Címerhatározó/Bánffy címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Bánffy családok címerével foglalkozik.
alsólindvai Bánffy
szerkesztésA Hahót-Buzád nemzetségből származó család.
_c%C3%ADmer.png)
MNL OL:
MNL OL, OL-P 108, 48.-B-41/1. és 48.-B-41/2. [1] [2]
I. Mátyás magyar király => Bánffy Miklós pozsonyi ispán, magyar bárói cím, vörös pecsétviasz használati joga
HU-MNL-OL-P 108-48.-B-41/2.1483.01.07
Törzsszám HU-MNL-OL-P 108
Jelzet 48.-B-41/2.
I. Mátyás, magyar király, Sopron, 1483. 1. 7., vörös pecsétviasz használati joga, magyar bárói cím Bánffy Miklós, pozsonyi ispán és Bánffy Jakab részére.
Az átírás eredetije: DL 33437[3]
+++++++
II. Ferdinánd magyar király => alsólindvai Bánffy Kristóf a Kanizsa ellen vetett vidék kapitánya, kamarás és királyi tanácsos, címer megerősítése, magyar bárói cím megerősítése, magyar grófi cím, vörös pecsétviasz használati joga
HU-MNL-OL-P 108-48.-B-41/1.1622.06.22
Törzsszám HU-MNL-OL-P 108
Jelzet 48.-B-41/1.
II. Ferdinánd magyar király, Sopron, 1622. 6. 22., magyar grófi cím, a címer megerősítése, vörös pecsétviasz használati joga, a magyar bárói cím megerősítése, alsólindvai Bánffy Kristóf, a Kanizsa ellen vetett vidék kapitánya, kamarás és királyi tanácsos, valamint Bánffy Miklós, a fia, Bánffy István, Bánffy János, - lindvai Bánffy Miklós, pozsonyi ispán és Bánffy Jakab, a fivére részére.
A címer az oklevélben nem lett leírva. Címerszőnyeg: Arany keretben lila háttér. Narratio: nem formuláris. Az intitulatio növényi díszítéssel készült.
Pallas n. lex.:
"Bánffy-család. Magyarország történetében nagy szerepet vitt, ősrégi család; tagjai századokon át viselték a legelőkelőbb hivatalokat: érsek, nádor, országbiró, tárnok került ki közülök. Roppant terjedelmü birtokaik voltak Zalamegyében, később az egyik ágnak Erdélyben. Hahold orlamundeni gróf volt a család őse, ki nevét az Árpád-királyok alatt is megtartotta, később azonban a Buzárd nevet vette föl. Buzárd birtokos volt 1193 körül Bakony környékén, 1223. főispán, 1226. bán lett. 1241. a Budára betört tatárok, az oltár előtt imádkozó agg Buzárdot iszonyu kinok közt végezték ki. Testvére volt ennek Hahold vasvármegyei comes (1226-1272), fia István, 1278. szlavoniai bán, ki IV. Lászlótól Alsó-Lendvát kapta, hol várat épített. Ennek fia Miklós. Főlovászmester, Zalamegye föispánja 1343., később 1347. szlavoniai és horvát bán. Mint bánnak fia, ez vette fel először a Bánffy nevet. István és János fiai követték apjukat báni méltóságában. Fiaik után István és Páltól szakadt a család a XIV. század elején két ágra: az alsó-lendvai és a bolondócira.
Az alsó-lendvai ágból Bánffy István válik ki; előbb Zsigmond király ellenese, később buzgó híve, úgy hogy Zsigmond a bolondóci uradalmat neki igéri, ha annak tulajdonosa, Bánffy Pál, magtalanul halna el. 1439-ban részt vesz Albert királlyal a törökök elleni harcokban, ennek halála után Ulászló pártjához csatlakozott, mely őt lengyel segédcsapatokkal a Czilleiek és vezérük, a Fehérvárig előrenyomult Vitovec ellen küldötte, ki azonban B. seregét szétszórta, magát fogságba ejté, honnan azonban nemsokára megszabadult. A rigómezei ütközetben esett el 1448-ban Bánffy Pál, Neve Magyarország történetében meg van bélyegezve; Hunyadi János ellen ármánykodott, László kivégeztetésében része volt, Mátyás király ellen rút árulást követett el. Apja a kegyetlenkedéseiről híres Stibor vajda volt, ki őt Zsigmond részére nyerte meg. 1437. Hédervári Lőrinc helyébe nádorrá nevezte ki B.-t hűségeért Zsigmond s a bolondóci v. beckói uradalmat az összes hozzátartozó javakkal együtt neki ajándékozta. Dacára rendkivüli vagyonának s az ezzel járó kötelezettségeknek, nem vett részt Hunyadi János egyik ütközetében sem a törökök ellen, a Czilleiekkel szövetkezve Hunyadi János élete ellen tört, halála után pedig fiai ellen fondorkodott. Zsigmond halála után le kellett az általa viselt méltóságokról mondania, de Ulászlónál megint behízelegte magát s rávette, hogy a törökkel Szegeden 1444. kötött békét szegje meg. Annak gyászos következménye a várnai ütközet volt, melyben maga a király is elesett. B. volt az, ki Hunyadi Lászlót fontos királyi közlendők ürügye alatt Budára csalta negyedmagával, ott reárontott, elfogatta s a Hunyadi-ház ellenségeiből alkotott birósággal halálra itéltette. Mátyást csak ama feltétel alatt ismerte el királynak, ha a családja ellen vétetteket nem bosszulja meg rajta. Mátyás ezt megigérte neki, uralkodása elején mégis árulást forralt ellene, levelet irt Frigyes császárnak, hogy ne adja ki a koronát Mátyásnak, mert ők az országot úgyis neki szánták. 1459 febr. 14. a Frigyesnek magyar királlyá lett választásáról szóló oklevelet aláirta, esküvel megerősítette és míg Mátyás a felvidéket pusztító csehek ellen harcolt, B. Mátyás párthíveit üldözte, egyszersmind Podiebrád cseh király fiát, Viktorint, királlyá akarta választatni. Mátyás, hadjáratából hazatérvén, B-t megintette, mire visszavonult jószágára. Neje halála után 80 éves korában ujra megnősült. Meghalt 1468.
Egész ellentéte ennek B. János, a B. család alsó-lendvai ágának legtisztább jellemü, legtiszteletreméltóbb, legfeddhetlenebb tagja. Folytonos pártviszályok közt élve, a Jagellók korában jelleme, önzetlen hazafisága által felülmulta kortársait. Hű embere Mátyásnak, halála után Korvinpárti, s midőn ennek ügye végkép elveszett, II. Ulászlóhoz szegődött. Részt vett az 1526. Mohácsi ütközetben, melyből csak úgy tudott megmenekülni, hogy alóla kilőtt lova helyébe Szentgyörgyvölgyi Bakacs Sándor a magáét engedte át neki. A mohácsi vész után lelkes híve az 1505. országgyülésen hozott ama határozatnak, mely szerint külföldi ember Magyarország királyává nem választható. Zápolyai János pártjára állott hát, kinek egyik hadvezére volt s akitől akkor sem pártolt el, midőn jószágait Ferdinánd pusztítani kezdte és neje térden könyörgött neki, hogy ne juttassa önmagát és gyermekeit jobbágyi állapotra. Az 1580. budai országgyülésen mint föispán nádorrá választatott de e hivatalát nem sokáig viselhette, mert négy év mulva szaporcai várában utolérte a halál.
B. Miklós, egyike ama 47 főurnak, kik Budán 1459. febr. 10. megesküdtek, hogy a pártütők ellen a királyt vagyonukkal, vérükkel és életükkel fogják védelmezni. 1465. kir. főpohárnok, két év mulva pozsonyi főispán, e hivatalát két évtizeden keresztül viselte. 1467. elkisérte Mátyást Erdélybe és Moldvába és a dec. 16. éjjel Moldva-Bányánál váratlanul megtámadott királyt 200 emberével megvédte és több a királynak szánt kardcsapást vitézül fogott fel. Ezért őt Mátyás több erdélyi faluval ajándékozta meg. Elkisérte a cseh háborúba is Mátyást, ki 1468. Gábor kalocsai érsekkel együtt őt küldé Ferdinánd nápolyi királyhoz, hogy annak leányát, Beatrixet, számára kérjék nőül. A Frigyes elleni háborúkban szerzett érdemeiért 1477. örökös grófi címet nyert. Mátyás halála után Korvin híve. 1498. Ulászló nevében szövetséget kötött Albert lengyel királlyal a török ellen. Megh. 1501. B. István, országbiró, szül. 1522 febr. 9., megh. 1568 jan. 28. Egy Calendarium historicum c. könyvnek a hónapok minden napjának üresen hagyott helyeire családi és történelmi jegyzeteket irt, melyeket utódai B. Miklós (szül. 1547. főpohárnok és zalai föispán) és B. Kristóf (szül. 1577. főpohárnok és tárnokmester), 1680. folytatták. (Megjelent a Bánffy-nemzetség naplója címmel a Tudománytár 1841. folyamában.) B. Kristófban 1644. ez az ág kihalt."
Siebmacher-Mo-:
Bánffy I. v. Alsó-Lindva.
Wappen v. 1255: Auerkopf, vom Halse getrennt.
(Siegel, nach: Cerographia Hungariae Tyrnav. 1734. 194 u. Wagner, Dec. I. 1).
Wappen, v. 1531: Aus g. Blätterkrone wachsend, ein # Auerochsenrumpf. – Kleinod: Die Schildfigur, aus – einem Wulste wachsend.
(Siegel den Palatines Johann Bánffy v. Alsó-Lindva, nach Wagner, Dec. 1. 2). Hervorragendes, uradeliges Geschlecht, im XVII. Jh. erloschen.
(N. J. I. 155 ec. – Ueber das † Geschlecht Bánffy v. Thallócz, siehe: Ung. Nachr 1787. 56. 59. 60).
Siebmacher-Suppl.:
Bánffy I. v. Alsó-Lindva.
Wappen: In G. ein vom Rumpfe gerissener, w. gewaffin. # Auerkopf. – Schildträger: Gekrönter # Adler. NB. Der Schild, erscheint mit einem r. Kreuzlein besteckt.
Das Wappen dieses, vom Genus Buzath-Hahót abgestammten Geschlechtes, welch letzteres einen gemeinsamen Stammvater (und bezw. Auch ein gemeinsames Wappen mit den † Csányi Csák, † Hahóti und † Szabari aufweist, wurde in d. vorstehenden Werke (Pag. 35, Taf. 28) bereits veröffentlicht.
Nicht bekannt dagegen war uns der gekr. Adler als Schildträger, welcher bereits 1572 (u. 1629) auf den Siegeln des Nikolaus Bánffy, sowie ferner i. J. 1627 auf Siegeln des Comes Christianus Bánffy de Alsó-Lindva vorkömmt.
(Siehe auch: Rajcsányi Ad., Siegelcopien. Macrpt. Im R. A. BPesth).
Dieser Adler hat übrigens mehrfach zu irrigen Auffassungen Anlass geboten und haben Mehrere in der Folge dafür gehalten, dass die Bánffy de Lindva auch einen Adler (oder Greif) als Schildfigur geführt haben.
Die † Bánffy v. Lindva, erhielten bereits 1483 das Baronat.
Siebmacher-Horv.:
Bánffy de Lindva.
Wappen: In G. ein vom Rumpfe gerissener w. gewaffneter # Auerochsenkopf.
Schildträger: Gekrönter # Adler. Der Schild ist mit einem r. Kreuzlein besteckt.
(Siebmacher, Ungar. Supl. S. 13 Taf. 8.)
Uradeliges, im XVII. Jahrhunderte erloschenes Geschlecht de genere Buzath-Haholt.
Die Bánffy von Lindva besassen im XV. Jahrhundert Posahegy, Czerovaborda, Orbona und Szaploncza im damaligen Kreuzer Komitate, ferner Veröcze im gleichnamigen Komitate. Stefan von Lindva war um 1282 Banus von Slavonien; sein Enkel Johann ebenfalls. Nikolaus de Lindva war 1383 Ban von Slavonien. (Vergl. Genus Buzath.)
- Irodalom:
Nyulásziné, No. 513.
Pallas nagy lexikona.[4]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn[5]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn (Supplementband.) [6]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Kroatien und Slavonien.[7]
- Külső hivatkozások:
losonczi Bánffy
szerkesztésA Tomaj nemzetségből származó család.
_c%C3%ADmer.png)
Pallas n. lex.:
"A B. család losonci. ágának egyik őse Dénes. ki II. Endre király alatt tárnokmester. Hűsége jutalmául Gertrud királyné egyik gyilkosának, Simon bánnak, erdélyi jószágait kapta. 1230. szolnoki főispán, majd nádor lett. Fia, Dénes. együtt nevelkedett IV. Béla királlyal, kit elkisért Németországba és ennek Frigyes elleni harcaiban oly vitézséget tanusított, hogy a tapolcsányi uradalmat nyerte adományul. Fia, Dénes bán, 1252. nádor, IV. Bélától Losoncot kapta, innen ez a család ágának előneve. Fiai közül Dezső állítólag a Dessewffy-család törzsapja. A mohácsi ütközet után a család szereplése Erdélyre esik.
B. Dénes jeles államférfiú szereplése Erdély ama viharos korára esik, mikor a fejedelmek: Rákóczy György, Rédei Ferenc, Barcsai Ákos, Kemény János s Apafi Mihály egymást váltották fel a fejedelmi széken. 1666-74. Kolozsmegye főispánja, kolozsvári főkapitány, majd a törökök elleni védvárak seregeinek parancsnoka. A kolozsvári főkapitányságba maga Apafi igtatta be, s ekkor B. oly fényt és pompát fejtett ki, akár egy fejedelem. Részint gazdagságáért, részint gőgje és árulkodásai miatt az erdélyi főurak csakhamar ellenségei lettek és mindent elkövettek megbuktatására. Teleki Mihály törekvéseinek, miket a magyarországi bujdosók érdekében fejtett ki, B. titokban a legnagyobb ellensége volt. E miatt Teleki, akinek B. terveit keresztülhúzta, hogy őt láb alól eltehesse, felhasználta az országban a gőgös B. ellen uralkodó ingerültséget és az 1674. országgyülésen nyíltan azzal vádolta, hogy B. a bécsi udvar segélyével törekszik fejedelemségre. A vádpontok között volt, hogy a német császár bárói címmel ruházta fel. A B. ellen szövetkezett főurak voltak: Béldi Pál, ki esküdt ellensége volt azóta, hogy a végvárak parancsnokává az ő mellőzésével B.-t nevezték ki, Csáki László, Kapi György, továbbá Bánffy Zsigmond, a D. édes testvére, s még többen. Mindent megmozdítottak B. elvesztésére és kivitték, hogy B. cáfolatának elvetésével: magánosok károsítása, hivatalos hatalommal való visszaélés, hűtlenség és a fejedelemségre való törekvés indokai és tényálladékai alapján az országgyülés 1674 dec. 17. egyhangulag kimondotta Bánffyra a «nota infidelitatis»-t. A fejedelemné mindent elkövetett a B. megmentésére, de Teleki egy alkalommal az asszony távollétében rábirta a fejedelmet, hogy aláirja a B. halálos itéletét, melynek végrehajtásával Csáki Lászlót bízták meg. Mikor a fejedelemné ezt megtudta és könyörgéseivel Apafit sikerült a halálitélet visszavonására birni, akkor Csáki az itéletet már végrehajtotta volt; épp abban a pillanatban, mikor a fejedelemné futárja Bethlenbe, a kivégzés színhelyére, érkezett. A «Bánffy Dénes proskripciójáról» alkotott XXVIII. t. cikket később megsemmisítették. B. Györgyöt, a Dénes fiát, eleinte apja miatt üldözték, de az 1678. fejérvári gyülés feloldván a proskripció alól, szintén kolozsi főispán lett, 1696. pedig grófi rangra emeltetett. Apafi halála után (1690 ápr. 15.) B. kérte fel őt más erdélyi főurral az angol királyt és a brandenburgi választófejedelmet, hogy Lipót császártól eszközöljék ki az ifju Apafi fejedelem megerősítését. 1691. Erdély rendei a Leopoldianum-diploma értelmében B.-t választották meg országkormányzóul, de e hivatalának nem felelt meg, mert a történetiró Bethlen állítása szerint folytonos kártyázással tölté életét és «sok álommal mulatta el az erdélyi dolgokat». II. Rákóczy Ferenc 1703. erdélyi fejedelemmé választatván, B. a kormánytanáccsal együtt a választást érvénytelennek nyilvánította és a felkelők elől Szebenbe menekült, hol 1709. meghalt. Fiai voltak az elsők, kiket császári dekretum nevezett ki Kolozs- és Dobokamegye örökös főispánjává. B. György, főispán, 1651. szamosujvári kapitány, 1657. consiliarus. Több ízben volt követ a portán. Megh. 1659. Naplót hagyott hátra, melyet az Erdélvi Történelmi Adatok IV. kötetében gr. Mikó Imre adott ki Kolozsvártt 1862.
B. György, államférfiú, szül. 1747. Piskin. Tanulmányait a Theresianumban végezte; kir. kamarás, erdélyi kincstári tanácsos, majd kolozsi főispán és a kolozsi liceum igazgatója lett. József császár nagyon kedvelte kitünő tehetségeiért és 1783. alkancellárrá nevezte ki. 1786-ban mint kamarás kisérte a császárt erdélyi utjában. 1787. Erdély kormányzója lett s e hivatalában az 1790. országqyülés is megerősítette. 51 évi kitünő és fáradhatlan állami szolgálat után 1822. halt meg. B. Dénes, cs. És kir. Kamarás, a szabadságharc alatt Bécsben betegen feküdt, de élénken kisérte az események menetét s a forradalomrál emlékiratot is irt, melyet Marczali Henrik tett közzé: Gróf Bánffy Dénes emlékiratai az 1848. évi forradalomról (Bud. Szemle, 1889). B. László, szül. 1795. Az erdélyi ellenzéki párt vezére; az 1830-as években megyéről-megyére járva izgatott a kormány ellen. Ezért «vándor patriotának» nevezték. Az 1834. erdélyi országgyűlésen tartott hazafias beszédei által Erdély legnépszerűbb emberévé lőn, de mielőtt a tettek mezejére léphetett volna, májbetegsége miatt még abban az évben meghalt. B. János, szül. 1810. Beutazta Európa nagy részét és a gazdasági élet terén szerzett ismereteit lapokban tette közzé. B. Béla, szül. 1831. Részt vett mint nemzetőr, később mint tiszt a szabadságharcban. Annak leveretése után jószágára vonult vissza s az erdélyi ügyekről a bécsi Debatteba irott cikkei miatt üldöztetéseknek volt kitéve. 1876. tagja lett a képviselőháznak, mely 1884. alelnökévé választotta. Megh. 1888. Cikkeket irt több sport- és napilapba.
B. Dezső báró, szül. 1843. okt. 28. Tanulmányait a berlini és lipcsei egyetemeken végezte, hosszabb utazásokat tett külföldön. 1875. Szolnok-Doboka vármegye főispánja és a főrendiház jegyzője lett. 1891-ben a Lipót-rend lovagja, 1892. Péchy Tamás helyébe a képviselőház elnökévé választatott."
Siebmacher-Mo.:
Bánffy II. v. Losoncz.
Wappen, altes: In B. aus g. Blätterkrone wachsend, ein g. Greif, in der erhobenen Rechten ein Schwert mit g. Kreuzesgriffe aufrecht haltend. – Kleinod: Der Greif wachsend. – Decken: bg. – rs.
Wappen, gräfliches v. 1855: Wie oben; der Grcif hier stehend, die Decken bs. – Schildhalter: Je ein g. Greif. Uradel, im Grafen- u. im Freiherrenstande blühend.
Freiherrenstand d. d. 16. für Dienes Bánffy v. Losoncz.
Grafenstand d. d. 1696 für Georg Bánffy v. Losoncz, Obergespan ec.
Freiherrenstand d. d. 1699 für Wolf Bánffy v. Losoncz, Obergespan ec.
Uebertragung des Grafenstandes an Niklas Freiherrn Bánffy v. Losoncz, k. k. w. Geh. Rath u. Kämmerer, v. Kaiser Franz Josef I. d. d. Wien, 20. Mai 1855 (Dipl. Ausfertigung d d. Wien, 24. Januar 1856) wegen ausgezeichneter erspriesslicher Staatsdienste, – u. weil die altere gräfliche Linie dem Erlöschen nahe.
(N. J. I. 162–171 u. N. J. Suppl. 64–69. – Vergl. such Turul. I. 1. 16–26).
Siebmacher-Suppl.:
Bánffy v. Losoncz.
Die im vorliegenden Werke auf Pag. 35, Taf. 28 veröffentlichten Wappen, sind richtig; die Dipl. Daten, sind dagegen wie folgt zu ergänzen bezw. Zu berichtigen:
Den Freiherrenstand erhielt zuerst Sigismund, im VII. Jahrbunderte. Georg Baron Bánffy v. Losoncz, kg. Rath, erhält sub d. Wien, 23. Febr. 1696 den Grafenstand, welcher (wie bereits erwähnt gewesen), i. J. 1855 (bezw. 1356) auf Nikolaus Baron Bánffy übertragen und sub d. Ischl., 10. Aug. 1880 auf die Länder der ung. Krone ausgedehnt wurde.
Der Freiherrenstand, wurde sub d. Wien, 5. Febr. 1729 ferner verliehen, den Geschwistern: Wolf, Sigmund, Michael, Katharine u. Christine B.
(M. N. Zsebk., BPesth, 1888. I. 29–30 u. 302–305).
-
Bánffy Dezső halotti címere -
Bánffy Dezsőné, Teleki Irma halotti címere, 1983 -
Bánffy Miklós halotti címere, 1894 -
Bánffy László halotti címere, 1974 -
Bánffy Ferenc halotti címere, 1938 -
Teleki Domokosné, Bánffy}} Josefa halotti címere, 1841 -
Rhédei Mihályné, Bánffy Terézia halotti címere, 1807 -
Kemény Istvánné, Bánffy Katalin halotti címere -
Bánffy György halotti címere, 1929 -
Bánffy Ferenc halotti címere, 1834
- Irodalom:
Nagy Iván, I. 162-171. l.
Pallas nagy lexikona.[10]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn[11]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn (Supplementband.) [12]
- Külső hivatkozások:
tallóci Bánffy
szerkesztés
_c%C3%ADmer.png)
A család T(h)allóci néven is ismert.
Pallas n. lex.:
"A B.-család tallóci ága dalmát eredetü. Mikor Zsigmond király a vesztett nikápolyi ütközet után 1396. menekülni volt kénytelen, akkor János raguzai polgár hajójával nagy szolgálatokat tőn neki. Azért Zsigmond Magyarországba hívta, itt neki és fiainak terjedelmes birtokokat adott és az ország legfőbb hivatalaira emelte őket.
Birtokuk után irták tallóci előnévvel magukat. Kiválóbb tagjai: János, a hős vránai perjel. 1440-ben Murád szultán nagy seregét Nándorfehérvárnál győzelmesen visszaverte. Ferenc, részt vett a várnai (1444.) és a rigómezei (1448) ütközetekben, itt esett el Hunyadi János oldalán harcolva. Utódai, valószinüleg mert elődeik között bánok is voltak, felvették a Bánffy nevet. B. Boldizsár, egyik hadvezére I. Ferdinándnak, kit drága jutalomért szolgált bizonyára és kit 1526. ő s Báthory Istvánnal együtt még többen hivták meg magyar királynak. 1530-ban segítette Roggendorfot, hogy Budát vegyék el János királytól és akkor katonái serkentésére Nádasdyval bajvívásra állott ki, de egyikök sem győzött. 1535. elfoglalta Ferdinánd részére Szatmárt, azt kirabolta s félgyujtotta. Zápolya halála után B. arra buzdította Ferdinándot, hogy foglalja el az egész országot. Fels Lénárt seregéhez csatlakozott egy izben és részt vett Visegrád és Vác feldulásában. Midőn Fels Budát kezdte ostromolni, B. azt tanácsolta neki, hogy hagyjon fel az ostrommal, mert a jól felszerelt várat úgy sem lehet a téli időszakban bevenni. E tanácsért Fels B.-t hadi törvényszék elé állította és seregéből elkergette. Mi lett ezután belőle s hova lett, erre adataink nincsenek. B. János, 1848. Bem tábornok egyik legkedveltebb hadtestparancsnoka volt. Rendkivül erélyes, szigoru, gyors és ügyes tervező, a kivitelben merész, bizonyára a szabadságharc egyik legkiválóbb hőse lesz vala, ha betegsége a harctérről el nem vonja az ügy nagy kárára. Megh. 1852. A B. család egyes tagjairól nem tudhatni a hiányos történeti adatok miatt, hogy melyik ágba tartozik.
B. Gergely, erdélyi tekintélyes főúr volt János Zsigmond híve, kinek törökországi utjáról könyvet is irt: Második János, Magyarország választott királyának második Szulejmánhoz menetele rendje és módja 1566. (Megjelent Erd. Tört. Tárában.) B. Péter, brassói polgár és cserző-varga. Diarium, két ének, egy történet és naplójegyzetek maradtak utána. B. Márton, 1586-1626. történeti följegyzéseket irt, melyeket egy ismeretlen 1642-ig folytatott. B. László, szül. 1671. Krasznamegye főispánja volt. Történelmi jegyzeteket irt 1671-1740. (Megjelent a Történelmi Tárban 1882.)
Még két B.-ról tesz a történelem említést, de nem tudható, vajjon ebbe a családba tartoznak-e? Az egyik B. Lukács, 1151-1175. egri püspök volt, majd esztergomi érsek. Sokat tett arra, hogy a kormány megszüntesse a püspökségek betöltése körül támadt visszaéléseket, hogy a királyok lemondjanak a püspökök áthelyezésének jogáról és az egyház jószágainak világi célokra való fordításáról. 1169. a pápa és a király külön konkordátumban szabályozták a magyar egyház függő kérdéseit B. közbenjárásával. Egyik zászlóvivője volt a nemzeti politikának. Érdeme, hogy ő a Magyarországra vágyakozó Barbarossa Frigyes pápajelöltjével, Viktorral szemben, az olasz hazafiak által pártolt III. Sándort ösmerte el. Mikor II. Géza halálával III. István ellen, kinek gyámja volt, Manuel görög császár. a függetlenség veszélyeztetésével, II. Lászlót, majd IV. Istvánt tolta fel királyul, B. egyházi átokkal sujtotta a bitorlókat s nagy része volt abban, hogy a nemzet visszautasíthatta a bizánciak igényeit. Félt III. Béla görögösségétől is és semmiképen sem akarta fejére tenni Szt. István koronáját, ugy, hogy a koronázást ezuttal, a pápa felhatalmazásával, a kalocsai érsek végezte. 1175. a szentség hirében hunyt el; 1231-32. IV. Béla lépéseket tett szentté avattatása iránt s ha - ösmeretlen okokból - nem is ért el eredményt, az egyház ma is a boldogok közt tiszteli Bánffy Lukácsot. Bánffy aszkétaéletet folytatott ugyan, de kora legműveltebb férfiai közé tartozott, ki a párisi egyetemen végezte tanulmányait. Erkölcsössége és nagy tudománya által már ott magára vonta még egyes külföldiek, p. Mapes Valter figyelmét is. Albericus krónikája már életében szentnek nevezte őt. Becket Tamásnál nemesebb, mert tántoríthatlanabb, századának egyik legnagyobb férfia s kanonizáció nélkül is igazi szentje volt." (Pallas nagy lexikona)
Szabó:
A Tallóciak Sárkány rendhez fűződő kapcsolata indított el a címerük vizsgálatához. Bár Werbőczy Hármaskönyve szerint a „czímer nem szükséges kelléke, hanem csak javára szolgál a nemességnek. Magában véve ugyanis a czímer adományozása nem nemesít valakit…” (I. 6. 1., Csiky Kálmán fordítása)433 azaz a nemesség igazolásához a címer nem bizonyító erejű, azonban érdemes szfragisztikai–heraldikai elemzés alá venni a Tallóciak fennmaradt okleveleinek pecsétjeit is. A Matkó által később kiadott oklevelek némelyikén ugyanis megmaradt a pecsét, amely valamilyen címerábrázolást sejtet. Az MNL adatbázisában végzett kutatásom során a legjobb állapotú pecsétlenyomatot Matkó 1437. január 29-én, dalmát bánként – Frangepán János és özvegye, Katalin a király elleni, hűtlenségi ügyében – kiadott oklevelén találtam. 434 Azonban a bán a körpecsétjét fordítva nyomta bele a sárgás-barna viaszágyba öntött zöld viaszba, és mivel nem a család kihalásáról van szó, a kerektalpú címerpajzs képét 180 fokkal meg kell fordítani, azaz a talpára kell állítani (22. melléklet). Így az MNL adatbázisában megtalálható címerleírás ezért nem fogadható el, amely szerint ezen egy hosszában kettéosztott pajzs jobb (sic!) oldalán egy stilizált virág, baloldalán (sic!) egy álló alak lenne látható.
E vizsgálat kontrolljaként segíthetne még az I. Ulászló magyar király által 1440. június 15-én kibocsátott oklevél is, amelyet számos báró mellett, Tallóci Matkó is megerősített. Ezen is jó állapotú a pecsét, azonban a figurák nem felismerhetőek.435 Visszatérve az előbb említett 1437. január 29-i oklevél pecsétjére, ez alapján újra rekonstruálhatjuk a Tallóciak címerképét. Ezt először 1910-ben a Frangepán-oklevéltárban Thallóczy Lajos, Barabás Samu tette meg.436 Az oklevél átírása során egy pecsétleírást is közzétettek: „Kerektalpú hasított paizs alján korona. A jobb mezőben jobbra fordult ágaskodó, koronás, két farkú, ragadozásra kész oroszlán; a bal mezőben a hasítás vonalából kinövő koronás, kétfejű, kiterjesztett szárnyú félsas.”437 Az megállapítható, hogy az MNL adatbázisának címerleírása hibás. Szükséges a pecsét fényképét is alaposabban szemügyre vennünk.
Ugyanis Tallóci Matkó DF-DL 88 112 számú oklevelének pecsétlenyomatán a kerektalpú pajzs középen hasított. A pajzsmező mázai (fémek, színek) nem jelöltek, vonalazás, pontozás nélküliek. Azzal egyetérhetünk, hogy a címerpajzs jobb szélén a hátsó lábain ágaskodó, egymásba szimmetrikusan fonódó kettős, bojtos farokkal ábrázolt oroszlán alakját véljük felfedezni, amely háromágú koronát visel. A pajzs bal szélén kiterjesztett szárnyú, hosszú nyakú, fejével hátra forduló, kinyitott csőrű madár alakja körvonalazódik. Talán sas is lehet, ahogy ezt az előbb idézett címerleírás megállapította. Talán daru, amely a heraldikában a hűséget, valamint az éberséget jelképező madár, amely a várvédelemre és a határvédelmre is utalhat. De új elemet is véltünk felfedezni. Tallóci Matkó pecsétjén a pajzsmezőt középen egy hosszú, egyenes, vércsatornával rendelkező pallos hasítja két egyenlő részre, amely a méltóságával járó pallosjogra utalhat. Mert Tallóci Frank pecsétjein nem látunk pallost, sem cölöpöt, hanem címertanilag csak karót vagy szált a Matkóéval egyébként megegyező címeren. Hasonló ábrázolással Matkó 1440. október 1-én, a Körös megyei Grubosincon horvát–szlavón–dalmát bánként kiadott oklevelén, papírral fedett gyűrűspecsét lenyomatán jól látszik az oroszlán hátának körvonala.438 (23. melléklet)
A címerállatokat tekintve az oroszlán, a sas a leggyakoribb. Azonban Áldásy Lajos szerint a kettős farkú oroszlánt csak a 15. századtól ábrázoltak.439 Feltűnik a kettősfarkú oroszlán a magyarországi nemesi családok címereiben is, mint például a felső-szelestei Szelestey-, harinnai Farkas-, vingárti Geréb-család címereiben is.440 A kialakulása onnan eredt, hogy az oroszlánfarok díszítésekor a göndör fürtjeit ábrázolták úgy, mintha két farok volna. Legtipikusabb példája a cseh királyi oroszlán.441 Az is feltűnő, hogy a Tallóci címerben koronás oroszlánt látunk, amely nem a polgári származásra utal, hanem valószínűleg a királyhoz kapcsolódó nemesítésre, esetleg tisztségre vagy birtokadományra.
Érdemes elgondolkodnunk a Tallóci-címer raguzai eredetének lehetőségén is, mert a későbbi, 16. századi tekintélyes raguzai nemesi családok címerében is találhatunk oroszlánt és a félsast, azonban darut nem. A Binciola, a Croce-családi címerben oroszlánt, a Bassegli-családéban félsast. Az is megállapítható, hogy mindegyik címerpajzs tetején ötágú koronát találunk.442
Az is gyanítható, hogy ez az – akár Raguzából eredő, akár Zsigmond király által adományozott – Tallóci-címer családi címer lehet, mert a másik testvér, Tallóci Frank nándorfehérvári kapitányként és volt szörényi bánként 1440. május 20-án, a Körös megyei Zalatnokon és július 7-én, Szegeden, illetve kiadott oklevelén is hasonló körvonalú, papírral fedett gyűrűs pecsétlenyomatot látunk (24. melléklet).443 Az egyedüli különbség a címert kettéhasító pallos hiánya. Tallóci Frank szörényi bánként kiadott 1439. március 16-i oklevél papírral fedett gyűrűs pecsétjén viszont szépen látszanak a címer körvonalai (DFDL 253 329). Tallóci Frank 1432. augusztus 5-én, csanádi ispánként DF-DL 54 798 számú oklevelén elmosódott a pecsét, akárcsak az 1432. február 6-án, kevei ispánként és nándorfehérvári kapitányként kibocsátotton (DL 54 782).
A DF-DL 80 468 számú 1434. augusztus 13-i oklevélen, amelyet Tallóci Frank kevei ispánként bocsátott ki, ugyanez a címer látható jobbra döntve, a címerpajzs bal sarkára helyezett gótikus, tollbokrétával díszített csőrsisakkal kiegészítve, amely hasonlít a címerben lévő madár tolldíszéhez (25. melléklet). Habár a címer alakja elmosódik, az oroszlán kettős farkának körvonala jól azonosítható. Csakhogy a pecsét köriratán nem Frank, hanem Matkó neve olvasható, azaz Tallóci Frank Tallóci Matkó pecsétjét használhatta. A Zichy oklevéltár közlésében téves, hogy a pecsét Tallóci Franké lenne.
A Zichy oklevéltár VIII. kötete ezt az oklevelet 1435-re keltezi, amelyben egyébként Tallóci Frank mint kevei ispán, nándorfehérvári kapitány a thovankúti jobbágyainak és népeinek vitáját Bátmonostori Töttös László szentgyörgyi jobbágyaival és népeivel válaszott bírák elé utalja.444 A Zichy oklevéltár kötetében azonban a keltezés dátuma – az évszám eltérésen túl – feloldva augusztus 19.445 Ez is téves, mert 1434-ben az ünnep (augusztus 15) előtti legközelebbi feria sexta 13-án volt. 1435-ben pedig augusztus 12-én, nem 19-én.446 Az MNL adatbázisában lévő fénykép vizsgálata alapján pedig megállapítható, hogy ugyanarról az oklevélről van szó. Az is látható, hogy az évszám: 1434.447
Tallóci Matkó szlavón bánként 1435. november 12-én,448 illetve az 1436. július 15-én kiadott oklevelein töredékes pecséteket találunk.449 Az előbbin a pecsét nem értelmezhető felső töredéke maradt csak fenn, az utóbbin viszont elég jól kivehető a jobbra döntött címerpajzs bal sarkára helyezett gótikus csöbör sisak, illetve a pajzs bal szélén az ágaskodó oroszlán feje és mellső lábai. Albert király és Erzsébet királyné 1439. szeptember 17-én, Titelnél (Tüdőrév) kiadott oklevelén – a fennmaradt 15 pecsét között – megtaláljuk Matkó pecsétjét is, de a körirat épsége ellenére a címerpajzs talpa és a jobb sarka teljesen hiányzik, a bal szélén kivehető a madárszárny felső íve (26. melléklet). 450 A pecsétek között figyelmet érdemel Branković György despota vörös viaszba nyomott pecsétje is, amelynek fényképét megfelelően elforgatva felismerhető a szarvval ellátott csöbör sisak (27. melléklet).451
A Tallóci-címer új vizsgálata azért fontos adalék, mert Zsigmond király idejében indult meg a címeradományozások sorozata.452 Különösen a konstanzi zsinat kezdetével, amikor a király kíséretében számos magyar főúr vett részt.453 Áldásy Lajos áttekintő munkájában azonban nem tett említést a Tallóciaknak címeréről, mint ahogyan Bárczay Oszkár sem. A jelen adataink birtokában nem dönthető el, hogy a Tallóci-címer Raguzából eredeztethető vagy Magyarországon adományozta nekik Zsigmond király.
Jegyzetek:
433 Werbőczy 1990. 69.
434 DF-DL 88 112
435 DF-DL 13 554.
436 A Frangepán család oklevéltára. (In.: Magyar Történelmi Emlékek. Első osztály, okmánytárak,
harmincötödik kötet) Kiadják: Dr. Thallóczy Lajos, Barabás Samu. Első kötet 1133–1453. Budapest
1910. 276. (285. sz. okl). A továbbiakban: Thallóczy–Barabás 1910.
437 Thallóczy–Barabás 1910. 276.
438 DF-DL 44 302
439 Áldásy Antal: Címertan. Máriabesnyő–Gödöllő 2008.2 34. A továbbiakban: 2008.2
440 Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve. Budapest 1897. 12. A továbbiakban: Bárczay 1897.
441 Bárczay 1897. 132.
442 Köszönöm Juhász Ágnesnek, aki rendelkezésemre bocsátotta címeres fényképeit.
443 DF-DL 55 204, DF-DL 55 215
444 Zichy 1895. 561–562. (385. sz. okl)
445 „feria sexta proxime ante festum assumptionis Marie, anno domini millesimo quadringentesimo tricesimo quinto” Zichy 1895. 562.
446 Lásd: Szentpétery Imre: A kronológia kézikönyve. Budapest 1985. 145, 185. A továbbiakban: Szentpétery 1985.
447 Dr. Sebők Ferenc megállapítása nyomán.
448 DF-DL 35 952
449 DF-DL 35 953
450 DL 39 290
451 A despota címerképét egyébként az adatbázis meghatározhatatlannak jelezte.
452 Áldásy 2008.2 69.
453 Áldásy 2008.2 80
[14]
-
22. melléklet. Tallóci Matkó 1437. január 29-én kiállított oklevelének pecsétje -
23. melléklet. Tallóci Matkó 1440. október 1.-i oklevelének pecsétlenyomata -
24. melléklet. Tallóci Frank Szalatnokon, 1440. május 20-án kiadott pénzkérő oklevelének papírral fedett gyűrűs pecsétlenyomata -
25. melléklet. Tallóci Frank 1434. augusztus13-i oklevele Matkó pecsétjével -
26. melléklet. Tallóci Matkó töredékes pecsétje Albert király és Erzsébet királyné 1439. szeptember 17-én kiadott oklevelén -
27. melléklet. Branković György szerb despota pecsétje Albert király és Erzsébet királyné 1439. szeptember 17-én kiadott oklevelén
Siebmacher, Magyarország:
Wappen, a): In durch einen Pfahl gespaltenem Schilde vorne ein aus d. Spaltung ragender Adler, hinten ledig.
(Siegel d. d. 1431 des Matko de Ragusa. Kállay-Arch., im Nat. Mus. Bpesth, No. 652.)
Wappen, b): Ueber einer Blätterkrone durch einen Pfahl gespalten; vorne ein doppelschwänziger Löwe, hinen aus d. Spaltung ragend ein gekr. Adler. – Kleinod: Geschlossener Flug.
(Siegel d. d. 13. Aug. 1436 des Mathko Tallóczy, Banus v. Kroatien. R. A. Bpesth, D. O. 33165. – Diegel des Vorstehenden, d. d. 18. Juni 1442. R. A. Bpesth, 35578. D. O.).
Erloschenes altes Geschlecht, welches mit Mathko dieses Namens, welcher dann auch Banus v. Dalmatien, Krostien u. Slavonien war, in d. Jahren 1431, 1436, 1437, 1439, 1440 u. 1442 úr. auftritt, wie nicht minder, mit Frank Tallóczy, vorm. Banus von Szörény, im J. 1440.
(R. A. Bpesth, 13554, 33165, 33169, 33352, 34068, 35558, 35560, 35572.)
Siebmacher, Horvátország:
De Thalowcz (Talovac).
Wappen a): In durch einen Pfahl gespaltenem Schilde, vorne ein aus d. Spaltung ragender Adler, hinten ledig.
(Siegel d. d. 1431 des Matko de Ragusa [Thalowcz]. – Kálay-Arch. im nat. Mus. BPest. Nr. 652.)
Wappen b): Ueber einer Blätterkrone durch einen Pfahl gespalten; vorne ein doppelschwänziger Löwe, hinten aus der Spaltung ragend ein gekrönter Adler. Kleinod: Geschlossener Flug.
(Siegel d. d. 13. Aug. 1436 des Mathko de Thalowcz, Banus v. Kroatien. R. A. BPest D. O. 33165, u. d. d. 18. Juni 1442 desselben R. A. BPest. D. O. 35578.)
Es ist wichtig zu erwähnen, dass das Wappen sub a) vollständig übereinstimmt mit jenem der „Ade de Szentlélek” (siehe Artikel „Ade de Szentlélek” in diesem Werke.)
Als nach d. Schlacht bei Nicopolis König Sigismund im J. 1396 bemüssigt war zu fliehen, leistete demselben Johann, Bürger von Ragusa (aus d. Geschlechte Lukarević), grosse Dienste mit seinem Schiffe.
In der Folge berief ihn König Sigismund nach Ungarn, beschenkte ihm im Vereine mit dessen Söhnen, mit grossen Gütern, und bedachte sie mit d. höchsten Landesämtern.
Nach ihrer neuen Besitzung Topolovica im kroatischen Drauthale zwischen Grdjevac und Virovitica nahmen sie das Prädikat „de Thalowcz” an.
Johann de T. schlägt 1440 die grossen Schaaren des Sultans Murad bei Stuhlweissenburg.
Matko de Th. war 1434–1445 mit seinem Brüdern Banus v. Kroatien. – Petrus u. Franz de Th. waren ebenfalls 1445–1454 Bane v. Kroatien. Der genannte Franz de Th. tritt schon 1440 urkundlich als Ban von Severin auf, und fiel in d. Schlacht an Kosovopolje (Amselfeld), kämpfend gegen die Türken.
Mit diesem scheint das hervorragende Geschlecht der „de Thalowcz” erloschen zu sein.
Die magyaromanen Historiker nennen diese echt kroatische Familie „Thalóczy”.
Siebmacher-Suppl.:
Bánffy v. Tallócz.
Wappen: Gegen d. rechten Schildesrand gekehrte Kralle mit nach aufwärts strebenden Adlerfedern, – links unterhalb begleitet v. einem breitendigen Kreuzlein.
Die erloschenen Bánffy v. Tallócz, sind dalmatinischen Ursprunges.
Als nach der verlornen Schlacht v. Nikapolis, König Sigismund, i. J. 1369 bemüssiget war zu ficken, leistete demselben. Johann, Bürger v. Ragusa, grosse Dienste mit seinem Schiffe.
In d. Folge, berief ihn dieser König nach Ungarn, beschenkte ihn, im Vereine mit dessen Sohne, mit ansehnlichen Gütern, und bedachte Beide, mit den höchsten Landesämtern.
Nach ihren neuen Besitzungen, nahmen sie das Prädikat „Tallócz” auf.
Als bervorragende Mitglieder dieses Geschlechtes, sind zu nennen: Johann, welcher 1440 die grossen Schaaren des Sultans Murad, bei Stulweissenburg schlug: Franz, gefallen im Gefechte v. Rigomező, – dessen Nachkommen den Namen „Bánffy” aufnahmen; Balthasar, einer der Heerführer des Königs Ferdinand I., ec. Ec. (A. Pallas nagy lexicona, II. 577).
- Irodalom:
Pallas nagy lexikona.[15]
Szabó Pál: 1440 – Nándorfehérvár első oszmán–török ostroma és előzményei. Szeged 2014. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR, TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA, MEDIEVISZTIKA ALPROGRAM (doktori értekezés) 88-92.[16]
Siebmacher: Wappenbuch Der Adel von Ungarn [Magyarország] [17]
Siebmacher: Wappenbuch Der Adel von Kroatien und Slavonien. [Horvátország és Szlavónia] [18]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn (Supplementband.)[19]
- Külső hivatkozások:
nagymihályi Bánffy
szerkesztés
Ch→
Ch→
Csergheő:
Az 1884-ik évi ötvösmükiállításon sok érdekes remekmű került össze a haza minden vidékéről és remélhető, hogy e gazdag anyag segítségével hajdan virágzó ötvösségünk fényes történetét meg fogjuk írhatni. Hogy részemről is előmozdítsam e nemes czélt, tanulmányoztam az ötvöskiállítás terjedelmes lajstromát és az ott közölt czímerekből azokat, melyek még határozatlanok, megfejteni iparkodtam. ...
A gróf Erdődy Ferencz által kiállított kristály palaczkon, ötvöskiállítási lajstrom III. terem 3. szám, levő kettős czímernél az első a Rákóczy-é, a másik a már kihalt nagymihályi Bánffy családé, mely a Sztárayakkal, Ewdenfyekkel, Urmaiakkal stb. közös czímert használt.2 [2 A. Peter: Die Wappen in der Schlesischen Landtafelb. u Ledebuhr II. 42.] A kettős czímer alatt levő betűk értelme: C(omes) L(adislaus) R(ákóczy) D(e ) F(első) V(adász) C(omitissa) E(lisabetha) B(ánffy) D(e) N(agy Mihály). Rákóczy László Nagy Isván [sic!] szerint (IX . köt. 604. 1.) 1664-ben halt meg. (15. ábra.)[20]
Siebmacher:
Bánffy II. v. Nagy-Mihály.
Wappen: In B. auf g. Blätterkrone ein g. Thor, unter dessen Wölbung ein g. Fallgitter und ein geschlossener, sowie ein geöffneter, mit Nägeln beschlagener g. Latten-Flügel erscheint; oben zwei gegen einander gekehrte Elstern, mlt d. Schnäbeln einen mit einem r. Steine besetzten g. Ring gemeinsam haltend. – Kleinod: Die Schildfigur. – Decken: bg.
Dieses selbe Wappen, benützte auch Elisabeth Bánffy v. Nagy-Mihály, Ehefrau des Graf Ladislaus Rákóczy v. Felső-Vadász.
(Siehe: A magyar tört. Ötvösmű kiáll. Lajstr. Pag. 36–37).
Die erloschenen Bánffy v. Nagy-Mihály, in den Ctten von Ungvár u. Zemplin begütert gewesen, stammten vom Genus Kaplyon ab, im Vereine mit den: Bagossy, † Csomaközy, † Czékey, † Derekas, † Eödönffy, † Eördögh v. N.-Mihály, † Imereghy, den nunmehrigen Grafen v. Károlyi, den † Lónay aus dem Dobókaer Ctte, den † Nagymihályi, † Pongrácz v. Nagy-Mihály, † Rezegey, † Szobránczy, den gegenwärtig im Grafenstande blühenden Sztáray, den † Tibay, † Vaday, † Vetéssy und Vinnay, mit welchen sie auch (zum Teile) ein und dasselbe Wappen führten.
Wappenbrief v. König Sigismund, d. d. Constanz, 29. März 1418. – Siehe: „Nagy-Mihályi”, Pag. 444–445.
(Nach d. Orig., im gräfl. Sztáray’schen Archive in Nagy-Mihály).
- Irodalom:
Csergheő Géza: Családi czimerek régi hazai ötvösműveken. Archaeologiai Értesítő, 1888/2. 130-138. [21]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn (Supplementband.)[22]
- Külső hivatkozások:
- Lásd még: Nagymihályi, Sztáray, Pribék, Fekete, Pongrácz címer
Bánffi 1617
szerkesztés
MNL OL:
MNL-OL-R 64, 1.-196.[23] és 2.-174.[24]
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Gyulafehérvár, 1617. 5. 10., címer, erdélyi nemesség megújítása, házmentesség kissárosi Sárosi alias Barabás György, az erdélyi nagyobb kancellária írnoka és jegyzője, valamint általa a fivérei: kissárosi Sárosi alias Barabás Mihály, István és János, továbbá az anyja: Csapay Anna, valamint az atyafia: Bánffi Mihály részére. Kihirdetése: erdélyi országgyűlés, Gyulafehérvár, 1617. 5. 22.
Megjegyzés: A kissárosi Sárosi alias Barabás család nemességét megújítja, Bánffi Mihálynak pedig új nemességet adományoz. Nemességüket Báthori Gábortól nyerték. Az adómentesített telek/ház helye: Kissáros, Küküllő vm., ma Sáros része. A manumissio kiadója: medeséri Nagy György és - besenyői Pósa András, Bánffi Mihály földesurai.
Címerleírás: Scutum videlicet militare coelestini coloris, in cuius campo sive area tres arduae rupes enatae, super quarum eminentiori columba quaedam candida alis compositis stare, ac in ore calamum scriptorium tenere conspicitur. Supra scutum galea militaris clausa est posita, quam contegit diadema regium, gemmis et unionibus exornatum. Ex cono vero galeae taeniae sive lemnisci variorum colorum hinc inde defluentes, utrasque oras sive margines ipsius scuti pulcherrime ambiunt et exornant. - Nincs címerfestmény - - - nincs megfestve
Narratio formuláris.
Kempelen:
Sárosi (alias Barabás, kissárosi).
Czímeres levelet Bethlen Gábortól 1617. máj. 10. S. György nyert. – Vö. Sándor I-67–8.; Gf. II-73.; Siebm. 563.; erd. 215.; NI. X-73–4.
Siebmacher:
Sárosi aliter Kis-Sárosi.
Wappen: In B. auf Dreifels w. Taube, im Schnabel Schreibfeder haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: Ohne Farbenangabe.
Adels- u. Wappenbrief von Gabriel Bethlen d. d. Gyulafejérvár 10. Mai 1617 für Sárosi György deák (Literati) aliter Barabas Kis-Sárosi als Haupterwerber und Ehefrau Anna und Brüder: Barabas, Stephan, Michael und Johann.
Aus diesem Geschlechte stammte warscheinlich Ladislaus Sárosi, Ablegat des Zaránder Comitates am Reichstage zu Ofen 1447, und Johann, welcher unter Franz Rákóczi II. diente und um denselben grosse Verdienste sich erworben hat. Erloschen im XVIII. Jahrhundert.
(Sammlung des Majoren von Csergheö).
- Irodalom:
Kiadás Áldásy III. No. 171.
Nyulásziné No. 478
Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 9. kötet[25]
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Siebenbürgen.[26]
- Külső hivatkozások:
Bánffy 1690
szerkesztés
Siebmacher:
Bánffy, III.
Wappen: In B. aus gr. Hügel wachsend ein geharn. Mann mit Stahlhelm, in d. Rechten einen Krummsäbel mit g. Parirstange haltend dessen Spitze durch einen mit r. Turbane bedecken, vom Rumpfe gerissenen Türkenschädel gestossen erscheint in welchen ein Pfeil eingedrungen ist, die Linke in die Hüfte gestützt. – Kleinod: Zwischen offenem # Fluge ein geharn. Vorderarm, einen Krummsäbel mit g. Parirstange in d. Faust haltend. – Decken: bg. – rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Leopold I., d. d. Wien, 1690 (kundg.: Nemeskér, Oedenburger Ctt, I. J.) für Mathias u. Johannes Bánffy, für seine Ehefrau Dorothea Németh und für d. Kinder Stefan u. Elisabet.
(Orig., Ctts A. Jászó).
- Irodalom:
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn (Supplementband.)[27]
- Külső hivatkozások:
darnóczi Bánffy
szerkesztésSiebmacher-Horv.:
Bánffy de Darnocz.
Siehe: „Gara”.
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Kroatien und Slavonien.[28]
Lásd még: