Ch
Hat. kulcsok
EGY (I.)
OSZ (I.)
Mutató


Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Török, Theöreök, Thewrewk nevű családok címerével foglalkozik.


lászlókarcsai Török

szerkesztés

   

A címert Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár Konstanzban, 1418. február 7-én adományozta egyházas- és lászlókarcsai Balázs fiának, "Töröknek" nevezett Pálnak, feltehetően a törökök elleni hadjáratban tanúsított bátor magatartása elismeréseként. A címerlevél eredetije a soproni városi múzeum tulajdonában van.

A címerkép egy vértől csepegő pallossal átdöfött oroszlánfejet ábrázol, s ez képezi a címer oromdíszét is.


A czímerszerző Lászlókarcsai Balázs fia Török Pál; vele együtt több rokona is részes a czímeradományban. A szöveg nem ád bővebb felvilágosítást az érdemekről, a melyekkel Török Pál a kitüntetésre rászolgált. Az oklevél, a megszokott módon, csak annyit mond róla, hogy Bosniában tüntette ki magát és hogy királyát az egyházszakadás megszüntetése érdekében tett utjaira, különösen pedig Németországba és a zsinat színhelyére elkísérte. A „Török” ragadvány-név azt sejteti, hogy a török ellen harczolt; az általa választott és kért czímerkép, a karddal átszúrt oroszlányfej pedig, éppúgy mint Chapi Andrásnak ugyanebben az évben kapott és ugyanazon festő ecsetje alól kikerült czímerében a vetődárdával megsebzett oroszlány, a czímerszerző sebére emlékeztet, melyet harczaiban szerzett.

(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság (1901, 1902, 1926))

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:

[1]



enyingi Török

szerkesztés
 

   

Enyingi Török Ambrus 1481. november 26-án Budán Mátyástól kapott címert fiaival Imrével és Benedekkel, valamint atyafiaival Andrással és bakonoki Török Lászlóval.

DL 50.536

A fő czímerszerző Enyingi Török Ambrus szörényi bán. Vele együtt fiai Imre és Benedek, valamint a kétségtelenűl rokon Bakonoki Törökcsalád több tagja is részesei a czímeradománynak. Az említett Török Imre, utóbb nándorfehérvári bán, atyja Török Bálintnak, a XVI. század híres törökverő hősének. E történelmi nevek viselői hadi érdemeikkel bőven rászolgáltak a királyi kegyre, melyben sokszor volt részök.

Ugyanez a család nem egészen száz év lefolyása alatt háromszor részesült czímeradományban. Zsigmond király ismeretlen czímerlevelének emlékét Mátyás király 1481. évi armálisa őrizte meg. Változott-e ebben a régi czímer, nem tudjuk. Tizennyolcz évre reá, 1507 aug. 25-én II. Ulászló, a nélkül, hogy Mátyás oklevelét említené, ismét czímeradományban részesíti Török Imre nándorfehérvári bánt és két fiát, Miklóst és Bálintot, és egyúttal bárói méltóságra emeli őket. Ebben az oklevélben a Mátyás királytól kapott czímer nagyban módosul. A kékszínű pajzs nincs vágva; benne lebegő arany koronából kinövő koronátlan vörös medve látható, mely szájában arany markolatú kivont kardot tart: a czímerképet fönt jobbról fogyó ezüst félhold kiséri; sisakdísz: a pajzsalak; takaró kék-arany-zöld; a czímert sárkány veszi körül. Ennek a czímeradománynak eredetijét is gróf Festetich-levéltár őrzi.

Az Enyingi Török-családbeliek. II. Ulászló adománya utáni időkben, természetszerűleg a legutóbb leírt czímerrel éltek, melyen csak az a változás történt, hogy a pajzsbeli ábrázolást jobbra fordították.

(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság (1901, 1902, 1926))

++++++

Várkony, 1485. március 31.
TÖRÖK IMRE VERSES ÜDVÖZLETE

Latin levelének utóiratában Török Imre verssel üdvözli jegyesét, Krisztinát.

  • OL DL 56183. (A Kállay család levéltára).
  • 18x22 cm-es, vízfoltos, szakadt papíron, zárlatán zöld viaszba nyomott, emberfőt [helyesebben medvefőt] ábrázoló gemmapecsét töredékével. Egy fólió.
  • A levélírók, Paksy Lajos és Török Imre, valamint a címzett, Kállay János, mindhárman Parlagi György

diósgyőri kapitány egy-egy leányát vették feleségül. Krisztina, a legfiatalabb leány, nővérénél, Ilonánál, Kállay János feleségénél vendégeskedett, s ekkor talán Török Imre jegyese volt már. A latin levélben Budára hívják a címzettet a húsvét utáni első vasárnapra. - Az ÿnhanak szó téves olvasatát (inának) SZARVAS GÁBOR helyesbítette (Nyr. 6 [1877]: 110-1).

  • CsONTOSI: Száz. 11 [1877]: 94; NAGY: Nyr. 6 [1877]: 110; RMKT. 1: 199, 373; OklSz. éj, 2. jó, jonh, könnyű, köszön, Krisztina címszavak alatt 1485. évi keltezéssel; MoLNÁR-SiMoN 102-3. fakszimilével.
  • Jegyzetek:

2 Török Imre, enyingi (1464-1519 u), 1484-ben Valkó megye ispánja, Corvin János híve, 1490-ben már gyulai várnagy (1506-ig), 1507-ben báró, majd nándorfehérvári bán (ScHERER, Gyula 6l-6; BESSENYEI 8-ll).

4 Parlagi Krisztina (NAGY 9: l24), esküvőjük 1487-ben volt (BESSENYEI 8).

5 Jonh 'lélek'.

6 Paksy Lajos, Paksy Mihály Szörényi és nándorfehérvári bán ha (NAGY 9: 15). 1495-ben már halott (CsÁNKI 5: 566). - Lyukas a papír.

7(VII.) Kállay János (NAGY 6: 28; 9: 124).10.

+++++++

A számos Török nevű család közül a legfényesebb hírnevet az Enyingi előnevű érte el, melyet jól ismerünk történelmünkből. A XV. század derekán élt Török Ambrus a família egyik őse, aki Sopron vármegye főispánja volt I. Mátyás korában, és utóbb a királytól megkapta adományul Somogyban Szigetvárt. A család főleg a török elleni harcban tüntette ki magát. Jól ismerjük Török Bálint történetét, aki miután Szulejmán szultán fogságába került, a konstantinápolyi Héttoronyban fejezte be életét. Szigetvári kapitányként feleségével együtt a református vallás buzgó védői és terjesztői voltak Somogyban, ahol a XVI. században az egyik legnagyobb birtokosnak számított a család.

A család címere: balra dőlt kerektalpú, vágott, ezüst tárcsapajzs, melyben kék talajból kiemelkedő balra fordult, kék koronát viselő vörös medve látszik, mely első lábait előre nyújtja. A csőrsisak feletti kék koronán a pajzsbeli vörös medve ismétlődik, itt azonban nem viseli a koronát. A takaró mindkét oldalon ezüst. [2]

  • Irodalom:

Hegedűs Attila - Papp Lajos szerk.: Középkori leveleink 1541-ig. Budapest, 1991. 10.[3]

  • Külső hivatkozások:

[4]

A család másik címeradományban is részesült.

 

Enyingi Török Imre 1507. augusztus 25-én Budán II. Ulászlótól bárói rangot, vörös pecsétviasz használatának jogát és címert nyert fiaival Miklóssal és Bálinttal.

DL 50.244


  • Külső hivatkozások:

[5]

bakonoki Török

szerkesztés

lásd Enyingi Török család

telekesi Török

szerkesztés

 

Telekesi Török János 1629. március 4., Bécs II. Ferdinánd címer általa: gyermekei István, Imre, Zsuzsanna, Anna, Katalin

P 285 Festetics cs. lt. Fasc. 93 No. 15. 1629

Ősrégi család, melyből György utódai Pozsony és Nyitra vármegyékben telepedtek le. Ebből az ágból származott Imre, 1891-ben Csanád vármegye főügyésze, kinek első neje Szabó Anna, Szabó Antal Temes vármegye egykori alispánjának és főispánjának leánya volt. Fiai közül: Andor Temesvárott lakik, Zoltán Torontál vármegyében Feketetón gazdálkodik. Imre takarékpénztári tisztviselő Budapesten.

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:

[6]


szendrői Török

szerkesztés
 
Török Zsigmond és második felesége, moósi Lanzer Teréz házassági címere a Rimajánosi kúria homlokzatán, 1780-90 körül
 

 

Valószínűleg azonos eredetű az enyingi Török családdal.

"A család címere, melyet a köznemesi ág ma is használ: kékben zöld alapon, oroszlán kardot tart, baljában pedig levágott török fejet. Sisakdísz: a címerkép növekvően. Takaró: kék-arany, vörös-ezüst."

  • Irodalom:

Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai. Somorja, 1997. 662-664. (reprint; eredetileg Kolozsvár, I-II. 1909.)

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:


Rövidítések


belényesi Török

szerkesztés

 

Belényesi Török Mihály 1553. február 7., Graz I. Ferdinánd nemesség és címer

R 64

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[7]



szentmiklósi Török

szerkesztés

 

Szentmiklósi Török István 1608. május 8., Kolozsvár Báthori Gábor nemesség és címer

általa: atyafiai János, Jónás, Chaborcha

F 21 Armales T nr. 19

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[8]

Rövidítések


Török 1609

szerkesztés

 

A címer nagyon hasonlít a Tóth család 1587-es címerére.

  • Irodalom:

Siebmacher


  • Külső hivatkozások:

Török 1611

szerkesztés

Török család a Puskások 1611 között:

Nyulásziné:

Felföldi János, Literatus Péter kapitány, Tormásy András, Dobos György, Keresy János, Batizy István, Kovácsy Miklós, Filléres másképpen Gyulay Péter, Szabó Antal, Lázár Tamás, Nagy Somogyi Márton, Lugassy Mátyás, Szilágyi Tamás, Dévay Miklós, Prdely János, Vizaknay András, Fejérváry János, Nemes Borosay János, Balogh másképpen Literatus Tamás, Keresy Péter, Golai János és István, Zindy Balogh János, Fekete Miklós, Gorozlay János és Demeter, Nagy András, Sorbanfalvi Baranyai Máté, Miskey Gergely, Kereshanyai Miklós, Révy János, Nagy János, Kariardy Egry Pál, Filep János, Nagy Simon, Lázár Péter, Szabó László, Antony másképpen Dobos Tamás, Horváth János, Szíjgyártósegesdy István, Kobory Pál, Prdely Ábrahám, Kolosy Gáspár, Karády János, Vajda György, Dévay János, Sárády Mihály, Deres János, Fejérváry Mátyás, Torday János, Sárdy Mihály, Törökkeresztúri János, Fejérváry György, Tótváradgyay Mihály, Oroszi Jakab, Losonczy Mihály, Moldovay János, Balogh Péter, Reewelei Gerőcs István, Zöld László, Dombai Mihály, Nagy másképpen Hegedűs Márton, Nagy Tarpai Balázs, Óváry András, Kovács István, Lugossy Miklós, Balogzesedy János, Fejérváry Bertalan, Nagy másképpen Gomboczy Mihály, Rácztótváradiay Márton, (Literatus) Ráczkövy István, Fejérváry János, Pniedy István, Somay György, Székely István, Uzony Balázs, Kovácsy Balázs, Toroskay István.

1611. május 1., Szeben
Báthori Gábor
címer
F 7 Armales XX. 14

MNL OL:

HU-MNL-OL-F 3-Xx - No. 14. [9]

Báthory Gábor erdélyi fejedelem, Nagyszeben, 1611. 5. 1., címer, erdélyi nemesség.

Adományosok (egyes nevek olvasata eltérő a fenti jegyzéktól, más nevek a fentiből hiányzanak - ezek külön linkkel jelölve):

Felföldi János, Péter litterátus, Tormásy András, Dobos György, Keresy János, Batizy István, Kovácsy Miklós, Filléres alias Gyulay Péter, Szabó András, Lázár Tamás, Nagy alias Somogyi Márton, Fejérváry alias Nagy Márton, Tótt János, Pákozdi János, Bágyoni Balázs, Medgiesy Benedek, Tatár Péter, Bocsárdi Miklós, Torday Péter, Beczei János, Bezprimi István, Somody Mihály, Bottyán István, Nagy alias Bessenyey János, Lugassy Márton, Szilágyi Tamás, Dévay Mihály, Prdely János, Vízaknay János, Nemes alias Fejérváry János, Borsai János, Balogh Tamás, Keressy Péter, Golia János, Golia István, Zindy alias Balogh János, Fekete Miklós, Goroszlai János, Goroszlai Demeter, Nagy alias Sorbánfalvi András, Baranyay Máté, Miskei Gergely, Keresbenyay Miklós, Révy János, Nagy alias Konyárdy János, Egri Pál, Filep János, Nagy Simon, Lázár Péter, Szabó László, Dobos alias Ajtony Tamás, Horvát János, Szigyártó alias Szegedy István, Kóbory Pál, Prdely Ábrahám, Kolosy Gáspár, Várady János, Vajda György, Dévay János, Sárady Mihály, Veres János, Fejérváry Mátyás, Torady János, Sárdy Mihály, Török alias Kereszturi János, Fejérváry György, Felpesztesy Mihály, Tótváradgyay Mátyás, Oroszy Jakab, Losonczy Mihály, Moldovay János, Balogh Péter, Gerőz alias Reveley István, Zöld László, Dombai Mihály, Nagy alias Hegedűs Márton, Nagy alias Tarpay Balázs, Óváry András, Kovácsy István, Lugasy Miklós, Balogh alias Szeredy János, Fejérváry Bertalan, Nagy alias Gombóczy Mihály, Rácz alias Tóváradgyay Márton, Ráczkövy István, Fejérváry János, Enyedy István, Somosy György, Székely István, Toroczkay István, Uzony Balázs, Kovácsy Balázs.

Címerleírás: Scutum videlicet militare coelestini coloris in cuius campo sive area leo integer naturali suo colore depictus posterioribus pedibus inniscus, anteriori vero bombardam quandam sursum porrectam gestare, ac ore gladium evaginatum comprehendere conspicitur. Supra scutum galea militaris clausa est posita, quam corona sive diadema regium contegit, variis gemmis unionibusque variegatum. Ex cono autem galeae teniae sive lemnisci variorum colorum hinc inde defluentes, utramque scuti partem pulcherrime ambiunt et exornant.

+++++++++++++++++++++++

HU-MNL-OL-R 64-2.-168/2.[10]

Báthory Gábor erdélyi fejedelem (Áldásy szerint Bethlen Gábor), Nagyszeben(?) (az R_64_2_0162_a jelzetű másolat alapján), 1611. 5. 1. (az R_64_2_0162_a jelzetű másolat alapján), címer, erdélyi nemesség, házmentesség. Az adómentesített telek/ház helye: Gyulafehérvár

Fennmaradási forma: átírás
Kapcsolódó jelzet Másolat - R_64_2_0162_a
Kapcsolódó irat - R_64_2_0168_1
Átírás eredetije - F_7_XX_14 [11]
Megjegyzés: valószínűleg ezen oklevél kivonatos másolata az R_64_2_0162_a jelzetű irat.

Adományosok:

Felföldi János (Felfeöldi, a fejedelem gyalogos testőreinek hadnagya), Deák Péter (Petrus Literatus, a fejedelem gyalogos testőreinek hadnagya), Tormássy András (a fejedelem gyalogos testőre), Dobos György (a fejedelem gyalogos testőre), Körösy János (a fejedelem gyalogos testőre), Batizi István (a fejedelem gyalogos testőre), Kovács Miklós (Kovacz, a fejedelem gyalogos testőre), Filléres alias Gyulai Péter (a fejedelem gyalogos testőre), Szabó András (a fejedelem gyalogos testőre), Lázár Tamás (a fejedelem gyalogos testőre), Nagysomogyi Márton (a fejedelem gyalogos testőre), Fejérvári alias Nagy Márton (Feyeruari, a fejedelem gyalogos testőre), Tóth János (Thooth, a fejedelem gyalogos testőre), Pakosdi János (a fejedelem gyalogos testőre), Bagyoni Balázs (a fejedelem gyalogos testőre), Meggyesi Benedek (a fejedelem gyalogos testőre), Tatár Péter (a fejedelem gyalogos testőre), Bocsárdi Miklós (a fejedelem gyalogos testőre), Tordai Péter (Thordai, a fejedelem gyalogos testőre), Becsey János (a fejedelem gyalogos testőre), Beszprémy István (Beszpreny, a fejedelem gyalogos testőre), Somodi Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Bottyáni István (Botthiani, a fejedelem gyalogos testőre), Besenyey Nagy János (a fejedelem gyalogos testőre), Lugassi Márton (a fejedelem gyalogos testőre), Szilágyi Tamás (a fejedelem gyalogos testőre), Dévay Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Erdélyi János (a fejedelem gyalogos testőre), Vízaknay András (Viszaknay, a fejedelem gyalogos testőre), Fejérvári Nemes János (a fejedelem gyalogos testőre), Borsay János (a fejedelem gyalogos testőre), Deák alias Balogh Tamás (Thomas Literatus alias Balogh, a fejedelem gyalogos testőre), Körösi Péter (a fejedelem gyalogos testőre), Gólya János (a fejedelem gyalogos testőre), Gólya István (a fejedelem gyalogos testőre), Zindi Balogh János (a fejedelem gyalogos testőre), Fekete Miklós (a fejedelem gyalogos testőre), Goroszlay János (a fejedelem gyalogos testőre), Goroszlay Demeter (a fejedelem gyalogos testőre), Sorbánfalvi Nagy András (a fejedelem gyalogos testőre), Baranyay Máté (a fejedelem gyalogos testőre), Miskey Gergely (a fejedelem gyalogos testőre), Körösbányay Miklós (Keöreösbanniay, a fejedelem gyalogos testőre), Révi János (a fejedelem gyalogos testőre), Nagykonyárdi János (a fejedelem gyalogos testőre), Egri Pál (a fejedelem gyalogos testőre), Philep János (a fejedelem gyalogos testőre), Nagy Simon (a fejedelem gyalogos testőre), Lázár Péter (a fejedelem gyalogos testőre), Szabó László (a fejedelem gyalogos testőre), Ajtonyi alias Dobos Tamás (Aytani, (a fejedelem gyalogos testőre), Horvát János (a fejedelem gyalogos testőre), Szegedi Szígyártó István (a fejedelem gyalogos testőre), Kóbori Pál (a fejedelem gyalogos testőre), Erdélyi Ábrahám (a fejedelem gyalogos testőre), Kolosi Gáspár (a fejedelem gyalogos testőre), Váradi János (a fejedelem gyalogos testőre), Vajda György (a fejedelem gyalogos testőre), Dévay János (a fejedelem gyalogos testőre), Saradi Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Veres János (a fejedelem gyalogos testőre), Fejérvári Mátyás (a fejedelem gyalogos testőre), Torday János (a fejedelem gyalogos testőre), Sárdi Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Törökkeresztúri János (a fejedelem gyalogos testőre), Fejérvári György (a fejedelem gyalogos testőre), Tótváradgyay Mátyás (Thothvaradgiay, a fejedelem gyalogos testőre), Oroszi Jakab (a fejedelem gyalogos testőre), Losonczi Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Moldovay János (a fejedelem gyalogos testőre), Balogh Péter (a fejedelem gyalogos testőre), Révelyei Gerőcz István (Ghereőcz Reeueliey, (a fejedelem gyalogos testőre), Zöldi László (a fejedelem gyalogos testőre), Dombay Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Nagy alias Hegedűs Márton (a fejedelem gyalogos testőre), Nagy Tarpay Balázs (a fejedelem gyalogos testőre), Óvári András (a fejedelem gyalogos testőre), Kovácsi István (a fejedelem gyalogos testőre), Lugassi Miklós (a fejedelem gyalogos testőre), Zeredi Balogh János (a fejedelem gyalogos testőre), Fejérvári Bertalan (a fejedelem gyalogos testőre), Nagy alias Gömböczi Mihály (a fejedelem gyalogos testőre), Tótváradgyay Rácz Márton (a fejedelem gyalogos testőre), Ráczkövi István (a fejedelem gyalogos testőre, deák), Fejérvári János (a fejedelem gyalogos testőre), Enyedi István (a fejedelem gyalogos testőre), Somossi György (a fejedelem gyalogos testőre), Székely István (a fejedelem gyalogos testőre), Uzoni Balázs (a fejedelem gyalogos testőre), Kovácsi Balázs (a fejedelem gyalogos testőre), Thoroczkay István (a fejedelem gyalogos testőre).

Címerleírás: Scutum videlicet militare coelestini colori[s, in cuius campo] sive area leo integer, naturali suo colore depictus, posterioribus pedibus innixus, anteriori vero bombardam quandam sursum porrectam ges[tare ... evag]inatum comprehendere conspicitur. Supra scutum galea militaris clausa est posita, quam corona sive diadema regium contegit, variis gemmis unionibusque variegatum. Ex cono autem galeae taeniae sive lemnisci variorum colorum hinc inde defluentes, utramque scuti partem pulcherrime ambiunt et exornant. - Van címerfestmény - - -
Narratio formuláris

  • Irodalom:

Áldásy III. No. 530.

A Magyar Országos Levéltár címereslevelei. Szerk.: Kollega Tarsoly István–Nyulásziné Straub Éva. CD-ROM. Budapest, 2000.[12]

  • Külső hivatkozások:

[13]


tasnádi Török

szerkesztés

 

Tasnádi Török Péter 1621. november 20., Magyar-Brod Bethlen Gábor nemesség és címer általa: testvére János

R 64

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:

[14]


Rövidítések

Vö. Hegyesi címer


Juhász másképpen Theöreök

szerkesztés

 

Juhász másképpen Theöreök Benedek 1630. május 2., Pozsony II. Ferdinánd nemesség és címer általa: fiai István, András, János, lányai Judit, Dorottya

P 773 Lad. RRR 83/29

  • Irodalom:



  • Külső hivatkozások:

[15]


Rövidítések


Török 1631

szerkesztés
 
I. Rákóczi György fejedelem címere, 1631. 6. 23., Aparéthi István és 140 társa részére Ch→

Kerestető levelét, amely így szól: nemes gyulafehérvári Eperjesi József előadta, hogy jogai védelme érdekében szüksége van az őrá vonatkozó minden okiratra, amelyet a káptalannál őriznek, ezért Mária Terézia megparancsolja, hogy azonnal keressék elő ezeket és adjanak ki róluk pontos átiratot. Kiadva Aranylábútuson birtokon 1770. okt. 25-én. A káptalan megkereste a szükséges iratokat, amelyek így szólnak: A káptalan levélkeresője megtalálta a gyulafehérvári Váradi János számára kiadott kerestető levelet. Amelyben Rákóczi György parancsolja a levélkeresőknek, hogy mivel gyulafehérvári Váradi Jánosnak, Anna gyámjának, aki a néhai thasnádi Farkas György és nemes Demjén Anna törvényes lánya. Jogai védelmében szüksége van az említett néhai Farkas Gergely nemeslevelének másolatára, amely egyben más katonák nemeslevele is. Ezért megparancsolja, hogy keressék meg és adjanak ki róla átiratot Kiadva Gyulafehérvárott 1651. szept. 5-én. Ennek eleget téve a káptalan megtalálta a következő nemeslevelet. Rákóczi György hű szolgálataikért megnemesíti a dévai Nagy Pál kapitány alatt szolgált Kenderesi Tamás, Török Bálint hadnagy, Nagy Péter, Panthos András, Otthomany György vicehadnagy, Kováts Péter, Eperjesi Mihály (a többi felsorolt nevét mellőzték) gyalogos testőröket a mind kétnemű összes örökösükkel együtt.

A következő címert adományozza nekik: vörös színű katonai pajzs, amelynek mezejében egy puskával felszerelt kék ruhás gyalogosokból álló hadsereg egy zászlót követ, amelyet két hadnagy előz meg lovon, a pajzs fölött zárt csatasisak, rajta drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona, amelyből szintén egy kifeszített udvari zászló emelkedik ki, a sisak csúcsából pedig különböző színű foszladékok omlanak alá mindkét oldalt. Ezt a címert használhatják mindenükön, és kezelje őket mindenki nemesként. Ennek bizonyítékául adtuk ki nekik ezt a nemeslevelet Gyulafehérvárott 1631. jún. 23-án. Aláírta Rákóczi György, Kovatzioci István kancellár és Pathai Sámuel titkár. 1632. máj. 12-én hirdették ki Erdély és Magyarország csatolt részei három nemzetének országgyűlésén. Erről pontos másolatot adott ki a káptalan Váradi Jánosnak 1651-ben a Szentháromság utáni 14. vasárnap előtti kedden (aug.29.).

A gyulafehérvári káptalan levélkeresői közlik, hogy a nemes fiú, György, mihályfalvai Eperjesi István és a néhai nemes Kis Borbála fia, aki a néhai marosújvári Kis Bálint és Miske Anna lánya, aki oláhszilvási Miske Tamás lánya. Azt vallotta előttünk, hogy ő kiskorúsága miatt birtokosi jogait, javait, ingóságait egyedül nem tudja védeni és az eltulajdonítottakat visszaszerezni, ezért apjában bízik, hogy ezeket megteszi, ezért teljes körű meghatalmazást ad neki javai, ügyei és anyai birtokrésze kezelésére. Kiadva 1652-ben hamvazószerda utáni napon (febr. 15.). Tehát a megtalált iratokat belefoglaltuk jelen okiratunkba és káptalanunk pecsétjével kiadjuk az átiratot 1770 Szt. Márton püspök ünnepe előtti csütörtökön (nov. 8.).

A káptalanátirata papírral befedett fehér méhviasz pecséttel volt ellátva és egyszerű papírból füzet formában fekete és aranyszínű selyemfonalakkal összefűzve. Mindezt beleírtuk a konvent hiteles jegyzőkönyvébe is és átiratot adtunk ki róla. Kiadva 1770 Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnap utáni kedden (nov. 20.) eperjessycsalad.hu

  • Irodalom:

Magyarország címeres könyve (Liber armorum Hungariae) I. kötet (A-C). szerk. Alapi Gyula. Budapest, 1913[16]

  • Külső hivatkozások:

[17]


Hettey másképpen Török

szerkesztés

 

Hettey Bálint 1635. február 14., Sopron II. Ferdinánd nemesség és címer általa: felesége Margit, gyermekei János, Ferenc, testvére Hettey másképpen Török György R 64

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:

[18]


Rövidítések


deési Török

szerkesztés

 

Siebmachers Wappbuch. IV. B. 12. Ab. T. 179.


  • Irodalom: SZOLNOK-DOBOKAVÁRMEGYE MONOGRAPHIÁJA


  • Külső hivatkozások:



veszprémi Török

szerkesztés

 

Veszprémi Török János 1644. október 6., Ebersdorf III. Ferdinánd nemesség és címer általa: gyermekei Lőrinc, Anna

R 64


  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[19]


Rövidítések



Török 1650

szerkesztés

 

Török István 1650. szeptember 17., Bécs III. Ferdinánd nemesség és címer általa: felesége Fülep Erzsébet, testvére Mihály, annak felesége Márffy Dorottya és gyermekei Katalin, Erzsébet

R 64

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[20]


Rövidítések



Török 1662

szerkesztés

 

Török János 1662. június 23., Pozsony I. Lipót nemesség megerősítése és címer általa: testvére Farkas

P 773 Lad. RRR 83/65

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[21]


Rövidítések


árvai Teöreök

szerkesztés
 
Török, Turcsek és Árvay címer 1664, Medzihradsky Adolfnak (1835-1919) az árvai nemesi családok címereit ábrázoló 1910-11-es címerrajzaiból Ch→

 

Árva megyei család, nemesség 1664, Török János és testvére, György, nagybátyja István.

++++

Turcsek János, árvai uradalmi jobbágy a maga, valamint a testvére, György és unokaöccse, István részére I. Lipót királytól kapott armálist Bécsben, 1664. január 12-én.


  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:


Rövidítések


szigeti Török

szerkesztés

 

Szigeti Török György, Mihály 1670. szeptember 16., Radnót Apafi Mihály nemesség és címer általa: fiaik István György, György és Péter Mihály

F 141 Cista dipl. ad 2799/1808

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[22]


Rövidítések



székesfehérvári Török

szerkesztés

 

Székesfehérvári Török János 1697. április 2., Bécs I. Lipót nemesség és címer általa: felesége név nélkül

F 21 Armales T nr. 17

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

[23]


Török 1710 k.

szerkesztés
 
Török György címere a pozsonyi ferences konvent protocollumából, 1710-1763


  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:


Rövidítések


erzsébetvárosi Török

szerkesztés
 

Siebmacher:

Wappen: In von R. und B. gespaltenem Schilde vorne drei sechsstrahlige Sterne, hinten ein w. Balken, oben g. Füllhorn, unten Einhorn. – Kleinod: Zwischen rechts von S. und R., links von B. und G. getheilten Hörnern ein geharnischter gebogener Arm, pfalweis Krummsäbel haltend. – Decken: rs.–bg. Adels- u. Wappenbrief von Maria II. (Theresia) d. d. 24. Mai 1756 für Theodor Török, Bürger von Erzsébetváros.

(Sammlung Csergheö).

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:


Rövidítések


Lásd még:


A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs