak, a kik a Rákoson táborozó köznemességtől külön, Pesten tartották tanácskozásaikat és a kezdeményezés jogát gyakorolták, azt határozták, hogy Frigyes magatartása daczára Lászlót ezentúl is Magyarország választott királyának tekintik, és ha gyámja jószántából kiadni vonakodik, fegyver hatalmával szabaditják ki; kiskoruságának idejére pedig már most kormányzót választanak. E mellett a belső rend helyreállitása és biztositása végett szokatlanul erélyes rendszabályokban állapodtak meg. Ezek a következőképen formuláztattak:

A főpapok, zászlós urak és a többi rendek a zavarok idejében (1440–1446) önkényesen elfoglalt várakat, városokat, birtokokat, egyházi javakat és jövedelmeket a törvényes birtokosoknak visszaadják. Azok, a kik a bitorlók közül az országgyülésen jelen vannak, csak miután ezen végzésnek eleget tettek, távozhatnak.

A zavarok idejében épült várak és kastélyok, azok kivételével, a melyeknek fentartását az illető vármegye az ország védelmére szükségeseknek itéli, még az országgyülés tartama alatt lerontassanak; és a kik a lerontandó erősségek birtokosai közül az országgyülésen jelen vannak, hasonlóképen nem távozhatnak el, mielőtt ezen végzésnek eleget nem tettek.

A rendek között fennálló szövetségek, a mennyiben az ország javával ellenkeznek, megsemmisíttetnek. A zászlós urak hivatalaikat az országgyülés tartamára leteszik, hogy azokat az ország rendei tetszésük szerint tölthessék be.

Az ország összes rendei kötelezik magukat arra, hogy a mit az országos béke állandósitása érdekében határozni fognak, lelkiismeretesen megtartják.

A főpapok és zászlós urak külön kötelezik magukat, hogy az ország javára czélzó intézkedésekben a többi rendeket támogatni fogják, és azokkal, a kik az országos végzésekkel daczolnak, egész erővel szembeszállanak.

Ezek a végzések tanuságot tesznek arról, hogy a pártok között a törvényeknek nemcsak megalkotásában, hanem meg nem tartásában is teljes egyetértés uralkodott.

Az urak – köztük az esztergomi érsek, a váczi és veszprémi püspökök, a nádor és Garai László – mikor június 6-ikán Rákosra mentek, hogy a köznemességgel és a városok követeivel az alkotandó végzések iránt tárgyalásba bocsátkozzanak, azt kivánták, hogy azok megtartására az ország összes rendei fejenként esküt tegyenek le.

A köznemesség a végzéseket közfelkiáltással elfogadta, mire az esküt úgy a főpapok és a zászlós urak, mint a köznemesek letették. E czélra külön eskü szöveg fogalmaztatott,* mely magyar nyelven, ilyen formában olvastatott föl: „Isten téged úgy segéljen, bódog asszony néked irgalmat úgy nyerjen, Istennek mind szenti éreted úgy imádjanak, Istennek szent teste végnapodon üdvösségedre úgy méltóljék, föld tetemed úgy fogadja, onnan harmad napon úgy ki ne vesse, magról magod úgy ne szakadjon, itélet napján Istennek ő szent szinét úgy láthassad, örök pokolba úgy ne temettessél: hogy az szerzést ez registromba, kit az ország szerzésére megirattanak volna, azt erősen és tökéletességgel mind megtartod, semmit ellene nem tész, sem tétetsz.”

Az urak az eskü letétele után Pestre lovagoltak vissza, hogy ott a kormányzó megválasztásáról tanácskozzanak. De alig hogy távoztak, a köznemesség tömegei Hunyadi János nevét kezdték hangoztatni és őt egyértelmüleg az ország kormányzójává kiáltották ki.

Hunyadi az országgyülési végzemény bevezetésében maga mondja, hogy a súlyos terhet vonakodás nélkül vállalta el, mivel az imént letett eskü arra kényszeritette, hogy az országgyülés minden végzése előtt meghajoljon. De azt a kérelmet intézte az ország rendeihez, hogy „határozzák meg az utat és módot, a mely szerint a kormányzói hivatal ügyeit és az ország védelmét intézheti; nehogy a határon túllépjen és hatalmát esküjének megsértésével kelleténél tovább terjeszsze ki.”

Ezt a kivánatot az országgyülés teljesitette és végzéseket alkotott, melyek a „határvonalat” megszabták, vagyis azt, hogy hatalmát a kormányzó miképen lesz hivatva gyakorolni, szabályozták.

Most Hunyadi János kormányzóvá megválasztatván, az országgyülés az ő hatalmát körülirta; azt, hogy a királyi hatalomnak melyik részét szállitja rá, megállapitotta, az ő viszonyát a tanácshoz és a tanácsnak szervezetét is szabályozta.

A törvény általánosságban kijelenti, hogy „a kormányzónak olyan hatalma lesz, a milyen a királyi felségnek volna.” E mellett még külön biztositja részére a királyi hatalomból folyó azt a jogot, hogy az összes királyi várakban, városokban és mezővárosokban szabadon tartózkodhatik; külön megállapitja a királyi hatalomból folyó azt a kötelességet, hogy nagy veszélylyel fenyegető ellenséges támadás esetén a sereget személyesen tartozik vezetni.

De a reá ruházott királyi hatalmat többféleképen korlátozza. A koronára szálló jószágokból a kormányzó a nagyobbakat köteles a korona részére megtartani, és csak a kisebbeket, a melyek legfölebb harminczkét jobbágy-telekre terjednek ki, adományozhatja azok részére, kik a szent korona körül érdemeket szereztek; ilyen adományt is egy embernek csak egy izben tehet és utólag, annak idején a koronás király megerősitése kérendő ki. A királyi jövedelmeket, a mennyiben azokból az országos szükségletek fedezése után valami fönmarad, az elzálogositott királyi várak, városok és birtokok kiváltására köteles forditani. Hűtlenség bűnében csakis „az ország rendeinek tudtával, tanácsára és felszólitására” marasztalhat el. Azoknak, kik az ezen országgyülésen alkotott végzések megsértésével a hűtlenség bűnét követik el, csakis „a főpapok, zászlós urak és egyéb rendek felszólitására” kegyelmezhet meg.

A kormányzó mellé rendelt országos tanács szervezetére és hatáskörére nézve a következő végzések alkottattak meg:

Biztositották a kormányzónak azt a királyi hatalomból kifolyó jogát, hogy „a főpapok, zászlós urak, vitézek és nemesek” soraiból annyi tanácsost tarthat maga mellett, a mennyit szükségesnek lát. De másfelől az országgyülés megállapitotta, hogy a tanács állandóan tizenkét rendes tagból, úgymint két főpapból, a nádorból, az országbiróból, két más zászlós urból és hat nemesből álljon. A nádoron és országbirón kivül a többi tagok megválasztását az országgyülés magának tartotta fönn. Ezzel az országgyülés a végrehajtó hatalom gyakorlására is befolyást biztositott magának; az országos tanács az országgyülés kifolyásának, mintegy folytatásának természetét nyerte; a minthogy rendeleteit „az összes főpapok, zászlós urak, nemesek és előkelők” nevében bocsátotta ki.

Az országos tanács tizenkét állandó tagja évnegyedenkint egyszer, a nyolczadi országos törvényszékek időszakában, teljes számban tartozott a kormányzó mellett egybegyülni. Ezen időszakokon kivül csak nyolcz tanácsosnak, és pedig egy főpapnak, egy zászlós urnak és hat nemesnek kellett állandón a kormányzó mellett tartózkodni.

Azzal az intézkedéssel, hogy a köznemesek az országos tanácsnak a nyolczadi törvényszékek időszakában fele részét, egyébkor háromnegyed részét képezik: az országgyűlés intentiója természetszerüen az volt, hogy az ország kormányában a köznemesség befolyása emelkedjék túlsulyra. Eszerint miként a kormányzó személyének megválasztásában, úgy az országos tanács szervezésében is a köznemesség ült diadalt.

Az országos tanács hatásköréről általánosságban az mondatik, hogy a kormányzó a rendek panaszait és bajait annak tanácsával hallgatja ki és intézi el, vele egyetértésben jár el a királyi jövedelmek kezelésében, akarata, beleegyezése és javallása nélkül nagyobb egyházi javadalmakat nem adományozhat. A mely utóbbi rendelkezésből az a következtetés vonható le, hogy más ügyekben a kormányzó az országos tanács határozatához kötve nem volt. Ezt a felfogást megerősiti az a végzés is, amely szerint „tanácsosainak távollétében” a kormányzó a felmerülő ügyekben maga is intézkedhetik; az ország rendes birái azonban a tőle hozott birói itéleteket fölülvizsgálhatják és a mennyiben az országos szokásjogba ütközőknek találják, megsemmisithetik. A mely végzés, az összes tanácsosok távollétének lehetőségét föltételezvén, azzal a fentebb érintett végzéssel, a mely legalább nyolcz tanácsosnak a kormányzó mellett állandó tartózkodását követeli, ellenmondást tüntet föl.

Hunyadi az eléje terjesztett végzéseket június 13-án fogadta el, megerősitette, és az összes rendekkel egyetemlegesen tett esküre hivatkozva megfogadta, hogy azokhoz lelkiismeretesen alkalmazkodni fog. Ezen országgyülés végzései azt, hogy a kormányzó az ő tisztét meddig fogja viselni, nem határozzák meg; László királyról pedig egyáltalán emlitést sem tesznek. Mindazáltal arra a viszonyra, a melybe a kormányzó a kiskorú királyhoz lépett, világosságot vet a czím, a melyet okleveleiben rendszerint használt:

„Mi Hunyadi János, a dicső László úrnak Magyarország választott királyának, néhai Albert úr Magyarország királya szülöttének nevében és személyében ugyanazon ország kormányzója.”* A mivel azt hirdette, hogy magát mintegy László helytartójának tekinti. Az a körülmény, hogy Lászlót „választotta” királynak czímezi, azt jelzi, hogy az 1440-ik évi koronázást érvénytelennek tekinti.

Címzése az 1446 július 2-án kelt oklevélben: Nos Johannes de Hwnyad nomi(n)e et in persona serenissimi principis d(omi)ni Ladislai electi infantis regis Hungar(ie) eiusdem regni gubernator (e)t c(etera) | memor(ie) c(om)mendamus tenor(e) p(rese)ntium significan(tes) quib(us) incumbit universis, quod nos in litteris serenissimi principis d(omi)ni Wladislai Hung(a)r(ie) Polonie regis et c(etera) | domini n(ost)ri gr(ati)osissimi pendent(is) sigilli ip(s)ius d(omi)ni Wladislai regis (e)t c(etera) (e)t magnifici d(omi)ni Laur(entii) de Hedrehwara Hungar(ie) p(re)fati palatini (e)t c(etera) roboratis nobis p(er)...

Hunyadi nem tartozott azok közé, kik a hatalmat korlátozó föltételeket azzal az utógondolattal fogadják el, hogy azokon túlteszik magukat. A fenmaradt történeti emlékek tanuskodnak arról, hogy a kormányzat és közigazgatás terén az intézkedést legtöbbször egészen az országos tanácsra bizta; sőt levelei és rendeletei olyan benyomást tesznek az olvasóra, mintha magát az országos tanács alárendelt organumának tekintette volna.

Minden oda mutat, hogy a politikai hatalom birtoka csáberőt Hunyadi Jánosra nem gyakorolt. Testestől lelkestől katona volt.[8]

Habsburg-kor 2.Szerkesztés

V. LászlóSzerkesztés

V. László (Komárom, 1440. február 22. – Prága, 1457. november 23)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
          

   

Címei: Magyarország királya (1445 – 1457), Csehország királya (1440 – 1457, ténylegesen: 1453 – 1457), Ausztria, Stájerország hercege, Morvaország őrgrófja.

Nos Ladislaus, Dei gracia Hungarie etc. rex, Austrieque et Stirie dux, necnon marchio Moravie (1453 ápr.)

Ladislaus Dei Gratia Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie Bulgarieque rex, necnon Austrie et Stirie dux ac marchio Moravie etc. (1453 május)

Wir Lasslau von gotes gnaden zu Hungern ze Behem Dalmatien Croatien etc. künig herzog zu Österreich und marggrave zu Merhern etc. (1453 május)

Hunyadi-korSzerkesztés

Hunyadi JánosSzerkesztés

Hunyadi János kormányzó (1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
Denár az I.Ulászló utáni interregnum idejéből
 
Obulus az I.Ulászló utáni interregnum idejéből
 
Hunyadi János ezüst pénzei
 
Hunyadi János páncélban a Thuróczy krónikában
 
 
Hunyadi János arany forintja
 

Címei: Kormányzó, erdélyi vajda, (erdélyi) Beszterce város és kerület örökös grófja, temesi ispán, nándorfehérvári főkapitány

MátyásSzerkesztés

Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
Hunyadi Mátyás címere a francia Szent Mihály renddel
 
Magyarország címere: a nápolyi Anjou címer sávjainak (Magyarország) és mankós keresztjének (Jeruzsálem) kombinálása a Hunyadi hollóval a boglárpajzsban
 
Mátyás arany pecsétje
 
Mátyás gyűrűs pecsétje
 
Mátyás pecsétje (1464)

   

 
Fekete sereg
 
Mátyás 1464. évi pecsétjének hátlapja: Magyarország hármas halom kettős kereszttel, Dalmácia, Csehország, Hunyadi-ház, Bulgária: vörös mezőben ágaskodó farkas; Galícia: kék mezőben igazgyöngyökkel kirakott és bíborral bélelt nyitott levélkorona

 

 
III. Iván moszkvai fejedelem és fia ún. magyar dukátjának elő- és hátlapja. (Ugorszkij dukat - угорский дукат; ugorszkij cservonyec - угорский червонец [magyar vörösarany; a régi Oroszországban a legtöbbre tartott arany színárnyalat nevéből].) Az előlapon Szent László bárdot tartó alakja (1477—1478[?] - inkább 1488 u.). Vö. címerfestő, Mátyás uralkodása. A kisebb pajzson látható nyolcküllős kerék megfelel a Szapolyai Miklós nagybányai kamaraispánsági veretjegyének, a Szapolyai címerből [Turul 2013/2. 67.] vagy Pongrác János nagybányai kamaraispán (1469 k.) címeréből [Turul 2015/4. 70.]. A hátlapon Mátyás király címerének imitációja (vágások, kettős kereszt, holló?, oroszlán?). Később az ugorszkij kifejezés mértékegységgé vált Oroszországban és minden dukát súlyú és minőségű külföldi és orosz aranypénzt így neveztek, még a 16-17. században és később is.
 
Mátyás király dukátja, körmöcbányai veret, az 1467-es pénzreform előtt (1461-65 k.). Ez lehetett az orosz aranypénz közvetlen előképe. Veretjegyei K[örmöcbánya] és a másik oldalon pajzsban a Hunyadiak címerének koronát tartó besztercei oroszlánja. Mátyás Szapolyai Imre főkincstartót lényegében leváltotta, amikor boszniai kormányzóvá, valamint horvát és szlavón bánná nevezte ki. Az új kincstartó az egyszerű nemes Bessenyői Bertalan, majd 1467-ben a pénzreform végrehajtója a kikeresztelkedett tehetséges budai zsidó kereskedő, Ernuszt János lett. Az orosz pénzen látható pajzsba foglalt kerék veretjegy ismeretlen Mátyás pénzein, de a Szapolyaiak egyik [hivatali?] címere a kerék lehetett. Így Szapolyai főkincstartósága idején lennie kellett ilyen veretjegyű magyar pénznek is, melynek veretjegyét az orosz pénz őrizte meg.
 
Mátyás király körmöcbányai dukátja (1461-62) egy másik, oroszlánhoz hasonló veretjeggyel
 
Mátyás király érme, n[agybánya] és pajzsban három kagyló veretjeggyel

 

 

 

   

 
 
Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix országainak címerei Thuróczy János krónikájának első oldalán, Mátyás király 1485-ös, nagy birodalmi címerével. Középen Mátyás és Beatrix egyesített címere. Mátyás: négyelt pajzs, 1. magyar kettős kereszt és hármas halom, 2. magyar sávok, 3. Csehország, 4. Hunyadi. Beatrix: négyelt pajzs, az 1. és 3. mező cölöpösen harmadolt, a. és b. magyar sávok és (nápolyi) Anjou liliomok, c. Jeruzsálem, 2. és 3. mező Aragónia. Körben fent 1. Csehország, mellette balra 2. Luxemburg, 3. Alsó-Lausitz, 4. Morvaország, 5. Ausztria, 6. Galícia, 7. Szilézia, 8. Galícia, 9. ezüst alapon vörös oroszlán: aranykoronás, arany koronát tartó (Albánia? - Hunyadi János hollós címerét V. László király 1453-ban koronát tartó oroszlánnal bővítette)
 
Mátyás nagycímere, Thuróczy krónikájának augsburgi kiadásából (1488). Mátyás összetett birodalmi címerében középütt, a korona alatt Mátyás és Beatrix címere látható. Körülöttük pedig azé a kilenc országé, területé, amelyeknek Mátyás viselte az uralkodói címét. Galícia, Szilézia, Dalmácia, Beszterce (a Hunyadiak erdélyi birtoka), Csehország, Luxemburg, Lausitz, Morvaország és Auztria. A színek érzékeltetésére a fametszeten a nyomdász, illetve a metszetek készítője egyfajta árnyékolásos vonalkázást használ (?), melyek nagyjából megfelelnek a ma is használt színjelölési módszer színeinek.
 
Mátyás király 1464. utáni felségpecsétjének előlapja. A körirat szövege: "Sigillum maiestatis mathie dei gracia hungarie dalmacie croacie rame servie gallicie lodomerie commanie bulgarieque regis"
 
Mátyás király 1464. utáni felségpecsétjének előlapja. A köriratban Magyarországon kívül nyolc ország szerepel, de a pecséten csak négy ország címere látható
 
Mátyás király 1464. utáni felségpecsétjének hátlapja. A körirat szövege: "Sigillum secundum mathie dei gracia regis hungarie et aliorum regnorum in altero pari sigillo expressatorum et cetera" (Mátyásnak, Isten kegyelméből Magyarország és a pecsét másik oldalán szereplő többi ország királyának második pecsétje)
 
Mátyás király 1464. utáni felségpecsétjének hátlapja. A pecsétben szereplő címereket gyakran tévesen szokták azonosítani, de csak olyan címert lehet itt meghatározni, melyek a pecsét előlapjának köriratában szerepelnek és más források is alátámasztják. Ezeket a feliratok azonosítják.
 
Aragóniai Beatrix királyné pecsétje, 1482
 
Beatrix királyné pecsétje
 
Beatrix királyné pecsétje, 1495

Címei: Magyarország királya (1458 – 1490), Csehország királya (1469 – 1490)

Mathias dei gracia Hungarie, Dalmacie. Croacie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex (1464)

Mathias Dei gratia Hungarie, Bohemia, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie Bulgarieque rex, necnon Slesie et lucemburgensis dux, marchioque Moravie et Lusatie etc. (1486)

Mathias Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie Bulgarieque rex, ac Austrie, Slesie et lucemburgensis dux, necnon Lusacie et Moravie marchio (1487 febr.)

Jagelló-kor 2.Szerkesztés

II. UlászlóSzerkesztés

II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. – Buda, 1516. március 13)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
II. Ulászló emlékérme
 
II. Ulászló címere a Libro de armas y blasones de diversos linajes y retratos című spanyol címerkönyvből
 
 
 
II. Ulászló 1511. évi kettős pecsétjének hátlapja: A főcímer négyelt, 1. és 4. Árpád-sávok, 2. és 4. Csehország. A főpajzs körül jobbra fent Magyarország kettős keresztes címere hármas halmon, alatta jobbra lefelé 2. Dalmácia, 3. Galícia, 4. Bulgária, 5. Luzácia, 6. Szilézia, 7. Luxemburg, 8. Morvaország
 
Anna királyné pecsétje
 
Candale-i Anna királyné pecsétje, 1506
   

Címei: Magyarország királya (1490–1516), Csehország királya (1490–1516)

Wladislaus, Dei gracia Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex, necnon Slesiae et Luxemburgensis dux marchioque Moravie et Lusacie etc. (1494)

Megjegyzés: Egyetlen legitim felesége Foix-i Anna (Candale-i Anna francia hercegnő), akinek címere megjelenik pl. Kassa címerében is. II. Gaston de Foix, Candale és Benauges grófja és Navarrai Katalin infánsnő lánya volt. Ezen címerek ugyancsak megtalálhatók egyes Jagelló uralkodók pecsétjein.

II. LajosSzerkesztés

II. Lajos (Prága, 1506. július 11. – Mohács, 1526. augusztus 29)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
 
II. Ljos tallérja
 
Mária királyné címere Ch→
 
Mária királyné, Németalföld kormányzója (1531-1555)

 

   
 
Habsburg Mária királyné pecsétje, 1524

 

Címei: Magyarország királya (1516–1526), Csehország királya (1516–1526)

Wir Ludwig, von Gots genaden zu Hungern, Beheim, Dalmatien, Croacien, < Ramien, > Servien, Gallitien, Lodomirien, Cumanien, Bulgarien etc. kunig, marggrave zu Merhren, herzog zu Lutzemburg und in Slesien, marggrave zu Lausitz etc.

(1520 febr.) (Čelakovský, Jaromír-Haas, Antonín: Sbírka pramenů práva městského království českého / Codex juris municipalis regni Bohemiae. Praga, Nakl. Obce kralovskeho hlavniho mesta Prahy, 1886-, IV; part 3; p.328; Doc.# 888).[9]

Szapolyai-korSzerkesztés

Szapolyai JánosSzerkesztés

Szapolyai János (Szepesvár, 1487. – Szászsebes, 1540. július 17/21)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
   

   

 
Izabella királyné aranyforintja
 

 

 
Izabella királyné pecsétje, 1546

Címei: nádor (1492-1499), erdélyi vajda (1511-től), Magyarország királya (1526–1540), Dalmácia, Horvátország királya, Morvaország, Lausitz őrgrófja, mindkét Szilézia hercege

Nos Joannes Dei gratia rex Hungariae, Dalmatiae, Croatiae, etc. marchio Moraviae ac Lusatiae et utriusque Sleziae dux, etc. (1540 febr.)

János ZsigmondSzerkesztés

János Zsignond (Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 10)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
   
 
János Zsigmond választott magyar király
 
János Zsigmond erdélyi fejedelem

Címei: választott magyar király (1540 – 1570), Erdély első fejedelme (1559–1571), Opole és Ratibor hercege

Megjegyzés: Szapolyai János magyar királynak és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának a fia. Még születési évében, 1540-ben, a rákosi országgyűlés II. János néven magyar királlyá választotta, de nem koronázták meg.

Habsburg BirodalomSzerkesztés

Részletesen lásd Ausztria címerénél

 

Az Oszták-Magyar Birodalom tartományai: Csehország címere, Bosznia címere, Bukovina címere, Horvátország címere, Dalmácia címere, Galícia címere, Karintia címere, Krajna címere, Küstenland címere, Felső-Ausztria címere, Morvaország címere, Alsó-Ausztria címere, Salzburg címere, Szilézia címere, Erdély címere, Szlavónia címere, Stájerország címere, Tirol címere, Magyarország címere, Vorarlberg címere.

Mária TeréziaSzerkesztés

Mária Terézia (1717-1780)
Kiscímer Középcímer Nagycímer
  
 
Az alappajzson: Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, Lodoméria, Galícia, Bosznia, Szerbia, Kunország, Bulgária
 
Miután a férje, I. Ferenc császár meghalt, császári özvegyként Mária Terézia királynő nagycímerét 1765-ben újraszabályozták. A fekete kétfejű nimbuszos császári sas fejei fölé a császári korona, a mellére pedig egy alappajzs került, Magyarország és Csehország címereivel, a tetején a magyar Szentkoronával és a cseh királyi koronával. Az alappajzson egy kisebb nagypajzs látható, rajta: a boglárpajzsban Ausztria címere, alatta Stájerország, Karintia, Krajna, Habsburg, Tirol, Kiburg, Görz, Gradisca, és Burgau. A nagypajzsban a címerek három sorba és összesen 8 mezőbe vannak csoportosítva. A felső sorban jobbra Magyarország címerei: "Ómagyarország", Dalmácia, Horvátország és Szlavónia, a boglárpajzsban "Újmagyarország". A felső sorban középen Spanyolország címerei: Kasztília, León, Aragónia, és Szicília négyelt címere. A felső sorban balra Csehország címerei: Morvaország, Szilézia, Felső- és Alsó-Lausitz címere, a boglárpajzsban Csehország. A középső sorban jobbra Erdély, balra Württemberg/Svábország. Az alsó sorban jobbra a Burgundiai herceglőség címerei: Brabant, Limburg, Luxemburg, és Flandria, a boglárpajzsban Óburgundia [Burgundia régi] címere. Az alsó sorban középen: Lombardia, Milánó, Guastalla, Mantova, Párma és Piacenza címere. Az alsó sorban balra, az utolsó, nyolcadik mezőben: Jeruzsálem, Toszkána, Új-Anjou, és Baar címere, rajtuk a boglárpajzsban Lotharingia címere.
 
Magyar államcímer Mária Terézia titkos kispecsétjén (1752). Nagy-, közép- és szívpajzsból áll. I. A szívpajzsban 1. az Ausztriai-ház, II. a középpajzsban Magyarország (kis) címere. III. Az uralkodói koronával ékesített nagypajzson 1. Csehország, 2. Dalmácia, 3. Horvátország, 4. Szlavónia, 5. Kasztília, 6. Leon, 7. Aragónia, 8. Szicília, 9. Burgundia, 10. Szilézia, 11. Stájerország, 12. Karintia, 13. Krajna, 14. Morvaország, 15. Burgau, 16. Felső-Lausitz, 17. Alsó-Lausitz, 18. Habsburg, 19. Toscana, 20. Bar, 21. Tirol, 22. Görz

Címzése: Mi Mária Terézia, Isten kegyelméből a Rómaiak özvegy császárnéja, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária apostoli királynője, Ausztria főhercege, Burgundia, Felső- és Alsó-Szilézia, Brabant, Milánó, Stájerország, Karinthia, Krajna, Mantua, Párma, Placentia, Linburg, Luxemburg, Geldern és Württenberg hercege, a Szent Római birodalom, Magyarország, Burgovia, Felső- és Alsó-Luzácia őrgrófja, Svábország hercege, Habsburg, Flandria, Tirol, Terretum, Kyburg, Görz, Gradisca, és Arthesia grófja, Elzász tartományi grófja, Namur grófja, a Szlavón Marchia, Naon-i rév Salina és Mechlen úrnője (Bárdosy János armálisa, Bécs 1768.)

Másik címzés:

Mi Mária Terézia, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Tótország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bulgária királynője; Ausztria főherczege; Burgundia, Brabantia, Felső- és Alsó-Szilézia, Majland, Styria, Karinthia, Karniolia, Mantua, Parma és Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern, Württemberg herczege; Svévia fejedelme; a szent római birodalom, Burgau, Morva, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja; Habsburg, Flandria, Tyrol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja; Elsass tartománygrófja; Namur grófja; a vend őrgrófság, Pordenone, Salzburg és Mecheln ura; Lotharingia és Bar herczegnője; Etruria nagyherczege stb. (1741. évi II. törvénycikk)

Másik címzés:

Mi Mária Terézia, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonország, Ráma, Szerbország, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország királynője; Ausztria főherczege; Burgundia, Brabanita, Felső- és Alsó-Szilézia, Milano, Styria, Karinthia, Krajna, Mantua, Parma, Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern és Württemberg herczege; Svévia fejedelme; a római szent birodalom, Burgau, Morva, Felső- és Alsó-Lausitz örgrófja; Habsburg, Flandria, Tyrol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja; Elsass tartománygrófja; Namur grófja; a vend őrgrófság, Pordenone, Salzburg és Mecheln ura; Lotharingia és Bar férjezett herczegasszonya, Etruria nagyherczegnője stb. stb. (1741. évi törvénycikkek)

 

Magyarország címere 1848-1918Szerkesztés

   

Miniszterelnöki pecsétnyomó, 1848 és a pecsétlenyomat számítógépes rekonstrukciója (Somogyi András)

 

1849-ben a Habsburgok trónfosztását követően lekerült a címer tetejéről és a kettős kereszt alól a korona, és – a pajzs formájának megváltozásával – kialakult a "Kossuth-címer".

  

Az 1849-es nagycímer

 

Osztrák-Magyar birodalmi középcímer 1915-től

  • Irodalom: Hugo Gerard Ströhl: Oesterreichisch-Ungarische Wappenrolle

A címer ábrája a Címerhatározóban még nem szerepel.

  

Középcímer az 1867-es kiegyezés idején

 

Ausztria-Magyarország kiscímere 1915 novemberétől 1918 októberéig

 

Magyarország címere 1916-ban

A címer ábrája a Címerhatározóban még nem szerepel.

  

Magyarország középcímere 1915-1918

  • Irodalom: Hugo Gerard Ströhl: Oesterreichisch-Ungarische Wappenrolle

Magyarország címere 1918-1949Szerkesztés

 
A Szálasi-korszak címere (1944-1945)

 

1918-ban az első magyar köztársaság a "Kossuth-címert" tekintette állami jelképének. A Tanácsköztársaság idején nem vezettek be új címert. 1919. végén a Horthy-féle Magyar Királyság címere a korábbi kiscímer lett, két oldalt a címert tartó angyalokkal kiegészítve. 1938-tól, a visszacsatolásoktól kezdődően újra a középcímert (1915) használták hivatalosan. 1946-tól ismét a Kossuth-címer volt a magyar állam címere.

 

Magyarország címere, 1919-1938

Magyarország címere 1949-1990Szerkesztés

 

1949-ben Rákosiék szovjet mintára új címert terveztettek. Ezen búzakoszorú által közrefogott kék mezőben lévő búzakalászt és kalapácsot (mint a parasztság és a munkásság jelképét) a címer csúcsán lévő vörös csillagból kiinduló napsugarakat világítottak be (köznapi nevén Rákosi-címer). A címer az akkori magyar zászlóban is szerepelt. (Nincs címerpajzsa, ezért nem valódi címer, csak jelvény.)

Rákosi Mátyás beszédében elvetette a Kossuth-címert, mert az a száz évvel korábbi állapotot tükrözte. Az új címerről pedig kinyilatkoztatta, hogy az "...az öntudatos szocialista munkás és dolgozó paraszt jelképe: a kalapács, a vörös csillag, a búzakoszorú és az aranyos búzakalász a piros-fehér zöld nemzeti színekkel. Aki e címert látja, magyarázat nélkül is rögtön megérti belőle, hogy ez a dolgozók országát jelképezi."

 

Az 1956-os forradalom során rövid ideig ismét a Kossuth-címer volt használatban.

 

1957-ben ismét új címert vezettek be (Kádár-címer). Ez abban tért el a Rákosi-korszak címerétől, hogy a kék mező elé egy nemzeti színű, hajlított oldalú, lényegében a Kossuth-címerből származó pajzs került, és a búzakoszorút a bal oldalon nemzeti színű, mig a jobb oldalon vörös színű szalag fonta be.

A címert Légrády Sándor alkotta meg, mely 1990-ig érvényes maradt és a heraldika szabályainak lényegében megfelelt.

Külső hivatkozások: [10]

Magyarország címere maSzerkesztés

 
Magyarország jelenlegi címere (1990-)

A címer ábrája a Címerhatározóban még nem szerepel.

Magyarország mai címerét 1990 júliusában fogadta el az Országgyűlés. 1990. július 3-án az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XLIV. törvényben a történelmi koronás címert iktatta törvénybe. A hagyományos hétszer vágott és kettős keresztes címert Szent István koronája fedi.

Képzeletbeli címerekSzerkesztés


Rövidítések

IrodalomSzerkesztés

Fejérpataky László: Az Árpádok címerei. 1908

Csánki Dezső: Az új magyar és az úgynevezett közös címerekről. 1916

R. Kiss István: A magyar állam címerei. 1917

Donászy Ferenc: A magyar heraldika múltja, jelene és jövő feladatai. In: Szentpétery Emlékkönyv, 1938

Donászy Ferenc: Az Árpádok címerei. 1937

Donászy Ferenc: Nemzeti jelvényeink története. 1941

Kumorovitz Lajos Bernát: A magyar címer hármashalma. 1934

Kumorovitz Lajos Bernát: A magyar címer kettőskeresztje. 1941

Kumorovitz Lajos Bernát: A magyar címer hármashegye. 1942

Kumorovitz Lajos Bernát: A magyar címer kettőskeresztje és hármashalma. 1942

Kumorovitz Lajos Bernát: A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja. 1955

Laszlovszky József: A magyar címer története. 1989

Lásd mégSzerkesztés